I. SZÍN.
Athéne. Terem Theseus palotájában.
Theseus, Hippolyta, Philostrat és Kisérők jönnek.
THESEUS.
Gyorsan közelget, szép Hippolytám,
A nászi óra; négy boldog nap uj
Holdat derít föl; ah, de mily soká
Fogy e vén hold nekem! s epeszti vágyam’
Mint özvegy asszony, hervadt mostoha,
Ki egy fiú örökjén teng sokáig.
Gyorsan közelget, szép Hippolytám,
A nászi óra; négy boldog nap uj
Holdat derít föl; ah, de mily soká
Fogy e vén hold nekem! s epeszti vágyam’
Mint özvegy asszony, hervadt mostoha,
Ki egy fiú örökjén teng sokáig.
HIPPOLYTA.
Majd csak leszáll e négy nap éjbe már,
S elálmodozza négy éj az időt;
És akkor a hold, mint az égre újan
Felvont ezüst ív, fogja nézni dús
Menyegzőnk éjjelét.
Majd csak leszáll e négy nap éjbe már,
S elálmodozza négy éj az időt;
És akkor a hold, mint az égre újan
Felvont ezüst ív, fogja nézni dús
Menyegzőnk éjjelét.
THESEUS.
Serkentsd örömre Athén’ ifjait;
Ebreszd föl a kedv játszi szellemét:
A méla bút űzd a halotti házhoz,
Kard volt ugyan kérőm, Hippolyta,
Bántalmakon vevém szerelmedet;
De a mennyegző más hangból megyen:
Az fény, az ünnep, az vigság legyen.
Egéus, Hermia, Lysander és Demetrius jönnek.
| Eredj, Philostrat, |
Ebreszd föl a kedv játszi szellemét:
A méla bút űzd a halotti házhoz,
| Sápadt alakja nem közénk való. | (Philostrat el.) |
Bántalmakon vevém szerelmedet;
De a mennyegző más hangból megyen:
Az fény, az ünnep, az vigság legyen.
Egéus, Hermia, Lysander és Demetrius jönnek.
EGÉUS.
Üdv és szerencse, nagy hirű vezér!
Üdv és szerencse, nagy hirű vezér!
THESEUS.
Üdv, jó Egéus; no s mi jót hozasz?
Üdv, jó Egéus; no s mi jót hozasz?
EGÉUS.
Panasszal és boszúsággal teli
Jövök leányom, Hermiám iránt. –
Demetrius, állj elő. – Kegyelmes őr,
Ez az, kinek nejűl igértem őt. –
Lysander, állj elő: – s ez itt, uram,
Ez bűvölé meg gyermekem szivét:
Te, te Lysander, adtál néki verset,
S váltál szerelmi zálogot vele:
Te zöngted a holdfénynél ablakán
Álhangon álszerelmed’ énekit;
Bokréta, hajláncz, gyűrü, pipere,
Nyalánkság és tanult fogásid által
(Mi balga lyánynak mind nyomos követ),
Képzelme mássát te oroztad el;
Csellel csenéd ki gyermekem szivét
S tetted fanyar- daczossá ellenem
Az engedelmest. – Én tehát uram,
Kegyelmes úr, ha itt, fejdelmi színed
Előtt se’ vállalná Demetriust:
Athéne ős jogán követelem,
Hogy mint enyémmel bánhassak vele,
S vagy e derék ifjúnak adjam őt,
Vagy a halálnak, mit törvényeink
Rögtön fejére szabnak ily esetben.
Panasszal és boszúsággal teli
Jövök leányom, Hermiám iránt. –
Demetrius, állj elő. – Kegyelmes őr,
Ez az, kinek nejűl igértem őt. –
Lysander, állj elő: – s ez itt, uram,
Ez bűvölé meg gyermekem szivét:
Te, te Lysander, adtál néki verset,
S váltál szerelmi zálogot vele:
Te zöngted a holdfénynél ablakán
Álhangon álszerelmed’ énekit;
Bokréta, hajláncz, gyűrü, pipere,
Nyalánkság és tanult fogásid által
(Mi balga lyánynak mind nyomos követ),
Képzelme mássát te oroztad el;
Csellel csenéd ki gyermekem szivét
S tetted fanyar- daczossá ellenem
Az engedelmest. – Én tehát uram,
Kegyelmes úr, ha itt, fejdelmi színed
Előtt se’ vállalná Demetriust:
Athéne ős jogán követelem,
Hogy mint enyémmel bánhassak vele,
S vagy e derék ifjúnak adjam őt,
Vagy a halálnak, mit törvényeink
Rögtön fejére szabnak ily esetben.
THESEUS.
És Hermia?… Fogadj szót, szép leány.
Nézd úgy atyádat, mint istent, kitől
Eredtek összes bájaid; – igen,
Kinek viasznyomása vagy te csak,
És a kitől függ, épen hagyni a
Nyomott ábrát, vagy eltörölni azt.
Demetrius jeles, derék fiú.
És Hermia?… Fogadj szót, szép leány.
Nézd úgy atyádat, mint istent, kitől
Eredtek összes bájaid; – igen,
Kinek viasznyomása vagy te csak,
És a kitől függ, épen hagyni a
Nyomott ábrát, vagy eltörölni azt.
Demetrius jeles, derék fiú.
HERMIA.
Lysander is.
Lysander is.
THESEUS.
De nem birván atyád igéretét,
A másikat kell tartanod jelesbnek.
| Magában ő is az: |
A másikat kell tartanod jelesbnek.
HERMIA.
Oh, bár szememmel nézné őt atyám!
Oh, bár szememmel nézné őt atyám!
THESEUS.
Jobb hogy te nézd atyád eszével őt.
Jobb hogy te nézd atyád eszével őt.
HERMIA.
Kérem, bocsásson meg, fenséges úr.
Én nem tudom, mi tész ily vakmerővé,
Szemérmem is hogyan engedheti
Ily körben érzelmimről szólanom;
De kérem, hadd tudjam, kegyelmes úr.
Mi az, mi érhet, legrosszabb, ha én
Demetriushoz nőűl nem megyek.
Kérem, bocsásson meg, fenséges úr.
Én nem tudom, mi tész ily vakmerővé,
Szemérmem is hogyan engedheti
Ily körben érzelmimről szólanom;
De kérem, hadd tudjam, kegyelmes úr.
Mi az, mi érhet, legrosszabb, ha én
Demetriushoz nőűl nem megyek.
THESEUS.
Halállal halni meg, vagy mindörökre
Száműzni férfi körből tenmagad.
Vess hát sziveddel számot, Hermia,
Vizsgáld meg ifjú pezsgő véredet:
Lessz-é erőd, ha most szót nem fogadsz,
Viselni vesztaszűzek öltönyét,
Sötét zárdába csukva, holtodig
Sivár apácza lenni s elhaló
Himnuszt rebegni meddő holdvilágon.
Háromszor áldott, ki vérét leküzdve
E szűzi pályát híven futja meg;
Hanem letörve mégis boldogabb
A rózsa, mint ha szűz tövissein
Áldott magányban nő, él, és hal el.
Halállal halni meg, vagy mindörökre
Száműzni férfi körből tenmagad.
Vess hát sziveddel számot, Hermia,
Vizsgáld meg ifjú pezsgő véredet:
Lessz-é erőd, ha most szót nem fogadsz,
Viselni vesztaszűzek öltönyét,
Sötét zárdába csukva, holtodig
Sivár apácza lenni s elhaló
Himnuszt rebegni meddő holdvilágon.
Háromszor áldott, ki vérét leküzdve
E szűzi pályát híven futja meg;
Hanem letörve mégis boldogabb
A rózsa, mint ha szűz tövissein
Áldott magányban nő, él, és hal el.
HERMIA.
Úgy nőjek, éljek, haljak én, uram,
Mintsem lemondjak szűzi szép jogomról
E férfiért, kinek gyülölt igáját
Szivem hódolva el nem ösmeri.
Úgy nőjek, éljek, haljak én, uram,
Mintsem lemondjak szűzi szép jogomról
E férfiért, kinek gyülölt igáját
Szivem hódolva el nem ösmeri.
THESEUS.
Időt adok még a megfontolásra:
S majd a jövő új holdkor, – az napon
Mely szép arámmal engem összefűz
Örök frigy által – vagy halálra készülj
Mint engedetlen ősz atyád iránt;
Vagy hogy Demetriusnak nője lészsz;
Vagy a Diána oltárán örökre
Sivar, magános életet fogadni.
Időt adok még a megfontolásra:
S majd a jövő új holdkor, – az napon
Mely szép arámmal engem összefűz
Örök frigy által – vagy halálra készülj
Mint engedetlen ősz atyád iránt;
Vagy hogy Demetriusnak nője lészsz;
Vagy a Diána oltárán örökre
Sivar, magános életet fogadni.
DEMETRIUS.
Hajolj, szép Hermia; – s te is, Lysander,
Add fel jogomnak áligényedet.
Hajolj, szép Hermia; – s te is, Lysander,
Add fel jogomnak áligényedet.
LYSANDER.
Birod, Demetrius, atyja szerelmét;
Hagyd nékem a leányét; vedd el apját.
Birod, Demetrius, atyja szerelmét;
Hagyd nékem a leányét; vedd el apját.
EGÉUS.
Gúnyos Lysander! jó, ő birja hát
Szerelmem’, és ez neki adni kész
A mi enyém! a lány enyém; azért
Demetriusra átruházom őt.
Gúnyos Lysander! jó, ő birja hát
Szerelmem’, és ez neki adni kész
A mi enyém! a lány enyém; azért
Demetriusra átruházom őt.
LYSANDER.
Uram! vagyonra, vérre nem vagyok
Alábbvaló; szerelmem gazdagabb;
Van birtokom, csak oly jól rendezett,
(Ha nem különben) mint Demetriusnak;
És a mi több mint mind e kérkedés,
Engem szeret szépséges Hermia.
Mér hát feladni gyáván jogomat?
Demetrius, szemébe mondom ezt,
Nedár leányát a bájos Helénát
Szerelmi csábítással megnyeré;
S az most eped szegény, híven eped,
Bálványozásig, e rossz hűtlenért.
Uram! vagyonra, vérre nem vagyok
Alábbvaló; szerelmem gazdagabb;
Van birtokom, csak oly jól rendezett,
(Ha nem különben) mint Demetriusnak;
És a mi több mint mind e kérkedés,
Engem szeret szépséges Hermia.
Mér hát feladni gyáván jogomat?
Demetrius, szemébe mondom ezt,
Nedár leányát a bájos Helénát
Szerelmi csábítással megnyeré;
S az most eped szegény, híven eped,
Bálványozásig, e rossz hűtlenért.
THESEUS.
Hallottam erről, volt is szándokom
Beszélni, megvallom, Demetriussal;
De szorgos ügybajom közt feledém. –
Azonban, jer velem Demetrius,
Egéus jertek mindketten velem:
Egy kis magános leczke vár reátok. –
Te meg, szép Hermia, szeszélyidet
Atyád parancsának rendeld alá,
Máskép Athéne zord törvénye (melyet
Nem áll jogomban meglágyítani),
Halálra, vagy rideg életre szán. –
Hát te szerelmem? … jer, Hippolyta; –
Jerünk Egéus és Demetrius:
Egy s más dologra majd nászunk körül
Használni foglak, s holmit közleni
Mi bennetek’ közelről érdekel.
Hallottam erről, volt is szándokom
Beszélni, megvallom, Demetriussal;
De szorgos ügybajom közt feledém. –
Azonban, jer velem Demetrius,
Egéus jertek mindketten velem:
Egy kis magános leczke vár reátok. –
Te meg, szép Hermia, szeszélyidet
Atyád parancsának rendeld alá,
Máskép Athéne zord törvénye (melyet
Nem áll jogomban meglágyítani),
Halálra, vagy rideg életre szán. –
Hát te szerelmem? … jer, Hippolyta; –
Jerünk Egéus és Demetrius:
Egy s más dologra majd nászunk körül
Használni foglak, s holmit közleni
Mi bennetek’ közelről érdekel.
EGÉUS.
Tisztünk parancsol, vágyunk vonz követni.
(Theseus, Hippolyta, Egéus, Demetrius és Kiséret el.)
Tisztünk parancsol, vágyunk vonz követni.
(Theseus, Hippolyta, Egéus, Demetrius és Kiséret el.)
