III. SZÍN.
A sziget más része.
Alonzo, Sebastiano, Antonio, Gonzalo, Adrian, Francisco s mások jönnek.
GONZALO.
A szűz anyára, nem bírom tovább.
Vén csontom ég; valódi tömkeleg,
Merő keresztút s kacskaringó. Már,
Bocsássatok meg, le kell ülnöm itt.
A szűz anyára, nem bírom tovább.
Vén csontom ég; valódi tömkeleg,
Merő keresztút s kacskaringó. Már,
Bocsássatok meg, le kell ülnöm itt.
ALONZO.
Nem vádolhatlak, jó öreg; magam is
Fáradt vagyok a kábultságig. Űlj le
S pihenj. Letészem én is a reményt itt,
S nem tartom udvaronczomúl tovább:
Ő vízbe fúlt, kit keresünk. S a tenger
Neveti csak, hogy a szárazon keressük.
Isten legyen vele!
Nem vádolhatlak, jó öreg; magam is
Fáradt vagyok a kábultságig. Űlj le
S pihenj. Letészem én is a reményt itt,
S nem tartom udvaronczomúl tovább:
Ő vízbe fúlt, kit keresünk. S a tenger
Neveti csak, hogy a szárazon keressük.
Isten legyen vele!
ANTONIO (titkon Sebastianóhoz).
Szeretem, hogy ily
Reménye vesztett. Egy kudarcz miatt
Terveddel föl ne hagyj még.
Szeretem, hogy ily
Reménye vesztett. Egy kudarcz miatt
Terveddel föl ne hagyj még.
SEBASTIANO (szintúgy).
Alkalmat megragadjuk.
| A legelső |
ANTONIO (szintúgy).
Most kimerűltek fáradság miatt,
S nem őrködhetnek úgy, mint a mikor
Pihentek.
| Még ez éjjel. |
S nem őrködhetnek úgy, mint a mikor
Pihentek.
SEBASTIANO (szintúgy).
Jó; ma éjjel. Szót se többet.
Sajátságos ünnepélyes zene. Prospero fen, láthatlanúl.
Jó; ma éjjel. Szót se többet.
Sajátságos ünnepélyes zene. Prospero fen, láthatlanúl.
ALONZO.
Mi dallam ez? Barátim, hallga csak!
Mi dallam ez? Barátim, hallga csak!
GONZALO.
Csodásan édes hangok!
Különböző sajátságos alakok jönnek s terített asztalt hoznak, azt udvarias üdvözletekkel körűltánczolják, a királyt és kiséretét a lakomára híva.
Csodásan édes hangok!
Különböző sajátságos alakok jönnek s terített asztalt hoznak, azt udvarias üdvözletekkel körűltánczolják, a királyt és kiséretét a lakomára híva.
ALONZO.
Szíves gazdákat.
(Az alakok távoznak.)
| Isten, adj |
(Az alakok távoznak.)
| Ej, mi volt ez? |
SEBASTIANO.
Élő bábjáték. Mostan elhiszem,
Hogy vannak egyszarvúak, s egy fa van
Arábiában, melynek sudarán
A fénix űl, mert itt is épen oly
Fénix uralg im.
Élő bábjáték. Mostan elhiszem,
Hogy vannak egyszarvúak, s egy fa van
Arábiában, melynek sudarán
A fénix űl, mert itt is épen oly
Fénix uralg im.
ANTONIO.
S akármi van hihetlen: kész vagyok
Esküdni rá. Egy útas sem hazud,
Bár a bolondok otthon azt hiszik.
| Én is azt hiszem. |
Esküdni rá. Egy útas sem hazud,
Bár a bolondok otthon azt hiszik.
GONZALO.
Ha otthon ezt elmondom: ki hiszi?
Ha mondom, láttam oly szigetlakókat
(Mert a sziget lakói bizonyára),
Kik, bár alakra szörnyek, ám modorra
Szívesbek, mint az emberek között
A legnagyobb rész, vagy mindnyája is tán!
Ha otthon ezt elmondom: ki hiszi?
Ha mondom, láttam oly szigetlakókat
(Mert a sziget lakói bizonyára),
Kik, bár alakra szörnyek, ám modorra
Szívesbek, mint az emberek között
A legnagyobb rész, vagy mindnyája is tán!
PROSPERO (félre).
Jó agg, valót szólsz: ime köztetek
Nem egy van itt rosszabb az ördögöknél!
Jó agg, valót szólsz: ime köztetek
Nem egy van itt rosszabb az ördögöknél!
ALONZO.
Én nem győzöm csodálni: ily alak,
Mozdúlatok, hang (bár beszéde nincs),
Mily érthető, bár néma egy beszéd!
Én nem győzöm csodálni: ily alak,
Mozdúlatok, hang (bár beszéde nincs),
Mily érthető, bár néma egy beszéd!
PROSPERO (félre).
Lementivel dicsérd.
Lementivel dicsérd.
FRANCISCO.
Eltűntek!
| S egyszerre mint |
SEBASTIANO.
Hagyján, csakhogy itt hagyák az
Ebédet. Én már érzem gyomromat.
Nem ízlelnők meg, mit hoztak?
Hagyján, csakhogy itt hagyák az
Ebédet. Én már érzem gyomromat.
Nem ízlelnők meg, mit hoztak?
ALONZO.
| Nem én. |
GONZALO.
Nincsen mitől tarts, jó uram. Mikor
Mi gyermekek valánk, ki hitte, hogy
Van hegylakó, kinek, mint a bikának,
Húsos lebernyeg lóg le a nyakán?
S hogy vannak emberek, kiknek fejök
A mellökben van? a miről pedig
Most minden, a ki kissé útazott,
Meggyőz szavával.
Nincsen mitől tarts, jó uram. Mikor
Mi gyermekek valánk, ki hitte, hogy
Van hegylakó, kinek, mint a bikának,
Húsos lebernyeg lóg le a nyakán?
S hogy vannak emberek, kiknek fejök
A mellökben van? a miről pedig
Most minden, a ki kissé útazott,
Meggyőz szavával.
ALONZO.
Utolsó falatom bár, mindegy! én
Úgy is megettem kenyerem javát
öcsém s te, herczeg úr, no lássatok
Hozzá, tegyetek úgy, mint én.
Dörgés, villámlás. Ariel jő, mint harpya, szárnyaival az asztalra csap, s egy ügyes készülék által a lakoma eltünik.
| Jól van hát, eszem. |
Úgy is megettem kenyerem javát
öcsém s te, herczeg úr, no lássatok
Hozzá, tegyetek úgy, mint én.
Dörgés, villámlás. Ariel jő, mint harpya, szárnyaival az asztalra csap, s egy ügyes készülék által a lakoma eltünik.
ARIEL.
Három bűnös, ti, a kiket a sors
(Melynek csupán játékszer e világ
S mi benne van) a mindig éhes árral
Kitétetett e sivatag szigetre,
Hol ember nem lakik – mert emberek
Közé valók nem vagytok! – őrjületbe
Hozálak; és ily állapotba’ szokta
Magát felköltni s vízbe ölni sok.
(Látva, hogy Alonzo, Sebastiano és Antonio kardot rántanak.)
Bolondok én és társaim a sors
Szolgái vagyunk: az ércz, mely kardotok
Anyagja, ép úgy megsebezheti
A fütyülő leget s az összefutó
Hullámokat, hiú csapásival,
Mint egy pehelyt kiüthet szárnyaimból.
A társaim szintoly sebhetlenek.
S ha árthatnátok is: de kardotok
Olyan súlyos, s karotok oly erőtlen,
Hogy föl se bírja azt. – Dolgomra most:
Gondoljatok rá, hogy ti hárman, a
Jó Prosperót ti űztétek ki
Milánból, a tengerre lökve – mely
Megfizetett most nektek – őt, szegény
Ártatlan kisdedével; és e rút
Bűntett miatt, a tűrő, nem felejtő
Hatalmak, im, a tengert, s partokat,
S minden teremtést rátok lázítottak!
Tőled, Alonzo, elvevék fiad’,
S jelentik általam, lassú halál
(Kínosb a hirtelennél) fog szünetlen
Kisérni, nyomról-nyomra, útadon.
Itéletöktől – mely különben e
Sivár helyen fejedre száll – nem is
Ment semmi meg, csak mély bűnbánat és
Feddhetlen élet eztán!
(Mennydörgés közt eltünik. Aztán halk zene közben az előbbi alakok megjelennek s gúnyos fintorokkal körűltánczolva, az asztalt elviszik.)
Három bűnös, ti, a kiket a sors
(Melynek csupán játékszer e világ
S mi benne van) a mindig éhes árral
Kitétetett e sivatag szigetre,
Hol ember nem lakik – mert emberek
Közé valók nem vagytok! – őrjületbe
Hozálak; és ily állapotba’ szokta
Magát felköltni s vízbe ölni sok.
(Látva, hogy Alonzo, Sebastiano és Antonio kardot rántanak.)
Bolondok én és társaim a sors
Szolgái vagyunk: az ércz, mely kardotok
Anyagja, ép úgy megsebezheti
A fütyülő leget s az összefutó
Hullámokat, hiú csapásival,
Mint egy pehelyt kiüthet szárnyaimból.
A társaim szintoly sebhetlenek.
S ha árthatnátok is: de kardotok
Olyan súlyos, s karotok oly erőtlen,
Hogy föl se bírja azt. – Dolgomra most:
Gondoljatok rá, hogy ti hárman, a
Jó Prosperót ti űztétek ki
Milánból, a tengerre lökve – mely
Megfizetett most nektek – őt, szegény
Ártatlan kisdedével; és e rút
Bűntett miatt, a tűrő, nem felejtő
Hatalmak, im, a tengert, s partokat,
S minden teremtést rátok lázítottak!
Tőled, Alonzo, elvevék fiad’,
S jelentik általam, lassú halál
(Kínosb a hirtelennél) fog szünetlen
Kisérni, nyomról-nyomra, útadon.
Itéletöktől – mely különben e
Sivár helyen fejedre száll – nem is
Ment semmi meg, csak mély bűnbánat és
Feddhetlen élet eztán!
(Mennydörgés közt eltünik. Aztán halk zene közben az előbbi alakok megjelennek s gúnyos fintorokkal körűltánczolva, az asztalt elviszik.)
PROSPERO (félre).
A harpyát jól adtad, igazán,
Jó Arielem. Szép volt, hogy falta föl
A lakomát. Semmit ki sem feledtél
A mondókádból. És a többi is
Megtette a magáét. A varázs
Hatalmasan hat, ellenségimet
Az őrjületnek láncza nyűgzi. Mind
Kezembe’ vannak. Most így itt hagyom,
S megnézem Ferdinándot, a kit ők
Megfúlva hisznek, s kedvesét, az én
A harpyát jól adtad, igazán,
Jó Arielem. Szép volt, hogy falta föl
A lakomát. Semmit ki sem feledtél
A mondókádból. És a többi is
Megtette a magáét. A varázs
Hatalmasan hat, ellenségimet
Az őrjületnek láncza nyűgzi. Mind
Kezembe’ vannak. Most így itt hagyom,
S megnézem Ferdinándot, a kit ők
Megfúlva hisznek, s kedvesét, az én
| Kedves piczinkém’. | (El.) |
GONZALO.
Mindenre, a mi szent, uram, mit állsz
Így elképedve?
Mindenre, a mi szent, uram, mit állsz
Így elképedve?
ALONZO.
Irtóztató! Úgy rémlik, a habok
Szólaltak meg s zúgták azt; a szelek
Szóltak felőle, s a dörgés, e mély,
E rémes orgonasíp, ejté ki a
Prosper nevét s dörögte bűnömet!
Azért fekszik iszapba’ hát fiam!
Megyek keresni őt, mélyebbre, mint
Valaha járt mérő-ón – s az iszapba
| Oh irtóztató, |
Szólaltak meg s zúgták azt; a szelek
Szóltak felőle, s a dörgés, e mély,
E rémes orgonasíp, ejté ki a
Prosper nevét s dörögte bűnömet!
Azért fekszik iszapba’ hát fiam!
Megyek keresni őt, mélyebbre, mint
Valaha járt mérő-ón – s az iszapba
| Fekszem le mellé. | (El.) |
SEBASTIANO.
S átgázlok valamennyi ördögön!
| Jöjjön egy egyszerre, |
ANTONIO.
Segítséged leszek!
(Sebastiano és Antonio el.)
Segítséged leszek!
(Sebastiano és Antonio el.)
GONZALO.
Kétségbesett mind három. Nagy bünük, mint
Későn ható méreg, most kezdi csak,
Már rágni lelköket. Kérlek, ti, kik
Könnyebben indulhattok, siessetek
Utánok, gátoljátok őket abban,
A mire őrjöngésök rávihetné.
Kétségbesett mind három. Nagy bünük, mint
Későn ható méreg, most kezdi csak,
Már rágni lelköket. Kérlek, ti, kik
Könnyebben indulhattok, siessetek
Utánok, gátoljátok őket abban,
A mire őrjöngésök rávihetné.
ADRIAN.
Kérlek, kövessetek.
Kérlek, kövessetek.
| (Mind el.) |
