V. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Szoba Olivia házában.
Mária és a Bohócz jönnek.
MÁRIA.
Már most vagy megmondod, hol voltál, vagy annyira sem nyitom fel a számat mentségedre, a mennyin egy szalmaszál befér. Kisasszonyom még felakasztat kimaradásodért.
BOHÓCZ.
Csak hadd akaszszon: a kit jól felakasztanak, annak aztán nem kell többé félnie a puskaporszagtól.
MÁRIA.
Magyarázd ki magadat.
BOHÓCZ.
Nem szagol olyat, a mitől félni kell.
MÁRIA.
Nagyon sovány felelet. Megmondom hát én neked, hol vette magát ez a közmondás: nem félek a puskaporszagtól.
BOHÓCZ.
Ugyan hol, jó Mari kisasszony?
MÁRIA.
A háborúban; s te még oly vakmerő bírsz lenni, hogy bolondságodban mondod el.
BOHÓCZ.
Jól van: adjon az Isten bölcseséget azoknak, a kiknek van; a bolondok pedig érjék be talentumaikkal.
MÁRIA.
De felakasztanak ám, hogy oly sokáig kimaradtál, vagy elcsapnak, s az nem annyi-e neked, mintha felakasztanának?
BOHÓCZ.
Jó felakasztás megmenti az embert a rossz házasságtól, az elcsapatásban pedig kisegít a nyár.
MÁRIA.
Tehát el vagy szánva?
BOHÓCZ.
Nem épen; hanem számot vetettem mind a két kötőlékkel.
MÁRIA.
Hogyha az egyik elszakad, megtart a másik; de ha mind a kettő elszakad, leesik a bugyogód.
BOHÓCZ.
Találó, igazán, nagyon találó. Csak rajta ezen az úton: ha Tóbiás úrfi felhagyna az ivással, oly elmés darabka lennél te Éva anyánk testéből, mint Illyriában akárki.
MÁRIA.
Csitt, kópé! ne többet erről. Itt jön a kisasszonyom. Jó lesz okosan mentekezned.(El.)
Olivia és Malvólió jönnek.
BOHÓCZ.
Elmésség, ha úgy tetszik neked, hozz bele az ügyes bolondozásba! Az elménczekről, kik téged bírni gondolnak, gyakran kisül, hogy bolondok; én hát, a ki bizonyosan tudom, hogy híjaddal vagyok, bölcsek sorába mehetek: mert mit is mond Quinapalus? Jobb az okos bolond, mint a bolondos bölcs. – Isten áldjon, kisasszony!
OLIVIA.
Vigyétek el ezt a bolondot.
BOHÓCZ.
Nem halljátok, emberek? Vigyétek el ezt a kisasszonyt.
OLIVIA.
Eredj; száraz bolond vagy; tudni sem akarok többé rólad; aztán rossz is kezdesz lenni.
BOHÓCZ.
Két hiba, madonna, melyet az ital és a jó tanács megjavíthat: mert adj a száraz bolondnak innia, akkor a bolond nem lesz többé száraz; mondjad a rossz embernek, hogy javuljon meg: ha megjavúl, nem lesz többé rossz ember; ha nem képes rá, javítsa ki a szabó. Mind az, a mi javítva van, csak foltozva van: az erény, mely eltévedett, csak bűnnel van foltozva. Ha ez az egyszerű okoskodás elegendő, jó; ha nem: mihez folyamodjunk? Valamint nincs igazi sült bolond, csak a nyomor, ép úgy a szépség egy virág. – A kisasszony elvinni rendelte a bolondot, tehát, ismétlem, vigyétek el őt.
OLIVIA.
Én azt mondtam nekik, hogy téged vigyenek el.
BOHÓCZ.
Tévedés, a legnagyobb mértékben. Kisasszony, cucullus non facit monachum: ezt mondani annyi, mint, hogy nálam nem hiányzik az ötödik kerék. Jó madonna, engedd bebizonyítnom, hogy te vagy a bolond.
OLIVIA.
Be tudod?
BOHÓCZ.
Alkalmasan, jó madonna.
OLIVIA.
Próbáld meg hát.
BOHÓCZ.
Vallatnom kell e végett, madonna. No, jámbor, erényes egérkém, felelj csak nekem.
OLIVIA.
Nem bánom, egyéb mulatság híján, tűrni fogom bizonyításodat.
BOHÓCZ.
Jó madonna, miért gyászolsz?
OLIVIA.
Jó bolond, a testvérem halálaért.
BOHÓCZ.
Gondolom, hogy az ő lelke a pokolban van, madonna.
OLIVIA.
Tudom, hogy az ő lelke az égben van, bolond.
BOHÓCZ.
Annál bolondabb, madonna, a miatt gyászolni, hogy a testvéred lelke az égben van. – Vigyétek el a bolondot, urak.
OLIVIA.
Mit gondolsz e bolondról, Malvólió? nem javúl ez meg?
MALVÓLIÓ.
Igen; s javulni fog, míg a halál verejtéke ki nem veri: a vénhedés, melyben a bölcs hanyatlik, a bolondot jobbá teszi.
BOHÓCZ.
Adjon az Isten neked, uram, gyors vénhedést, hogy annál jobban gyarapodjék bolondságod. Tóbiás úrfi megesküszik rá, hogy én nem vagyok róka; de arra nem fogadna két fillérbe, hogy te nem vagy bolond.
OLIVIA.
Mit szólsz ehhez, Malvólió?
MALVÓLIÓ.
Csodálom, hogy kedve telhetik nagyságodnak e bárgyú ficzkóban: tegnap láttam, hogy verte őt le egy közönséges bolond, kiben nincs több agyvelő, mint egy darab kőben. Ime, most is kiesett már a sodrából: ha nagyságod nem nevet s nem adja kezére, mindjárt betapad a szája. Megvallom, én az oly értelmes embereket, a kik az efféle fizetett bolondokon úgy tudnak kaczarászni, nem tartom jobbaknak a bolondok komédiásainál.
OLIVIA.
Oh Malvólió! te az önszeretet betege vagy s romolt étvágygyal izlelsz. Nagylelkűnek, gyanútlannak és előítélet nélkül valónak lenni annyi, mint madárserétnek nézni azt, a mit te ágyúgolyónak tartasz. A szabadalmazott bolond meg nem gyaláz, bár mindig csak gúnyolódik: ép úgy, mint a méltányosnak ismert ember nem gúnyolódik, bár mindig csak gáncsol.
BOHÓCZ.
No, hogy áldjon is meg Merkúr a fillentés adományával, hogy jól beszélsz a bolondokról.
Mária visszajő.
MÁRIA.
Kisasszony, egy fiatal úr van oda kün, igen óhajtana nagyságoddal beszélni.
OLIVIA.
Orsino gróftól úgy-e?
MÁRIA.
Nem tudom, kisasszony: csinos fiatal ember, kisérete is felötlő.
OLIVIA.
Ki tartóztatja őt az enyémek közűl?
MÁRIA.
Tóbiás úrfi, kisasszony, a nagyságod rokona.
OLIVIA.
Távolítsátok el, kérlek: mindig úgy beszél, mint egy eszeveszett. Hogy nem szégyenli magát! (Mária el.) Eredj te, Malvólió: ha a gróf küldöttje, beteg vagyok, nem vagyok itthon, vagy akármit, csak küldd el. (Malvólió el.) No ládd, uram, bohóczkodásod vénűl, s nem kapnak rajta az emberek.
BOHÓCZ.
Úgy beszéltél mellettünk, madonna, mintha legidősb fiad bolond fogna lenni; kinek agyát különben velővel töltse meg Jupiter: mert itt jön egyik rokonod, a kinél igen vékony a pia mater.
Böffen Tóbiás jő.
OLIVIA.
Becsületemre, fél részeg. Ki van ott kün, bátya?
TÓBIÁS.
Egy úr.
OLIVIA.
Egy úr? miféle úr?
TÓBIÁS.
Egy úr van itt. – – Ördög vigye el a heringjét. – Hogy vagy, kópé?
BOHÓCZ.
Jó Tóbiás úrfi!
OLIVIA.
Bátya, bátya, hogy estél ily jókor ez álomkórba?
TÓBIÁS.
Micsoda korpa? Ki nem állhatom a korpát. Valaki van oda kint.
OLIVIA.
Van, van; de ki?
TÓBIÁS.
Miattam akár az ördög is lehet; nem törődöm vele, annyit mondhatok. Nekem mindegy. (El.)
OLIVIA.
Mihez hasonlít a részeg ember, bolond?
BOHÓCZ.
Hasonlít a vízbe fulthoz, a bolondhoz és az őrülthöz: egy pohárral több, midőn már neki hevült, bolondot, kettő őrültet csinál belőle, s a harmadiktól megfulad.
OLIVIA.
Menj, keresd fel a halottkémlőt, vegye gondjai alá a bátyámat: mert ő már az ivás harmadik fokára jutott, meg van fuladva: eredj, ügyelj reá.
BOHÓCZ.
Most még csak őrült, madonna; s bolond fog ügyelni az őrültre.(El.)
Malvólió visszajő.
MALVÓLIÓ.
Kisasszony, ott kün az a fiatal ficzkó esküdözik, hogy beszélni akar nagyságoddal. Mondtam, hogy nagyságod beteg; azt állítja, hogy ezt úgy is tudja, s épen azért jött nagyságoddal beszélni. Mondtam, hogy alszik a kisasszony: úgy látszik, ezt is előre tudta, s épen azért jött nagyságoddal beszélni. Mit mondjak neki, kisasszony? Vértezve van minden kifogás ellen.
OLIVIA.
Mondjad, hogy nem fog velem beszélni.
MALVÓLIÓ.
Azt már mondtam, s azt mondja, itt fog állni az ajtó előtt, mint egy kapufélfa vagy faköpönyeg, de beszélni fog nagyságoddal.
OLIVIA.
Miféle ember?
MALVÓLIÓ.
Férfiféle.
OLIVIA.
Mi fajta ember?
MALVÓLIÓ.
Embertelen fajta: beszélni akar, akarja vagy ne akarja nagyságod.
OLIVIA.
Milyen külsejű? milyen korú?
MALVÓLIÓ.
Férfinak még nem elég koros, gyermeknek már nem elég fiatal: mint a zöld bab, mielőtt paszulylyá lenne: mesgyén áll a gyermek és férfi között. Igen csinos arcza van s czivakodva beszél: azt hinné az ember, nem rég választották el az anyja tejétől.
OLIVIA.
Hadd jőjön. Szólítsátok be a komornámat.
MALVÓLIÓ.
Komorna, kisasszonyunk hivatja.
(El.)
Mária visszajő.
OLIVIA.
A fátylomat: borítsd arczomra, jer.
Halljuk még egyszer Orsino követjét.
Viola jő.
VIOLA.
Melyik e ház tisztelt kisasszonya?
OLIVIA.
Velem beszélj: én fogok helyette felelni.
Mit a kivánatod?
VIOLA.
Legragyogóbb, kiváló, hasonlíthatatlan szépség. – Mondd meg, kérlek, ez-e a ház kisasszonya, mert én őt még soha sem láttam: röstelném visszásan intézni beszédemet: mert azon kívül, hogy kitűnően van szerkesztve, sok fáradságomba is került, míg könyv nélkül betanultam. Jóságos szépeim, ne ültessetek fel: én a legcsekélyebb bántalomra is nagyon finnyás vagyok.
OLIVIA.
Honnan jösz, uram?
VIOLA.
Kevéssel mondhatok többet, mint a mennyit betanultam, s e kérdés kívül esik szerepemen. Jó hölgyem, nyújts némi biztosítást, te vagy e csakugyan a ház kisasszonya? hadd folytatnám beszédemet.
OLIVIA.
Szinész vagy?
VIOLA.
Nem, rejtélyes szivem; s mégis az ármány minden cselszövényére esküszöm, nem az vagyok, a mit játszom. Te vagy-e a ház kisasszonya?
OLIVIA.
Ha csak magam magamat nem bitorlom, én vagyok.
VIOLA.
Ha nagyságod az, minden bizonynyal magad magadat bitorlod: mert a mi azért a tiéd, hogy másnak add, nem azért az, hogy magadnak tartsd meg. De ez nem tartozik megbízásomhoz. Kezdem beszédemet nagyságod magasztalásán s aztán felmutatom küldetésem lényegét.
OLIVIA.
Csak térj mindjárt a dologra, a magasztalást elengedem.
VIOLA.
Ah! nagy fáradsággal tanultam én azt be; s aztán költői is.
OLIVIA.
Annál inkább lehet költött: csak tartsd meg, kérlek. Hallom, hogy illetlenkedtél ajtóm előtt s kierőszakoltad a bejövetelt, inkább azért, hogy megbámultasd magadat, mint hogy meghallgassunk. Ha nem vagy őrült, eredj; ha pedig eszeden vagy, szólj röviden: a hold nincs úgy töltiben, hogy ily röpke vitába keverjen veled.
MÁRIA.
Nem vitorláznál el, uram? Nyitva az utad.
VIOLA.
Nem, jó matróz; még egy kis ideig itt fogok libegni. – Mérséklet óriásodnak, édes hölgy.
OLIVIA.
Mondd el, mit akarsz.
VIOLA.
Én követ vagyok.
OLIVIA.
Bizonyosan, valami szörnyű jelenteni valód van, hogy oly félelmes feneket kerítesz neki. Mondd el megbizatásodat.
VIOLA.
Az csupán a nagyságod fülére tartozik. Nem hozok hadüzenetet, nem feltételt a hódolatra. Olajágat tartok a kezemben s minden szavam csak békéről beszél.
OLIVIA.
Csakhogy nyersen kezdted. Mi vagy? mit akarsz?
VIOLA.
A nyereseséget, mely rajtam feltűnt, fogadtatásomtól tanultam. Mi vagyok s mit akarok, ez oly titok, mint a szűz erény: nagyságod fülének kijelentés, bárki másénak szentségtelenítés.
OLIVIA.
Hagyj magunkra. Hadd halljuk ezt a kijelentést. (Mária el.) Nos, uram, hogy szól a leczkéd?
VIOLA.
Legkedvesebb kisasszony –
OLIVIA.
Kényelmes tan, sokat beszélhetni róla. S honnan veszed fel a leczkét?
VIOLA.
Az Orsinó kebléből.
OLIVIA.
Az ő kebléből! Keble melyik fejezetéből?
VIOLA.
Hogy módszeresen feleljek, szíve elsőjéből.
OLIVIA.
Oh! azt olvastam: az, eretnekség. Nincs több mondani valód?
VIOLA.
Jó kisasszony, engedd látnom az arczodat.
OLIVIA.
Megbízott a gazdád, hogy az arczommal alkudozzál? Most kiestél a textusból; azonban fellebbentjük tehát a fátyolt s megmutatjuk a képet. Nézzed, ilyen vagyok e pillanatban: nem jól fest?
(Fátyolát felvetve.)
VIOLA.
Pompásan, ha az egész Istentől van.
OLIVIA.
Természet ez: időt, vihart kiáll.
VIOLA.
Vegyült szépség: pirosát és fehérét
A természet szelid s ügyes keze
Raká fel. Legkegyetlenebb te vagy,
Ha sirba száll e báj s kellem veled,
És a világnak képmást nem hagyandsz.
OLIVIA.