LYSANDER.
No édes?… arczod mért ily halovány?
Rózsái mért hervadnak ily hamar?
No édes?… arczod mért ily halovány?
Rózsái mért hervadnak ily hamar?
)
HERMIA.
Tán mert eső nincs rájok, bár szemem
Viharja őket váltig öntözi.
Tán mert eső nincs rájok, bár szemem
Viharja őket váltig öntözi.
LYSANDER.
Oh jaj! a hű szerelmek folyama,
A mennyit én olvastam, vagy regében
Hallottam, kényelmes nem volt soha;
De majd a vérség volt különböző –
Oh jaj! a hű szerelmek folyama,
A mennyit én olvastam, vagy regében
Hallottam, kényelmes nem volt soha;
De majd a vérség volt különböző –
HERMIA.
Oh fájdalom! nagy lenni a kicsinyhez.
Oh fájdalom! nagy lenni a kicsinyhez.
LYSANDER.
Majd korra nézve állt be akadály –
Majd korra nézve állt be akadály –
HERMIA.
Oh bosszuság! vén lenni ifjuhoz.
Oh bosszuság! vén lenni ifjuhoz.
LYSANDER.
Majd a rokonság választása dönte –
Majd a rokonság választása dönte –
HERMIA.
Oh kész pokol! szeretni más szemével.
Oh kész pokol! szeretni más szemével.
LYSANDER.
Vagy, ha rokonszenv fűzte a frigyet,
Halál, betegség, harcz rohanta meg,
S perczigvalóvá tette mint a hang,
Mint árny tünővé, mint álom röviddé
S mint villám fénye kormos éjszakán,
Mely pillanatra földet és eget
Föltár, de míg ezt mondanók: nini!
Már a sötétség torka nyelte be.
Ily gyorsan elvész minden a mi fény.
Vagy, ha rokonszenv fűzte a frigyet,
Halál, betegség, harcz rohanta meg,
S perczigvalóvá tette mint a hang,
Mint árny tünővé, mint álom röviddé
S mint villám fénye kormos éjszakán,
Mely pillanatra földet és eget
Föltár, de míg ezt mondanók: nini!
Már a sötétség torka nyelte be.
Ily gyorsan elvész minden a mi fény.
HERMIA.
Ha hát a hű szerelmet akadály
Gyötörte mindig: úgy sorsvégzet ez;
Azért tanítson tűrni e kisértet
Ha már ez oly szokott szerelmi baj
Mint álom, ábránd, vágy, könyek, sohaj,
Szegény szerelmünk útitársai.
Ha hát a hű szerelmet akadály
Gyötörte mindig: úgy sorsvégzet ez;
Azért tanítson tűrni e kisértet
Ha már ez oly szokott szerelmi baj
Mint álom, ábránd, vágy, könyek, sohaj,
Szegény szerelmünk útitársai.
LYSANDER.
Jó hitben élsz: de halld csak, Hermia.
Van nékem egy jó néném, a ki özvegy,
Dús jövedelmü, és gyermektelen:
Lakása innen hét mérföld csupán;
S engem szeret, mint egyetlen fiát.
Ott elvehetlek, édes Hermiám,
Athéne zord törvénye ott nem ér.
Ha hát szeretsz, osonj ki holnap éjjel
Atyád lakából, és ama ligetben,
Mely városunkhoz egy mérföldre van,
(Hol téged egykor s a kedves Helénát,
Találtalak volt május ünnepén)
Ott várni foglak.
Jó hitben élsz: de halld csak, Hermia.
Van nékem egy jó néném, a ki özvegy,
Dús jövedelmü, és gyermektelen:
Lakása innen hét mérföld csupán;
S engem szeret, mint egyetlen fiát.
Ott elvehetlek, édes Hermiám,
Athéne zord törvénye ott nem ér.
Ha hát szeretsz, osonj ki holnap éjjel
Atyád lakából, és ama ligetben,
Mely városunkhoz egy mérföldre van,
(Hol téged egykor s a kedves Helénát,
Találtalak volt május ünnepén)
Ott várni foglak.
HERMIA.
Esküszöm Ámor legfeszesb ivére
S aranyhegyű nyilára itt neked;
A hű galambra mit kedvell Cythére,
S mindenre a mi forraszt szíveket;
A tűzre, mely lángolt Didó alatt
Midőn a csalfa Trójai szaladt;
A mennyi férfi-hit már szegve lőn,
Mely számra több, mint nő valaha tőn;
Hogy holnap-éjjel a mondott helyen
Hű kedvesed bizonynyal megjelen.
| Jó Lysanderem! |
S aranyhegyű nyilára itt neked;
A hű galambra mit kedvell Cythére,
S mindenre a mi forraszt szíveket;
A tűzre, mely lángolt Didó alatt
Midőn a csalfa Trójai szaladt;
A mennyi férfi-hit már szegve lőn,
Mely számra több, mint nő valaha tőn;
Hogy holnap-éjjel a mondott helyen
Hű kedvesed bizonynyal megjelen.
LYSANDER.
Úgy legyen, édes. Ím, Heléna jő.
Heléna jő.
Úgy legyen, édes. Ím, Heléna jő.
Heléna jő.
HERMIA.
Hová sietsz, Heléna, szép-magad?
Hová sietsz, Heléna, szép-magad?
HELÉNA.
Szépnek gunyolsz? vedd vissza „szép” szavad:
Boldog szép! mert szeret Demetrius,
Kit szép szemednek sarkcsillagja húz;
S ajkad zenéje dallamosb neki
Mint kis pacsirta zengő éneki
A pásztornak, midőn zöld bársony a
Vetés, s rügyedzik a galagonya.
Ragály ragad: oh, bár ragadna rám
Arczod, beszéded is, szép Hermiám!
Fülemre szózatod, szemed szememre,
Ajkamra nyelved bájos zöngedelme!
Ha volna egy világom: mind elédbe
Raknám, az egy Demetriust kivéve.
Oh mondd: hogyan nézsz rá? mi a cseled,
Melylyel szivét úgy megbilincseled?
Szépnek gunyolsz? vedd vissza „szép” szavad:
Boldog szép! mert szeret Demetrius,
Kit szép szemednek sarkcsillagja húz;
S ajkad zenéje dallamosb neki
Mint kis pacsirta zengő éneki
A pásztornak, midőn zöld bársony a
Vetés, s rügyedzik a galagonya.
Ragály ragad: oh, bár ragadna rám
Arczod, beszéded is, szép Hermiám!
Fülemre szózatod, szemed szememre,
Ajkamra nyelved bájos zöngedelme!
Ha volna egy világom: mind elédbe
Raknám, az egy Demetriust kivéve.
Oh mondd: hogyan nézsz rá? mi a cseled,
Melylyel szivét úgy megbilincseled?
HERMIA.
Mordan tekintek rá, mégis szeret.
Mordan tekintek rá, mégis szeret.
HELÉNA.
Oh, hogy mosolyom annyit nem tehet!
Oh, hogy mosolyom annyit nem tehet!
HERMIA.
Ha megszidom, szerelme a viszonzás.
Ha megszidom, szerelme a viszonzás.
HELÉNA.
Oh, bár imámban volna ennyi vonzás!
Oh, bár imámban volna ennyi vonzás!
HERMIA.
Utánam jár, ha mégúgy megvetem.
Utánam jár, ha mégúgy megvetem.
HELÉNA.
S engem kerül, ha mégúgy szeretem!
S engem kerül, ha mégúgy szeretem!
HERMIA.
Nem én hibám, Heléna, hogy imád.
Nem én hibám, Heléna, hogy imád.
HELÉNA.
Csak bájodé: oh, voln’ enyém hibád!
Csak bájodé: oh, voln’ enyém hibád!
HERMIA.
Légy nyugton: engem ő nem lát soha;
Lysander s én szökünk innen Tova.
A míg Lysandert nem láttam, Helén,
Athént paradicsomnak képzelém:
S oh lásd, szerelmünk mennyi kéjt adott,
Hogy üdvem így pokollá válhatott.
Légy nyugton: engem ő nem lát soha;
Lysander s én szökünk innen Tova.
A míg Lysandert nem láttam, Helén,
Athént paradicsomnak képzelém:
S oh lásd, szerelmünk mennyi kéjt adott,
Hogy üdvem így pokollá válhatott.
LYSANDER.
Heléna, tőlem mért titkoljuk el.
Holnap, ha Phoebe éji útra kel,
S ezüst arczával habtükrébe néz,
S hig gyöngye a mezőn elhintve lész –
Midőn a biztos éj lesz csak tanúnk,
Athéne kapuin elillanunk.
Heléna, tőlem mért titkoljuk el.
Holnap, ha Phoebe éji útra kel,
S ezüst arczával habtükrébe néz,
S hig gyöngye a mezőn elhintve lész –
Midőn a biztos éj lesz csak tanúnk,
Athéne kapuin elillanunk.
HERMIA.
És a ligetben, hol fris ibolyán
Szoktunk heverni pázsit nyoszolyán,
Kiöntve gondtól dagadó szivünk’ –
Lysander és én össze ott jövünk;
S onnan, Athénének forditva hátot,
Megyünk keresni új hont, új barátot.
Isten veled, barátnőm; zárj imádba;
S Demetrius szeressen még, imádva.
Légy ott Lysander; holnap éjfelig
És a ligetben, hol fris ibolyán
Szoktunk heverni pázsit nyoszolyán,
Kiöntve gondtól dagadó szivünk’ –
Lysander és én össze ott jövünk;
S onnan, Athénének forditva hátot,
Megyünk keresni új hont, új barátot.
Isten veled, barátnőm; zárj imádba;
S Demetrius szeressen még, imádva.
Légy ott Lysander; holnap éjfelig
| Szemeink egymás kéjét nem izlelik. | (El.) |
LYSANDER.
Ott édes, ott. Élj boldogul, Helén,
Ott édes, ott. Élj boldogul, Helén,
| Demetrius viszonzó kebelén. | (El.) |
HELÉNA.
Mily boldog némely ember! Engem épen
Oly szépnek tart mindenki Athenében;
Mit ér? Demetrius izlése más;
Csak ő nem tudja, mi köztudomás.
S mint ő csalódik Hermia kecsét
Nagyítva: túlzom én az ő becsét.
Sok tárgyat, a mi hitvány, nemtelen,
Nagygyá, dicsővé tesz a szerelem;
Nem szeme lát csak szíve, – s ez okon
Festik Cupidót szárnynyal, de vakon;
Elméje van s balúl itél vele:
Szárny, szem nekűl: ez a hóbort jele.
Gyereknek is jól mondják annyiban,
Hogy oly könnyelmü választásiban.
És, mint játszó gyerek szavát szegi,
Játszik hitével, sohsem áll neki.
Demetrius is, míg nem látta őt,
Hogy’ szóra esküit, mint jégesőt!
S alig sütött Hermia fénye ki,
A jég elolvadt: zápor hull neki!
Most a szokást megyek tudtára adni;
Majd éjjel a ligetbe fog szaladni
Utána; s ha ezért hálája vár rám,
Nagy áron vettem, a féltés nagy árán;
De látnom azt, ha majd a távozó
Mily boldog némely ember! Engem épen
Oly szépnek tart mindenki Athenében;
Mit ér? Demetrius izlése más;
Csak ő nem tudja, mi köztudomás.
S mint ő csalódik Hermia kecsét
Nagyítva: túlzom én az ő becsét.
Sok tárgyat, a mi hitvány, nemtelen,
Nagygyá, dicsővé tesz a szerelem;
Nem szeme lát csak szíve, – s ez okon
Festik Cupidót szárnynyal, de vakon;
Elméje van s balúl itél vele:
Szárny, szem nekűl: ez a hóbort jele.
Gyereknek is jól mondják annyiban,
Hogy oly könnyelmü választásiban.
És, mint játszó gyerek szavát szegi,
Játszik hitével, sohsem áll neki.
Demetrius is, míg nem látta őt,
Hogy’ szóra esküit, mint jégesőt!
S alig sütött Hermia fénye ki,
A jég elolvadt: zápor hull neki!
Most a szokást megyek tudtára adni;
Majd éjjel a ligetbe fog szaladni
Utána; s ha ezért hálája vár rám,
Nagy áron vettem, a féltés nagy árán;
De látnom azt, ha majd a távozó
| Üresen tér meg – oly jutalmazó! | (El.) |
