A francia tézis-drámák hatása dramaturgiájára
A francia tézis-drámák hatása dramaturgiájára
Csiky Párizsban ismerkedik meg a francia polgári társadalmi drámával. A párizsi színház, a francia dráma nagy hatással van rá; Párizsban szerzett élményei és tapasztalatai szemléletének s drámaírói technikájának fordulatát készítik elő.
"A színház nem cél, hanem csak eszköz… létre kell hozni a hasznos színházat, bármit kiabáljanak is a l'art pour l'art apostolai. Halva született irodalom, amely nem akar használni" – írja az ifjabb Dumas, a Seribe után fellépő új francia drámaíró-nemzedék egyik vezére. Csiky is magáévá teszi ezt a programot. Maga is elmondhatná: "A valódi drámaíró csak saját korának tükre lehet, s hogy utat törjön, korának ízlését kell szolgálnia, finomítva és nemesítve azt, korának mozgató eszméit, bajait és erényeit kell feltárnia" (Janovics Jenő: Csiky Gergely élete és művei I. 1900. 224.)
Ezek az elvek a polgári liberalizmus talaján fogant francia tézis-drámák eszméi is. Az ifjabb Dumas, Augier, Sardou a polgári liberalizmus szócsövének szánják drámáikat, s éppen ezért a valóság mélyebb összefüggéseit nem is tudják feltárni, kifejezni. A liberalizmus ekkor már válságban van: nem adhat feleletet a polgári lét alap-problémáira, a polgári társadalom ellentmondásaira.
A tézis-drámák tündöklésének időszakát a polgári színháztörténet a színpadi realizmus korszakának nevezi. A tézis-drámák, a romantika valószerűtlen szenvedélyeivel és titáni indulatokat mutató hőseivel szemben, a napi valóság tényszerű eseteiből indulnak ki, tárgyukat az egykorú társadalom életébői merítik, s a valóságos élet látszatát igyekeznek felkelteni a színpadon. Jelentkezésük a realista (Balzac) és a naturalista (Zola) regény térhódítása közé esik. Megpróbálják felhasználni a Balzac-típusú regény eredményeit, tehát az embert környezetének befolyása alatt, társadalmi meghatározottságában ábrázolják, de anélkül, hogy a balzaci és stendhali társadalomábrázolás magaslatait fölérnék. (A színpadi realizmus csak a 19. századi orosz drámában, Osztrovszkij, Gogol, valamint Ibsen műveiben győzedelmeskedik.) Általában, a realizmus a drámában nem vezet olyan eredményekre, mint a 19. századi regényben. A drámai ábrázolás határait majd a színpadi naturalizmus 693forradalma tágítja ki: Csehov és Gorkij dramaturgiájának, illetve Ibsen aprólékos realizmusának ez ad majd méltó színpadot.
A polgári liberalizmus világnézetét, morális felfogását tükrözik az ifjabb Dumas-nak és társainak drámái; általában azt teszik szóvá, ami nem egyezik meg a liberális polgári erkölcsi felfogással.
A tézis-drámák tehát a polgári erkölcsi világrend szolgálatában állnak, azt védelmezik; valaminő aktuális kérdést exponálnak, olykor újsághírek nyomán (a "bukott nő", a válás, a "törvénytelen gyermek" ügye stb.), a problémát pedig a polgári liberalizmus célzatosságával, tézis-szerűen oldják meg. Ibsen például témáit sokszor újsághírekből meríti, vagy az épp szőnyegen forgó társadalmi kérdések csoportjából választja (Nóra, Kísértetek, Hedda Gabler stb.). Az egykorú sajtó is cikkezik a nő egyenjogúságáról, a polgári házasságról s arról, hogy az apák bűneiért a fiúk nem bűnhődhetnek, de Ibsen ezeket a problémákat a művészi rendkívüliség szintjére emeli: hősei az élet bonyolultságát a lét és a nemlét, az erkölcs és a társadalom komplex összefüggéseiben élik át.
A tézis-drámák nem jutnak el a művészi általánosításhoz, az emberi kapcsolatok legmélyebb összefüggéseinek feltárásához, inkább csak eltársalognak a felvetett kérdésekről. Mindenesetre, az élet felszínéről vett probléma köré színes, érdekes történetet kerekítenek; technikájuk könnyed, de hatásos; az életet mintegy felülnézetből, megnyugtatóan, olykor olcsó eszközökkel ábrázolják: a polgári boulevard-drámák útját egyengetik.
A tézis-dráma az utolsó előtti felvonás befejező, úgynevezett "nagy jelenetében" kulminál. Ezt készíti elő a drámának minden korábbi mozzanata, s ennek gyors feloldását szolgálja a befejező felvonás. A nagyjelenetben (grande scène) felvonulnak a dráma szereplői, itt tetőz a konfliktus, váratlan fordulattal; a feszültséget és ámulatot pedig egy hatásos tabló-jelenet oldja fel. Ezt a záró-megoldást a romantikus drámától örökli a polgári "társalgási" dráma, vagyis a tézis-dráma. (A tézis-drámát – társalgási stílusa miatt – mondjuk "társalgási" drámának is.)
Csiky a francia "társalgási" dráma stílusát és szerkezetét szinte mintául tekinti. Így kap ösztönzést a társadalom aktuális problémáinak drámai ábrázolására, és kap arra is: hogyan lehet a konfliktust úgy kibontani, hogy a netán tragikus végkifejletet elkerülve, a dráma kibékítő, illúziós megoldással végződjék. A tézis-dráma rossz útra tért szereplői a negyedik felvonásban belátják hibáikat, erkölcsi romlottságukat és jó útra térnek. Ifjabb Dumas, Augier és Sardou inkább megcsiklandozzák, mintsem bírálják a polgári társadalmat; a tragikus végkifejlet megrajzolásától egyaránt tartózkodnak: középfajú színműveik végén a polgári erkölcsi világrend sziklaszilárdan áll. Csiky ezt a középfajú megoldás-típust veszi át a franciáktól s hagyományozza a magyar drámairodalomra. A 20. század magyar polgári boulevard-dráma írói tehát Csikytől tanulják meg, hogyan lehet úgy kritizálni, hogy a bírálat ne alapjaiban támadja a polgári társadalmat, sőt: tőle tanulják meg azt is, hogyan lehet úgy bírálni, hogy a kritika a polgári társadalmat végül is erősítse.
Persze, Csiky nemcsak a tézis-drámák apologetikus technikáját tanulta meg Párizsban: tanult a francia naturalizmustól is. Amikor Párizsban járt, még nem működött ugyan a Faubourg St. Antoine Színház, de láthatta már Zola műveit, például a Thérèse Raquint, Eleonore Dusénak a színi ábrázolás 694új eredményeit bemutató alakításában. Ott volt továbbá a L' Assommoir bemutatóján; a látottakról tudósításban számolt be a Fővárosi Lapokban (Zola e színművét, A pálinka címen, nálunk is sokáig, nagy sikerrel játszották.)
Csiky éppoly kevéssé tudta magáévá tenni, mint elutasítani Zola naturalizmusát. Biztos azonban, hogy a zolai tanulság is érződik a sötét színek keverésében, a bűn, az erkölcstelenség szenvedélyes leleplezésében s a pontos környezetrajz festésének technikájában.
