II. SZÍN.
Törvényterem.
Leontes, Urak, Tisztek.
LEONTES.
E törvényszék (fáj mondanunk) saját
Szívünkre támad; a vádlott egyén:
Király leánya; nőnk; hajh, igen is
Szeretve tőlünk; – im elutasítjuk a
Zsarnok nevet, midőn ily nyílt uton
Hagyjuk perét lefolyni, – egyenest,
Törvény szerint fölmentve, sújtva, őt.
Hozzátok a fogolyt.
E törvényszék (fáj mondanunk) saját
Szívünkre támad; a vádlott egyén:
Király leánya; nőnk; hajh, igen is
Szeretve tőlünk; – im elutasítjuk a
Zsarnok nevet, midőn ily nyílt uton
Hagyjuk perét lefolyni, – egyenest,
Törvény szerint fölmentve, sújtva, őt.
Hozzátok a fogolyt.
TISZT.
Király kivánja, hogy jelenjen itt
Meg a királyné, a törvény előtt.
Szünet. – Hermione őrizettel. Paulina, Kiséret jönnek.
| Ő felsége, a |
Meg a királyné, a törvény előtt.
Szünet. – Hermione őrizettel. Paulina, Kiséret jönnek.
LEONTES.
Olvasd a vádlevélt.
Olvasd a vádlevélt.
TISZT (olvas).
„Hermione, a tisztes Leontes, szicziliai király neje! – felségsértéssel vagy vádolva, s ítélet elé állítva: hogy Polixenessel, Bohemi királyával paráználkodtál; Camillóval összeesküvést forraltál felséges urunk, királyi férjed élete ellen. Mely gonosz szándék nagy részben világosságra jövén, – te, Hermione, alattvalói hűséged, kötelességed ellenére, tanácsoltad és segítetted őket, életök biztosítására, éjjeli megszökésökben.” –
„Hermione, a tisztes Leontes, szicziliai király neje! – felségsértéssel vagy vádolva, s ítélet elé állítva: hogy Polixenessel, Bohemi királyával paráználkodtál; Camillóval összeesküvést forraltál felséges urunk, királyi férjed élete ellen. Mely gonosz szándék nagy részben világosságra jövén, – te, Hermione, alattvalói hűséged, kötelességed ellenére, tanácsoltad és segítetted őket, életök biztosítására, éjjeli megszökésökben.” –
HERMIONE.
Mert minden, a mit mondandó vagyok
Csupán a vádnak tagadása, és
Nincs más tanúm mint önmagam, – talán
Hiába mondom: „ártatlan vagyok!”
Mert tisztaságom csalfaság gyanánt
Levén kikiáltva: a mit mondok is,
Mind annak vétetik. – De hogyha égi
hatalmak földre látnak (s látnak is!)
Ártatlanságom elpirítja úgy
– Nem kétkedem, – a hamis vádat, és
Nyugalmamon a zsarnokság remeg.
Uram, te legjobban tudod, (holott
Nem tudni látszol) hogy múlt éltem oly
Szűz, tiszta, hű volt, – mily boldogtalan
Vagyok ma, s ez több mindennél, mit a
Történet, bár segítve a mesétől,
Tud színre hozni, mulatságul a
Tömegnek. Íme a királyi ágy
Részese én, a trón osztályosa,
Egy nagy király leánya, egy reménydús
Herczegnek anyja – szót szaporitok
Élet- s becsületért, mindenkinek
(Ki csak akarja) hallatára, itt.
Éltem csak úgy tartom, mint bánatom
Terhét: szabadulnék tőle szívesen.
Becsületem – örökség gyermekimnek
S ezért teszek szót. És uram, saját
Lelkedre útalok: míg udvarunkhoz
Nem jött Polixenes, mint álltam én
Kegyedben? és hogy érdemlém meg azt?
Mióta itt volt, mivel okozék
Botrányt, hogy ily rút vád alá esém?
Ha a becsület szűk korlátain
Túl léptem egyet, szó, tett, akarattal,
A vétek útján: – minden szív legyen
Kemény, a melyhez fordulok; saját
Enyéim is undorral nézzenek
Síromra!
