Létay Lajos (1920–)
Létay Lajos (1920–)
Létay Lajos halk szavú lírikusnak indult az Erdélyi Helikon, a Termés hasábjain, ám a felszabadulást követően rövid tanárkodás után előbb az Irodalmi Almanachhoz, majd dramaturgként a kolozsvári Állami Magyar Színházhoz, végül az Utunkhoz kerül, s 1958-tól a romániai magyar irodalmi életben fontos szerepet betöltő hetilap főszerkesztője, ezzel párhuzamosan különböző közéleti megbízásoknak tesz eleget. Ezt a pályaívet követi nagyjából lírájának alakulása is. A negyvenes évek elején gazdagon felbuzogó költészetének legsajátosabb jegye a családias bensőségesség – a családba beleértendő az egész falu, az aranyosrákosi emlékek –, a vonzódás az idillhez, amelynek nem mondanak ellent a nosztalgiával teli, elégikus versek sem, s mindezzel összehangzik a kulturált impresszionista képalkotás. Létay lírájának e termékeny szakaszában olyan költemények születnek, mint a Már egyre vékonyabb a szál, az Elégia, az Otthoni ősz, de folytatódik ez a hang 1945 után is, kezdetben magától értetődően (Hol vannak ők), aztán mind több megszakítással, hogy hosszú időre teljesen a rímes publicisztikának adja át helyét. Pedig az 1948-ban írt Új világ épül még magában hordozza a halk szavú költő alkati és szerzett művészi sajátosságainak összehangolhatóságát a korigényekkel. A vers úgy indul, mint a régebbi Létay-idillek, a természet szépségén elámuló örök emberi öröm alájátszik a társadalmi meghatározottságú optimizmusnak:
Az ereszekről lecsorduló fényt
mohón nyalja az utca sima nyelve,
mintha gyerekkoromnak hét kicsi
macskája langyos tejben lefetyelne.
mohón nyalja az utca sima nyelve,
mintha gyerekkoromnak hét kicsi
macskája langyos tejben lefetyelne.
A természet tavaszi megújulása s az emberi tudatban a külvilággal szinkronban alakuló tavasz adja a hangulati alapját a képekre következő jelszavaknak, 219ám a költő itt meg ezeket is igyekszik művésziesen felöltöztetni ("… giz-gazával többé már a múlt /ne legyen fék az idők kerekén"; "Lám, mindenki versenyt munkál, siet, /hogy e világnak téglája legyen". Az átkos múlttal szembesített új életképek tárgyiasságukkal nemegyszer fölötte állnak a kor lelkendezően ódai költeményeinek (Mellettem állasz, Egy nőhöz a villamoson, Beszéljenek!, Vihar készült), későbbi verseiben azonban szakít ezzel a személyes hangú közéletiséggel, így állásfoglalásnak szánt verses publicisztikái nemcsak művészileg, hanem gondolatilag is kiürülnek. Fiatalkori lírájával rímelő – mint akkor a falutól, most az ifjúságtól búcsúzó – elégiái (Intsen nekik…, Két diófa, Két lány a parton, Ifjúság) s mai költői termésével szinte egészében azonosítható gyermekversei őrzik költőiségének tudatát.
