Verses gúnyiratok
Verses gúnyiratok
A politikai irodalom röpirat-válfajának elszaporodásával egyidőben megnőtt a politikai versek, aktuális strófák, verses röpiratok, pasquillusok száma is. Ennek a műfajnak néhány olyan változatát, amely a nemesi-nemzeti ellenállás sodrában született, korábban ismertettük már. (20. fej.) Most a pasquillus-költészetnék a jozefinizmusból táplálkozó áramlatára s a forradalmi szervezkedéssel egyirányba mutató darabjaira irányítjuk a figyelmet. Találunk köztük éles antiklerikális verseket, nagy számmal, olvashatunk verses támadásokat a hírhedt Szaicz Leó ellen, (de megszólal a klérus és Szaicz védelme is), megismerhetjük Trenk politikai verseit, szatíráit s a Trenket támadó pasquillusokat; tanúi lehetünk protestánsok és katolikusok verses hitvitájának, s ha nem is sűrűn, de találkozunk franciákat dicsőítő strófákkal. Megjegyzendő 185azonban, hogy – például – az antiklerikalizmus nemcsak a jozefinista oldalon jelentkezett, hanem feltűnt a nemesi ellenállás politikai költészetében is. E nagykiterjedésű pasquillus-költészet szerzői közül néhányat ismerünk is, többek között Fekete Jánost, Nagyváthy Jánost, Trenk Frigyest, Nagy Jánost, s az egyházat védelmező, Trenket gúnyoló Tóth Farkas jezsuitát.
Az antiklerikális pasquillusok támadják a pápaság intézményét ("Minden viszontagságoknak | Az volt a nagy kútfeje…"), szót emelnek a lelkiismereti szabadságért ("Hiszen ki-ki szabad maga | Lelki esméretével | Nem is birhat minden ember | Más emberek eszével"), ostorozzák a püspökök evilági gazdagságát ("Minek a sok ezüst az arany papoknak | Ezzel vakulnak meg, mennek a pokolnak"). Trenk Mérőserpenyő című munkájának verses jelmondatában azzal vádolja a klérust, hogy a vallás csak eszköz a kezében világi gazdagságának növelésére ("Végy el a papságtól minden nyereséget | Megtagad azonnal minden istenséget | Templomot és oltárt és minden szentséget | Leront és falba rúg minden kegyességet"). Az egyik ismeretlen szerzőjű pasquillus a népek közti uszítást rója fel az egyháznak:
Én úgy látom, hogy a papok
Mely az egész földön nékik
A felhevült országokat
S ezen mesterségek által
| Álnok maximájok ez, |
| Vak tiszteletet szerez: |
| Zűrzavarba keverni, |
| Abbúl hasznukat nyerni. |
Az éles fogalmazású, de költőileg kezdetleges versezetek közül a frappáns megformálással is kitűnik Nagyváthy János verses figyelmeztetése kortársaihoz:
Édes embertársam,
Értsd meg lételedet:
Ne add árendába
A papnak eszedet.
Gondolkozz, vizsgálódj,
Erre való az ész;
Aki vakon hiszen,
Papok szamara lész.
Értsd meg lételedet:
Ne add árendába
A papnak eszedet.
Gondolkozz, vizsgálódj,
Erre való az ész;
Aki vakon hiszen,
Papok szamara lész.
Vallás-cserélés című művének ez a mottója nem az egyetlen költői vállalkozása Nagyváthynak. Egy németből magyarított, 1790-ben megjelentetett verses munkában (A veres barátnak egy el-pusztult templom omlása mellett való szomorú képzelései… ) a templárius (veres barát) szájába adja a humanizmus, az egyenlőség és a szabadság megvalósulását körvonalazó felvilágosult utópiát:
186…
Akkor az okosság vakságbúl veretett
Bilincse elszakad, mellyel megköttetett,
S ama vért szomjúzó lelki mészárosok
Lerakják szégyelve kezükbűl pallosok.
Szabadsága lesz a lelkiismeretnek,
Szabad lesz ekkor az emberi nemzetnek
Gondolkozni, írni, szólni és ítélni
…
Akkor az okosság vakságbúl veretett
Bilincse elszakad, mellyel megköttetett,
S ama vért szomjúzó lelki mészárosok
Lerakják szégyelve kezükbűl pallosok.
Szabadsága lesz a lelkiismeretnek,
Szabad lesz ekkor az emberi nemzetnek
Gondolkozni, írni, szólni és ítélni
…
Kíméletlen a válaszok, az ellentámadások hangneme is. Tóth Farkas jezsuita A Trenk csúfos ember című pasquillusban eleveníti fel a kalandor hajlamú Trenk viselt dolgait, s "szégyenpadra állítja a "vén dögöt", ki "alig bírja tök fejét", s kinek "nyívek eszik már velejét"" (Ballagi Géza). Az itt idézendő strófák a mérsékeltebbek közül valók:
Freyherr, még sincs annyi földje,
Hová fáradt fejét tegye,
Más tűzhelyen melegszik;
Papot, szentet s barátokat
Ostromol, nem kőfalakat,
S májor címmel dicsekszik.
Hová fáradt fejét tegye,
Más tűzhelyen melegszik;
Papot, szentet s barátokat
Ostromol, nem kőfalakat,
S májor címmel dicsekszik.
…
Tovább lakott a tömlöcben,
Mint sem az annya méhében,
Mégis szabadságról szól.
Elszokott szeme napfénytől,
Reszket keze bilincsektől,
Mégis rútul biláncol.
Mint sem az annya méhében,
Mégis szabadságról szól.
Elszokott szeme napfénytől,
Reszket keze bilincsektől,
Mégis rútul biláncol.
A személyeskedő hangnem egyik jellegzetessége volt ennek a műfajnak, emellett azonban – jelen esetben – Trenk élete, életmódja is provokálta azt. A személyeskedés olcsó fogásaival még a nagynevű történész, Katona István Trenk ellen írt latin nyelvű pamfletjében is találkozunk (Trenckii Bilanx pondere vacua, 1790). Egyébként a politikai költészet egyik kedvelt változata volt az országgyűlési követeket támadó vagy biztató, gúnyoló vagy bátorító vers, amely különösen az országgyűlések idején virágzott, jóval 1790 előtt már, s utána is, majd egy évszázadig.
Az ismeretlen szerzőtől származó A Frantz Országi Zendülés címen elterjedt vers (szabad fordítása a Berlini Pap versének) a franciaországi "változásokat" üdvözli erős királyellenes indulattal:
Fussatok! Fussatok! Negédes Királyok!
Ti szabad nemünket tapadó dagályok!
Meg-rendül Széketek karjai inognak,
A dörgő Mennykövek már bosszút morognak.
Ti szabad nemünket tapadó dagályok!
Meg-rendül Széketek karjai inognak,
A dörgő Mennykövek már bosszút morognak.
187S fülünkben ismerősen cseng a felszólítás:
Páris! intlek, légy most Sparta s rab-láncodat
Szakaszd széjjel, mutasd erős szándékodat.
Szakaszd széjjel, mutasd erős szándékodat.
Találóan jegyzi meg e versről Eckhardt Sándor: "Ilyen verseket olvashatott Batsányi is, mikor saját hazájának figyelmét irányította Párizsra költeményeiben."
A felekezetek között újra felszított ellentétek, a türelmi rendelet körüli harcok is bő forrásai a pasquillusoknak. Egyik-másik vers-váltásban a régi hitviták elvakult szenvedélyei élednek ujjá. A protestáns indulatra –
Felhozta az Isten magyarok csillagát,
Kezeinkbe adta a Pápisták haját,
| A ki megrontotta Róma birodalmát, |
| Hijában kiáltják ezután Máriát. – |
nem kevésbé indulatos katolikus válasz érkezik:
Régen bőg Lutherus és Kálvinus Rómára,
Te is, a ki fecsegsz szűz Máriára,
| De talált a bika kemény oroszlánra, |
| Jól meg lásd, hogy ne juss az akasztófára. |
Tovább élnek a kuruc költészet tónusaival is színezett, a század első felében, a század közepén keletkezett paraszti énekek; köztük nem egy az elnyomott, nyomorgó jobbágyság panaszainak, végső elkeseredettségének költői foglalata. A Nincs boldogtalanabb a parasztembernél kezdetű verset nemcsak Dubinszky Mátyás énekeskönyvéből (1787) ismerjük, hanem lejegyezte gazdag gyűjteményébe két évvel később Jankovich is, az előbbinél teljesebb változatban. Ugyancsak 1789-ben jegyezte le Jankovich a Porció-éneknek egy olyan változatát, amely – írja Eckhardt Sándor – "egy szolgát tartó paraszt" átdolgozása "a maga szája íze, szükséglete szerint". A Porció-ének változatai egyébként nyomon követhetően terjedtek ebben a korban; s 1790-ben a Porció-ének megjelent a ponyván is Öt szép mulatságos világi ének között.
