II. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Ugyanott.
Syracusi Antipholus jő.
S. ANTIPHOLUS.
A Dromióval küldött pénz letéve
A Centaurnál; s a ravasz fiú
Azt hallom, elment engemet keresni.
Úgy üt ki, mondja a korcsmáros is,
Dromióval én nem szólhattam, mióta
A pénzt kezébe adtam Hm! No itt jön.
Syracusi Dromio jő.
No, hát fiú, kedved lecsillapult?
Ha majd verés kell, csak megint kötődjél.
Nem láttad a pénzt? Nem tudsz Centaurról?
Az asszonyod küldött ebédre hívni
Házamhoz a Phőnixhez? Hát, mi lelt,
Hogy ily bolond módon felelgetél?
S. DROMIO.
Feleltem? Én? – Egy árva szót se szóltam.
S. ANTIPHOLUS.
Ép itt, imént, egy fél órája sincs.
S. DROMIO.
Hisz’ én nem is láttam, mióta pénzét
Id’ adta, hogy vigyem be a szobánkba.
S. ANTIPHOLUS.
Sőt eltagadtad, hogy pénzt adtam, és
Asszonyodat s ebédjét emlegetted:
De azt hiszem, érezted, hogy haragszom.
S. DROMIO.
Örűlök, hogy ilyen jó kedvbe’ látom.
Ugyan nem mondaná meg, hogy mitől?
S. ANTIPHOLUS.
Megint bolondot üzesz, csúfolódol?
Azt gondolod, tréfálok. Hát ne, ne.(Üti.)
S. DROMIO.
Az Istenért, apró pénzzel fizet ki?
Milyen kötésre, hány kamatra adja?
S. ANTIPHOLUS.
Azért, hogy én olykor bizalmasan
Bolondozok, kötődöm is veled,
Te vakmerőn velem paczkázni mersz,
S betörsz komoly perczem tilalmasába?
A légy-raj is kiröpköd, hogyha nap süt,
De elbuvik, ha sugarát bevonja.
Ha tréfálni akarsz, nézd arczomat,
S dévajkodásod’ alkalmazd ahoz,
Vagy e tanítást tök-fejedbe verjem?
S. DROMIO.
Töknek mondja? Ha tök volna, ennyi ütés-verésre régen leszakadt volna az indájáról. Így is annyi tanítást vert már uram bele, hogy meg kell abroncsoltatni, mert különben szétreped; aztán kereshetem a tudományomat a lábom szárában. De igazán, uram, miért vert meg?
S. ANTIPHOLUS.
Nem tudod?
S. DROMIO.
Semmit, uram.
S. ANTIPHOLUS.
Megmondjam, hogy miért?
S. DROMIO.
Hogy miért és hogy mi okból: mert azt mondják oka van mindennek.
S. ANTIPHOLUS.
Miért? mert egyszer csúfolkodtál; mi okból? mert másodszor is megpróbáltad.
S. DROMIO.
Vertek-e meg valakit valaha ily hijába,
Mikor a mért s mi okból, nem megy kádencziába? –
Jól van, uram, köszönöm.
S. ANTIPHOLUS.
Köszönöd? mit?
S. DROMIO.
Hát ezt a valamit, a mit semmiért kaptam.
S. ANTIPHOLUS.
Majd nem sokára kárpótollak, és valamiért meg semmit sem adok. Megvan-e már ebéd-idő?
S. DROMIO.
Még tán nincs. Az kell még a pecsenyének, a mit már én megkaptam.
S. ANTIPHOLUS.
Mi?
S. DROMIO.
Hogy megverjék.
S. ANTIPHOLUS.
Elég már a tréfa; mindennek megvan a maga ideje.
S. DROMIO.
Ezt meg tudnám czáfolni, ha olyan haragos nem volna.
S. ANTIPHOLUS.
Halljuk.
S. DROMIO.
Kopasz embernek nincs meg az ideje, hogy haja újra nőjön.
S. ANTIPHOLUS.
Jó pénzért sem?
S. DROMIO.
No, ha jó pénzért parókát vesz. De az is a más haja.
S. ANTIPHOLUS.
De miért fukarkodik az Idő annyira a hajjal, mikor ez olyan bőven terem?
S. DROMIO.
Mert ezt az áldást a barmoknak adja; a mit az embertől hajban lefogott, észben pótolta.
S. ANTIPHOLUS.
Elég ember van, a kinek több a haja, mint az esze.
S. DROMIO.
De nem azok, a kiknek elég az eszök, hogy hajokat veszítsék.
S. ANTIPHOLUS.
Oda lyukadsz ki, hogy a hajas emberek esztelenek?
S. DROMIO.
Az esztelen is elhullatja; csakhogy örűl neki, ha elhull.
S. ANTIPHOLUS.
Ugyan miért?
S. DROMIO.
Két okból; az egyik az, hogy nem kell borbélyra költeni; másik az, hogy ebédnél ne hulljon levesébe a haj.
S. ANTIPHOLUS.
Mindezzel azt akartad bizonyítni, hogy nincs meg mindennek a maga ideje?
S. DROMIO.
Be is bizonyítottam: mert az elhullott hajat visszaszerezni soh’ sincs idő.
S. ANTIPHOLUS.
De okoskodásod azt nem mondja meg: miért nincs hát idő a visszaszerzésre?
S. DROMIO.
Hát így igazítom ki: az Idő maga is kopasz, annálfogva a világ végéig mindig lesznek kopasz követői.
S. ANTIPHOLUS.
Tudtam, hogy ily kopasz lesz a bevégzés.
De hó, ki integet amott felénk?
Adriána és Luciána jönnek.
ADRIÁNA.
Úgy, Antiphol, bámulj, húzódj’, ne nézz ránk,
Más nőkre tartsd édes tekinteted’,
Nem Adriána, nem, nem nőd vagyok.
Hej volt idő, mikor te esküdöztél,
Hogy nem zene fülednek semmi szó,
Hogy nem gyönyör szemednek semmi tárgy,
Nem kellemes kezednek semmi érzés,
Nem izletes nyelvednek semmi étel,
Ha más mint én szól, néz, fog, osztja étked’.
Hogy van tehát most, férjem, ó hogyan,
Hogy ily idegen lettél tenmagadhoz?
Igen, magadhoz, mert irántam az vagy,
Ki elválhatatlanul egy lélek, egy test,
Kedves magadnak jobb feled vagyok.
Ó ne szakítsd el tőlem így magad’!
Tudod, szerelmem, könnyebben bedobhatsz
Egy csepp vizet zajongó oczeánba,
Se vehet’d ki, elvegyűletlen, megint,
Növekvés vagy kisebbedés ne’kül,
Mint tőlem elválj, hogy ne vígy magaddal.
Hogy rázna téged át az a velőkig,
Ha hallanád, hogy én is így csapongok,
S hogy e test, mely neked szentelve most,
Lator kéj által van beundokítva!
Nem tipranál el, nem köpnél-e le,
A férj nevet nem vetnéd-é szemembe,
Letépve a szeplős bőrt homlokomról?
Gyűrűd’ kezemről nem vágnád-e le,
Széttörve azt a válás kínja közt?
Tudom, hogy azt tennéd: tedd is tehát.
Hűségtörő szenny kezd uralgni rajtam,
Vérembe bűnös buja-vágy vegyül:
Mert lásd, egyek vagyunk, s ha te csalárd vagy,
Testednek e mérgét magamba szívom,
A kéjre ingerelve általa.
Ne légy hát hű ágyadhoz hűtelen;
Becsületes maradsz, s én szennytelen.
S. ANTIPHOLUS.
Hozzám beszél, szép hölgy? Nem ismerem.
Ephésbe én csak pár órája jöttem,
Idegen itt, és önhöz egyaránt;
Elmém’ hijába forgatom, kisértem,
Kegyednek egyetlen szavát sem értem.
LUCIÁNA.
Sógor, felfordult a világ veled?
Soh’sem szoktál te nőddel így beszélni.
Jer, úgy is érted küldtük Dromiót.
S. ANTIPHOLUS.
Dromiót?
S. DROMIO.
Engem?
ADRIÁNA.
Téged; s te azzal jöttél vissza tőle,
Hogy elbotolt, sőt azt is eltagadta,
Hogy háza házam, s én vagyok neje.
S. ANTIPHOLUS.
Fiú, beszélt ez úri hölgy veled?
Mi csalfaságba egyeztél vele?
S. DROMIO.
Én? – Én, uram, most látom őt először.
S. ANTIPHOLUS.
Hazudsz, kölyök, mert ép az ő szavával
Híttál ebédre engem a piaczról.
S. DROMIO.
Soh sem beszéltem véle életemben.
S. ANTIPHOLUS.
Akkor hogyan szólítna hát nevünkről,
Ha csak sugallat által nem beszél?
ADRIÁNA.
Hogy meggyalázza méltóságodat,
Így e cseléddel egyetérteni,
S unszolni őt, hogy engem mérgesítsen.
Elég bajom már, hogyha nem szeretsz;
Ily aljasító tréfát hogy tehetsz?
Jer, megfogom karod’, rád folyva mint a
Sudárra, férjem, én a lenge inda,
S így gyönge és erős egymáshoz adva,
Át lesz erőddel gyöngesége hatva:
Az, a mi elvon tőlem, csenevész,
Tolvaj folyondár, rest moh’, rút penész,
S nem nyesve majd erőt vesz testeden,
Nedved’ kiszívja, így teng veszteden.
S. ANTIPHOLUS.
Hozzám beszél, szid, száz panaszt emel!
Bizony talán álmomban vettem el?
Vagy most is alszom, s mindez csalfa képzet;
Szemünk’, fülünket bűvölő igézet?
Jó! míg velük tisztában nem leszek,
E furcsa tévedésben részt veszek.
LUCIÁNA.
Dromio! eredj, szaladj, terítsetek.
S. DROMIO.
Szűz Máriám! száz keresztet vetek.
Ó átkok átka! Itt van tündérország,
Ezek lidérczek, baglyok és boszorkák.
Ha nem fogadsz szót, hát halálra kerget,
Kormosra, kékre fest, kiszívja lelked’.
LUCIÁNA.
Mit álldogálsz, morogsz te itt? Szaladj már!
Dromio, te lomha, te csiga, te lajhár!
S. DROMIO.
Uram, nézzen, tán ki vagyok cserélve?
S. ANTIPHOLUS.
Eszedre, azt hiszem, ki vagy, de én is.
S. DROMIO.
De nemcsak észre, testre is vajon?
S. ANTIPHOLUS.
Formád az, a mi volt.
S. DROMIO.
Hát nem majom?
LUCIÁNA.
Ha te elváltozol, szamár lehetsz csak.
S. DROMIO.
Igaz; már is jó volna egy kis abrak.
Úgy van, szamár vagyok: hogy is lehetne,
Hogy ők ismernek, s én e hölgyeket ne?
ADRIÁNA.
Jer, jer, tovább én sem leszek bolond,
Hogy sírjak, eltakarva a szemem’,
Míg szolga és úr gúnyt űznek velem,
Jer, férj, ebédre. Dromio, légy kapus. –
Férjem, ma fenn ebédelek veled,
S ezer kötődéssel bosszantalak. –
Fiú, vigyázz, s ha tán urad’ keresnék,
Egy lelket se bocsáss be, mondd, ebédel. –
Jer hugom. – Dromio, tedd, mit meghagyok.
S. ANTIPHOLUS.
Földön, pokolban, égben, hol vagyok?
Józan vagy őrült? ébren-é vagy alva?
Más ismer, s én magamból kibomolva? –
De jó! Teszem, mit ők, s velök maradva,
E köd között megyek minden kalandra.
S. DROMIO.
Uram, legyek kapu-felügyelő?
ADRIÁNA.
Légy, mert kikapsz, ha bárki is bejő.
LUCIÁNA.
Jer, Antiphol, az étel összefő.(El.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem