I. SZÍN.
Más része a szigetnek.
Alonzo, Sebastiano, Antonio, Gonzalo, Adrian, Francisco és mások jönnek.
GONZALO.
Felség, vidulj föl, kérlek, Bő okod van
(S nekünk is mind) örűlni: mert magunk
Szabadulása több, mint veszteségünk.
Búnk is közös sors. Mindennap vagy egy
Hajós neje, vagy egy kereskedő
S hajó-tulajdonos szintily okon
Keserghet; ámde ily csodát, minő
Szabadulásunk, ritka emlegethet.
Bút, örömet bölcsen mérlegre tégy,
Uram!
Felség, vidulj föl, kérlek, Bő okod van
(S nekünk is mind) örűlni: mert magunk
Szabadulása több, mint veszteségünk.
Búnk is közös sors. Mindennap vagy egy
Hajós neje, vagy egy kereskedő
S hajó-tulajdonos szintily okon
Keserghet; ámde ily csodát, minő
Szabadulásunk, ritka emlegethet.
Bút, örömet bölcsen mérlegre tégy,
Uram!
ALONZO.
Hagyd abba, kérlek.
Hagyd abba, kérlek.
SEBASTIANO.
Úgy esik neki a vígasztalás, mint a fagyos leves.
Úgy esik neki a vígasztalás, mint a fagyos leves.
ANTONIO.
De a hivatalos beteglátó nem egy könynyen hagyja ám abba.
De a hivatalos beteglátó nem egy könynyen hagyja ám abba.
SEBASTIANO.
Nézd, újra tekeri már az esze kerekét: mindjárt üt, mint az óra.
Nézd, újra tekeri már az esze kerekét: mindjárt üt, mint az óra.
GONZALO.
Uram –
Uram –
SEBASTIANO.
Egy! Számláld.
Egy! Számláld.
GONZALO.
Ha búnk’ magunk tápláljuk, a mit a sors
Ránk mér: a tápláló maga –
Ha búnk’ magunk tápláljuk, a mit a sors
Ránk mér: a tápláló maga –
SEBASTIANO.
Elfogy.
Elfogy.
GONZALO.
Szóltál, mint akarád.
| Valóban, elfogy. Igazabbat |
SEBASTIANO.
Te meg bölcsebben értelmezted, mint czélozva volt.
Te meg bölcsebben értelmezted, mint czélozva volt.
GONZALO.
Azért, kegyelmes úr –
Azért, kegyelmes úr –
ANTONIO.
Pihá, mi szópazarló ember ez!
Pihá, mi szópazarló ember ez!
ALONZO.
Kérlek, kimélj meg.
Kérlek, kimélj meg.
GONZALO.
Jó, hallgatok. De mégis –
Jó, hallgatok. De mégis –
SEBASTIANO.
Csak nem hallgathat.
Csak nem hallgathat.
ANTONIO.
Mibe’ fogadjunk: melyik, ő vagy
Adrian kukorítja el magát előbb?
Mibe’ fogadjunk: melyik, ő vagy
Adrian kukorítja el magát előbb?
SEBASTIANO.
A vén kakas.
A vén kakas.
ANTONIO.
A csirke.
A csirke.
SEBASTIANO.
Jó; s mibe’?
Jó; s mibe’?
ANTONIO.
Egy hahotába’.
Egy hahotába’.
SEBASTIANO.
Áll.
Áll.
ADRIAN.
Habár pusztának látszik a sziget –
Habár pusztának látszik a sziget –
SEBASTIANO.
Hahaha! – Megfizettem.
Hahaha! – Megfizettem.
ADRIAN.
Lakatlan, szinte hozzáférhetetlen
Lakatlan, szinte hozzáférhetetlen
SEBASTIANO.
De mindazáltal –
De mindazáltal –
ADRIAN.
Mindazáltal –
Mindazáltal –
ANTONIO.
Tudni való volt!
Tudni való volt!
ADRIAN.
Úgy kell lenni, hogy nagyon szelíd, enyhe, mérsékelt éghajlatú. A szellő oly édesen fuvall.
Úgy kell lenni, hogy nagyon szelíd, enyhe, mérsékelt éghajlatú. A szellő oly édesen fuvall.
SEBASTIANO.
Mintha rohadt volna a tüdeje.
Mintha rohadt volna a tüdeje.
ANTONIO.
Vagy mintha posványból szedné az illatszerét.
Vagy mintha posványból szedné az illatszerét.
GONZALO.
Minden van itt, mi az életre kellő.
Minden van itt, mi az életre kellő.
ANTONIO.
Van ám; kivéve élelmi szereket.
Van ám; kivéve élelmi szereket.
SEBASTIANO.
Az csakugyan nem igen van.
Az csakugyan nem igen van.
GONZALO.
Mi buja, dús a fű! mi zöld!
Mi buja, dús a fű! mi zöld!
ANTONIO.
Aszott avar!
Aszott avar!
SEBASTIANO.
Itt-ott zöldecske még –
Itt-ott zöldecske még –
ANTONIO.
No nem sokat hibázott.
No nem sokat hibázott.
SEBASTIANO.
Nem ám, csak merőben elhibázta a valót.
Nem ám, csak merőben elhibázta a valót.
GONZALO.
De legkülönösebb, a mi csaknem hihetetlen –
De legkülönösebb, a mi csaknem hihetetlen –
SEBASTIANO.
Mint igen sok különösség a világon.
Mint igen sok különösség a világon.
GONZALO.
Hogy ruháink, bár ugyancsak be voltak mártva, mindamellett egészen megtartották frisseségöket és fényöket: mintha inkább újra festve, mintsem sós vízbe áztatva lettek volna.
Hogy ruháink, bár ugyancsak be voltak mártva, mindamellett egészen megtartották frisseségöket és fényöket: mintha inkább újra festve, mintsem sós vízbe áztatva lettek volna.
ANTONIO.
Ha a zsebe szólhatna: nem tudom, nem hazudtolná-e meg?
Ha a zsebe szólhatna: nem tudom, nem hazudtolná-e meg?
SEBASTIANO.
Vagy szintúgy zsebre dugná hazugságát?
Vagy szintúgy zsebre dugná hazugságát?
GONZALO.
Úgy tetszik nekem, ruháink ép oly frissek, mint a mikor először öltöttük fel Afrikában, a király szép leányának Claribellának menyegzőjén a tunisi királylyal.
Úgy tetszik nekem, ruháink ép oly frissek, mint a mikor először öltöttük fel Afrikában, a király szép leányának Claribellának menyegzőjén a tunisi királylyal.
SEBASTIANO.
Pompás menyegző volt! s ugyancsak szerencsések vagyunk visszatérőben!
Pompás menyegző volt! s ugyancsak szerencsések vagyunk visszatérőben!
ADRIAN.
Tunisnak sohasem volt még szerencséje ily bájos királynéhoz?
Tunisnak sohasem volt még szerencséje ily bájos királynéhoz?
GONZALO.
Nem, az özvegy Didó óta.
Nem, az özvegy Didó óta.
ANTONIO.
Özvegy! Üsse meg a kő! hogy jött bele az özvegy? – Özvegy Didó!
Özvegy! Üsse meg a kő! hogy jött bele az özvegy? – Özvegy Didó!
SEBASTIANO.
Hátha még özvegy Aeneást is mondott volna? Jó uram, mért veszed oly nagyra?
Hátha még özvegy Aeneást is mondott volna? Jó uram, mért veszed oly nagyra?
ADRIAN.
Özvegy Didó, mondád? De most jut eszembe, Didó carthagói volt.
Özvegy Didó, mondád? De most jut eszembe, Didó carthagói volt.
GONZALO.
A mai Tunis, uram, a volt Carthago.
A mai Tunis, uram, a volt Carthago.
ADRIAN.
Carthago?
Carthago?
GONZALO.
Igen, igen, Carthago.
Igen, igen, Carthago.
ANTONIO.
Szava hatalmasb, mint ama bűvös lant.
Szava hatalmasb, mint ama bűvös lant.
SEBASTIANO.
Falakat épít s hozzá házakat is!
Falakat épít s hozzá házakat is!
ANTONIO.
Vajjon micsoda lehetetlenséget fog még könnyüvé tenni?
Vajjon micsoda lehetetlenséget fog még könnyüvé tenni?
SEBASTIANO.
Azt hiszem, zsebében viszi haza e szigetet, kis fiának, mint egy almát.
Azt hiszem, zsebében viszi haza e szigetet, kis fiának, mint egy almát.
ANTONIO.
S a magvát a tengerbe veti, hogy sok apró sziget keljen belőle.
S a magvát a tengerbe veti, hogy sok apró sziget keljen belőle.
GONZALO.
Mi tetszik?
Mi tetszik?
ANTONIO.
Épen semmi.
Épen semmi.
GONZALO (a királyhoz).
Arról beszéltünk, uram, hogy ruháink oly frisseknek látszanak, mint a mikor először viseltük, Tunisban, leányod lakodalmán, a ki ott királyné.
Arról beszéltünk, uram, hogy ruháink oly frisseknek látszanak, mint a mikor először viseltük, Tunisban, leányod lakodalmán, a ki ott királyné.
ANTONIO.
S pedig a legszebb, a ki csak valaha volt Tunisban.
S pedig a legszebb, a ki csak valaha volt Tunisban.
SEBASTIANO.
Kivéve, kérlek, özvegy Didót.
Kivéve, kérlek, özvegy Didót.
ANTONIO.
Oh! özvegy Didót! az ám, özvegy Didót kivéve!
Oh! özvegy Didót! az ám, özvegy Didót kivéve!
GONZALO.
Igazán, uram, nem oly tiszta új ez a kabát, mint a mikor először volt rajtam? – Bizonyos tekintetben, értem.
Igazán, uram, nem oly tiszta új ez a kabát, mint a mikor először volt rajtam? – Bizonyos tekintetben, értem.
ANTONIO.
Ezt a tekintetet most halászta hozzá.
Ezt a tekintetet most halászta hozzá.
GONZALO.
Mint a mikor leányod lakodalmán vettem föl?
Mint a mikor leányod lakodalmán vettem föl?
ALONZO.
E szókat úgy tömöd fülembe csak,
Kedvem s akaratom ellen. Bár soha
Ne adtam volna oda lányomat:
Mert visszatérve, elveszett fiam,
S úgy érzem, lányom is, olyan messze lévén
Itáliától, hogy sohase látom!
Oh Nápoly és Milán’ örököse,
Fiam, mi szörny-hal tarta lakomát
Fölötted?
E szókat úgy tömöd fülembe csak,
Kedvem s akaratom ellen. Bár soha
Ne adtam volna oda lányomat:
Mert visszatérve, elveszett fiam,
S úgy érzem, lányom is, olyan messze lévén
Itáliától, hogy sohase látom!
Oh Nápoly és Milán’ örököse,
Fiam, mi szörny-hal tarta lakomát
Fölötted?
FRANCISCO.
Még talán él. Láttam őt,
Mint verte a hullámot, s lovagolt
Hátán; csak úgy tiporta a vizet,
Elrúgva útjából s a legdagadtabb
Hab ellenébe vetve büszke mellét;
Merész fejét a támadó habok
Fölé emelte s biztos kar-csapással
Evezett a part felé, mely hab kimosta
Alján előre hajlék, segitő
Kezet akarva néki nyújtani.
Mernék fogadni, élve menekűlt!
Még talán él. Láttam őt,
Mint verte a hullámot, s lovagolt
Hátán; csak úgy tiporta a vizet,
Elrúgva útjából s a legdagadtabb
Hab ellenébe vetve büszke mellét;
Merész fejét a támadó habok
Fölé emelte s biztos kar-csapással
Evezett a part felé, mely hab kimosta
Alján előre hajlék, segitő
Kezet akarva néki nyújtani.
Mernék fogadni, élve menekűlt!
ALONZO.
Nem, oda van!
Nem, oda van!
SEBASTIANO.
Köszönd magadnak: mért nem akarád
Lányoddal Európát boldogítni;
És Afrikának dobtad őt oda,
Hol szinte száműzötten él szemedtől,
Mely veszteségit sirathatja most!
| Uram, e veszteséget |
Lányoddal Európát boldogítni;
És Afrikának dobtad őt oda,
Hol szinte száműzötten él szemedtől,
Mely veszteségit sirathatja most!
ALONZO.
Kérlek, kimélj.
Kérlek, kimélj.
SEBASTIANO.
És ostromoltunk minden módon; ő
A drága lélek szinte habozott:
Az engedelmesség s undor között
Hová hajol a mérleg? Fiadat
Örökre vesztők, félek, el. Milán-
S Nápolyba’ mától fogva több az özvegy,
Mint mennyi férfit, vígaszunkra, vissza-
Viszünk nekik. S mind ebbe’, lásd, uram,
Te vagy hibás.
| Hijába térdelénk, |
A drága lélek szinte habozott:
Az engedelmesség s undor között
Hová hajol a mérleg? Fiadat
Örökre vesztők, félek, el. Milán-
S Nápolyba’ mától fogva több az özvegy,
Mint mennyi férfit, vígaszunkra, vissza-
Viszünk nekik. S mind ebbe’, lásd, uram,
Te vagy hibás.
ALONZO.
| Én a fővesztes is! |
GONZALO.
Uram, Sebastian, igaz szavad
Egy kis gyöngédség s a kellő idő
Hijával van: a sebet dörzsölöd,
Mely balzsamot kivánna.
Uram, Sebastian, igaz szavad
Egy kis gyöngédség s a kellő idő
Hijával van: a sebet dörzsölöd,
Mely balzsamot kivánna.
SEBASTIANO.
Nagyon derék
Nagyon derék
ANTONIO.
| S nagyon sebészies! |
GONZALO.
Felség, ha homlokod felhős, reánk
Is zord idő van.
Felség, ha homlokod felhős, reánk
Is zord idő van.
SEBASTIANO.
Zord idő?
Zord idő?
ANTONIO.
| Nagyon zord. |
GONZALO.
Ha ültetvényem volna e sziget –
Ha ültetvényem volna e sziget –
ANTONIO.
Csupa csalánt vetne belé.
Csupa csalánt vetne belé.
SEBASTIANO.
Vagy pozdorjánt s szamárrózsát.
Vagy pozdorjánt s szamárrózsát.
GONZALO.
S királya volnék: mit tennék, tudod?
S királya volnék: mit tennék, tudod?
SEBASTIANO.
Józan maradna, nem levén bora.
Józan maradna, nem levén bora.
GONZALO.
Én államomban ellentétek által
Eszközlenék mindent; kereskedést
Semmit se tűrnék; hivatal nevét sem;
A tudományt nem ismernék, se pénzt,
Se szolgaságot, se hatalmat; ott
Nem voln’ örökség, szerződés, határ,
Birtok, tulajdonjog; bor, gabna, ércz
Használatát se tűrném; semmiféle
Foglalkozást: a férfi mind henyélne,
S a nők is, ám tiszták s ártatlanok.
Kormány se volna –
Én államomban ellentétek által
Eszközlenék mindent; kereskedést
Semmit se tűrnék; hivatal nevét sem;
A tudományt nem ismernék, se pénzt,
Se szolgaságot, se hatalmat; ott
Nem voln’ örökség, szerződés, határ,
Birtok, tulajdonjog; bor, gabna, ércz
Használatát se tűrném; semmiféle
Foglalkozást: a férfi mind henyélne,
S a nők is, ám tiszták s ártatlanok.
Kormány se volna –
SEBASTIANO.
Akarna lenni!
| S mégis, ő király |
ANTONIO.
Feledte már a kezdetét.
| Államának vége |
GONZALO.
Mindent magától s közhaszonra hozna
Csak a természet, munka s veriték
Nélkül. Gonoszság, árulás, csalás,
Kard, puska, ágyú, tőr, de semmi fegyver
Nem kell. A természet mindent megadna,
Táplálni bőven jámbor népemet.
Mindent magától s közhaszonra hozna
Csak a természet, munka s veriték
Nélkül. Gonoszság, árulás, csalás,
Kard, puska, ágyú, tőr, de semmi fegyver
Nem kell. A természet mindent megadna,
Táplálni bőven jámbor népemet.
SEBASTIANO.
Alattvalói nem is nősülnének?
Alattvalói nem is nősülnének?
ANTONIO.
Világért sem! csupa szabad személyek!
Világért sem! csupa szabad személyek!
GONZALO.
Oly nagyszerűn uralkodnám, uram,
Feledtetném az arany kort magát.
Oly nagyszerűn uralkodnám, uram,
Feledtetném az arany kort magát.
SEBASTIANO.
Isten tartsa meg felségedet!
Isten tartsa meg felségedet!
ANTONIO.
Éljen soká Gonzalo!
Éljen soká Gonzalo!
GONZALO.
Figyelsz reám, uram?
Figyelsz reám, uram?
ALONZO.
Mert semmiség mind, a miket darálsz.
| Hagyd abba kérlek, |
GONZALO.
Meghiszem, uram, s azért tevém, hogy alkalmat adjak ez uraknak, kiknek oly mozgékony és ingerlékeny tüdejök van, hogy minden semmin nevetni szoktak.
Meghiszem, uram, s azért tevém, hogy alkalmat adjak ez uraknak, kiknek oly mozgékony és ingerlékeny tüdejök van, hogy minden semmin nevetni szoktak.
ANTONIO.
Rajtad nevettünk!
Rajtad nevettünk!
GONZALO.
Ki a semmiskedésben semmi vagyok hozzátok képest. Azért csak folytassátok s nevessetek a semmin.
Ki a semmiskedésben semmi vagyok hozzátok képest. Azért csak folytassátok s nevessetek a semmin.
ANTONIO.
Milyen vágás!
Milyen vágás!
SEBASTIANO.
Kivált ha nem lapjával ért volna.
Kivált ha nem lapjával ért volna.
GONZALO.
Bátor leventék vagytok! kivetnétek útjából a holdat is, ha öt hétig járna rajta változás nélkül!
Ariel jő látatlanúl. Ünnepélyes zene.
Bátor leventék vagytok! kivetnétek útjából a holdat is, ha öt hétig járna rajta változás nélkül!
Ariel jő látatlanúl. Ünnepélyes zene.
SEBASTIANO.
Az ám, s akkor fáklyás vadászatot rendeznénk.
Az ám, s akkor fáklyás vadászatot rendeznénk.
ANTONIO.
Ne neheztelj, uram.
Ne neheztelj, uram.
GONZALO.
Nem is: biztosítlak, hogy nem rontom vele a véremet. Kérlek, nevessetek álomba, mert nagyon bágyadt vagyok.
Nem is: biztosítlak, hogy nem rontom vele a véremet. Kérlek, nevessetek álomba, mert nagyon bágyadt vagyok.
ANTONIO.
Aludjál el s hallgass ránk.
(Alonzon, Sebastianon és Antonion kívül mind elalusznak.)
Aludjál el s hallgass ránk.
(Alonzon, Sebastianon és Antonion kívül mind elalusznak.)
ALONZO.
Mit? Mind alusznak? Vajha szemeim
Lezárulván, zárhatnák bé magokkal
Eszméletem’! Érzem, kedvök volna rá.
Mit? Mind alusznak? Vajha szemeim
Lezárulván, zárhatnák bé magokkal
Eszméletem’! Érzem, kedvök volna rá.
SEBASTIANO.
Uram, ne állj az álom ösztönének
Ellent: a búhoz ritkán jő; de akkor
Vígaszt hoz.
Uram, ne állj az álom ösztönének
Ellent: a búhoz ritkán jő; de akkor
Vígaszt hoz.
ANTONIO.
A míg alszol, őreid
Leszünk mi ketten, s megvédjük személyed’.
(Alonzo elalszik. Ariel el.)
A míg alszol, őreid
Leszünk mi ketten, s megvédjük személyed’.
(Alonzo elalszik. Ariel el.)
SEBASTIANO.
Mily álmosság lepé egyszerre mind meg.
Mily álmosság lepé egyszerre mind meg.
ANTONIO.
Az éghajlat okozza tán.
Az éghajlat okozza tán.
SEBASTIANO.
Nem minket is? Magamban én nem érzek
Legkisebb álmosságot.
| De mért |
Legkisebb álmosságot.
ANTONIO.
S éber vagyok. Mind úgy aludtak el, mint
Ha össze lettek voln’ beszélve rá,
Vagy mintha villám-sújtva. Mit lehetne,
Nemes Sebastian, mit kellene –
Nem! S mégis a szemedben olvasom,
Mi vár reád. Nézd, int az alkalom,
S én képzetemben homlokodra már
A koronát látom leszállani.
| Én sem: ép |
Ha össze lettek voln’ beszélve rá,
Vagy mintha villám-sújtva. Mit lehetne,
Nemes Sebastian, mit kellene –
Nem! S mégis a szemedben olvasom,
Mi vár reád. Nézd, int az alkalom,
S én képzetemben homlokodra már
A koronát látom leszállani.
SEBASTIANO.
Ébren vagy-e?
Ébren vagy-e?
ANTONIO.
| Nem hallod a szavam’? |
SEBASTIANO.
Hallom, de mintha álomhangon, és
Álmodba’ szólnál. Mit mondál nekem?
Különös álom! Nyílt szemekkel így
Aludni, járni szólni, mozgani,
S aludni mélyen mégis!
Hallom, de mintha álomhangon, és
Álmodba’ szólnál. Mit mondál nekem?
Különös álom! Nyílt szemekkel így
Aludni, járni szólni, mozgani,
S aludni mélyen mégis!
ANTONIO.
Herczeg! szerencséd’ elaludni, sőt
Meghalni te hagyod. Ébren vagy: és
Szemed’ behúnyod.
| Oh nemes |
Meghalni te hagyod. Ébren vagy: és
Szemed’ behúnyod.
SEBASTIANO.
Jelentős horkolás!
| Érthetően horkolsz; |
ANTONIO.
Komolyb vagyok,
Mint rendesen: légy az te is, magad’
Megkétszerezve!
Komolyb vagyok,
Mint rendesen: légy az te is, magad’
Megkétszerezve!
SEBASTIANO.
Álló víz vagyok
Álló víz vagyok
ANTONIO.
Dagályba viszlek én.
Dagályba viszlek én.
SEBASTIANO.
Restségem úgy is mind apályba hajt.
| Jó lesz: öröklött |
ANTONIO.
Ha tudnád, oh, mint csüngsz a szándokon,
Melyet gúnyolsz, s míg ellököd magadtól,
Mint karolod föl! Ki apályba’ van:
Gyakran feneket ér, félelem vagy
Restsége miatt.
Ha tudnád, oh, mint csüngsz a szándokon,
Melyet gúnyolsz, s míg ellököd magadtól,
Mint karolod föl! Ki apályba’ van:
Gyakran feneket ér, félelem vagy
Restsége miatt.
SEBASTIANO.
Kérlek, tovább. Szemed,
Arczod valamit látszanak igérni;
De kínosan szülöd meg!
Kérlek, tovább. Szemed,
Arczod valamit látszanak igérni;
De kínosan szülöd meg!
ANTONIO.
E gyönge emlékü úr (kiről bizony
Szintoly kevés emlék leszen, ha meghal)
Majd elhitette (mert más dolga sincs,
Mint elhitetni valamit) a királylyal,
Hogy fia él; s pedig szintoly lehetlen,
Hogy vízbe nem fúlt volna, mint, hogy az,
Ki itten alszik, úszszék.
| Halld tehát. |
Szintoly kevés emlék leszen, ha meghal)
Majd elhitette (mert más dolga sincs,
Mint elhitetni valamit) a királylyal,
Hogy fia él; s pedig szintoly lehetlen,
Hogy vízbe nem fúlt volna, mint, hogy az,
Ki itten alszik, úszszék.
SEBASTIANO.
Remélem azt, hogy életben maradt.
| Én magam sem |
ANTONIO.
S e „nem remélem” oh mily nagy remény
Szülője! „Nem remélem” egyfelől,
De másfelől meg oly magas remény,
Min túl a nagyravágyás sem hatol,
Ott mást találni félve. – Azt ugy-e
Megengeded, hogy Ferdinánd vízbe fult?
S e „nem remélem” oh mily nagy remény
Szülője! „Nem remélem” egyfelől,
De másfelől meg oly magas remény,
Min túl a nagyravágyás sem hatol,
Ott mást találni félve. – Azt ugy-e
Megengeded, hogy Ferdinánd vízbe fult?
SEBASTIANO.
Világos.
Világos.
ANTONIO.
Örökli Nápolyt?
| Akkor, mondd utána ki |
SEBASTIANO.
Claribel.
Claribel.
ANTONIO.
A Tunisi királyné, a ki tíz
Mértföldnyi úttal távolabb lakik, mint
Egy emberélet – s Nápolyból a hír
Hozzá nem ér, ha csak a nap maga
(A holdbeli ember lassu volna!) nem
Lesz posta, míg az újszülöttnek állán
Nem nő szakála – a kitől jövő
Útunkba’ mind a tenger nyelt el, ámbár
Egynémelyönket újra kiadott;
S ez által oly cselekvénynek tön a
Részesivé, a melynek, a mi történt,
Előjátéka, vége még reánk néz.
A Tunisi királyné, a ki tíz
Mértföldnyi úttal távolabb lakik, mint
Egy emberélet – s Nápolyból a hír
Hozzá nem ér, ha csak a nap maga
(A holdbeli ember lassu volna!) nem
Lesz posta, míg az újszülöttnek állán
Nem nő szakála – a kitől jövő
Útunkba’ mind a tenger nyelt el, ámbár
Egynémelyönket újra kiadott;
S ez által oly cselekvénynek tön a
Részesivé, a melynek, a mi történt,
Előjátéka, vége még reánk néz.
SEBASTIANO.
Mi zagyvalék ez? Hogy mondád csak – Áll:
Bátyám leánya tunisi királyné
S Nápolynak örököse, és e két
Ország között van egy kicsinyke tér.
Mi zagyvalék ez? Hogy mondád csak – Áll:
Bátyám leánya tunisi királyné
S Nápolynak örököse, és e két
Ország között van egy kicsinyke tér.
ANTONIO.
Oly tér, a melyen minden talpalatnyi
Azt mondja: „Hogy tér vissza Claribel
Nápolyba, ennyirűl! Maradjon ő
Tunisban. És Sebastian legyen ébren!”
Gondold: halál, mi ezeket elnyomá.
Nem volna rosszabb dolgunk, mint van így;
S van, a ki őr legyen Nápoly fölött,
Csak úgy, mint im ez alvó; s udvaronczok,
Kik oly szaporán s szintoly haszontalan
Tudnak csacsogni, mint e Gonzalo.
Magam is lennék oly bölcs csóka. Oh
Csak értenél egyet velem: ez alvás
Emelkedésed útja volna. Értesz?
Oly tér, a melyen minden talpalatnyi
Azt mondja: „Hogy tér vissza Claribel
Nápolyba, ennyirűl! Maradjon ő
Tunisban. És Sebastian legyen ébren!”
Gondold: halál, mi ezeket elnyomá.
Nem volna rosszabb dolgunk, mint van így;
S van, a ki őr legyen Nápoly fölött,
Csak úgy, mint im ez alvó; s udvaronczok,
Kik oly szaporán s szintoly haszontalan
Tudnak csacsogni, mint e Gonzalo.
Magam is lennék oly bölcs csóka. Oh
Csak értenél egyet velem: ez alvás
Emelkedésed útja volna. Értesz?
SEBASTIANO.
Azt gondolom.
Azt gondolom.
ANTONIO.
Szerencsédnek?
| No, és hogyan segítsz |
SEBASTIANO.
Most jut eszembe: te
Megbuktatád bátyádat, Prosperot?
Most jut eszembe: te
Megbuktatád bátyádat, Prosperot?
ANTONIO.
Meg. S nézd, mi jól áll rajtam a ruha,
Simábban, mint előbb. Bátyám cselédi
Társim valának, most szolgáim.
Meg. S nézd, mi jól áll rajtam a ruha,
Simábban, mint előbb. Bátyám cselédi
Társim valának, most szolgáim.
SEBASTIANO.
A lelkiismeret?
| És |
ANTONIO.
Ej, jó uram,
Hol fészkel az? Ha volna lábfagyás,
Csizmát se húzhatnék miatta. Én
E titkos istent keblemben nem érzem.
Köztem s Milán közt húsz lelkismeret
Lett volna, s mind megfagyva s újra föl-
Engedve: mind nem érzeném meg. Itt
Fekszik a bátyád – nem jobb, mint a föld,
Melyen hever, ha az voln’, a minek
Látszik, azaz halott – kit én, ha kell,
Három hüvelyknyivel ez engedelmes
Vasból, örökre lefektethetek,;
S te szintígy téve, ezt az agg szatyort,
E bölcs urat rábírhatod, szemét hogy
Örökre hunyja bé s nekünk ne ártson.
A többi oly kevéssé idegen
A kisértettől, mint a tejnyalástól
A macska. Készek helyeselni mindent,
Ha mi mondjuk: helyes.
Ej, jó uram,
Hol fészkel az? Ha volna lábfagyás,
Csizmát se húzhatnék miatta. Én
E titkos istent keblemben nem érzem.
Köztem s Milán közt húsz lelkismeret
Lett volna, s mind megfagyva s újra föl-
Engedve: mind nem érzeném meg. Itt
Fekszik a bátyád – nem jobb, mint a föld,
Melyen hever, ha az voln’, a minek
Látszik, azaz halott – kit én, ha kell,
Három hüvelyknyivel ez engedelmes
Vasból, örökre lefektethetek,;
S te szintígy téve, ezt az agg szatyort,
E bölcs urat rábírhatod, szemét hogy
Örökre hunyja bé s nekünk ne ártson.
A többi oly kevéssé idegen
A kisértettől, mint a tejnyalástól
A macska. Készek helyeselni mindent,
Ha mi mondjuk: helyes.
SEBASTIANO.
Mutatja útam’. Mint Milánba te,
Nápolyba úgy megyek be én. Ki kard!
Csak egy csapást: és föl vagy oldva a
Hűbér-adótól, s én kegyes királyod
leszek.
| Példád, barátom, |
Nápolyba úgy megyek be én. Ki kard!
Csak egy csapást: és föl vagy oldva a
Hűbér-adótól, s én kegyes királyod
leszek.
ANTONIO.
Te is vonj kardot, s mikor én
Sújtok, te is sújts, Gonzalóra.
Te is vonj kardot, s mikor én
Sújtok, te is sújts, Gonzalóra.
SEBASTIANO.
Csak egy szót. (Félre vonulva beszélgetnek.)
Zene. Ariel jő, látatlanúl.
| Még |
Zene. Ariel jő, látatlanúl.
ARIEL.
Uram, varázsa által, látja a vészt,
Melyben forog barátja, s ide küld
(Különben terve fölsül) ezeket
Megmenteni.
(Gonzalo fülébe dalol.)
Míg te horkolsz: a gonosz
Fegyvert köszörűlve hoz,
S mindjárt véged.
Föl, ha kedves életed,
Álmod nyűgét félre tedd!
Ébredj, ébredj!
Uram, varázsa által, látja a vészt,
Melyben forog barátja, s ide küld
(Különben terve fölsül) ezeket
Megmenteni.
(Gonzalo fülébe dalol.)
Míg te horkolsz: a gonosz
Fegyvert köszörűlve hoz,
S mindjárt véged.
Föl, ha kedves életed,
Álmod nyűgét félre tedd!
Ébredj, ébredj!
ANTONIO.
Most rajta, gyorsan!
Most rajta, gyorsan!
GONZALO (egyszerre fölriad).
Ah! jó angyalok,
Óvjátok a királyt! Mi ez? Hahó!
Ébredjetek. Mit? Vonva kardotok?
És e meredt tekintet?
Ah! jó angyalok,
Óvjátok a királyt! Mi ez? Hahó!
Ébredjetek. Mit? Vonva kardotok?
És e meredt tekintet?
)
ALONZO (ébred).
Hah! mi történt?
(Mind fölébrednek.)
Hah! mi történt?
(Mind fölébrednek.)
SEBASTIANO.
Míg őrön álltunk, védve álmotok’,
Egyszerre tompa, mély zaj hallaték.
Mint bika-, sőt oroszlány-bődülés.
Nem arra ébredétek? Iszonyún
Hangzott fülembe!
Míg őrön álltunk, védve álmotok’,
Egyszerre tompa, mély zaj hallaték.
Mint bika-, sőt oroszlány-bődülés.
Nem arra ébredétek? Iszonyún
Hangzott fülembe!
ALONZO.
| Én semmit se hallék. |
ANTONIO.
Egy szörny felijedt volna rá, talán
A föld is megrendűlt. Bizony egész
Csoport oroszlány ordított.
Egy szörny felijedt volna rá, talán
A föld is megrendűlt. Bizony egész
Csoport oroszlány ordított.
ALONZO.
Hallottad, Gonzalo?
| Te is |
GONZALO.
Uram, valami zajt hallottam, oly
Zsongás-neműt, mitől fölébredék.
Megráztalak s kiálték. A mikor
A szemem’ kinyitottam: ezeket
Vont karddal állva leltem. Lárma volt,
Az áll. Vigyázni jó lesz, vagy talán
Távozni innen. Vonjunk kardot!
| Becsületemre, |
Zsongás-neműt, mitől fölébredék.
Megráztalak s kiálték. A mikor
A szemem’ kinyitottam: ezeket
Vont karddal állva leltem. Lárma volt,
Az áll. Vigyázni jó lesz, vagy talán
Távozni innen. Vonjunk kardot!
ALONZO.
E helyrűl; és keressük másfelé
Szegény fiamat!
| El |
Szegény fiamat!
GONZALO.
E bősz vadaktól! Annyi bizonyos:
A szigeten van.
| Isten óvja őt |
A szigeten van.
ALONZO.
(Arielen kívül mind el.)
| Jertek! |
ARIEL.
Jelenti néki a történteket.
| S én uramhoz, |
| Király, kereshetd bátran gyermeked’. | (El.) |