Mert minden, a mit mondandó vagyok
Csupán a vádnak tagadása, és
Nincs más tanúm mint önmagam, – talán
Hiába mondom: „ártatlan vagyok!”
Mert tisztaságom csalfaság gyanánt
Levén kikiáltva: a mit mondok is,
Mind annak vétetik. – De hogyha égi
hatalmak földre látnak (s látnak is!)
Ártatlanságom elpirítja úgy
– Nem kétkedem, – a hamis vádat, és
Nyugalmamon a zsarnokság remeg.
Uram, te legjobban tudod, (holott
Nem tudni látszol) hogy múlt éltem oly
Szűz, tiszta, hű volt, – mily boldogtalan
Vagyok ma, s ez több mindennél, mit a
Történet, bár segítve a mesétől,
Tud színre hozni, mulatságul a
Tömegnek. Íme a királyi ágy
Részese én, a trón osztályosa,
Egy nagy király leánya, egy reménydús
Herczegnek anyja – szót szaporitok
Élet- s becsületért, mindenkinek
(Ki csak akarja) hallatára, itt.
Éltem csak úgy tartom, mint bánatom
Terhét: szabadulnék tőle szívesen.
Becsületem – örökség gyermekimnek
S ezért teszek szót. És uram, saját
Lelkedre útalok: míg udvarunkhoz
Nem jött Polixenes, mint álltam én
Kegyedben? és hogy érdemlém meg azt?
Mióta itt volt, mivel okozék
Botrányt, hogy ily rút vád alá esém?
Ha a becsület szűk korlátain
Túl léptem egyet, szó, tett, akarattal,
A vétek útján: – minden szív legyen
Kemény, a melyhez fordulok; saját
Enyéim is undorral nézzenek
Síromra!
LEONTES.
A ki bűnre vakmerő,
Az azt tagadni szintoly szemtelen.
A ki bűnre vakmerő,
Az azt tagadni szintoly szemtelen.
HERMIONE.
Igaz lehet, de rám nem illik a
Mondás.
Igaz lehet, de rám nem illik a
Mondás.
LEONTES.
Tagadni könnyű.
Tagadni könnyű.
HERMIONE.
Mint a mit elkövettem, semmikép
Se’ vállalok. Polixenest, kivel vád
Alatt vagyok, szerettem, mondhatom,
Mint a becsület engedé, hasonló
Állású hölgynek; úgy, a mint magad
Kivántad azt; – mit hogyha nem teszek,
Úgy engedetlen s hálátlan vagyok
Hozzád s barátodhoz, kinek hüsége,
Mióta szólni tud, gyermekkor óta,
Szünetlenűl azt vallja, hogy tied.
Az összeesküvés, – azt nem tudom
Mily ízű, bár előmbe tálalák
Itt, kóstolóra. Azt tudom: Camillo
Becsületes volt; – hogy miért hagyá
El udvarunkat, – ha az isten is
Úgy tudja mint én, ő sem tudja akkor!
| Több hibát, |
Se’ vállalok. Polixenest, kivel vád
Alatt vagyok, szerettem, mondhatom,
Mint a becsület engedé, hasonló
Állású hölgynek; úgy, a mint magad
Kivántad azt; – mit hogyha nem teszek,
Úgy engedetlen s hálátlan vagyok
Hozzád s barátodhoz, kinek hüsége,
Mióta szólni tud, gyermekkor óta,
Szünetlenűl azt vallja, hogy tied.
Az összeesküvés, – azt nem tudom
Mily ízű, bár előmbe tálalák
Itt, kóstolóra. Azt tudom: Camillo
Becsületes volt; – hogy miért hagyá
El udvarunkat, – ha az isten is
Úgy tudja mint én, ő sem tudja akkor!
LEONTES.
Tudtad szökését, valamint tudád,
Mit tészsz, ha távozott.
Tudtad szökését, valamint tudád,
Mit tészsz, ha távozott.
HERMIONE.
Nyelven beszélsz, a melyet én nem értek.
Szeszélyid életemre törnek; örömest
Letészem azt!
| Bocsáss meg, oly |
Szeszélyid életemre törnek; örömest
Letészem azt!
LEONTES.
Polixenestől fattyad született,
Azt álmodá szeszélyem. Te mikép a
szemérmet, úgy az igazságot is
Levetkezéd; tagadni könnyü, ámde
Hiába! mert, mikép porontyodat
(Mint senkiét, mivelhogy apja nincs)
Kilöketém bár a hibás nem ő,
Hanem te, – úgy rád is következik
Itéletünk s legszelidebb szava:
Halál!
| Szeszélyim: tetteid! |
Azt álmodá szeszélyem. Te mikép a
szemérmet, úgy az igazságot is
Levetkezéd; tagadni könnyü, ámde
Hiába! mert, mikép porontyodat
(Mint senkiét, mivelhogy apja nincs)
Kilöketém bár a hibás nem ő,
Hanem te, – úgy rád is következik
Itéletünk s legszelidebb szava:
Halál!
HERMIONE.
Kiméld ijesztgetésidet!
Mivel rémítni vélsz: óhajtom azt.
Rám nézve nincs az életnek becse,
Mert koronája, dísze, hű szerelmed
(Bár nem tudom, hogy’) érzem – elveszett.
Más kincsem – első gyermekemtül, el-
Zártak, mikép ragályost. Harmadik
S végvigaszom, – balcsillagok miatt! –
Ártatlan ajkin tiszta tejjel, – ah!
Kidobva; én magam nyiltan rimának
Kiáltva; durván megfosztatva még
A gyermekágy jogától is, mi a
Legaljasabbal is köz; most ide
Vonszoltatám, szabadba, még erőm
Se’ nyerve vissza! Oh király, mi kéjt
Ad így az élet, hogy meghalni féljek?
Folytasd tehát. De érts meg: éltemet
Még számba sem veszem. Becsületem,
Az szent előttem. És ha csak gyanúra
Itéltek el, ha alszik minden ok,
Ébren csak a féltés van, – jognak azt
Nem vallom én, csupán zsarnokszigornak. A
Jóslatra várok. Apollo legyen
Birám.
Kiméld ijesztgetésidet!
Mivel rémítni vélsz: óhajtom azt.
Rám nézve nincs az életnek becse,
Mert koronája, dísze, hű szerelmed
(Bár nem tudom, hogy’) érzem – elveszett.
Más kincsem – első gyermekemtül, el-
Zártak, mikép ragályost. Harmadik
S végvigaszom, – balcsillagok miatt! –
Ártatlan ajkin tiszta tejjel, – ah!
Kidobva; én magam nyiltan rimának
Kiáltva; durván megfosztatva még
A gyermekágy jogától is, mi a
Legaljasabbal is köz; most ide
Vonszoltatám, szabadba, még erőm
Se’ nyerve vissza! Oh király, mi kéjt
Ad így az élet, hogy meghalni féljek?
Folytasd tehát. De érts meg: éltemet
Még számba sem veszem. Becsületem,
Az szent előttem. És ha csak gyanúra
Itéltek el, ha alszik minden ok,
Ébren csak a féltés van, – jognak azt
Nem vallom én, csupán zsarnokszigornak. A
Jóslatra várok. Apollo legyen
Birám.
1. ÚR.
Jogos kivánat. Jőjenek,
Kik Apollo itéletét hozák.
Jogos kivánat. Jőjenek,
Kik Apollo itéletét hozák.
| (Két Tiszt el.) |
HERMIONE.
Russia királya volt az én apám.
Oh vajha élne: látna itt, leányát,
Törvény előtt! Hogy látná nyomorom!
De szánalom s nem a bosszú szemével!
Tisztek visszajönnek. Velök Cleomenes. Dion.
Russia királya volt az én apám.
Oh vajha élne: látna itt, leányát,
Törvény előtt! Hogy látná nyomorom!
De szánalom s nem a bosszú szemével!
Tisztek visszajönnek. Velök Cleomenes. Dion.
TISZT.
Esküdjetek meg a pallosra itt:
Hogy Delphiben valátok mind a ketten
S onnan hozátok, így, pecsét alatt
E jóslatot, Apollo papja szent
Kezébül, – és az óta illetetlen
Áll a pecsét s az irat.
Esküdjetek meg a pallosra itt:
Hogy Delphiben valátok mind a ketten
S onnan hozátok, így, pecsét alatt
E jóslatot, Apollo papja szent
Kezébül, – és az óta illetetlen
Áll a pecsét s az irat.
CLEOMENES, DION.
Esküszünk.
Esküszünk.
LEONTES.
Szakítsd föl a pecsétet. Olvasd.
Szakítsd föl a pecsétet. Olvasd.
TISZT.
(olvas). „Hermione tiszta, Polixenes bűntelen, Camillo hű, Leontes féltékeny zsarnok, az ártatlan csecsemő törvényes szülött; és a király örökös nélkül marad, ha az elveszett meg nem találtatik.”
(olvas). „Hermione tiszta, Polixenes bűntelen, Camillo hű, Leontes féltékeny zsarnok, az ártatlan csecsemő törvényes szülött; és a király örökös nélkül marad, ha az elveszett meg nem találtatik.”
URAK.
Légy áldva, nagy Apollo.
Légy áldva, nagy Apollo.
HERMIONE.
| Áldva légy! |
LEONTES.
Jól olvasád?
Jól olvasád?
TISZT.
| A mint megírva áll. |
LEONTES.
Hazug a jóslat. A törvény marad
A maga útján. Merő csalfaság!
Szolga berohan.
Hazug a jóslat. A törvény marad
A maga útján. Merő csalfaság!
Szolga berohan.
SZOLGA.
Király! uram király!
Király! uram király!
LEONTES.
| Mi baj? |
SZOLGA.
Hogy gyűlölet sújt híremért, uram!
Fiad, a herczeg, csupa félelem
S sejtés miatt, anyjáért, oda van!
| Tudom, |
Fiad, a herczeg, csupa félelem
S sejtés miatt, anyjáért, oda van!
LEONTES.
Oda! Mi az?
Oda! Mi az?
SZOLGA.
| Meghalt! |
LEONTES.
Maga az ég itélt, a jogtalan
Tettért.
| Apolló sújt; |
Tettért.
| (Hermione elájul.) |
| Mi ez? |
PAULINA.
Anyának. Nézd! mit mível a halál!
| A hír halálos az |
LEONTES.
Vigyétek el. Csak túlterhelve van
Most szíve. Majd fölócsul. Ah! igen
Hivék gyanúmnak. Kérlek, bánjatok
Szépen vele, míg eszméletre jő.
Merényemért bocsáss meg, oh Apollo!
Kibékítem Polixenest; megint
Kedvébe’ járok nőmnek; visszahívom
A jó Camillót; hűnek vallom őt.
Féltésem által vérig ingerelve,
Bosszúmnak őt választám eszközül, hogy
A jó Polixenest mérgezze meg.
De ő (nemes szív!) gyors parancsomat
Meglassítá; bár jutalom- s halállal
Bíztattam s rémítém, – ha meg- s ha nem
Teendi. Emberibb érzéssel ő
Királyi vendégemnek fölfedé
A tervet, idehagyta birtokát
(Holott sok az) s magát a vak szerencse
Játékaul veté, kincsül csak a
Becsületet vivén el. Mint ragyog ő
Rozsdámon át! s erénye mily setét
Színt vet bűnömre!
Paulina visszajő.
Vigyétek el. Csak túlterhelve van
Most szíve. Majd fölócsul. Ah! igen
Hivék gyanúmnak. Kérlek, bánjatok
Szépen vele, míg eszméletre jő.
| (Hermionét elviszik.) |
Kibékítem Polixenest; megint
Kedvébe’ járok nőmnek; visszahívom
A jó Camillót; hűnek vallom őt.
Féltésem által vérig ingerelve,
Bosszúmnak őt választám eszközül, hogy
A jó Polixenest mérgezze meg.
De ő (nemes szív!) gyors parancsomat
Meglassítá; bár jutalom- s halállal
Bíztattam s rémítém, – ha meg- s ha nem
Teendi. Emberibb érzéssel ő
Királyi vendégemnek fölfedé
A tervet, idehagyta birtokát
(Holott sok az) s magát a vak szerencse
Játékaul veté, kincsül csak a
Becsületet vivén el. Mint ragyog ő
Rozsdámon át! s erénye mily setét
Színt vet bűnömre!
Paulina visszajő.
PAULINA.
Messétek el fűzőmet, ah! nehogy
Azt fölszakítva szűm is megszakadjon!
| Jaj nekünk e nap! |
Azt fölszakítva szűm is megszakadjon!
1. ÚR.
Mi roham ez nemes hölgy? –
Mi roham ez nemes hölgy? –
PAULINA.
Mi keresett kínt tudsz rám mérni még?
Kerék lesz az? Nyárs? Kínpad? Tűz? Szurok-
S olajba’ sütsz? Mi ó- vagy újszerű
Kín vár reám, kinek minden szavam
Száz kínra méltó tőled? – Vak dühöd
S féltésed oly bolond, mint gyermekek
Szeszélye; – kis leány hóbortja nem
Értetlenebb. De halld, mit szültek, és
Őrülj meg akkor, veszsz meg, – mert ehez,
Mind a mit eddig tettél, tréfaság.
Polixenest elárulnod csekélység,
S csak azt mutatta hogy vak, hígeszű
S hálátlan vagy. Az se’ volna sok,
Hogy a derék Camillo hű szivét
Orgyilkolásra kisértéd; szegény
Bűnöcske mind, – szörnyebbektől követve.
Kis csecsemőd varjaknak tétetését
Még csak kicsinybe számítom; pedig
Az ördög inkább sirna lángözönt,
Mint ezt tehetné! Azt sem egyedül
Reád vetem, hogy meghalt herczeged,
Kinek szívét gyöngéd korán fölűli
Nemes szívét gyöngéd korán fölűli
Nemes bú törte meg: hogy szívtelen
Vad apja, anyját így gyalázta meg,
Nem, mind ezért még ne felelj! De jaj
A legutolsó! Oh jajgassatok,
Mikor kimondom: – a dicső királyné,
Ah! a királyné, – ez a legnemesb, leg-
Tisztább teremtés – meghalt! S a boszú
Még nem zúdult le érte!
| Zsarnok úr! |
Kerék lesz az? Nyárs? Kínpad? Tűz? Szurok-
S olajba’ sütsz? Mi ó- vagy újszerű
Kín vár reám, kinek minden szavam
Száz kínra méltó tőled? – Vak dühöd
S féltésed oly bolond, mint gyermekek
Szeszélye; – kis leány hóbortja nem
Értetlenebb. De halld, mit szültek, és
Őrülj meg akkor, veszsz meg, – mert ehez,
Mind a mit eddig tettél, tréfaság.
Polixenest elárulnod csekélység,
S csak azt mutatta hogy vak, hígeszű
S hálátlan vagy. Az se’ volna sok,
Hogy a derék Camillo hű szivét
Orgyilkolásra kisértéd; szegény
Bűnöcske mind, – szörnyebbektől követve.
Kis csecsemőd varjaknak tétetését
Még csak kicsinybe számítom; pedig
Az ördög inkább sirna lángözönt,
Mint ezt tehetné! Azt sem egyedül
Reád vetem, hogy meghalt herczeged,
Kinek szívét gyöngéd korán fölűli
Nemes szívét gyöngéd korán fölűli
Nemes bú törte meg: hogy szívtelen
Vad apja, anyját így gyalázta meg,
Nem, mind ezért még ne felelj! De jaj
A legutolsó! Oh jajgassatok,
Mikor kimondom: – a dicső királyné,
Ah! a királyné, – ez a legnemesb, leg-
Tisztább teremtés – meghalt! S a boszú
Még nem zúdult le érte!
1. ÚR.
| Mentsen ég! |
PAULINA.
Mondom: halott. Sőt esküszöm. S ha szó
S eskü kevés: menj s lásd magad. Vagy oh! ha
Fényt, színt lehelni birtok arczira,
Ajkára, – visszahozni hő lehét, –
Isten gyanánt imádlak úgy! Te zsarnok!
Ne sirj e tetten, oh mert súlyosabb,
Semhogy panasz enyhítené! Neked
Csupán a vad kétségbe’sés maradt!
Száz térd, ezernyi évig, meztelen
Bőjtölve, sziklaélen, folytonos
Tél viharában: nem birná reá
Istent, hogy arra forduljon, holott te
Fetrengsz!
Mondom: halott. Sőt esküszöm. S ha szó
S eskü kevés: menj s lásd magad. Vagy oh! ha
Fényt, színt lehelni birtok arczira,
Ajkára, – visszahozni hő lehét, –
Isten gyanánt imádlak úgy! Te zsarnok!
Ne sirj e tetten, oh mert súlyosabb,
Semhogy panasz enyhítené! Neked
Csupán a vad kétségbe’sés maradt!
Száz térd, ezernyi évig, meztelen
Bőjtölve, sziklaélen, folytonos
Tél viharában: nem birná reá
Istent, hogy arra forduljon, holott te
Fetrengsz!
LEONTES.
Tovább, tovább! Igen sokat nem
Mondhatsz. Megérdemeltem, hogy reám
Mérgét kiöntse minden ajk!
Tovább, tovább! Igen sokat nem
Mondhatsz. Megérdemeltem, hogy reám
Mérgét kiöntse minden ajk!
1. ÚR.
Akármikép van: nyelved vakmerő
Beszéde vétkes.
| Ne szólj. |
Beszéde vétkes.
PAULINA.
Ha bűnt teszek, megbánom azt utóbb.
Mint nők szokása, túlheves valék.
Nemes szívén találtam őt. Mi elmúlt
S túl a segélyen: legyen túl a bún is.
Kérlek, ne indúlj meg szavamra; sőt
Büntess meg inkább: mért olyat hozok
Emlékezetbe, mit feledni jobb.
Oh jó uram, felséges úr! bocsáss meg
Egy balga nőnek! A nagy szeretet
Úrnőm iránt – oh én botor, megint! –
Nem említem többé! Szülöttidet sem!
Férjem sem, ah! ki szintén elveszett!
Te csak nyugodj meg, én egy szót se’ szólok!
| Sajnálom, valóban. |
Mint nők szokása, túlheves valék.
Nemes szívén találtam őt. Mi elmúlt
S túl a segélyen: legyen túl a bún is.
Kérlek, ne indúlj meg szavamra; sőt
Büntess meg inkább: mért olyat hozok
Emlékezetbe, mit feledni jobb.
Oh jó uram, felséges úr! bocsáss meg
Egy balga nőnek! A nagy szeretet
Úrnőm iránt – oh én botor, megint! –
Nem említem többé! Szülöttidet sem!
Férjem sem, ah! ki szintén elveszett!
Te csak nyugodj meg, én egy szót se’ szólok!
LEONTES.
Nem! jól beszéltél, mikor a valót
Mondád! Az inkább kell nekem, mint
Szánalmad. Oh vezessetek királynőm
S fiam hulláihoz. Kettőt teszünk
Egy sírba: rá fölirva lesz haláluk
Oka; öröklő szégyenül nekünk.
Fölkeresem naponként nyughelyök;
S ott sírni, – ez lesz minden vígaszom!
A míg csak a természet birja, mindig
Csak azt teszem. Jerünk! Vezessetek
Nem! jól beszéltél, mikor a valót
Mondád! Az inkább kell nekem, mint
Szánalmad. Oh vezessetek királynőm
S fiam hulláihoz. Kettőt teszünk
Egy sírba: rá fölirva lesz haláluk
Oka; öröklő szégyenül nekünk.
Fölkeresem naponként nyughelyök;
S ott sírni, – ez lesz minden vígaszom!
A míg csak a természet birja, mindig
Csak azt teszem. Jerünk! Vezessetek
| A bú helyéhez! | (Mind el.) |
