II. SZÍN.
Utcza.
Viola jő; utána Malvólió.
MALVÓLIÓ.
Nem voltál az imént Olivia grófnőnél?
Nem voltál az imént Olivia grófnőnél?
VIOLA.
Epen az imént voltam, uram: lassú lépést azóta csak eddig érhettem.
Epen az imént voltam, uram: lassú lépést azóta csak eddig érhettem.
MALVÓLIÓ.
Visszaküldi neked ezt a gyűrűt, megkímélhettél volna e fáradságtól, ha magad hozod el. Azon kívül üzeni, hogy megadhatod uradnak azt a reménytelen biztosítást, hogy a grófnő őt nem akarja. S még egyet: ne bátorkodjál többé az ő ügyében oda jönni, ha csak arról nem hoznál hírt, mint fogadta ezt urad. Így értsed ezt.
Visszaküldi neked ezt a gyűrűt, megkímélhettél volna e fáradságtól, ha magad hozod el. Azon kívül üzeni, hogy megadhatod uradnak azt a reménytelen biztosítást, hogy a grófnő őt nem akarja. S még egyet: ne bátorkodjál többé az ő ügyében oda jönni, ha csak arról nem hoznál hírt, mint fogadta ezt urad. Így értsed ezt.
VIOLA.
A gyűrűt tőlem elfogadta: nem kell.
A gyűrűt tőlem elfogadta: nem kell.
)
MALVÓLIÓ.
| De, uram, te makacsúl rá kötötted, s ő azt akarja, hogy így jusson vissza: ha érdemes érte lehajlanod, ime itt hever a szemed előtt; ha nem, legyen azé, a ki megtalálja. | (El.) |
VIOLA.
Nem adtam én gyürűt: mit gondol e hölgy,
Oh! hogyha külszinem büvölte meg!
Úgy szemre vett; valóban, oly igen,
Hogy szinte megrontá nyelvét szeme,
Mivel zavartan és törten beszélt.
Bizony, szeret: hevének cselfogása
Hiv engem e zord hirnök képiben.
Uram gyürűje! Ő nem küldte azt.
A férfi én vagyok. Ha így van, a mint:
Szegény hölgy, jobb voln’ egy álmot szeretned.
Ál szin! gonoszság vagy te, látom én,
Melyben hatalmassá lesz a ravasz.
Mi könnyű a szép hízelgőknek a nők
Viasz-szivébe nyomni képöket!
Ah! gyöngeségünk az ok, nem magunk:
A mint születtünk, olyanok vagyunk.
Hová visz ez? Gazdám szerelmes ebbe;
S szegény torzkép, én, szintúgy ő belé;
S ez, úgy látszik, rajtam csügg tévesen.
Mi lesz ebből? Hiszen, mint férfinak,
Gazdám’ szeretni tiltja helyzetem;
Mint nőnek meg, ah, mily boldogtalan sors!
Haszontalan sohajt szegény Olivia.
Idő! te bontogasd ki ezt, nem én;
Nem adtam én gyürűt: mit gondol e hölgy,
Oh! hogyha külszinem büvölte meg!
Úgy szemre vett; valóban, oly igen,
Hogy szinte megrontá nyelvét szeme,
Mivel zavartan és törten beszélt.
Bizony, szeret: hevének cselfogása
Hiv engem e zord hirnök képiben.
Uram gyürűje! Ő nem küldte azt.
A férfi én vagyok. Ha így van, a mint:
Szegény hölgy, jobb voln’ egy álmot szeretned.
Ál szin! gonoszság vagy te, látom én,
Melyben hatalmassá lesz a ravasz.
Mi könnyű a szép hízelgőknek a nők
Viasz-szivébe nyomni képöket!
Ah! gyöngeségünk az ok, nem magunk:
A mint születtünk, olyanok vagyunk.
Hová visz ez? Gazdám szerelmes ebbe;
S szegény torzkép, én, szintúgy ő belé;
S ez, úgy látszik, rajtam csügg tévesen.
Mi lesz ebből? Hiszen, mint férfinak,
Gazdám’ szeretni tiltja helyzetem;
Mint nőnek meg, ah, mily boldogtalan sors!
Haszontalan sohajt szegény Olivia.
Idő! te bontogasd ki ezt, nem én;
| Ez a bog nékem szerfelett kemény. | (El.) |
