V. SZÍN.
Már most vagy megmondod, hol voltál, vagy annyira sem nyitom fel a számat mentségedre, a mennyin egy szalmaszál befér. Kisasszonyom még felakasztat kimaradásodért.
Csak hadd akaszszon: a kit jól felakasztanak, annak aztán nem kell többé félnie a puskaporszagtól.
Magyarázd ki magadat.
Nem szagol olyat, a mitől félni kell.
Nagyon sovány felelet. Megmondom hát én neked, hol vette magát ez a közmondás: nem félek a puskaporszagtól.
Ugyan hol, jó Mari kisasszony?
A háborúban; s te még oly vakmerő bírsz lenni, hogy bolondságodban mondod el.
Jól van: adjon az Isten bölcseséget azoknak, a kiknek van; a bolondok pedig érjék be talentumaikkal.
De felakasztanak ám, hogy oly sokáig kimaradtál, vagy elcsapnak, s az nem annyi-e neked, mintha felakasztanának?
Jó felakasztás megmenti az embert a rossz házasságtól, az elcsapatásban pedig kisegít a nyár.
Tehát el vagy szánva?
Nem épen; hanem számot vetettem mind a két kötőlékkel.
Hogyha az egyik elszakad, megtart a másik; de ha mind a kettő elszakad, leesik a bugyogód.
Találó, igazán, nagyon találó. Csak rajta ezen az úton: ha Tóbiás úrfi felhagyna az ivással, oly elmés darabka lennél te Éva anyánk testéből, mint Illyriában akárki.
Csitt, kópé! ne többet erről. Itt jön a kisasszonyom. Jó lesz okosan mentekezned. | (El.) |
Elmésség, ha úgy tetszik neked, hozz bele az ügyes bolondozásba! Az elménczekről, kik téged bírni gondolnak, gyakran kisül, hogy bolondok; én hát, a ki bizonyosan tudom, hogy híjaddal vagyok, bölcsek sorába mehetek: mert mit is mond Quinapalus? Jobb az okos bolond, mint a bolondos bölcs. – Isten áldjon, kisasszony!
Vigyétek el ezt a bolondot.
Nem halljátok, emberek? Vigyétek el ezt a kisasszonyt.
Eredj; száraz bolond vagy; tudni sem akarok többé rólad; aztán rossz is kezdesz lenni.
Két hiba, madonna, melyet az ital és a jó tanács megjavíthat: mert adj a száraz bolondnak innia, akkor a bolond nem lesz többé száraz; mondjad a rossz embernek, hogy javuljon meg: ha megjavúl, nem lesz többé rossz ember; ha nem képes rá, javítsa ki a szabó. Mind az, a mi javítva van, csak foltozva van: az erény, mely eltévedett, csak bűnnel van foltozva. Ha ez az egyszerű okoskodás elegendő, jó; ha nem: mihez folyamodjunk? Valamint nincs igazi sült bolond, csak a nyomor, ép úgy a szépség egy virág. – A kisasszony elvinni rendelte a bolondot, tehát, ismétlem, vigyétek el őt.
Én azt mondtam nekik, hogy téged vigyenek el.
Tévedés, a legnagyobb mértékben. Kisasszony, cucullus non facit monachum: ezt mondani annyi, mint, hogy nálam nem hiányzik az ötödik kerék. Jó madonna, engedd bebizonyítnom, hogy te vagy a bolond.
Be tudod?
Alkalmasan, jó madonna.
Próbáld meg hát.
Vallatnom kell e végett, madonna. No, jámbor, erényes egérkém, felelj csak nekem.
Nem bánom, egyéb mulatság híján, tűrni fogom bizonyításodat.
Jó madonna, miért gyászolsz?
Jó bolond, a testvérem halálaért.
Gondolom, hogy az ő lelke a pokolban van, madonna.
Tudom, hogy az ő lelke az égben van, bolond.
Annál bolondabb, madonna, a miatt gyászolni, hogy a testvéred lelke az égben van. – Vigyétek el a bolondot, urak.
Mit gondolsz e bolondról, Malvólió? nem javúl ez meg?
Igen; s javulni fog, míg a halál verejtéke ki nem veri: a vénhedés, melyben a bölcs hanyatlik, a bolondot jobbá teszi.
Adjon az Isten neked, uram, gyors vénhedést, hogy annál jobban gyarapodjék bolondságod. Tóbiás úrfi megesküszik rá, hogy én nem vagyok róka; de arra nem fogadna két fillérbe, hogy te nem vagy bolond.
Mit szólsz ehhez, Malvólió?
Csodálom, hogy kedve telhetik nagyságodnak e bárgyú ficzkóban: tegnap láttam, hogy verte őt le egy közönséges bolond, kiben nincs több agyvelő, mint egy darab kőben. Ime, most is kiesett már a sodrából: ha nagyságod nem nevet s nem adja kezére, mindjárt betapad a szája. Megvallom, én az oly értelmes embereket, a kik az efféle fizetett bolondokon úgy tudnak kaczarászni, nem tartom jobbaknak a bolondok komédiásainál.
Oh Malvólió! te az önszeretet betege vagy s romolt étvágygyal izlelsz. Nagylelkűnek, gyanútlannak és előítélet nélkül valónak lenni annyi, mint madárserétnek nézni azt, a mit te ágyúgolyónak tartasz. A szabadalmazott bolond meg nem gyaláz, bár mindig csak gúnyolódik: ép úgy, mint a méltányosnak ismert ember nem gúnyolódik, bár mindig csak gáncsol.
No, hogy áldjon is meg Merkúr a fillentés adományával, hogy jól beszélsz a bolondokról.
Mária visszajő.
Kisasszony, egy fiatal úr van oda kün, igen óhajtana nagyságoddal beszélni.
Orsino gróftól úgy-e?
Nem tudom, kisasszony: csinos fiatal ember, kisérete is felötlő.
Ki tartóztatja őt az enyémek közűl?
Tóbiás úrfi, kisasszony, a nagyságod rokona.
Távolítsátok el, kérlek: mindig úgy beszél, mint egy eszeveszett. Hogy nem szégyenli magát! (Mária el.) Eredj te, Malvólió: ha a gróf küldöttje, beteg vagyok, nem vagyok itthon, vagy akármit, csak küldd el. (Malvólió el.) No ládd, uram, bohóczkodásod vénűl, s nem kapnak rajta az emberek.
Úgy beszéltél mellettünk, madonna, mintha legidősb fiad bolond fogna lenni; kinek agyát különben velővel töltse meg Jupiter: mert itt jön egyik rokonod, a kinél igen vékony a pia mater.
Böffen Tóbiás jő.
Becsületemre, fél részeg. Ki van ott kün, bátya?
Egy úr.
Egy úr? miféle úr?
Egy úr van itt. – – Ördög vigye el a heringjét. – Hogy vagy, kópé?
Jó Tóbiás úrfi!
Bátya, bátya, hogy estél ily jókor ez álomkórba?
Micsoda korpa? Ki nem állhatom a korpát. Valaki van oda kint.
Van, van; de ki?
Miattam akár az ördög is lehet; nem törődöm vele, annyit mondhatok. Nekem mindegy. (El.)
Mihez hasonlít a részeg ember, bolond?
Hasonlít a vízbe fulthoz, a bolondhoz és az őrülthöz: egy pohárral több, midőn már neki hevült, bolondot, kettő őrültet csinál belőle, s a harmadiktól megfulad.
Menj, keresd fel a halottkémlőt, vegye gondjai alá a bátyámat: mert ő már az ivás harmadik fokára jutott, meg van fuladva: eredj, ügyelj reá.
Most még csak őrült, madonna; s bolond fog ügyelni az őrültre. | (El.) |
Kisasszony, ott kün az a fiatal ficzkó esküdözik, hogy beszélni akar nagyságoddal. Mondtam, hogy nagyságod beteg; azt állítja, hogy ezt úgy is tudja, s épen azért jött nagyságoddal beszélni. Mondtam, hogy alszik a kisasszony: úgy látszik, ezt is előre tudta, s épen azért jött nagyságoddal beszélni. Mit mondjak neki, kisasszony? Vértezve van minden kifogás ellen.
Mondjad, hogy nem fog velem beszélni.
Azt már mondtam, s azt mondja, itt fog állni az ajtó előtt, mint egy kapufélfa vagy faköpönyeg, de beszélni fog nagyságoddal.
Miféle ember?
Férfiféle.
Mi fajta ember?
Embertelen fajta: beszélni akar, akarja vagy ne akarja nagyságod.
Milyen külsejű? milyen korú?
Férfinak még nem elég koros, gyermeknek már nem elég fiatal: mint a zöld bab, mielőtt paszulylyá lenne: mesgyén áll a gyermek és férfi között. Igen csinos arcza van s czivakodva beszél: azt hinné az ember, nem rég választották el az anyja tejétől.
Hadd jőjön. Szólítsátok be a komornámat.
Komorna, kisasszonyunk hivatja.
(El.) |
A fátylomat: borítsd arczomra, jer.
Halljuk még egyszer Orsino követjét.
Viola jő.
Melyik e ház tisztelt kisasszonya?
Velem beszélj: én fogok helyette felelni.
Mit a kivánatod?
Legragyogóbb, kiváló, hasonlíthatatlan szépség. – Mondd meg, kérlek, ez-e a ház kisasszonya, mert én őt még soha sem láttam: röstelném visszásan intézni beszédemet: mert azon kívül, hogy kitűnően van szerkesztve, sok fáradságomba is került, míg könyv nélkül betanultam. Jóságos szépeim, ne ültessetek fel: én a legcsekélyebb bántalomra is nagyon finnyás vagyok.
Honnan jösz, uram?
Kevéssel mondhatok többet, mint a mennyit betanultam, s e kérdés kívül esik szerepemen. Jó hölgyem, nyújts némi biztosítást, te vagy e csakugyan a ház kisasszonya? hadd folytatnám beszédemet.
Szinész vagy?
Nem, rejtélyes szivem; s mégis az ármány minden cselszövényére esküszöm, nem az vagyok, a mit játszom. Te vagy-e a ház kisasszonya?
Ha csak magam magamat nem bitorlom, én vagyok.
Ha nagyságod az, minden bizonynyal magad magadat bitorlod: mert a mi azért a tiéd, hogy másnak add, nem azért az, hogy magadnak tartsd meg. De ez nem tartozik megbízásomhoz. Kezdem beszédemet nagyságod magasztalásán s aztán felmutatom küldetésem lényegét.
Csak térj mindjárt a dologra, a magasztalást elengedem.
Ah! nagy fáradsággal tanultam én azt be; s aztán költői is.
Annál inkább lehet költött: csak tartsd meg, kérlek. Hallom, hogy illetlenkedtél ajtóm előtt s kierőszakoltad a bejövetelt, inkább azért, hogy megbámultasd magadat, mint hogy meghallgassunk. Ha nem vagy őrült, eredj; ha pedig eszeden vagy, szólj röviden: a hold nincs úgy töltiben, hogy ily röpke vitába keverjen veled.
Nem vitorláznál el, uram? Nyitva az utad.
Nem, jó matróz; még egy kis ideig itt fogok libegni. – Mérséklet óriásodnak, édes hölgy.
Mondd el, mit akarsz.
Én követ vagyok.
Bizonyosan, valami szörnyű jelenteni valód van, hogy oly félelmes feneket kerítesz neki. Mondd el megbizatásodat.
Az csupán a nagyságod fülére tartozik. Nem hozok hadüzenetet, nem feltételt a hódolatra. Olajágat tartok a kezemben s minden szavam csak békéről beszél.
Csakhogy nyersen kezdted. Mi vagy? mit akarsz?
A nyereseséget, mely rajtam feltűnt, fogadtatásomtól tanultam. Mi vagyok s mit akarok, ez oly titok, mint a szűz erény: nagyságod fülének kijelentés, bárki másénak szentségtelenítés.
Hagyj magunkra. Hadd halljuk ezt a kijelentést. (Mária el.) Nos, uram, hogy szól a leczkéd?
Legkedvesebb kisasszony –
Kényelmes tan, sokat beszélhetni róla. S honnan veszed fel a leczkét?
Az Orsinó kebléből.
Az ő kebléből! Keble melyik fejezetéből?
Hogy módszeresen feleljek, szíve elsőjéből.
Oh! azt olvastam: az, eretnekség. Nincs több mondani valód?
Jó kisasszony, engedd látnom az arczodat.
Megbízott a gazdád, hogy az arczommal alkudozzál? Most kiestél a textusból; azonban fellebbentjük tehát a fátyolt s megmutatjuk a képet. Nézzed, ilyen vagyok e pillanatban: nem jól fest?
(Fátyolát felvetve.) |
Pompásan, ha az egész Istentől van.
Természet ez: időt, vihart kiáll.
Vegyült szépség: pirosát és fehérét
A természet szelid s ügyes keze
Raká fel. Legkegyetlenebb te vagy,
Ha sirba száll e báj s kellem veled,
És a világnak képmást nem hagyandsz.
Oh! uram, nem leszek ám oly kőszívű. Irott jegyzékeket fogok kiadogatni szépségemről: leltároztatom, s minden diribje-darabja végrendeletemhez fog hajlíttatni, ilyenformán: item két meglehetős piros ajak; item két világos kék szem, hozzá való szempillák; item egy nyak, egy áll; és így tovább. – Engem megbecsülni küldöttek ide?
Látom már én, mi vagy: nagyon kevély vagy;
De szép vagy, hogyha bár ördög vagy is.
Gazdám s uram beléd szerelmes: oh! ily
Szerelem csak díját nyerné, habár
Páratlan szépség volnál.
Mint szeret? |
Imádattal, könyárral, lángsohajjal,
S nyögéssel, mely szerelmet mennydörög.
Urad jól ismer: nem szerethetem.
Habár erényesnek tartom, s tudom,
Nemes rangból való, nagy birtokú,
Ifjúsága homálytalan s üde,
Jó hírnevű, tanult, szabad vitéz,
S külsőleg és természetére is
Kedves férfi; de nem szerethetem.
E választ már úgy is tudhatta rég.
Ha én szeretnélek, gazdám hevével,
Oly lét s nem-lét között, oly kinosan:
Okot szabódásodban nem találnék
S nem érteném meg.
Vajon mit mivelnél? |
Egy fűzkunykót emelnék a kapudnál
És ott belül lelkemhez szólanék;
Dalokba irnám megvetett szerelmem’
S zengném az éj csendjén is hangosan;
Harsognám zengő halmokon neved’,
Hogy a lég csevegő visszhangja is
Oliviát kiáltna! Oh, bizony
Ég s föld között tőlem meg nem maradnál,
Míg meg nem szánnál.
Sokra vihetnéd. Hát rangod minő?
Jobb, mint szerencsém, bár a helyzetem jó.
Nemes vagyok.
Térj vissza hát uradhoz: |
Ha csak, talán, te nem jösz vissza még,
Hogy elmondd, mint vevé. – Isten veled.
Köszönöm fáradságodat: nesze.
Nem kell nekem pénz; nem hirnök vagyok:
Jutalmat a gazdám ohajt, nem én.
Tegye kővé szivét a szerelem
Annak, a kit szeretni fogsz, s heved
Találjon akkor szintén megvetést, ép
Mint gazdámé. Maradj, könyörtelen szép! | (El.) |
„Hát rangod minő?”
„Jobb, mint szerencsém, bár a helyzetem jó.
Nemes vagyok.” – Hogy az vagy, esküszöm:
Nyelv, arcz, tekintet, járás s szellemed
Öt águ czimert ad neked. – Ne oly
Mohón! Lassabban egy kissé! Ha csak
Az úr nem volt ez a legény. Hogyan?
Hát a ragály ily gyorsan elragad?
Úgy tetszik, e fiú tökélyeit
Egy láthatlan csendes szökéssel érzem
Szemeimbe lopózni. Jó, legyen.
Hé, Malvólió!
Malvólió visszajő. |
Parancsoljon, grófnő. |
Rohanj e makranczos küldött után.
A grófé volt: itt hagyta e gyürűt,
Akartam avagy nem: mondd, csak vigye.
Ne hizelgjen urának és reménynyel
Ne áltassa: övé sohsem leszek.
Ha még az ifju holnap visszajön,
Okát adom. Siess, Malvólió.
Megyek, grófnő. | (El.) |
Nem tudom, mit teszek, s félek, hogy a szemem
Egy hizelgő által erőt vesz lelkemen.
Mutasd hatalmad’, sors: te intézed, nem mi;
A mit elvégeztél, meg kell annak lenni. | (El.) |