Oh! uram, nem leszek ám oly kőszívű. Irott jegyzékeket fogok kiadogatni szépségemről: leltároztatom, s minden diribje-darabja végrendeletemhez fog hajlíttatni, ilyenformán: item két meglehetős piros ajak; item két világos kék szem, hozzá való szempillák; item egy nyak, egy áll; és így tovább. – Engem megbecsülni küldöttek ide?
VIOLA.
Látom már én, mi vagy: nagyon kevély vagy;
De szép vagy, hogyha bár ördög vagy is.
Gazdám s uram beléd szerelmes: oh! ily
Szerelem csak díját nyerné, habár
Páratlan szépség volnál.
OLIVIA.
Mint szeret?
VIOLA.
Imádattal, könyárral, lángsohajjal,
S nyögéssel, mely szerelmet mennydörög.
OLIVIA.
Urad jól ismer: nem szerethetem.
Habár erényesnek tartom, s tudom,
Nemes rangból való, nagy birtokú,
Ifjúsága homálytalan s üde,
Jó hírnevű, tanult, szabad vitéz,
S külsőleg és természetére is
Kedves férfi; de nem szerethetem.
E választ már úgy is tudhatta rég.
VIOLA.
Ha én szeretnélek, gazdám hevével,
Oly lét s nem-lét között, oly kinosan:
Okot szabódásodban nem találnék
S nem érteném meg.
OLIVIA.
Vajon mit mivelnél?
VIOLA.
Egy fűzkunykót emelnék a kapudnál
És ott belül lelkemhez szólanék;
Dalokba irnám megvetett szerelmem’
S zengném az éj csendjén is hangosan;
Harsognám zengő halmokon neved’,
Hogy a lég csevegő visszhangja is
Oliviát kiáltna! Oh, bizony
Ég s föld között tőlem meg nem maradnál,
Míg meg nem szánnál.
OLIVIA.
Sokra vihetnéd. Hát rangod minő?
VIOLA.
Jobb, mint szerencsém, bár a helyzetem jó.
Nemes vagyok.
OLIVIA.
Térj vissza hát uradhoz:
Én nem szerethetem. Többé ne küldjön,
Ha csak, talán, te nem jösz vissza még,
Hogy elmondd, mint vevé. – Isten veled.
Köszönöm fáradságodat: nesze.
VIOLA.
Nem kell nekem pénz; nem hirnök vagyok:
Jutalmat a gazdám ohajt, nem én.
Tegye kővé szivét a szerelem
Annak, a kit szeretni fogsz, s heved
Találjon akkor szintén megvetést, ép
Mint gazdámé. Maradj, könyörtelen szép!(El.)
OLIVIA.
„Hát rangod minő?”
„Jobb, mint szerencsém, bár a helyzetem jó.
Nemes vagyok.” – Hogy az vagy, esküszöm:
Nyelv, arcz, tekintet, járás s szellemed
Öt águ czimert ad neked. – Ne oly
Mohón! Lassabban egy kissé! Ha csak
Az úr nem volt ez a legény. Hogyan?
Hát a ragály ily gyorsan elragad?
Úgy tetszik, e fiú tökélyeit
Egy láthatlan csendes szökéssel érzem
Szemeimbe lopózni. Jó, legyen.
Hé, Malvólió!
Malvólió visszajő.
MALVÓLIÓ.
Parancsoljon, grófnő.
OLIVIA.
Rohanj e makranczos küldött után.
A grófé volt: itt hagyta e gyürűt,
Akartam avagy nem: mondd, csak vigye.
Ne hizelgjen urának és reménynyel
Ne áltassa: övé sohsem leszek.
Ha még az ifju holnap visszajön,
Okát adom. Siess, Malvólió.
MALVÓLIÓ.
Megyek, grófnő.(El.)
OLIVIA.
Nem tudom, mit teszek, s félek, hogy a szemem
Egy hizelgő által erőt vesz lelkemen.
Mutasd hatalmad’, sors: te intézed, nem mi;
A mit elvégeztél, meg kell annak lenni.(El.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem