III. SZÍN.
Bohemia. Puszta a tengerparton.
Antigonus (a csecsemővel), Hajós jönnek.
ANTIGONUS.
Hát bizonyos vagy, hogy Bohemia
Sivatagán szállt meg hajónk?
Hát bizonyos vagy, hogy Bohemia
Sivatagán szállt meg hajónk?
HAJÓS.
De, félek, rosszkor. Lám, az ég borúlt
S vihar gyülekszik. Istenemre, tán
Nem szíveli, a mit teszünk, az ég,
S ránk mordúl így.
| Igen, |
S vihar gyülekszik. Istenemre, tán
Nem szíveli, a mit teszünk, az ég,
S ránk mordúl így.
ANTIGONUS.
Eredj, tekints hajódhoz; nem sokára
Ott leszek én is.
| Legyen meg akaratja! |
Ott leszek én is.
HAJÓS.
S ne menj be messze. Szörnyű vész közelg,
S különben is félelmes a vidék
Vad állatok miatt.
| Csak siess, uram. |
S különben is félelmes a vidék
Vad állatok miatt.
ANTIGONUS.
Mindjárt követlek.
| Csak menj, fiam, |
HAJÓS.
| Könnyebb a szivem, |
| Hogy nélkülem történik ez! | (El.) |
ANTIGONUS.
Szegény kicsinyke! Mondják, (nem hiszem bár)
Hogy a halottak lelke visszajár.
Ha ez való, az éjjel úgy anyád jött
Hozzám. Az álom a valóhoz ily
Rokon so’sem volt. Egy alak jöve, –
Csüggedt feje majd jobb-, majd balra hajlott.
Ily bú edényét nem láttam soha,
Csordultra telve! Hófehér ruhában
– Mint a szüzesség, – jött szobámba, hol
Fekvém. Felém háromszor meghajolt.
Ajkán a szókkal mély sóhaj vivódék,
És két patak lőn két szeme. Azután
Fájdalma kimerűlvén, – így beszélt:
„Jó Antigonus, kedved ellen, a
Sors úgy akarván, hogy kis csecsemőmet
Esküd szerint te tedd ki: puszta hely
Sok van Bohemiában, – tedd le ott,
S hagyd sírva; s mert örökre elveszettnek
Hiszik: nevezd őt Perditának. E
Vad tett miatt, mit urad rád bizott,
Te sem látod viszont Paulinát,
Nődet, soha!” – S jajgatva légbe oszlott.
Rettenve, csak későn jövék magamhoz.
S azt hittem, ez való, nem álom. – Az
Álom bolondság; – ám ez egyszer én
Vakon teszem parancsát. Azt hiszem,
Hogy Hermione halált szenvedett.
S Apoll’ akarta, hogy e gyermeket, ha
Csakugyan Polixenestől származott –
Élet s halálnak itt tegyem ki, a
Foganj meg itt! Ím itt neved; ha a
szerencse kedvez, im elég, miből
Növelve légy s maradjon kincsed is.
Vész jő. Szegényke! Anyja vétkeért,
Bizonytalannak, veszni, így kitéve!
Isten veled! Az ég jobban borúl!
Hajh, zord lesz első altató dalod!
Még nappal ily setét nem volt soha.
Mi vad kiáltás? Bár hajón lehetnék!
Hah! itt a vad! Elvesztem, jaj nekem!
Öreg juhász jő.
| Jerünk |
Hogy a halottak lelke visszajár.
Ha ez való, az éjjel úgy anyád jött
Hozzám. Az álom a valóhoz ily
Rokon so’sem volt. Egy alak jöve, –
Csüggedt feje majd jobb-, majd balra hajlott.
Ily bú edényét nem láttam soha,
Csordultra telve! Hófehér ruhában
– Mint a szüzesség, – jött szobámba, hol
Fekvém. Felém háromszor meghajolt.
Ajkán a szókkal mély sóhaj vivódék,
És két patak lőn két szeme. Azután
Fájdalma kimerűlvén, – így beszélt:
„Jó Antigonus, kedved ellen, a
Sors úgy akarván, hogy kis csecsemőmet
Esküd szerint te tedd ki: puszta hely
Sok van Bohemiában, – tedd le ott,
S hagyd sírva; s mert örökre elveszettnek
Hiszik: nevezd őt Perditának. E
Vad tett miatt, mit urad rád bizott,
Te sem látod viszont Paulinát,
Nődet, soha!” – S jajgatva légbe oszlott.
Rettenve, csak későn jövék magamhoz.
S azt hittem, ez való, nem álom. – Az
Álom bolondság; – ám ez egyszer én
Vakon teszem parancsát. Azt hiszem,
Hogy Hermione halált szenvedett.
S Apoll’ akarta, hogy e gyermeket, ha
Csakugyan Polixenestől származott –
Élet s halálnak itt tegyem ki, a
| Valódi apja földén. | (Leteszi.) |
| Kis rügyecske! |
szerencse kedvez, im elég, miből
Növelve légy s maradjon kincsed is.
| (Csomagot tesz mellé.) |
Bizonytalannak, veszni, így kitéve!
Isten veled! Az ég jobban borúl!
Hajh, zord lesz első altató dalod!
Még nappal ily setét nem volt soha.
| (Medveordítás.) |
Hah! itt a vad! Elvesztem, jaj nekem!
| (A medvétől űzve elszalad.) |
ÖREG JUHÁSZ.
Bárcsak a tíz és huszonhárom év közötti kor ne volna. Vagy bár a fiatalok azt elalunnák! Mert az egész idő alatt egyebet sem tesznek, mint leányok után futkosnak, öregeket csúfolnak, lopnak, verekednek. Nézze bár akárki! ugyan ki más, mint ilyen tizenkilencz s huszonhárom között levő eszeveszettek vadászhatnak ily zivatarban! Elriasztották két legjobb juhomat; félek, a farkas hamarább rájok akad, mint a gazda. Ha valahol, a tenger parton találhatom meg, ott legelészhetnek. Jó szerencse, légy velem! Hej, mi ez itt?
Könyörülő isten! hisz ez egy kis poronty! ejnye de szép kis poronty! Fiú-e vagy leány? ki tudja! Szép, igazán szép gyerek! Valami olyas, nem igaz konyhán kelt jószág lesz. Könyvet olvasni nem tudok ugyan, – de az efféle szobaleány-mesterséget csak kibírom olvasni. Olyan futtában esett munka, olyan ajtó megett, szőnyeg alatt, grádics alján készült munka lesz. A kik építették, nagyon melegök volt, mint itt ennek szegénykének! Irgalomból fölfogom! de várok, míg a fiam előjő. Itt közelében kurjongatott az imént. Hé! Hallod-e! Te!
Ifjú juhász jön.
Bárcsak a tíz és huszonhárom év közötti kor ne volna. Vagy bár a fiatalok azt elalunnák! Mert az egész idő alatt egyebet sem tesznek, mint leányok után futkosnak, öregeket csúfolnak, lopnak, verekednek. Nézze bár akárki! ugyan ki más, mint ilyen tizenkilencz s huszonhárom között levő eszeveszettek vadászhatnak ily zivatarban! Elriasztották két legjobb juhomat; félek, a farkas hamarább rájok akad, mint a gazda. Ha valahol, a tenger parton találhatom meg, ott legelészhetnek. Jó szerencse, légy velem! Hej, mi ez itt?
| (Fölveszi a csecsemőt.) |
Ifjú juhász jön.
IFJÚ JUHÁSZ.
Hollá! hó!
Hollá! hó!
ÖREG JUHÁSZ.
Hát ily közel vagy? Ha olyat akarsz látni, mit még akkor is megemlegess, mikor már meghaltál s elrothadál: jer ide! No, mi bajod, ficzkó?
Hát ily közel vagy? Ha olyat akarsz látni, mit még akkor is megemlegess, mikor már meghaltál s elrothadál: jer ide! No, mi bajod, ficzkó?
IFJÚ JUHÁSZ.
Láttam én két olyat, tengeren és szárazon! De nem is mondhatom, hogy tengeren, – mert az is csak ég, – egy tűhegy sem fér el a kettő között.
Láttam én két olyat, tengeren és szárazon! De nem is mondhatom, hogy tengeren, – mert az is csak ég, – egy tűhegy sem fér el a kettő között.
ÖREG JUHÁSZ.
No, s mi az?
No, s mi az?
IFJÚ JUHÁSZ.
Csak láttad volna, hogy forr, hogy zajog, hogy csap át a parton! De ez még kicsinység! Oh szegény nyavalyások, hogy jajgattak! Majd láttam őket, majd ismét nem láttam! A hajó egyszer a holdat szúrta árboczára – másszor meg úgy a hab és tajték alatt volt, mintha egy dugót sörös kádba dobnának! Hát még a szárazon! Hogy szakította ki a medve szegénynek a vállpereczét! Hogy ordított segítségért! Azt mondta Antigonusnak hívták, nemes ember volt. De hogy ismét a hajót mondjam: – látni, hogy nyelte be a tenger; – de előbb hogy bőgtek szegény emberek, a tenger csak csúfolódott velök. A szegény nemes is csak bőgött, s a medve csak csúfolta! pedig hangosabban bőgtek azok is, ez is, mint a tenger s a medve.
Csak láttad volna, hogy forr, hogy zajog, hogy csap át a parton! De ez még kicsinység! Oh szegény nyavalyások, hogy jajgattak! Majd láttam őket, majd ismét nem láttam! A hajó egyszer a holdat szúrta árboczára – másszor meg úgy a hab és tajték alatt volt, mintha egy dugót sörös kádba dobnának! Hát még a szárazon! Hogy szakította ki a medve szegénynek a vállpereczét! Hogy ordított segítségért! Azt mondta Antigonusnak hívták, nemes ember volt. De hogy ismét a hajót mondjam: – látni, hogy nyelte be a tenger; – de előbb hogy bőgtek szegény emberek, a tenger csak csúfolódott velök. A szegény nemes is csak bőgött, s a medve csak csúfolta! pedig hangosabban bőgtek azok is, ez is, mint a tenger s a medve.
ÖREG JUHÁSZ.
Irgalom atyja! Mikor történt ez, fiam?
Irgalom atyja! Mikor történt ez, fiam?
IFJÚ JUHÁSZ.
Most, most. Meg sem mukkantam, mióta ezeket láttam. Azok még meg sem pihentek a tenger fenekén; emezt még félig sem falta föl a medve; most rágódik rajta.
Most, most. Meg sem mukkantam, mióta ezeket láttam. Azok még meg sem pihentek a tenger fenekén; emezt még félig sem falta föl a medve; most rágódik rajta.
ÖREG JUHÁSZ.
Csak ott lehettem volna, segítni szegény öreg embernek!
Csak ott lehettem volna, segítni szegény öreg embernek!
IFJÚ JUHÁSZ.
Bár ott lehettél volna a hajón, – annak segítni! Úgy igazán feneketlen lett volna jószívűséged!
Bár ott lehettél volna a hajón, – annak segítni! Úgy igazán feneketlen lett volna jószívűséged!
ÖREG JUHÁSZ.
Nagy dolgok! nagy dolgok! De ide nézz gyerek: lám, te ott jársz a hol haldoklók, – én a hol újszülöttek vannak. Ezt már méltó megnézni. Nézd csak! Nemes ember gyermekének való keresztelő ruha! Nézz ide. Vedd föl, vedd föl fiam! Bontsd ki csak. Hadd lássuk; meg van jövendölve, hogy tündérek által jutok kincshez. Ez valami kicserélt gyerek. Bontsd ki csak, mi van benne, fiam?
Nagy dolgok! nagy dolgok! De ide nézz gyerek: lám, te ott jársz a hol haldoklók, – én a hol újszülöttek vannak. Ezt már méltó megnézni. Nézd csak! Nemes ember gyermekének való keresztelő ruha! Nézz ide. Vedd föl, vedd föl fiam! Bontsd ki csak. Hadd lássuk; meg van jövendölve, hogy tündérek által jutok kincshez. Ez valami kicserélt gyerek. Bontsd ki csak, mi van benne, fiam?
)
IFJÚ JUHÁSZ.
Szerencsés öreg ember vagy! Ha ifjúságod bűnei meg vannak bocsátva, jó napokat fogsz látni. Arany, merő arany!
Szerencsés öreg ember vagy! Ha ifjúságod bűnei meg vannak bocsátva, jó napokat fogsz látni. Arany, merő arany!
ÖREG JUHÁSZ.
Ez tündérkincs, fiam, majd meglátod. Kösd be, szorítsd meg jól! Haza vele, haza a legrövidebb úton. Szerencse fiai vagyunk, – s hogy azok maradjunk, csak hallgatnunk kell. Hadd menjenek a birkák! Jere fiam, csak egyenesen haza!
Ez tündérkincs, fiam, majd meglátod. Kösd be, szorítsd meg jól! Haza vele, haza a legrövidebb úton. Szerencse fiai vagyunk, – s hogy azok maradjunk, csak hallgatnunk kell. Hadd menjenek a birkák! Jere fiam, csak egyenesen haza!
IFJÚ JUHÁSZ.
Menj csak apám, egyenest haza, a holmival. Én elmegyek, megnézem, elment-e már a medve az öreg úrtól, vajjon mennyit evett meg belőle? Csak addig hamis, a míg éhes. Ha hagyott belőle valamit, legalább eltemetem.
Menj csak apám, egyenest haza, a holmival. Én elmegyek, megnézem, elment-e már a medve az öreg úrtól, vajjon mennyit evett meg belőle? Csak addig hamis, a míg éhes. Ha hagyott belőle valamit, legalább eltemetem.
ÖREG JUHÁSZ.
Azt jól teszed, fiam. Ha a maradványából kiveheted, hogy ki s mi volt, szólíts engem is, hadd lássam.
Azt jól teszed, fiam. Ha a maradványából kiveheted, hogy ki s mi volt, szólíts engem is, hadd lássam.
IFJÚ JUHÁSZ.
Jó, jó. Legalább te is segítsz elásni.
Jó, jó. Legalább te is segítsz elásni.
ÖREG JUHÁSZ.
| Ez szerencsés nap volt, fiam; hadd tegyünk mi is valami jót rajta! | (Elmennek.) |
