III. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Kápolna, Paulina házában.
Leontes, Polixenes, Florizel, Perdita, Camillo, Paulina, Urak, Kiséret jönnek.
LEONTES.
Oh jó s nemes Paulina, mily vigaszt
Adál nekem te mindig.
PAULINA.
Jó uram,
Mit nem tevék jól, jól akartam azt is.
Dúsan valék fizetve; ámde az, hogy
Királyi társad- s újon egybekelt
Utóditokkal árva házamat
Fölkeresétek: túlkegy az nekem,
Mit megköszönni életem kevés.
LEONTES.
Jó hölgy, teher, mivel megtisztelünk.
De eljövénk királynőnk képeért.
A csarnokon gyönyörrel bámulánk
Sok drága kincset, ám nem láttuk azt,
Miért leányom vágyban epedez,
– Ah! anyja szobrát!
PAULINA.
Mint páratlanúl szép
Volt élve, úgy halott képmása is
Szebb mindennél, mit eddig láttatok, s mit
Művész teremte. Azért tartom azt
Külön. De itt van. Most készüljetek
Az élet élőbb mását látni, mint
Az álom a halálnak. – Íme, nézd
S szólj, jó-e?(Függönyt von félre. Szobor látszik.)
Szeretem e hallgatást,
Mely bámulást fejez ki. Szóljatok
Még is. Királyom, szólj, hasonlít-e?
LEONTES.
Egészen ő! – Szidj engem drága kő,
Azt mondom akkor, Hermione vagy.
De mégis így inkább vagy ő; szelid,
Mint a gyerekkor, mint a kegyelem.
De Paulinám, – nem volt ő ily redős,
Ifjabb e képnél!
POLIXENES.
Nem sokkal, valóban.
PAULINA.
Annál nagyobb a művész érdeme;
Tizenhat éven átszáll – s úgy teremti,
Mint volna most, ha élne!
LEONTES.
És élhetne is még!
S mily vigaszúl nekem, – míg így e kép
Szívembe metsz! Ah! így állt, ily dicső
Fenségben (akkor hő élet, mi most
Hideg szobor) – midőn megkértem őt!
Szégyen nyom el: nem vádol-é e kő,
Hogy én kövebb vagyok? Királyi kép,
Mi bűverő van benned! bűnömet
Mind fölidézed, hogy bámulva áll
Lányod, kövülve, mint te!
PERDITA.
Megbocsáss,
S babonának ne mondd, ha térdelek,
Áldásaért esengve. – Oh királynő,
Ki megszünél, midőn én kezdtem élni –
Hadd csókolom kezed meg!
PAULINA.
Csak vigyázva!
Még új a kép, festéke száradatlan.
CAMILLO.
Felséges úr, búd mély gyökért eresztett,
Hogy még tizenhat tél sem tépte ki,
És annyi nyár sem hervasztotta el.
Aligha élt kéj ily soká; se bú,
Hogy önmagát ne ölte volna meg.
POLIXENES.
Hagyd, annak, a ki búd okozta, abból
Elvenni annyit, a mit szívesen
Visel magában, éretted.
PAULINA.
Oh király,
Ha meggondoltam volna, hogy e kép
Látása téged így sebez, valóban
Meg nem mutattam volna e követ,
(Mert a szobor enyém.)
LEONTES.
Hagyd még a függönyt.
PAULINA.
Ne nézd tovább! Mert végre elhitetné
A képzelődés, hogy mozog.
LEONTES.
Ne bántsd!
Bár halva volnék! – Úgy tetszik, – mi ez! –
Ki műve? – Nézd király, nem olyan-e,
Mintha lehelne? Mintha erei
Vért hordanának!
POLIXENES.
Mestermű valóban!
Ajkán az élet édes melege!
LEONTES.
Szemfénye mozdúl. – Játszhatik velünk
Így a művészet?
PAULINA.
A függönyt reá!
Királyom úgy el van ragadva már,
Hogy végre élni véli.
LEONTES.
Jó Paulina!
Tedd, hogy húsz évig e balhitben éljek!
És e világon minden józan ész ez
Őrült gyönyörrel föl nem ér. – Ne még!
PAULINA.
Bánom, király, hogy így fölinditálak.
De jobban is fölrázhatnálak.
LEONTES.
Oh tedd!
E rázkodás édesb s jobban tevő, mint
Bármely vigasz. Pszt. Ugy tetszik, sóhaj
Repűl felőle; oh! mely vésü tud
Lehelletet faragni? – Semmi gúnyt!
Megcsókolom őt.
PAULINA.
Nem lehet, királyom!
Még nedves a pír ajkin; csókod azt
Letörli és bemocskol magadat
Festék s olajjal. Lebocsássam a
Függönyt?
LEONTES.
Ne! húsz évig se még!
PERDITA.
Ah! én is
Itt állanék, merengve, addig.
PAULINA.
Vagy menjetek most a csarnokbul el,
Vagy még nagyobbra készen álljatok!
Ha elbirjátok: megteszem, hogy a
Szobor mozog, leszáll, kezet fog. Akkor
Azt vélitek – bár tagadom –, hogy az
Ördöggel álltam össze.
LEONTES.
Ám tetess
Fele, a mit tudsz, elnézem. Beszéltesd,
Örömmel hallgatom; oly könnyű lesz
Megszólaltatni, mint mozdítni őt!
PAULINA.
Szükség: legyen hit bennetek. De csend!
Ki azt hiszi, hogy bűn a mit teszek,
Az menjen el.
LEONTES.
Maradjatok! S te kezdd.
PAULINA.
Költsd fel, zene!(Zene.)
Ideje. Szállj le már.
Ne légy tovább kő. Lépj közénk. Ragadj
Csodálkozásra mindenkit! Jövel,
Sírod lezárom. Merevségedet
Hagyd a halálnak, tőle téged az
Élet kivált most. – Nézzétek, mozog.
Hermione leszáll.
Ne félj, a mit tesz szent, mint tiszta volt
A bűvölet. Ne fordúlj tőle el,
Különben újra meghal, akkor, ah,
Kétszerte ölted őt meg. Nyújtsd kezet;
Ifjan te kérted őt, most hogy korosb,
Ő kérjen é meg?
LEONTES (megöleli).
Istenem! Meleg!
Ha ez bűvészet: legyen oly szabados,
Mint az evés!
POLIXENES.
Nézd, visszaöleli!
CAMILLO.
Férje nyakán csüng. Ha az életé:
Hagyd szólni is.
POLIXENES.
Hadd mondja, merre rejlett,
Hogy menekült meg a halál elől?
PAULINA.
Ha mondanák, hogy él, mint agg mesét
Fognád nevetni. Így, látod hogy él,
Bár nem beszél még. Várj. Szép hölgy, te bírd rá,
Hogy szóljon is. Térdelj elébe s kérj
Anyai áldást. – Édes asszonyunk,
Nézd: Perditánk meg van találva, – szólj!
(Perdita letérdel Hermione előtt.)
HERMIONE.
Ti istenek, tekintsetek le! Szent
Csészéitekbül áldást öntsetek
Lányom fejére! – Mondd, egyetlenem,
Ki őrze eddig? Hol valál? Mikép
Leltél atyádra? Tudd meg azt, hogy én,
Megértve Paulinától, hogy a jóslat
Reményt adott, hogy élsz: itt rejtezém,
Várván, a jobb kifejlést.
PAULINA.
Hagyjuk ezt most!
Különben itt mindenki kérd, beszél,
S az örömet zavarja. Menjetek,
Boldog nyerők! Oszszátok üdvetek
Minden felé! Én, aggott gerle, most
Egy száraz ágra szállok, s páromat
– Ki vissza nem tér, addig siratom,
Míg magam is utána nem veszek.
LEONTES.
Nem, Paulinám; te férjet nyersz kezemből,
Mint tőled én nőt. Így egyezkedénk,
Ezt tartja fogadásunk. Megleléd
Te az enyémet. Hogy? – még nem tudom,
Mert, – mint hivém, – én halva láttam őt,
S sírján rebegtem annyi hiú imát.
Én sem keresem, – tudva érzetét, –
Számodra távol a férjet. Camillo!
Jer s vedd kezét, kinek nemes hűséged
Kétségkívüli, s íme két királytól
Van bizonyítva. Most menjünk. – Hogyan!
Hát nézz Polixenesre – és nekem
Bocsássatok meg, hogy gonosz gyanúm
Állt egykor tiszta pillantásitok
Közt! Íme vőd itt, ép’ az ő fia –
Az istenek vezérletébül, el-
Jegyezve Perditánkkal. – Jó Paulina,
Vezess ki innen, hogy nyugalmasan
Kérdve s felelve, lássuk, melyikünknek
Minő szerep jutott a tág idő
Nagy színpadán, mióta elszakadtunk.
Jerünk, sietve!(Mind el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem