Ellentmondásos évtizedek
Ellentmondásos évtizedek
A magyar–csehszlovák lakosságcsere át- és betelepítései következtében Deáki nemzetiségi összetétele is jelentősen megváltozott, az 1900-as évek derekáig csaknem színmagyar település vegyes lakosságúvá vált. Tény ez akkor is, ha az 1948 utáni népszámlálások adatai nemcsak ebben a faluban, hanem Szlovákia valamennyi magyarlakta vidékén torzítottak. Ez elsősorban reszlovakizációnak és a magyarság vállalását évtizedekig akadályozó félelemnek köszönhető. Az 1950. és az 1961. évi népszámlálás községsoros adatai napjainkban is titkosítottak.
Napjainkban a népesség kétharmada magyar, egyharmada szlovák. Ezt az arányt egyébként már az első, lényegében megbízhatónak tekinthető 1970. évi népszámlálás is visszaigazolta: ekkor a község lakossága 3025 fő, közülük 2290 magyar, 735 szlovák. Az 1991. évi összeírás idején a magyarok létszáma 1564 főre, a szlovákoké 579-re csökkent. (Az összlakosság száma ekkor 2170 lélek.) Örvendetes, hogy 2000-re ismét nőtt a népesség, 2185 lakost vettek számba.
A több mint fél évszázada, 1948 februárjában Csehszlovákiában is lejátszódott kommunista hatalomátvétel egyúttal a magyarság újabb, évtizedekig tartó kisebbségi megpróbáltatásainak a kezdetét is jelentette. Ez év május 9-e előtt minden magyarnak jelentkeznie kellett települése községházán, ahol a tudomására hozták: kötelesek saját szülőföldjükre szóló tartózkodási engedélyt kérni. 1949 elején hazaérkezhettek falujukba a két évvel korábban erőszakkal Cseh- és Morvaországba deportált deáki magyarok, ők is kérhették ezt a jogosítványt. Február 15-én a csehszlovákiai magyarok – köztük a deákiak is – visszakapták állampolgárságukat. De csak akkor, ha megfeleltek a hatóságok által megszabott feltételeknek, azaz illetőségük volt már a két világháború között, az első „republika”, vagyis köztársaság idején is.
További feltételek: aki tartózkodási engedélyt kér, annak a település polgárának kellett lennie 1938. november 1-jén, tehát az első bécsi döntést megelőző időszakban. Politikailag büntetlen előélet is követelmény, azaz annak igazolása, hogy az illető személy „soha nem vétett a csehszlovák köztársaság ellen”. A kérvényezőknek 1845-ig visszamenően igazolniuk kellett származásukat és lakóhelyüket. Az utóbbi igazolások többségét a katolikus plébános és a református lelkipásztor adta ki. Ezt követte az állampolgári fogadalom, amelyet a hatóságok a falu népét két részre osztva szervezték meg január 24-én, illetve február 15-én a kultúrházban. Az esemény sokaknak keserűséget okozott, mert emlékeztek az első csehszlovák köztársaságban szintén kötelezően letett hűségesküre. A reszlovakizáltaknak, illetve az újonnan betelepült magyarországi szlovákoknak nem kellett kérniük az állampolgárságot, mentesültek a tortúra alól.
Az állami iskolában 1949. február 14-én szülői értekezletet tartottak a tanfelügyelő vezetésével, aki kijelentette: a népi demokratikus kormány újra megnyitja a falu a magyar tanintézményét, ha kérik. A jelenlevők aláírták a kérelmet tartalmazó hivatalos ívet. A hatóságok szintén 1949-ben engedélyezték a Csemadok, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületének (1966-tól kulturális szövetsége) megalakulását, amely négy évtizedig a felvidéki magyarság egyetlen társadalmi szervezeteként működött. A szövetség Csehszlovákia felbomlása után is megtartotta korábbi mozaikszó nevét, 1993 áprilisában tartott országos közgyűlésétől hivatalos elnevezése: Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség. A Csemadok deáki helyi szervezetét is 1949-ben hozták létre, első elnöke Jobbágy Árpád, titkára Bucsek Anna. Ma is döntő szerepet vállal a falu kulturális életében.
A pannonhalmi főapátság 99 holdas deáki-gelencei majorságát az ország kommunista fordulata után elkobozták, és állami gazdasággá szervezték. Kezdetben eredményesen gazdálkodott, és háromszáz embernek adott munkát. Az 1960-as évekre csődbe ment, amihez az is hozzájárult, hogy a szerzetesek által alapított úgynevezett mentagyár és dohányszárító 1957-ben leégett. A majorság egykori látványos gazdasági épületei, istállói pedig tönkrementek. Falaikat lerombolták, a használható építőanyagot széthordták. Emiatt Gelencemajor egykori lakóit napjainkban is földönfutókká vált családokként emlegetik. Ma már csak a nyomait lehet látni a hajdan az egész falut ellátó és a község lakosainak megélhetést nyújtó szerzetesi mintagazdaságnak. Hasonló sorsra jutott az 1950-ben alakult „szocialista típusú” Egységes Földműves-szövetkezet, amelybe elsőként a Magyarországról áttelepült szlovák nemzetiségű lakosok léptek be, azok, akik szívesen megszabadultak a határban szétszórtan fekvő földjeiktől.
A hatóságok Deákiban is a betelepített szlovákokat tartották megbízhatóaknak, ezért közülük nevezték ki a falu komisszárjait, azaz politikai vezetőit, az állami birtok, a szövetkezet és község irányítóit. A szövetkezet megalapításával egy időben megkezdték a belépni vonakodó gazdák meggyőzését, ez aztán évekig elhúzódott, ezért a kollektivizálás csak 1958-ban fejeződött be a községben. Közben a teljes határ – a csődbe ment állami gazdasági földjeivel együtt – a szövetkezet tulajdona lett. Több részét felsőbb határozattal a szomszédos szövetkezetekhez csatolták. Az egyik legjobb termőterületet, a gelenceit teljes egészében az alsószeli, az egykori uradalmi birtoknak több mint a felét a peredi, kisebb részét a vágsellyei kapta. A döntések ellen nem volt kihez fellebbezni, nem volt hol panaszt tenni.
A deákiaknak a határ maradékán kellett gazdálkodniuk, kezdetben meglehetősen gyenge eredményeket értek el. A helyzet akkor javult, amikor addig ismeretlen új termelési ágak honosodtak meg, így például a szőlőtermesztés, s különösen a hagymatermesztés, amely jelentősen hozzájárult a tagság anyagi gyarapodásához. Az állam által anyagilag támogatott szocialista szövetkezeti gazdálkodás a rendszerváltásig maradt fenn a faluban. A közös gazdaság tulajdonába került az egykor messze földön híres Száz Elek-féle malom, amelyet 1960-tól – a régi gépeket és őrlőköveket szemétre dobva – takarmánykeverő üzemmé alakítottak át. Ez az 1980-as évekig működött. A nagyüzemi igényeknek megfelelően a határt táblásították, és eközben számos dűlőt összeszántottak, eltüntettek.
Tagadhatatlan, hogy ezekben az évtizedekben is fejlődött Deáki. Az 1950-es évek derekán kezdték kiépíteni az úgynevezett Újtelepet, amelynek utcáiban ma mintegy százhúsz korszerű családi ház található. Ezekben az években fogtak hozzá a járdák és utak betonozásához, illetve aszfaltozásához. Ezután alakították ki a falu vízvezeték-hálózatát. 1958-ban nyílt meg az orvosi rendelő a faluban, az 1970-es évek közepétől pedig a fogászat. Megkezdődött a deáki termálfürdő fejlesztése, amelynek forrásaira a falu határában – kőolajat keresve – bukkantak rá az 1960-as években. Az ezernégyszáz méterről felszínre törő, másodpercenként 14,3 litert adó 67, a háromezer méter mélyről feltörő 37 Celsius-fokos vízre, illetve forrásaira az 1970-es években gyógyfürdőt építettek, amely a közeli és távolabbi vidékekről azóta is vonzza az üdülni vágyókat. Ugyancsak ezekben az években emelték amerikai szlovákok anyagi támogatásával a faluba telepített békési szlovákok lelki gondozására az evangélikus templomot, valamint a lelkészlakot.
Az új iskola épületét 1969-ben avatták, ebben a magyar osztályok mellett a szlovák iskola alsó tagozata is helyet kapott. A szlovák – 1945 és 1969 között – az egykori református iskolában működött, épülete jelenleg szlovák nyelvű óvoda. A hajdani katolikus iskola látványos épületét ekkortól a Járási Pedagógiai Intézet tanszerraktárnak használta. Az új iskola felépítése után megkezdték egy óvodáét is. Eközben a Jednota fogyasztási szövetkezet sorra megnyitotta a faluban új üzleteit. Deáki fejlődéséért, csinosításáért, arculatának formálásáért ebben az időben különösen sokat tett Tóth László, a helyi nemzeti bizottság, azaz a községi tanács elnöke.
Az 1970-es években épült fel és ekkor helyeztek üzembe Vágvecse és Mocsonok közötti területen egy hatalmas gyárat, az úgynevezett Duslo Šal’át, a Vágsellyei Vegyikombinátot. Az üzem Vágsellyén emelte lakótelepét, amely elszippantotta a deáki népesség egy részét, 1958 és 1970 között mintegy negyven család költözött oda. Elsősorban a fiatalok – miként a környékbeli településekről – hagyták el szülőfalujukat, és költöztek a kombinát blokkházaiba. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a hajdan több mint háromezres lélekszámú Deáki lakossága napjainkban csak kevéssel haladja meg a kétezerszáz főt.
Az 1989. november 17-i prágai diáktüntetés brutális elfojtása után kibontakozott úgynevezett bársonyos forradalom hatására Csehszlovákiában is megtörtént a rendszerváltás, a demokratikus többpártrendszer bevezetése. Az újabb döntő változás 1993. január 1-jén kezdődött, amikor az ország kettéválása után megalakult az önálló Szlovákia. A kezdeti lendület után – elsősorban a gazdasági nehézségek növekedése miatt – a lakosság, közte Deáki népe is elbizonytalanodott. A legtöbb bajt a munkanélküliség okozta és okozza, aránya a munkaképes korosztályban napjainkban is harminc százalék körüli. Ez a helyzet gyakran szinte megoldhatatlan feladatok elé állította a falu vezetőit. Községünk csak az 1990-es évek évek derekától kezdett talpra állni, ami elsősorban Bukovszky János polgármesternek és a képviselő-testület erőfeszítéseinek köszönhető. Deáki fejlődése újraindult, hosszú idő után új utcát nyitottak, ahol szebbnél szebb új családi házak épülnek. Az 1970–1980-as években a környező városokba – Vágsellye, Galánta, Dunaszerdahely – költözött deákiak visszaköltöznek szüleik időközben üresen maradt házaiba. Sokan vásárolnak öreg házat, amit felújítanak, majd letelepednek a faluban.
A nehéz gazdasági helyzet ellenére az 1990-es években új községházát emeltek, és teljesült a lakosság régi óhaja: elkészült a gázvezeték. Napjainkban a lakásoknak mintegy hetven százalékában már gázzal fűtenek. Korszerűsítették a község villanyhálózatát, és folyamatban van telefonközpont bővítése. 1997-ben kezdték el a szennyvízcsatorna kiépítését, ez a falu eddigi legnagyobb beruházása, és még évekig eltart. Az önkormányzat a lakosság támogatásával felújította a Szűz Mária-templom tetőszerkezetét, és szépítették a református templom előtti teret és emlékművet.
Még 1984-ben ismeretlen tettesek ledöntötték és ellopták a református templom előtt álló első világháborús emlékmű bronzból készült turulmadarát. A rendőrség sem a relikviát, sem a tetteseket nem találta meg, ezért 1994-ben újraöntötték a sólymot. A deáki nép ősei letelepülésének ezerszázadik esztendejében, 1996 őszén avatta fel a falu honfoglalási emlékművét, Nagy János felvidéki szobrászművész nagyszerű alkotását.
A második világháború áldozatainak – beleértve a községből annak idején kényszerből elköltöztetett lakosait is – az önkormányzat 1990-ben új emlékművet állított a kultúrház előtti téren. Ünnepélyes felavatásának kapcsán megrendezték Deáki kitelepített lakosainak első találkozóját, amelyre hétszázötvenen jöttek el.
Azóta minden év augusztusában falunapokat szerveznek, ezek közül a 2000. évi egyben a szlovákiai magyarság központi millenniumi ünnepsége volt. A többnapos rendezvényén Csáky Pál, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát is részt vett. Ez alkalomra alkotta Kolozsváry László kárpátaljai festőművész a Halotti beszéd című festményét, amelyet a falu nevét első ízben említő 1002. évi pannonhalmi alapítólevél másolatával együtt a templom falán helyeztek el.
Akik még emlékeznek a régi időkre, Szabó Ernő és Serédi Mária
Iskolás gyermekek az 1950-es években
Deáki juhaklok Gelencemajorban
A deáki termálfürdő nyáron
Az új deáki általános iskola és igazgatója, Varga Ferenc
Deáki térképe az ezredfordulón.
Jelmagyarázat: 1. községi hivatal, 2. körzeti rendőrség, 3. posta, 4. egészségügyi központ, 5. vasútállomás, 6. művelődési központ, 7. általános iskola, 8. magyar tannyelvű óvoda, 9. szlovák tannyelvű óvoda 10. katolikus templom, 11. plébánia, 12. református templom és parókia, 13. evangélikus templom, 14. A falu alapítóinak emlékműve 15. kálvária, 16. harangláb, 17. első világháborús emlékmű, 18. második világháborús emlékmű. Üzlethelyiségek: 19. Milka, 20. Csimma, 21. Hajdú Éva, 22. BTK, 23. MIX-TEMPO, 24. Szalai (virág), 25. Gyerák (virág), 26. Drogéria, 27. Vegyesbolt, 28. Textilbolt. Pékségek: 29. Tepek, 30. Majdy. Vendéglátók: 31. Júlia cukrászda, 32. Szaki söröző, 33. Katka vendéglő, 34. Poloma vendéglő. Szolgáltatók, üzemek: 35. Bc. Szerviz, 36. Hajdú autójavító, 37. Takács autójavító, 38. Benzinkút, 39. Unifrost Kft. 40. Malom, 41. Gatopack Kft. 42. Osmosa Kft. 43. Varroda, 44. Dremix Kft. 45. Techagra Kft. 46. Iskolaműhely és raktár, 47. M&L elektro
Bukovszky János, az 1989. évi rendszerváltás utáni évek polgármestere
A rongálás után helyreállított első világháborús református emlékmű
A második világháború, a deportálások és a kitelepítés áldozatainak emlékműve. Nagy János szobrászművész alkotása
A 2000-ben Deákiban megrendezett szlovákiai magyar országos milleniumi ünnepség szabadtéri színpada. A kép jobb oldalán látható a község megújított címere. Felirata: Solus. CHS. SPES. MEA (Egyedül Krisztus az én reményem)
