VI. SZÍN.
Más szoba a vendéglőben.
Fenton és a Vendéglős jőnek.
VENDÉGLŐS.
Fenton úr, ne is szólj hozzám: elmém borongós; semmivel sem törődöm.
Fenton úr, ne is szólj hozzám: elmém borongós; semmivel sem törődöm.
FENTON.
De hallgas csak meg. Segits szándokomban,
És, nemesi szavamra, száz aranynyal
Többet adok, mint veszteséged volt.
De hallgas csak meg. Segits szándokomban,
És, nemesi szavamra, száz aranynyal
Többet adok, mint veszteséged volt.
VENDÉGLŐS.
Meghallgatlak, Fenton úr, és megbizásodat legalább is elfogadom.
Meghallgatlak, Fenton úr, és megbizásodat legalább is elfogadom.
FENTON.
Annám iránti édes szerelmemről
Gyakran szólék neked, s – hogy mennyiben
Maga választhatott magának – ő
Szintén viszonzza hő érzelmemet
Kedvem szerint. Im, levelet is irt
Oly tartalommal, hogy bámulni fogsz;
S mely tréfájába ugy zárja ügyem’,
Hogy el se mondhatnám az egyikét
A másik nélkül: jut Falstaffnak is
Ben jó szerep. A tréfa terve ez:
Elmondom bőven, im, figyelj, uram:
Herne tölgyénél éjfél s egy között
Annám tündér királynőt játszik; hogy
Mi végre? itt van. Ez alakba’ majd,
Egyéb tréfáknak zavara között,
Atyja parancsaként Nyurgával ő
Eltünne, hogy Etonban összekeljen
Rögtön vele: ő beleegyezett.
De hát, uram,
E csellel anyja homlokegyenest,
Cajusnak szánva őt, úgy rendelé,
Hogy ez hasonlókép szöktesse meg,
Míg másokat a játék foglal el,
S az egyházban, hol várand már a pap,
Esküdjék meg vele: e cselre is
Ráállt a lány szinlelve, s ennek is
Ígéretet tőn. Nos, a többi ez:
Atyja szerint ő fehérben legyen,
S e mezben, hogy ha Nyurga idején
Látandja, s megfogván kezét, szólitja,
Menjen vele. Ám anyja azt akarja,
Öltsön egészen zöldelő bő ruhát
S feje körül lengjen függő szalag,
Hogy könnyebben fellelje Cajus őt;
Ki is, ha érkezettnek látja az
Időt, kezébe csip, s a lány e jelre
Vele is távozni igérkezett.
Annám iránti édes szerelmemről
Gyakran szólék neked, s – hogy mennyiben
Maga választhatott magának – ő
Szintén viszonzza hő érzelmemet
Kedvem szerint. Im, levelet is irt
Oly tartalommal, hogy bámulni fogsz;
S mely tréfájába ugy zárja ügyem’,
Hogy el se mondhatnám az egyikét
A másik nélkül: jut Falstaffnak is
Ben jó szerep. A tréfa terve ez:
Elmondom bőven, im, figyelj, uram:
Herne tölgyénél éjfél s egy között
Annám tündér királynőt játszik; hogy
Mi végre? itt van. Ez alakba’ majd,
Egyéb tréfáknak zavara között,
Atyja parancsaként Nyurgával ő
Eltünne, hogy Etonban összekeljen
Rögtön vele: ő beleegyezett.
De hát, uram,
E csellel anyja homlokegyenest,
Cajusnak szánva őt, úgy rendelé,
Hogy ez hasonlókép szöktesse meg,
Míg másokat a játék foglal el,
S az egyházban, hol várand már a pap,
Esküdjék meg vele: e cselre is
Ráállt a lány szinlelve, s ennek is
Ígéretet tőn. Nos, a többi ez:
Atyja szerint ő fehérben legyen,
S e mezben, hogy ha Nyurga idején
Látandja, s megfogván kezét, szólitja,
Menjen vele. Ám anyja azt akarja,
Öltsön egészen zöldelő bő ruhát
S feje körül lengjen függő szalag,
Hogy könnyebben fellelje Cajus őt;
Ki is, ha érkezettnek látja az
Időt, kezébe csip, s a lány e jelre
Vele is távozni igérkezett.
VENDÉGLŐS.
S rászedni kit akar? Anyját vagy apját?
S rászedni kit akar? Anyját vagy apját?
FENTON.
Mindkettőt, gazda, s eljön énvelem.
Aztán te csak rendeld meg a papot,
Hogy várjon engem éjfél s egy között
S a házasságnak törvényes nevében
Szent szertartással áldja meg szivünk’.
Mindkettőt, gazda, s eljön énvelem.
Aztán te csak rendeld meg a papot,
Hogy várjon engem éjfél s egy között
S a házasságnak törvényes nevében
Szent szertartással áldja meg szivünk’.
VENDÉGLŐS.
Jó, férj a jelszavad! Megyek a paphoz;
Csak hozd a lányt, ne muljék a papon.
Jó, férj a jelszavad! Megyek a paphoz;
Csak hozd a lányt, ne muljék a papon.
FENTON.
Uram, örökre adósod leszek;
S reá ajándok lesz a köszönet.
Uram, örökre adósod leszek;
S reá ajándok lesz a köszönet.
