V. SZÍN.
A vendéglőben.
Falstaff és Bardolph jőnek.
FALSTAFF.
Bardolph, hallod-e?
Bardolph, hallod-e?
BARDOLPH.
Itt vagyok, uram.
Itt vagyok, uram.
FALSTAFF.
Menj, hozz nekem egy pint sert; tégy bele piritust. (Bardolph elmegy.) Hát azért éltem eddig, hogy vékában hurczoljanak meg, mint a mészárostól egy teher paczalt s a Temzébe dobjanak? Jó, de ha még egyszer igy felcsufolnak, akkor nem bánom, vegyék ki agyam velejét, süssék ki vajban s adják uj évi ajándokul valamely kutyának. Az akasztanivalók a legkisebb lelkiismereti furdalás nélkül lódítottak a folyóba, mintha vak ebkölykeket vetettek volna bele tizenötével; már termetemről meg lehet ismerni, hogy a sülyedésben egy nemével birok a gyorsaságnak, s ha oly mély volna is a fenék, mint a pokol, le mennék. Le is merültem volna, ha a széle nem lett volna meneteles és sekély. Oly halálnem, melytől irtózom: mert a víz felfujja az embert; s mi lett volna belőlem ha felfujódtam volna! Valódi mumiahegygyé lettem volna.
Bardolph visszajő borral.
Menj, hozz nekem egy pint sert; tégy bele piritust. (Bardolph elmegy.) Hát azért éltem eddig, hogy vékában hurczoljanak meg, mint a mészárostól egy teher paczalt s a Temzébe dobjanak? Jó, de ha még egyszer igy felcsufolnak, akkor nem bánom, vegyék ki agyam velejét, süssék ki vajban s adják uj évi ajándokul valamely kutyának. Az akasztanivalók a legkisebb lelkiismereti furdalás nélkül lódítottak a folyóba, mintha vak ebkölykeket vetettek volna bele tizenötével; már termetemről meg lehet ismerni, hogy a sülyedésben egy nemével birok a gyorsaságnak, s ha oly mély volna is a fenék, mint a pokol, le mennék. Le is merültem volna, ha a széle nem lett volna meneteles és sekély. Oly halálnem, melytől irtózom: mert a víz felfujja az embert; s mi lett volna belőlem ha felfujódtam volna! Valódi mumiahegygyé lettem volna.
Bardolph visszajő borral.
BARDOLPH.
Itt van Fürgéné, uram, beszélni akar veled.
Itt van Fürgéné, uram, beszélni akar veled.
FALSTAFF.
Jer, hadd öntsek sert a Temze vize közé, mert bensőm oly hideg, mintha hólapdát nyeltem volna pirula gyanánt veséim kihűtése végett. Hivd be.
Jer, hadd öntsek sert a Temze vize közé, mert bensőm oly hideg, mintha hólapdát nyeltem volna pirula gyanánt veséim kihűtése végett. Hivd be.
BARDOLPH.
Jer be, asszony.
Fürgéné jő.
Jer be, asszony.
Fürgéné jő.
FÜRGÉNÉ.
Engedelmével. Bocsánatot kérek: jó reggelt kivánok uraságodnak.
Engedelmével. Bocsánatot kérek: jó reggelt kivánok uraságodnak.
FALSTAFF.
Vidd el ezt a kupát. Menj, habarj nekem egy palaczk sert, a javából.
Vidd el ezt a kupát. Menj, habarj nekem egy palaczk sert, a javából.
BARDOLPH.
Tojással, uram?
Tojással, uram?
FALSTAFF.
Csak pusztán. Nem kell nekem baromfimag habarékomba. (Bardolph elmegy.) Nos, nos?
Csak pusztán. Nem kell nekem baromfimag habarékomba. (Bardolph elmegy.) Nos, nos?
FÜRGÉNÉ.
Valóban, uram, én Habnétól jövök uraságodhoz.
Valóban, uram, én Habnétól jövök uraságodhoz.
FALSTAFF.
Habnétól! Elég volt nekem a habokból; engem a habokba vetettek; tele van a bélem habbal.
Habnétól! Elég volt nekem a habokból; engem a habokba vetettek; tele van a bélem habbal.
FÜRGÉNÉ.
Jaj annak a napnak! A jó lélek, nem az ő hibája volt. Hogy elbánik legényeivel! félreértették dispensatióját.
Jaj annak a napnak! A jó lélek, nem az ő hibája volt. Hogy elbánik legényeivel! félreértették dispensatióját.
FALSTAFF.
S én is a magamát, hogy csalfa asszony igéretét kötelezőnek tartottam.
S én is a magamát, hogy csalfa asszony igéretét kötelezőnek tartottam.
FÜRGÉNÉ.
Jaj, uram, jajveszékel is rajta, hogy megesnék a szived rajta, ha látnád. Férje ma reggel elmegy madarászni; kéret, hogy jönnél el ismét hozzá 8 és 9 óra közt. Gyorsan kell neki a választ megvinnem. Biztositlak, meg fog békitni.
Jaj, uram, jajveszékel is rajta, hogy megesnék a szived rajta, ha látnád. Férje ma reggel elmegy madarászni; kéret, hogy jönnél el ismét hozzá 8 és 9 óra közt. Gyorsan kell neki a választ megvinnem. Biztositlak, meg fog békitni.
FALSTAFF.
Jó, meg fogom látogatni, mondd meg neki; s mondd neki, gondolja meg, mi egy férfiú; vegye észbe saját gyarlóságát s e szerint becsülje meg, mennyit érek én.
Jó, meg fogom látogatni, mondd meg neki; s mondd neki, gondolja meg, mi egy férfiú; vegye észbe saját gyarlóságát s e szerint becsülje meg, mennyit érek én.
FÜRGÉNÉ.
Meg fogom neki mondani.
Meg fogom neki mondani.
FALSTAFF.
Mondd meg. 9 és 10 között, ugy mondtad?
Mondd meg. 9 és 10 között, ugy mondtad?
FÜRGÉNÉ.
8 és 9 között, uram.
8 és 9 között, uram.
FALSTAFF.
Jó, menj. Nem vétem el.
Jó, menj. Nem vétem el.
FÜRGÉNÉ.
| Béke legyen veled, uram. | (Elmegy.) |
FALSTAFF.
Csodálom, semmi hírét sem hallottam Csermely urnak: azt üzente, hogy itthon maradjak. Pénze fölötte kedves nekem. Ah, itt jő.
Hab jő.
Csodálom, semmi hírét sem hallottam Csermely urnak: azt üzente, hogy itthon maradjak. Pénze fölötte kedves nekem. Ah, itt jő.
Hab jő.
HAB.
Isten jó nap, uram.
Isten jó nap, uram.
FALSTAFF.
Nos, Csermely uram, kegyed megtudni jő, hogy mi történt köztem s Hab felesége között.
Nos, Csermely uram, kegyed megtudni jő, hogy mi történt köztem s Hab felesége között.
)
HAB.
Csakugyan, John úr, ez czélom.
Csakugyan, John úr, ez czélom.
FALSTAFF.
Csermely uram, nem akarok hazudni: házában voltam a kitüzött órában.
Csermely uram, nem akarok hazudni: házában voltam a kitüzött órában.
HAB.
És sikerült, uram?
És sikerült, uram?
FALSTAFF.
Fölötte kedvezőtlenül, Csermely uram,
Fölötte kedvezőtlenül, Csermely uram,
HAB.
Hogyan, uram? Megváltoztatta szándokát?
Hogyan, uram? Megváltoztatta szándokát?
FALSTAFF.
Nem, Csermely uram, hanem az a nyeszlett cornutus férj, Csermely uram, örökös féltékenységi ingerültségében épen találkozásunk pillanatában rontott ránk, miután már átöleltük egymást, csókolóztunk, esküdöztünk, és – úgy szólván – elmondtuk volt komédiánk prologusát; és nyomban egy falka jó barát, mit nyavalyája hítt s hajszolt ide, hogy – lelkemre – felesége szeretőjét keressék házában.
Nem, Csermely uram, hanem az a nyeszlett cornutus férj, Csermely uram, örökös féltékenységi ingerültségében épen találkozásunk pillanatában rontott ránk, miután már átöleltük egymást, csókolóztunk, esküdöztünk, és – úgy szólván – elmondtuk volt komédiánk prologusát; és nyomban egy falka jó barát, mit nyavalyája hítt s hajszolt ide, hogy – lelkemre – felesége szeretőjét keressék házában.
HAB.
Micsoda, míg kegyelmed ott volt?
Micsoda, míg kegyelmed ott volt?
FALSTAFF.
Míg én ott voltam.
Míg én ott voltam.
HAB.
S ő kegyedet kereste és nem találta?
S ő kegyedet kereste és nem találta?
FALSTAFF.
Hallja csak. A jó szerencse nyilvános kedvezményeül jő be valami Pázsiné, hirül hozza Hab közeledtét és az ő találékonysága s Habné kétségbeesése mellett egy ruhakosárba dugtak.
Hallja csak. A jó szerencse nyilvános kedvezményeül jő be valami Pázsiné, hirül hozza Hab közeledtét és az ő találékonysága s Habné kétségbeesése mellett egy ruhakosárba dugtak.
HAB.
Ruhakosárba!
Ruhakosárba!
FALSTAFF.
Istenemre, ruhakosárba, s betakartak szennyes ingekkel, ruhákkal, kapczákkal, szennyes harisnyákkal és zsíros kendőkkel; ez, Csermely uram, ez volt a ronda szag legavasabb compositiója, mely valaha orrlyukat sértett.
Istenemre, ruhakosárba, s betakartak szennyes ingekkel, ruhákkal, kapczákkal, szennyes harisnyákkal és zsíros kendőkkel; ez, Csermely uram, ez volt a ronda szag legavasabb compositiója, mely valaha orrlyukat sértett.
HAB.
S meddig feküdt kegyed abban?
S meddig feküdt kegyed abban?
FALSTAFF.
No, hallja csak, Csermely uram, mit szenvedtem azért, hogy ez asszonyt rosszra csábítsam a kegyed jóvoltáért. Igy bele levén gyömöszölve a kosárba, az asszony Hab két legényét, szolgáját, előhivá, hogy vigyenek szennyes ruha gyanánt a Datchet-útra. Ezek vállra emeltek; találkoztak az ajtóban avval a féltékeny kölyökkel, gazdájokkal, ki egyszer vagy kétszer kérdezte tőlök, hogy mit visznek a kosárba. Én reszkettem félelmemben, hogy a holdkóros kölyök majd keresni fog benne; de a fátum őt már egyszer vaksinak szánván, visszatartá kezét. Jól van, ő bement keresni, és én elmentem szennyes ruhakép. De halld csak a végét, Csermely uram: három különféle halál kínját szenvedtem: először elviselhetetlen rettegést, nehogy egy féltékeny, ronda vezérürü fölfedezzen; azután beszorítva görbén, mint jóféle kardvas egy véka körűletébe, markolattal a hegyén, talpammal fejemen; s végre bedugaszolva, mint erős szesz bűzös ruhával, mely saját zsírjában forrt. Gondold meg – ily magamszőrű ember – gondold meg, a ki csak úgy tűröm a meleget, mint a vaj, folytonos olvadékonyságban s harmatozásban lévő ember létemre: csoda volt, hogy elkerültem a megfulást. És e fürdő főfokán, midőn már több mint félig megfűledtem a zsírban, mint valami hollandi étek, beledobnak a Temzébe s meghűtenek forró melegen, mint patkót; gondold meg ezt, Csermely uram: sustorgó melegen; gondold meg ezt, Csermely uram.
No, hallja csak, Csermely uram, mit szenvedtem azért, hogy ez asszonyt rosszra csábítsam a kegyed jóvoltáért. Igy bele levén gyömöszölve a kosárba, az asszony Hab két legényét, szolgáját, előhivá, hogy vigyenek szennyes ruha gyanánt a Datchet-útra. Ezek vállra emeltek; találkoztak az ajtóban avval a féltékeny kölyökkel, gazdájokkal, ki egyszer vagy kétszer kérdezte tőlök, hogy mit visznek a kosárba. Én reszkettem félelmemben, hogy a holdkóros kölyök majd keresni fog benne; de a fátum őt már egyszer vaksinak szánván, visszatartá kezét. Jól van, ő bement keresni, és én elmentem szennyes ruhakép. De halld csak a végét, Csermely uram: három különféle halál kínját szenvedtem: először elviselhetetlen rettegést, nehogy egy féltékeny, ronda vezérürü fölfedezzen; azután beszorítva görbén, mint jóféle kardvas egy véka körűletébe, markolattal a hegyén, talpammal fejemen; s végre bedugaszolva, mint erős szesz bűzös ruhával, mely saját zsírjában forrt. Gondold meg – ily magamszőrű ember – gondold meg, a ki csak úgy tűröm a meleget, mint a vaj, folytonos olvadékonyságban s harmatozásban lévő ember létemre: csoda volt, hogy elkerültem a megfulást. És e fürdő főfokán, midőn már több mint félig megfűledtem a zsírban, mint valami hollandi étek, beledobnak a Temzébe s meghűtenek forró melegen, mint patkót; gondold meg ezt, Csermely uram: sustorgó melegen; gondold meg ezt, Csermely uram.
HAB.
Egész komolyan, uram, nagyon fájlalom, hogy mindezt az én ügyemben szenvedted. Ilyenformán az én dolgom kétségbeesetten áll. Nem fogod többé megkisérleni?
Egész komolyan, uram, nagyon fájlalom, hogy mindezt az én ügyemben szenvedted. Ilyenformán az én dolgom kétségbeesetten áll. Nem fogod többé megkisérleni?
FALSTAFF.
Csermely uram, inkább lökjenek az Aetnába, valamint belöktek a Temzébe, mintsem ezt elengedjem neki! Férje ma reggel madárvadászatra ment; más üzenetet kaptam tőle a találkozást illetőleg. Nyolcz és kilencz között van az órája, Csermely uram.
Csermely uram, inkább lökjenek az Aetnába, valamint belöktek a Temzébe, mintsem ezt elengedjem neki! Férje ma reggel madárvadászatra ment; más üzenetet kaptam tőle a találkozást illetőleg. Nyolcz és kilencz között van az órája, Csermely uram.
HAB.
Uram, már nyolcz óra elmult.
Uram, már nyolcz óra elmult.
FALSTAFF.
Akkor indulok találkozómra. Jőj hozzám, ha kedved s érkezésed lesz rá, s lásd, hogy boldogulni fogok, és a dolog végének koronája az lesz, hogy birni fogod őt. Adieu! Birni fogod őt, Csermely uram; te Habot vaksivá fogod tenni.
Akkor indulok találkozómra. Jőj hozzám, ha kedved s érkezésed lesz rá, s lásd, hogy boldogulni fogok, és a dolog végének koronája az lesz, hogy birni fogod őt. Adieu! Birni fogod őt, Csermely uram; te Habot vaksivá fogod tenni.
| (Elmegy.) |
HAB.
Hm, – hó! Látomány-e ez? Álom-e ez? Alszom-e? Hab uram, ébredj! Ébredj, Hab uram! lyukat ejtettek legjobb ruhádon, Hab uram. Ezt nyerni a házassággal; ezt, ha az embernek fehérnemüje és ruháskosara van. Jó, magam kiáltom ki, mi vagyok: megfogom azt a léhűtőt; házamban van. Nem ugorhatik meg; lehetetlen, hogy megugorjék; nem búhat aprópénzes erszénybe, sem borsos szelenczébe. De, nehogy az ördög, mely vezérli, kisegítse, képzelhetetlen helyeket fogok felkutatni. Jóllehet nem vetkőzhetem ki abból, a mi vagyok, de, hogy az vagyok, mi lenni akarok, nem fog megszelidíteni. Ha már fejemen a czimer, mely képes az embert bolonddá tenni, hadd teljék be rajtam a közmondás: legyek czimeres bolond.
Hm, – hó! Látomány-e ez? Álom-e ez? Alszom-e? Hab uram, ébredj! Ébredj, Hab uram! lyukat ejtettek legjobb ruhádon, Hab uram. Ezt nyerni a házassággal; ezt, ha az embernek fehérnemüje és ruháskosara van. Jó, magam kiáltom ki, mi vagyok: megfogom azt a léhűtőt; házamban van. Nem ugorhatik meg; lehetetlen, hogy megugorjék; nem búhat aprópénzes erszénybe, sem borsos szelenczébe. De, nehogy az ördög, mely vezérli, kisegítse, képzelhetetlen helyeket fogok felkutatni. Jóllehet nem vetkőzhetem ki abból, a mi vagyok, de, hogy az vagyok, mi lenni akarok, nem fog megszelidíteni. Ha már fejemen a czimer, mely képes az embert bolonddá tenni, hadd teljék be rajtam a közmondás: legyek czimeres bolond.
| (Elmegy.) |
