V. SZÍN.
Olivia kertje.
Böffen Tóbiás, Keszeg Andor és Fábián jönnek.
TÓBIÁS.
Jöszte, jöszte, signior Fábián.
Jöszte, jöszte, signior Fábián.
FÁBIÁN.
Hiszen megyek: ha e tréfából csak egy szemernyit is elveszítek, halálra kínoz a búkórság.
Hiszen megyek: ha e tréfából csak egy szemernyit is elveszítek, halálra kínoz a búkórság.
TÓBIÁS.
Nem örülnél-e, ha e zsugori gaz bitangot valami nagy szégyenben látnád?
Nem örülnél-e, ha e zsugori gaz bitangot valami nagy szégyenben látnád?
FÁBIÁN.
Tombolnék örömömben: tudjátok, hogy kicsöppentett a kisasszonyom kegyéből egy medvevadászat miatt.
Tombolnék örömömben: tudjátok, hogy kicsöppentett a kisasszonyom kegyéből egy medvevadászat miatt.
TÓBIÁS.
Zaklassuk őt, s megint lesz medvénk, kékre és barnára fogjuk csapatni. Nem igaz-e, Andor pajtás?
Zaklassuk őt, s megint lesz medvénk, kékre és barnára fogjuk csapatni. Nem igaz-e, Andor pajtás?
ANDOR.
Lelkünk rajta, ha meg nem teszszük.
Mária jő.
Lelkünk rajta, ha meg nem teszszük.
Mária jő.
TÓBIÁS.
Itt jön a kis boszor. Hogy vagyunk, indiai kincsem?
Itt jön a kis boszor. Hogy vagyunk, indiai kincsem?
MÁRIA.
Malvólió jő
| Vonuljatok mind a hárman a bokorba. Malvolió ezen az ösvényen jő le: fél óra óta állt amott a napfényen, árnyékával próbálgatva viseletét. Tartsátok szemmel, ha a tréfát kedvelitek: mert tudom, hogy ez a levél ábrándozó bolondot fog belőle csinálni. Csendesség, a tréfa nevében! (A férfiak elrejtőznek.) Heverj itt la: (Egy levelet lehajít) mert im itt jön a pisztráng, melyet csiklandással horogra kell keríteni. | (Mária el.) |
MALVÓLIÓ.
Csupán szerencse, minden szerencse. Mária azt mondá nekem egyszer, hogy ő hajlamot érze irántam, s önmagát példálózni hallottam már, hogy ha szeretni fogna, az csak ilyen magam forma termetű lehetne. Ezen kívül, kiválóbb figyelemben is részesít engem, mint emberei közűl akárkit. Mit gondoljak erről?
Csupán szerencse, minden szerencse. Mária azt mondá nekem egyszer, hogy ő hajlamot érze irántam, s önmagát példálózni hallottam már, hogy ha szeretni fogna, az csak ilyen magam forma termetű lehetne. Ezen kívül, kiválóbb figyelemben is részesít engem, mint emberei közűl akárkit. Mit gondoljak erről?
TÓBIÁS.
Ime, az elbizakodott pimasz!
Ime, az elbizakodott pimasz!
FÁBIÁN.
Oh, csend! Az ábrándozás egy nagy kanpulykát csinál belőle: ni, hogy fuvalkodik felborzolt tollai alatt!
Oh, csend! Az ábrándozás egy nagy kanpulykát csinál belőle: ni, hogy fuvalkodik felborzolt tollai alatt!
ANDOR.
Teringette! úgy el tudnám páholni a bitangot.
Teringette! úgy el tudnám páholni a bitangot.
TÓBIÁS.
Csitt! mondom.
Csitt! mondom.
MALVÓLIÓ.
Malvólió grófnak lenni –
Malvólió grófnak lenni –
TÓBIÁS.
Ah, gazember!
Ah, gazember!
ANDOR.
Pisztolyt neki, pisztolyt neki.
Pisztolyt neki, pisztolyt neki.
TÓBIÁS.
Csitt, csitt!
Csitt, csitt!
MALVÓLIÓ.
Van rá példa: Strachy ő nagysága a komornyikjához ment.
Van rá példa: Strachy ő nagysága a komornyikjához ment.
ANDOR.
Pihá! ringyó!
Pihá! ringyó!
FÁBIÁN.
Oh, csitt! Már nyakig van. Ni, mint fújja fel a képzelgés.
Oh, csitt! Már nyakig van. Ni, mint fújja fel a képzelgés.
MALVÓLIÓ.
Három hónap óta férje levén, zsellyeszékembe ülve –
Három hónap óta férje levén, zsellyeszékembe ülve –
TÓBIÁS.
Oh, adjatok egy nyilat, hadd lőjek a szemébe!
Oh, adjatok egy nyilat, hadd lőjek a szemébe!
MALVÓLIÓ.
Előmbe hivom tisztjeimet, virágos bársony kabátomban; felkelvén a kerevetről, melyen Oliviát szenderegve hagytam –
Előmbe hivom tisztjeimet, virágos bársony kabátomban; felkelvén a kerevetről, melyen Oliviát szenderegve hagytam –
TÓBIÁS.
Villám és kénkő!
Villám és kénkő!
MALVÓLIÓ.
Azután rangomhoz illő humorba jövök, s tekintetemet komolyan körülhordozván rajtok, azt mondom nekik, én a magam helyzetét ismerem; szeretném, ha ők is úgy ismernék a magokét. Tóbiás rokonom utánuk kérdezősködöm.
Azután rangomhoz illő humorba jövök, s tekintetemet komolyan körülhordozván rajtok, azt mondom nekik, én a magam helyzetét ismerem; szeretném, ha ők is úgy ismernék a magokét. Tóbiás rokonom utánuk kérdezősködöm.
TÓBIÁS.
Béklyó és bilincs!
Béklyó és bilincs!
FÁBIÁN.
Oh, csitt, csitt, csitt! Most, most.
Oh, csitt, csitt, csitt! Most, most.
MALVÓLIÓ.
Embereim közül heten engedelmes gyorsasággal ugranak ki utána. Én e közben redőkbe szedem homlokomat; és talán órámat húzom fel vagy valamely drága gyűrűvel játszadozom. Tóbiás bejön; meghajtja magát előttem.
Embereim közül heten engedelmes gyorsasággal ugranak ki utána. Én e közben redőkbe szedem homlokomat; és talán órámat húzom fel vagy valamely drága gyűrűvel játszadozom. Tóbiás bejön; meghajtja magát előttem.
TÓBIÁS.
Életben hagyjam ezt a ficzkót?
Életben hagyjam ezt a ficzkót?
FÁBIÁN.
Ha mindjárt harapófogóval húznák is belőlünk a szót, csak csendesen!
Ha mindjárt harapófogóval húznák is belőlünk a szót, csak csendesen!
MALVÓLIÓ.
Kezemet így tárom felé, nyájas mosolyomat az ellenőrzés szigorú tekintetével mérsékelvén –
Kezemet így tárom felé, nyájas mosolyomat az ellenőrzés szigorú tekintetével mérsékelvén –
TÓBIÁS.
S aztán Tóbiás nem üt a szájadra?
S aztán Tóbiás nem üt a szájadra?
MALVÓLIÓ.
Mondván: „Öcsém, Tóbiás, minthogy szerencsém a húgod mellé emelt föl, engedd nekem e beszélési szabadalmat.”
Mondván: „Öcsém, Tóbiás, minthogy szerencsém a húgod mellé emelt föl, engedd nekem e beszélési szabadalmat.”
TÓBIÁS.
Mit? mit?
Mit? mit?
MALVÓLIÓ.
„Le kell tenned az iszákosságról.”
„Le kell tenned az iszákosságról.”
TÓBIÁS.
El veled, rühös!
El veled, rühös!
MALVÓLIÓ.
„Ezenkívül, időd kincsét egy hóbortos lovaggal pazarlod.”
„Ezenkívül, időd kincsét egy hóbortos lovaggal pazarlod.”
ANDOR.
Az én vagyok, biztosíthatlak.
Az én vagyok, biztosíthatlak.
MALVÓLIÓ.
„Valami Andor úrfival.”
„Valami Andor úrfival.”
ANDOR.
Tudtam, hogy én valék: mert némelyek hóbortosnak hivnak.
Tudtam, hogy én valék: mert némelyek hóbortosnak hivnak.
MALVÓLIÓ (a levelet meglátva).
Miféle működésünk akad itt?
Miféle működésünk akad itt?
FÁBIÁN.
Most már lépen van a pinty.
Most már lépen van a pinty.
TÓBIÁS.
Oh, csitt! Bár csak hangos olvasásra bírná a bohóság szelleme!
Oh, csitt! Bár csak hangos olvasásra bírná a bohóság szelleme!
MALVÓLIÓ (a levelet felvéve).
Életemre, ez a kisasszonyom keze! Ezek éppenséggel az ő C-i, az ő U-i s az ő T-i; s épen így teszi a P-ket is. Ez, kérdésen kívül, az ő keze.
Életemre, ez a kisasszonyom keze! Ezek éppenséggel az ő C-i, az ő U-i s az ő T-i; s épen így teszi a P-ket is. Ez, kérdésen kívül, az ő keze.
ANDOR.
Az ő C-i, az ő U-i, az ő T-i: mire való ez?
Az ő C-i, az ő U-i, az ő T-i: mire való ez?
MALVÓLIÓ (olvas).
„Az ismeretlen kedvesnek ezt és jó kivánatimat.” Szakasztott az ő kifejezései! – Engedelmeddel, pecsét. Lassan! S a pecsétnyomó is Lucretia, melylyel pecsételni ő szokott; ez az én kisasszonyom. – Kinek szól?
„Az ismeretlen kedvesnek ezt és jó kivánatimat.” Szakasztott az ő kifejezései! – Engedelmeddel, pecsét. Lassan! S a pecsétnyomó is Lucretia, melylyel pecsételni ő szokott; ez az én kisasszonyom. – Kinek szól?
FÁBIÁN.
Ez már testestül-lelkestül elragadja.
Ez már testestül-lelkestül elragadja.
MALVÓLIÓ (olvas).
„Szeretlek, Jupiter tudja;
De vajon kedvesem ki?
Ajakam el nem árulja:
Azt meg ne tudja senki.”
„Azt meg ne tudja senki.” – Mi következik? A szótagok száma változik. „Azt meg ne tudja senki.” Hát ha te volnál az, Malvólió?
„Szeretlek, Jupiter tudja;
De vajon kedvesem ki?
Ajakam el nem árulja:
Azt meg ne tudja senki.”
„Azt meg ne tudja senki.” – Mi következik? A szótagok száma változik. „Azt meg ne tudja senki.” Hát ha te volnál az, Malvólió?
TÓBIÁS.
Hogy is ne! Kösd fel magad’, eszelős.
Hogy is ne! Kösd fel magad’, eszelős.
MALVÓLIÓ (olvas).
„Ráparancsolhatnék az én szeretőmre;
De hallgatás üté át szivemet,
Vértelen döféssel, mint Lucretia tőre:
M, O, A, I vezérli éltemet.”
„Ráparancsolhatnék az én szeretőmre;
De hallgatás üté át szivemet,
Vértelen döféssel, mint Lucretia tőre:
M, O, A, I vezérli éltemet.”
FÁBIÁN.
Ostoba egy talány.
Ostoba egy talány.
TÓBIÁS.
Kitünő fehér cseléd, azt mondom.
Kitünő fehér cseléd, azt mondom.
MALVÓLIÓ.
„M, O, A, I vezérli éltemet.” Hm!
De előbb hadd lássuk, hadd lássuk.
„M, O, A, I vezérli éltemet.” Hm!
De előbb hadd lássuk, hadd lássuk.
FÁBIÁN.
Mily mérges falatot tálalt eleibe!
Mily mérges falatot tálalt eleibe!
TÓBIÁS.
S mint csapott le arra a sólyom!
S mint csapott le arra a sólyom!
MALVÓLIÓ.
„Ráparancsolhatnék az én szeretőmre.” Igen, ő parancsolhat nekem: szolgálatában állok; ő az én kisasszonyom. Igen, ez minden józan eszű ember előtt világos. Ebben semmi fenakadás nincs. S a vége. – Mit jelenthet az a betűrend? Hát ha valamikép magamra tudnám alkalmazni? – Lassan! – M, O, A, I.
„Ráparancsolhatnék az én szeretőmre.” Igen, ő parancsolhat nekem: szolgálatában állok; ő az én kisasszonyom. Igen, ez minden józan eszű ember előtt világos. Ebben semmi fenakadás nincs. S a vége. – Mit jelenthet az a betűrend? Hát ha valamikép magamra tudnám alkalmazni? – Lassan! – M, O, A, I.
TÓBIÁS.
Oh, jaj! Most már hűlt nyomra kapott.
Oh, jaj! Most már hűlt nyomra kapott.
)
FÁBIÁN.
A kopó mind a mellett ugatja, bár olyas rókaféle bűze van.
A kopó mind a mellett ugatja, bár olyas rókaféle bűze van.
MALVÓLIÓ.
M – Malvólió. M: igen, azzal kezdődik a nevem.
M – Malvólió. M: igen, azzal kezdődik a nevem.
FÁBIÁN.
Nem mondtam, hogy kifürkészi? Pompás vizslaorra van.
Nem mondtam, hogy kifürkészi? Pompás vizslaorra van.
MALVÓLIÓ.
M – De azután nincs egybehangzás a következőben: az már nem állja ki a próbát: A-nak kellene következni, de O következik.
M – De azután nincs egybehangzás a következőben: az már nem állja ki a próbát: A-nak kellene következni, de O következik.
FÁBIÁN.
S Ó-ban is fog végződni, remélem.
S Ó-ban is fog végződni, remélem.
TÓBIÁS.
Igen; különben addig páholom, míg azt nem kiáltja: óh!
Igen; különben addig páholom, míg azt nem kiáltja: óh!
MALVÓLIÓ.
S aztán I jön utána.
S aztán I jön utána.
FÁBIÁN.
Igen bizony, s ha szemed volna hátra tekinteni, láthatnád, hogy több gyalázat van utánad, mint szerencse előtted.
Igen bizony, s ha szemed volna hátra tekinteni, láthatnád, hogy több gyalázat van utánad, mint szerencse előtted.
MALVÓLIÓ.
M, O, A, I. Ez a rejtvény nem olyan, mint az előbbi; s mégis egy kis hajlítgatással rám is alkalmazható, mert e betűk közűl mindegyik megvan az én nevemben. – Lassan! itt próza következik. (Olvas): „Ha ez kezedbe jut, fontolgasd. Csillagzatom szerint feletted állok; de ne ijedj vissza a rangtól: némely születik rangosnak, némely szerzi a rangot, némelyre pedig rátukmálják azt. Sorsom kitárta kezét: ragadd meg testtel, lélekkel. És szoktatni magadat ahhoz, a mivé könnyen lehetsz, vesd le alázatos lepledet s jelenj meg újultan. Rokonhoz ellenzetes, szolgákhoz mogorva légy; ajkadról országos dolgok hangozzanak; ölts magadra különcz viseletet. Azt tanácsolja ezt neked, a ki éretted sóhajt. Emlékezzél, ki dicsérte meg sárga harisnyádat s ki óhajta mindig csokros térdszalaggal látni? mondom, emlékezzél. Csak rajta! szerencséd meg van alapítva, ha magad is úgy akarod; ha nem, hadd lássalak folyvást udvarmesternek, cselédek czimborájának, a ki arra sem méltó, hogy a szerencse újja hegyét érintse. Isten hozzád. Az, a ki szolgálatot cserélne veled:
M, O, A, I. Ez a rejtvény nem olyan, mint az előbbi; s mégis egy kis hajlítgatással rám is alkalmazható, mert e betűk közűl mindegyik megvan az én nevemben. – Lassan! itt próza következik. (Olvas): „Ha ez kezedbe jut, fontolgasd. Csillagzatom szerint feletted állok; de ne ijedj vissza a rangtól: némely születik rangosnak, némely szerzi a rangot, némelyre pedig rátukmálják azt. Sorsom kitárta kezét: ragadd meg testtel, lélekkel. És szoktatni magadat ahhoz, a mivé könnyen lehetsz, vesd le alázatos lepledet s jelenj meg újultan. Rokonhoz ellenzetes, szolgákhoz mogorva légy; ajkadról országos dolgok hangozzanak; ölts magadra különcz viseletet. Azt tanácsolja ezt neked, a ki éretted sóhajt. Emlékezzél, ki dicsérte meg sárga harisnyádat s ki óhajta mindig csokros térdszalaggal látni? mondom, emlékezzél. Csak rajta! szerencséd meg van alapítva, ha magad is úgy akarod; ha nem, hadd lássalak folyvást udvarmesternek, cselédek czimborájának, a ki arra sem méltó, hogy a szerencse újja hegyét érintse. Isten hozzád. Az, a ki szolgálatot cserélne veled:
| A szerencsés boldogtalan.” |
| Ennél többet a napfény sem világosíthat fel; ez tisztán áll. Büszke leszek, politikai könyveket fogok olvasni, tönkre teszem Tóbiást, lemosom magamról az aljasabb ismeretségeket, igazi kimért ember leszek. Most nem ámítom magamat, mintha képzelgésben szenvednék, mert minden körülmény arra mutat, hogy kisasszonyom engem szeret. Ő dicsérte meg nem rég sárga harisnyámat; ő magasztalta csokros szalagú lábszáramat: s ebben fedezi fel magát szerelmemnek és gyöngéd meghagyással utasít eme neki tetsző öltözködésre. Hála csillagaimnak, boldog vagyok. Tartózkodó, kevély leszek; sárga harisnyát, csokros térdszalagot öltök lehető leggyorsabban. Hála Jupiternek és csillagaimnak! – Utóirat is van itt. (Olvas.) „Lehetetlen ki nem találnod, ki vagyok. Ha elfogadod szerelmemet, jelentsd mosolygásodban: a mosoly igen illik neked; azért jelenlétemben mindig mosolyogj, édes kedvesem, arra kérlek.” – Jupiter! köszönöm. – Mosolyogni fogok: mindent teszek, a mit csak kivánsz tőlem. | (El.) |
FÁBIÁN.
Nem adnám a perzsa sáhtól kapható nyugdíjért, hogy e tréfában részt vehettem.
Nem adnám a perzsa sáhtól kapható nyugdíjért, hogy e tréfában részt vehettem.
TÓBIÁS.
Kedvem volna elvenni ezt a leányt e cselszövényért.
Kedvem volna elvenni ezt a leányt e cselszövényért.
ANDOR.
Nekem is ám.
Nekem is ám.
TÓBIÁS.
S nem kivánnék vele más hozományt, csak még egy ily tréfát.
S nem kivánnék vele más hozományt, csak még egy ily tréfát.
ANDOR.
Magam sem.
Mária jő.
Magam sem.
Mária jő.
FÁBIÁN.
Itt jön az én kitűnő csalókám.
Itt jön az én kitűnő csalókám.
TÓBIÁS.
Akarod a nyakamra tenni lábadat?
Akarod a nyakamra tenni lábadat?
ANDOR.
Vagy az enyimre?
Vagy az enyimre?
TÓBIÁS.
Elkoczkázzam veled szabadságomat az ostáblán s raboddá legyek?
Elkoczkázzam veled szabadságomat az ostáblán s raboddá legyek?
ANDOR.
Úgy, úgy; vagy talán én?
Úgy, úgy; vagy talán én?
TÓBIÁS.
No, ezt ugyan oly álomba ejtetted, hogy ha kiábrándul, futó bolond lesz belőle.
No, ezt ugyan oly álomba ejtetted, hogy ha kiábrándul, futó bolond lesz belőle.
MÁRIA.
Ej, de igazán mondjátok meg, volt reá hatása?
Ej, de igazán mondjátok meg, volt reá hatása?
TÓBIÁS.
Mint az aqua vitae-nek egy dajkára.
Mint az aqua vitae-nek egy dajkára.
MÁRIA.
Ha most már a tréfa gyümölcseit is látni akarjátok, figyeljetek, midőn először jelen meg kisasszonyomnál: sárga harisnyában fog hozzá menni, s a kisasszony ép e színt gyűlöli; csokros térdszalaggal, s e viseletet ki nem állhatja; és mosolyogni fog rá, a mi a kisasszony mostani kedélyállapotával, midőn annyira búsongásnak adta magát, oly igen ellenkezik, hogy csak a legélénkebb megvetést költheti nála. Ha ezt látni akarjátok, jertek velem.
Ha most már a tréfa gyümölcseit is látni akarjátok, figyeljetek, midőn először jelen meg kisasszonyomnál: sárga harisnyában fog hozzá menni, s a kisasszony ép e színt gyűlöli; csokros térdszalaggal, s e viseletet ki nem állhatja; és mosolyogni fog rá, a mi a kisasszony mostani kedélyállapotával, midőn annyira búsongásnak adta magát, oly igen ellenkezik, hogy csak a legélénkebb megvetést költheti nála. Ha ezt látni akarjátok, jertek velem.
TÓBIÁS.
A Tartarus kapujáig, te leg is legkiválóbb elmés ördög!
A Tartarus kapujáig, te leg is legkiválóbb elmés ördög!
ANDOR.
| Magam is ott leszek. | (El mind). |
