III. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Ugyanott. Terem a grófi palotában.
Harsonák. A Király, Grófné, Lafeu, Nemesek, Főurak, őrök stb. jönnek.
KIRÁLY.
Kincset veszíténk benne, és kegyünk
Sokkal szegényebbé lőn; de fiad
Oly balga volt, hogy fel nem tudta fogni
Teljes becsét.
GRÓFNÉ.
Az elmult már, király;
S kérem felségedet, tekintse azt
Az ifjúkor vak indulat-hevének,
Midőn olaj s tűz túlerős az észhez,
S legyőzve ezt, lángolnak.
KIRÁLY.
Asszonyom,
Én megbocsáték mindent s elfeledtem,
Bár a feszült boszú a perczre várt csak,
hogy rá pattantsa a nyilat.
LAFEU.
Kimondom –
Ha megengeded – hogy ő, az ifju gróf,
Felségedet, saját anyját s nejét
Nagyon megsérté; ámde legsulyosban
Maga ellen vétett: oly nőt veszte el,
Kinek szépsége bámulatra kelté
A legdúsabb szemet, kinek szava
Fogolylyá tett minden fület, s tökélye
A szolgaságot gyűlölő kebelt is
Mély hódolatra kelté.
KIRÁLY.
Elveszettet
Dicsérni, bút okoz. Jó, hívd elém:
Kibékülénk, s első találkozásunk
A vádat ölje meg. Bocsánatot
Ne kérjen; az meghalt, mit bűne sértett;
S e feledésnél mélyebben temetjük
A még égő romot: mint idegen,
Úgy jöjjön ő, s nem úgy, mint a ki sértett.
Eredj s tudassad ezt.
NEMES.
Megyek, király.
(Egy Nemes el.)
KIRÁLY.
Mit mond leányodhoz? Beszéltetek?
LAFEU.
Alád vetette mindenben magát.
KIRÁLY.
Akkor menyegző lesz. Sok vett levél
Dicséri őt.
Bertram jön.
LAFEU.
Örömmel néz eléje.
KIRÁLY.
Egy évszak napja én
Nem lehetek: bennem egyszerre láthatsz
Jeget s verőfényt, és a legborúsb
Felhő útat nyit a legszebb sugárnak.
Jer, lépj közelb: ma újra szép idő van.
BERTRAM.
Felséges úr, mélyen megbánt bűnöm’
Bocsásd meg énnekem.
KIRÁLY.
Feledjük azt;
Egy szót se többet a multak felől;
Ragadjuk üstökén meg a jelent;
Öreg vagyok, s leggyorsabb tervemen
Az időnek zajtalan s nem hallható
Lépése átsuhanhat, még előbb,
Semmint kivinném. Mondd, emlékezel
Ez úr leányára még?
BERTRAM.
S csodálattal, király:
Őt választottam én, előbb semmint szivem
Hírnökké merte volna tenni nyelvem’;
S midőn e képet a szem bévevé,
A megvetés kölcsönzé torz üvegjét,
Mely elferdíté más bájok vonásit,
Mutatá a szép színt rútnak vagy lopottnak,
S a részarányt a legrútabb alakká
Zsugorítá vagy terjeszté: így lőn aztán,
Hogy ő, kit minden bámult, s a kit én is
Szeretek, mióta elvesztém, szememben
Por volt, a mely sértett.
KIRÁLY.
Nem rossz a mentség:
Az, hogy szeretted, jó sokat letörleszt
Nagy számadásodból. Azonban, a szív
Későn jövő szerelme ép olyan,
Mint az elkésett megkegyelmezés,
Mely váddal fordúl vissza a magas
Küldőre, a midőn ezt hirdeti:
„Ki meghalt, jó volt.” A mi gyors hibánk
Értéktelennek tartja sok javát,
S fel akkor ismerjük, ha sírba szállt.
Haragunkban a barátot veszi hagyjuk,
Kinek porát utóbb meg is siratjuk.
Szerelmünk ébred, lát, jajszót emel,
Míg a gyűlölet szégyennel alszik el.
Helénnek ez legyen halálharangja:
Feledd most, s küldj Madlennek jegygyürűt;
Beleegyezem, s addig nem hagylak el,
Míg az özvegy újabb nászt nem ünnepel.
GRÓFNÉ.
S tedd boldogabbá oh, ég, ezt amannál!
Másként, szívem, bár rögtön megszakadnál.
LAFEU.
Kinek nevébe majd nevem beolvad,
Jer hát, fiam, s adj egy szerelmi jelt,
A mely lányom szívébe béragyogjon,
Sietésre késztve őt. Ez ősz szakálra,
S minden szálára: a kimúlt Helén
Oly drága lény volt! Épen ily gyürűt
Viselt, midőn az udvarnál utószor
Találkozánk.
BERTRAM.
Ez nem volt az övé.
KIRÁLY.
Kérlek, mutasd: előbb, a míg beszéltem,
Magamnak is feltűnt már e gyürű.
Ez az enyim volt; és Helénnek adva,
Megigértem, hogy ha sorsa valaha
Segélyt igényel, e gyűrű után
Megkapja nálam. Hogy tehetted azt,
Hogy ettől megrabold, minél becsesbet
Nem bírhatott?
BERTRAM.
Felséges úr, habár
Így véled is: de e gyűrű övé
Nem volt soha.
GRÓFNÉ.
Fiam, lelkemre, láttam,
Hogy ő viselte s éltinél becsesbnek
Tartotta.
LAFEU.
Hordta: én láttam, tudom.
BERTRAM.
Csalódtok: ő nem látta ezt soha.
Flórenczben úgy veték le énnekem
Egy ablakból, papirba bétakartan,
Mely annak a nevét tartalmazá,
Ki nékem ezt ledobta. Ő nemes volt,
S azt vélte, így eljegyzett; ám, midőn
Előtte mind elmondám teljesen,
Hogy már le volnék kötve, s nem lehet
E becsület-dologban úgy felelnem,
Mint ő kivánná: belenyugodott,
Bár szomorún, de visszavenni többé
Nem akarta e gyűrűt.
KIRÁLY.
Phitus maga,
Ki az aranycsinálást ismeri,
A természet titkában nem tudósb, mint
E gyűrűben én: enyim volt ez s Heléné,
Akárki adta is. Valld bé tehát –
Ha önmagad jól ismered – hogy ez
Övé volt és mily durva kényszer által
Vevéd el tőle. Ő megesküvék
Mindenre, a mi szent, le nem veszi
Ujjárúl ezt, ha csak mennyasszonyágyán
Saját magadnak át nem adja – s ott
Te nem valál soha – vagy visszaküldi
Súlyos bajában.
BERTRAM.
Ezt a gyűrűt ő nem látá soha!
KIRÁLY.
Oly álnok e szó, mint a mily igaz,
Hogy én becsületemet szeretem,
S gyanakvó rettegést keltesz szivemben,
Mit el szeretnék űzni. Ha kitűn,
Hogy olyan vad valál… Nem tűnhetik ki…
S még sem tudom… Halálosan gyülölted
S ő meghalt; a mit semmi más – ha csak
Magam nem fogtam volna be szemét –
El nem hitetne inkább énvelem,
Mint látnom e gyűrűt. Vigyétek el!
(Az őrök megragadják Bertramot.)
Akárhogy dől el: régi aggodalmam
Kevéssé vádolhatja hiúsággal
Félelmemet, ki egykor oly hiún
Kevéssé tudtam félni. El vele!
Kutatni fogjuk.
BERTRAM.
A minő igaz,
Hogy e gyűrű övé volt: oly igaz
Az is, hogy ő enyimmé lett Flórenczben,
A hol pedig nem volt soha.
(Bertramot az őrök elvezetik.)
Egy Nemes jön.
KIRÁLY.
Setét gyanú gyötör.
NEMES.
Felséges úr,
Hibás-e tettem vagy se? nem tudom:
Kérőlevél ez egy flórenczi nőtől,
Ki későbben jött négy-öt állomással,
S nem adhatá sajátkezűleg át;
Így én vállaltam el, mert meghatott
A szép esengő bája és szava,
Ki azóta, mint tudom, megérkezett.
Meglátni arczán: fontos ügybe’ jött;
S kevés szavakkal elmondá, hogy ez
Felségedet s őt illeti.
KIRÁLY (olvas).
„Számos igérettétele után, hogy nőül vesz, ha felesége meghalt: pirúlva mondom ki: megnyert engemet. Rousillon gróf most özvegy, s én becsületem árán vettem őt meg magamnak. Szökve távozott Flórenczből, búcsút nem vett, s én utána jöttem honába, hogy igazságot kérjek. Szolgáltasd ezt nekem, király, kinek legjobban hatalmadban áll; máskülönben a csábító diadalmaskodik s egy szegény leány elveszett.
Capilet Diana.”
LAFEU.
A vásáron veszek magamnak vőt s kidoboltatom, mert erre ugyan semmi szükségem.
KIRÁLY.
Kegyelmes volt az ég hozzád, Lafeu,
Hogy felderíté. Küldd be azt a nőt,
S te menj, vezesd a grófot vissza rögtön.
(A nemes és a kiséret néhány tagja el.)
Félek, grófné, Heléna élete
Gonoszúl veszett.
GRÓFNÉ.
Úgy bűnhödjék a tettes.
Bertram visszajön az őrök kiséretében.
KIRÁLY.
Csodálom, gróf, hogy bárha oly ijesztők
A nők neked, hogy rögtön elhagyod,
Mihelyt egyiknek hűséget fogadtál:
Mégis nősülni vágysz. Ki e leány?
Visszajön a nemes az Özvegygyel és Dianával.
DIANA.
Boldogtalan flórenczi nő, király,
Az ősi Capilet-ház sarjadéka.
Kérelmemet – mint értettem – tudod,
S így azt is, mily méltó én szánalomra.
ÖZVEGY.
S én anyja, sire, kinek kora s neve
Egyenlőn szenved e hozott panasznál,
S egyenlőn vész, ha itt nem nyerhet írt.
KIRÁLY.
Jer, lépj elő, gróf. Ismered e nőket?
BERTRAM.
Uram, nem tagadom, s nem is lehet.
Ismérem őket. Még mást mit kivánnak?
DIANA.
Miért nézsz nődre olyan hidegen?
BERTRAM.
Nekem nem az, királyom.
DIANA.
Hogyha nősülsz,
Eladod ezt a jobbot, mely enyim,
El minden esküt, melyek az enyímek,
El engemet, ki magamé vagyok:
Mert vélem esküd úgy egygyé füzött,
Hogy a ki a tiéd lesz, enyim is lesz,
Vagy mind a kettőnké vagy egyiké sem.
LAFEU (Bertramhoz).
Jó híred igen kurta kezd lenni leányom számára; te nem vagy az ő férjeül való.
BERTRAM.
Ez egy szerelmes, balgatag teremtés,
Uram, kivel enyelgést űztem egykor;
Felségednek becsűletem felől
Jobb véleménye lesz, semhogy hihesse,
Hogy én le tudnék ehhez szállani.
KIRÁLY.
E vélemény nem oly nagyon hizelgő,
Míg tettel olyanná nem hangolod:
Bizonyítsd be szebbnek e becsűletet,
Mint a milyennek vélem.
DIANA.
Jó királyom,
Kérdd: vallja hittel, nem nyeré-e meg
Erényemet?
KIRÁLY.
Mi erre válaszod?
BERTRAM.
Királyom, ő egy szemtelen,
Táborfutó közönséges rima.
DIANA.
Ő sért, király! Ha így lett volna ez,
Csekélyebb áron vesz meg engemet.
Uram, ne hidd! Oh nézd meg e gyürűt,
Melyhez belérték- s drága becsre nézve
Hasonló nincs; s lám, mindezek daczára
Ő egy közönséges rimának adta,
Ha az vagyok.
GRÓFNÉ.
Fiam pirúl, s ez az!
Hat ős hagyá örökségűl ez ékszert
Végrendelet szerint firól fira,
S az hordta, a kié lőn. Ez – neje:
E gyűrű ezer tanú!
KIRÁLY.
Ha jól tudom,
Mondád, van rá az udvarnál bizonyság.
DIANA.
Igen, király, de szégyenlem nevezni
Ezt a silány eszközt: neve Parolles.
LAFEU.
Láttam ma ezt a férfit, hogyha férfi.
KIRÁLY.
Utána és hozzátok!
(A kiséret egy tagja el.)
BERTRAM.
Ezt tanúnak?
Ez a legaljasabb silány bitang,
Világ minden foltjával szennyezett,
Ki beteg lesz, ha valót kell szólnia;
Elmond az annak, a minek kivánják:
S én az legyek?
KIRÁLY.
Te adtad a gyürűt?
BERTRAM.
Úgy vélem, én; valóban én: szerettem,
Epedtem ifjúként sovárgva érte;
Tartózkodott ő, s hálót így vetett,
Tartózkodással ingerelve vágyam’,
A mint a vágynak az természete,
Hogy a gát újabb vágyra kelt; eképen
A végtelen csel s a középszerű báj
Meghódítottak; a gyűrű övé lett,
Enyim meg az, mit bárminő közember
Piaczi áron megvehetne.
DIANA.
Tűröm:
Te, a ki oly nemes nőt megvetettél,
Méltán becsmérlesz engemet. De kérlek
(Becsületet te s férjet vesztek én),
Küldj gyűrűdért: én visszaküldöm azt;
De enyémet is megint add vissza.
BERTRAM.
Nincs meg.
KIRÁLY.
Mondd, mily gyűrű volt a tied?
DIANA.
Hasonló
Ehhez, király, mely ott van újjadon.
KIRÁLY.
Isméred ezt? Ez az övé vala.
DIANA.
Ezt adtam én nászágyamon neki.
KIRÁLY.
Úgy költemény tehát, hogy ezt a grófnak
Egy ablakból veték.
DIANA.
Valót beszéltem.
A kiséret egy tagja visszajön Parollessal.
BERTRAM.
Uram, bevallom, e gyűrű övé.
KIRÁLY (Bertramhoz).
Te zavart vagy, megrettent minden pehely.
(Dianához.) Ez az, kit említél?
DIANA.
Igen, király.
KIRÁLY.
Mondd, ficzkó – ámde intelek, valót mondj,
S ne félj, hogy elveszítsd urad kegyét
(Megóvlak ettül én,) csak szólj hiven –
Mit tudsz felőle és e nőrül itt?
PAROLLES.
Felséged engedelmivel, az én uram igen tiszteletreméltó főnemes; bogara neki is volt, mint általában a főuraknak.
KIRÁLY.
Tovább, a tárgyra! Szerette e leányt?
PAROLLES.
Igen, felség, szerette; ámde hogy!
KIRÁLY.
No és hogyan?
PAROLLES.
Úgy szerette, uram, a mint a főurak a nőket szeretni szokták.
KIRÁLY.
S hogyan van ez?
PAROLLES.
Szerette, sire, meg nem is szerette.
KIRÁLY.
A mint te is gazember vagy, nem is.
Minő kétértelmű ficzkó ez itt!
PAROLLES.
Szegény ember vagyok, király, felséged szolgálatára.
LAFEU.
Dobnak igen jó, uram, de szónoknak igen silány.
DIANA.
Tudod, hogy azt igérte nékem, elvesz?
PAROLLES.
Bizonyomra én többet tudok, mint a mennyit elmondani szándékozom.
KIRÁLY.
S nem akarod elmondani mindazt, a mit tudsz?
PAROLLES.
De igen, felséged szolgálatára. Én közbenjáró voltam közöttök, a mint mondám; azonkívül, a gróf szerette a leányt, mert való igaz, egészen bele volt bolondulva; beszélt az sátánról, alvilágról, furiákról s mit én tudom mi mindenről még; akkoriban igen nagy bizodalmok volt bennem, elannyira, hogy tudtam, mikor éjjel hozzá ment, s más egyebeket, a mikről nem igen illik szólanom; azért nem akarom elmondani mindazt, a mit tudok.
KIRÁLY.
Mindent elmondottál már, ha csak azt el nem mondhatod még, hogy férj és nő lettek. De igen csalfa vagy vallomásodban, azért állj félre.
Tiéd e gyűrű, mondád?
DIANA.
Igen, király.
KIRÁLY.
Hol vetted azt? avagy ki adta néked?
DIANA.
Sem adva nem volt az, se véve nem.
KIRÁLY.
Kölcsön tehát?
DIANA.
Nem, kölcsönözve sem.
KIRÁLY.
Akkor tehát találtad.
DIANA.
Nem találtam.
KIRÁLY.
Ha mind e módon nem lőn a tiéd,
Hogy adhatád úgy néki?
DIANA.
Én nem adtam.
LAFEU.
Ez a leány igen nyulékony keztyű, uram: felmegy, lemegy, a mint az ember kívánja.
KIRÁLY.
E gyűrű enyim; nejének én adám.
DIANA.
Övé-e vagy a tiéd? én nem tudom.
KIRÁLY.
Vigyétek el! Beszédét már unom.
Börtönbe véle, úgy a gróffal is!
Ha ki nem vallod, hol vetted e gyűrűt,
Meghalsz ma még.
DIANA.
Nem vallom én soha.
KIRÁLY.
Vigyétek el!
DIANA.
Kezest hozok, király.
KIRÁLY.
Közönséges rimának tartalak már.
DIANA.
Úgy ismerék férfit, mint tégedet.
KIRÁLY.
Miért vádoltad eddig őt tehát?
DIANA.
Mert ő hibás is, és nem is hibás:
Ő nem tart lánynak s tesz rá esküt is;
Pedig az vagyok, s mit ő vél, az hamis.
Hitemre, felség, nem vagyok silány.
(Lafeura mutatva.)
S e vénhez adj, ha nem vagyok leány.
KIRÁLY.
Sért e beszéd már: el börtönbe véle!
DIANA.
Hozd a kezest, anyám. (Az Özvegy el.)
Megállj, király!
Jön az ékszerész már, e gyűrű ura:
Legyen tanúm az. És ezen nemest,
Ki engem meggyalázott, mint hiszi,
Bár nékem mit sem ártott, elbocsátom.
Azt véli ő, nevemnek foltja lett,
S pedig nejével nemzett gyermeket.
Halott az, s hordoz még is magzatot.
Talányom itt van: nézd, él a halott.
Im, ott a megfejtés.
Az Özvegy visszajön Helénával.
KIRÁLY.
Nem-é varázslat
Foszt meg szememnek hű szolgálatától?
Való ez, a mit látok?
HELÉNA.
Nem, király:
A mit látsz, az a nőnek árnya csak;
A név s nem a lény.
BERTRAM.
Mindkettő! Bocsáss meg!
HELÉNA.
Oh, jó uram!
Midőn hasonló voltam e leányhoz,
Nagyon nyájas valál. Itt van gyürűd;
S nézd, itt van a levél, ezt hirdető:
„Ha megnyered ujjamról e gyürűt
S lészsz gyermekemnek anyja…” Ez betelt.
Enyim vagy-é, ki mindkettőbe’ nyert?
BERTRAM.
Uram, ha ezt el tudja ő hitetni,
Örökre, hűn, forrón fogom szeretni.
HELÉNA.
Ha nem való, s ha ki csalás világlik:
Külön maradjunk egymástól halálig.
Oh jó anyám, csakhogy még élve látlak!
LAFEU.
Szemeim hagymaszagot éreznek; jó Dob Tamás, kölcsönözz egy zsebkendőt; úgy, köszönöm. Várj rám oda haza, tréfálni szeretnék veled; de hagyd el az udvariaskodást, részedről az élvezhetetlen.
KIRÁLY.
Mondjátok ezt el pontonkint nekem,
Hadd teljen a valóban örömem.
(Dianához.) Ha fris virág vagy még, le nem szakítva,
Királyod által lészsz kiházasítva:
Mert sejtem, a nőnek férjet te adtál,
Hiven segítve, míg te lány maradtál.
Ezt, és a többit mind meghallanom
Lesz majd kívánságomnak alkalom.
Jó minden eddig, és ha így marad,
A sok keservből édes üdv fakad. (Harsonák.)
Darabunknak vége; koldus a király:
Jó vége lőn, ha tetszéstekre vál;
S ha ezt a tetszést tapsotok kimondta,
Versenygve küzdünk érte mink naponta.
Nézzétek el, ha gyarlón tévedünk:
Mi adunk szivet, ti meg kezet nekünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem