V. SZÍN.
S nincs több szabadság az apáczarendben?
Hát ennyi nem elég?
Hogyne! Nem is azért szólottam, mintha
Több kéne; sőt nagyobb szigort óhajtok
Szent-Klára fogadalmas rendjiben.
Hejh, békesség e hajléknak!
Ki az? |
Ez férfi hangja. Édes Izabellám,
Nyiss néki ajtót s tudd meg, mit akar:
Te megtehetd, én nem; még nem köt esküd.
Fölesküvén, nem szólhatsz férfival,
Hanemha fejedelemasszonyunk előtt;
Aztán, ha szólsz, nem kell mutatnod arczod’,
Avagy, ha mutatod, nem szólanod.
Ismét kiált. Kérlek, felelj neki. | (El.) |
Üdv s békesség. Ki az?
Lucio jő.
Légy üdvöz, oh szűz! |
Azt hirdetik, hogy nem vagy kevesebb.
Nem utasíthatsz engem Izabelhez?
E házban újoncz ő, és szép huga
Boldogtalan bátyjának, Claudionak.
Boldogtalan, mért? Engedd kérdenem,
Annál is inkább, minthogy íme, tudd meg,
Én vagyok Izabel, az ő huga.
Szép szende! bátyád szívesen köszönt.
Nehogy soká fáraszszalak: fogoly.
Oh jaj! miért?
A mért, ha én volnék az ő birája,
Hálát aratna büntetés fejében:
Mert kedvesét gyermekhez juttatá.
Uram, ne bánts meséddel.
De való. |
Nyelvem, bibiczként, szűmtől messze járván;
De minden szűzzel mégsem játszom így:
Téged pedig tekintlek égi lénynek,
Kit a lemondás szentel, halhatatlan
Szellemnek, a kihez őszinteséggel
Kell szólni, mint a szenthez.
Káromlod a jót, így csúfolva engem.
Ne hidd. Az ügy – röviden s igazán – ez:
Bátyád s szerelmese ölelkezének;
S mint ki eszik, telik; s mint a virágzás,
Mely a kopár ugart termésbe hajtja,
Ha bévetették: úgy mutatja telt öle
Claudio sikeres szántásvetését.
Valakit megejtett? – Julia húgomat?
Hát húgod ő?
Az, fogadott. Így adnak |
Hiú, de kész hajlandóságbul.
Ő az. |
Hát vegye nőül!
Ez a bökkenő. |
Nem egy nemest – azok közt engem is –
Felsütve harczreménynyel; de a kik
Az állam erejét jól ismerik,
Mondják, hogy hitetése végtelen
Távol esik valódi szándokától.
Helyén, hatalma teljes terjemével,
Angelo kormányoz: kinek merő
Hóvíz a vére; ki nem érzi a szív
Szerelmes ingerét s indúlatát,
De bőjttel, észkincsekkel, tanulással
Tompítja a természet ösztönét.
Hogy ráijeszszen a köz kéjelgésre, mely
A rémtörvényt soká körülfutosta,
Mint egerek oroszlánt: most kiböngész
Egy oly szabályt, melynek súlyos szavától
Bátyádnak élte vész; és szorgosan
Követve a rendelmény szigorát,
Őt elfogatja, példát tenni rajta.
Minden reménynek vége, ha te nem
Lágyíthatod meg szép kéréssel Angelot.
Dolgomnak közted és szegény bátyád között
Im ez a magva.
Hát éltére tör? |
Elitélte már; s a porkoláb, úgy hallom,
Parancsot vőn, hogy végeztesse ki.
Hajh, kis tehetségemmel, hogy lehetnék
Javára?
Kísértsd meg hatalmadat.
Hatalmamat, hajh! Kétlem –
Árulók |
Elvesztetik, mert félünk belevágni.
Menj Angelohoz; hadd tanúlja meg:
Ha kér a lány, istenként ád a férfi;
Ha térdel és sír, kértje oly övé,
Mintha magának tartoznék vele.
Meglátom, hogy mit tehetek.
De gyorsan. |
Mindjárt megyek; nem mulatok tovább,
Csak míg a fejdelemasszonyt értesítem
Ügyem felől. Fogadd szerény hálámat.
Bátyám’ köszöntsd. Lépésem sikeréről
Még este biztos hírt adok neki.
Én búcsuzom.
Jó úr, Isten veled. |
(Mind a ketten el.) |