Ez hel pusztult állapottal vagyon...
Ez hel pusztult állapottal vagyon...
Szigetvár 1566. évi elestét követően a török birodalom és a magyar királyság határa a Balaton és a Dráva-Mura torkolat között, nagyjából a somogy-zalai megyehatáron húzódott. A védelem kulcserődje Kanizsa, illetve a köré szervezett főkapitányság. Ebben az időszakban az észak-zalai és Vas megyei kisebb várak másodrendű fontosságúak voltak.
Szerephez akkor jutottak, ha a sarcoló, hódoltató török portyák átszivárogtak az első védelmi vonalon, s mélyen ezeknek a háta mögött sarcolták a lakosságot. Ez pedig gyakran megesett.
Így történhetett 1570-ben is, amikor az összeírók Nádasdy Kristóf egervári birtokait – az itt birtokos Egervári Mihály két portájával együtt – teljesen elpusztítva találták.
Nádasdy Kristóf a török elleni harcot igen komolyan vette. Puhatolózott a török tervei iránt, jelentéseket kért és kapott azok megmozdulásairól, s igyekezett segíteni a kanizsai főkapitányokat, így Thury Györgyöt is saját erejével és a Vas megyei csapatokkal támogatta.
Nádasdy Kristóf halála után özvegye már nem találta Egervárt elég biztonságosnak, ezért Kőszegre húzódott vissza. Meg is lehetett érteni az egyedülálló asszony félelmét, hiszen a török betörések mind gyakoribbá váltak, a tizenöt éves háború időszakában pedig gyakorlatilag hadszíntérré vált ez a terület is. Illusztrálja a helyzetet, hogy 1588-ban özvegy Nádasdy Kristófné birtokában egy lakott porta van, négy telken új telepesek élnek, hat pedig üresen áll. Ebben az időszakban Iván Mihály literatus az egervári provisor, aki Pacsán birtokrészeket, hegyjogot vesz zálogba. A vár valóságos ura addigra Nádasdy Tamás hasonnevű fia lett. Ő már csak néha lakott itt, ennek emlékét őrizte meg az egervári templom keleti tornyának ablakában a „Nona id est 9 Junii 1592 Nádasdy liber báró de Kabod” felírás. Az ifjabb Nádasdy Tamás kezelésébe került most már a Choron-vagyon is, de ezt már nem Egervárról, hanem Jánosházáról igazgatták.
Az egervári birtokról a kilencvenes évekből néhány adatunk fennmaradt. 1592-ből tudjuk, hogy Egervár castrum határában, annak boldogasszonyfai részén halastó volt, ennek az ügyében per keletkezett Salm Julius és leánya, valamint Nádasdy Kristóf fiai között. A per során megállapították, hogy a halastavat a Nádasdyak építtették. Az 1598. évi összeírás szerint mindösszesen tíz jobbágy és nyolc zsellér él itt, Nádasdy Tamás birtokán, s jelentős az elhagyott telkek száma is.
Kanizsa 1600. évi török kézre kerülésével gyökeresen megváltozott a helyzet a Zala és a Rába közti vidéken. Vára a megszálló erők igen erős központjává vált, önálló pasalik székhelye lett, az itt állomásozó nagy létszámú csapatok innen már könnyen elérhették és el is érték ezt a térséget, a portyák mind gyakoribbá váltak Vas megye területén. Ugyanakkor Kanizsához mérhető erősségű erődítmény az újjáalakuló magyar végvidéken egyetlenegy sem volt. Bár már a XVII. század első éveiben megkezdődött az új végvárrendszer szervezeti kiépítése, azt nagymértékben gátolták a kor eseményei, elsősorban a Bocskai-felkelés. Nádasdy Tamás 1605-ben szintén Bocskai táborába állt, amiért a király el is akarta kobozni birtokait. Ez időben Nádasdy Tamás Egervárra költöztette háza népét és vagyonát, hiszen a Németi Gergely vezette Bocskai-had Bárdoson, Vép mellett tartózkodott a török és tatár segédhadak által támogatva. Ugyancsak az ő kezükben volt Szecsőd és Körmend is. 1605 telén Nádasdy támogatására Bocskai száz török janicsárt is küldött segítségül. 1606-ból ismert Bocskai István azon oklevele, melyben a somlói, jánosházi, izsákfalvi és egervári katonáknak megengedi, hogy bárhol, ahol gabonát találnak, azt a maguk számára „segítsegeol el foglalhassak es wehessek, addigh mígh ho penzekett nekiek megh fizethettienek”.
Nem csoda, hogy e zavaros időszakban az egervári katonaság is úgy szerzett magának jövedelmet, ahogy tudott. 1601 márciusában Győrvár falu feldúlása miatt panaszkodnak rájuk, 1602-ben Zala vármegye körmendi gyűlésén is sokan felszólalnak ellenük.
A század elején a falu népe bizonyosan a reformáció híveinek köréhez tartozott. Bizonyítja ezt az is, hogy az egytelkes nemesek 1601. évi összeírása során említik a prédikátort, akire egy forint taksát rónak ki.
A XVII. század első évtizedeinek vége felé az időszak viszonyaihoz képest normalizálódik a helyzet Egerváron és környékén. Lassan kereteket ölt a Kanizsa elvesztését pótló végvárakat összefogó új főkapitányság, mely végleges formáját majd jó egy évtized múlva éri el. Az új végvárrendszer szinte körülölelte Kanizsát. A sor délen a Mura-Dráva összefolyásánál épült Légrádtól indult, majd a Kerka folyó völgyén Zalalövő, Körmend irányába, innen pedig mélységében tagoltan a Zala és a Rába völgyében haladt, aztán délnek fordult a Zala folyó völgyében, amelynek „spiccén” Kiskomár (a mai Zalakomár) alkotta a másik véget. Mivel ezek az erősségek egyedül képtelenek voltak bármilyen komoly támadásnak ellenállni, a védelmi vonal úgy épült fel, hogy egymást oltalmazzák, egymást segíteni tudják. A legveszélyeztetettebb útvonalakon akár több egymás mögött álló kisebb várat is találunk. Különösen így volt ez a rendszer közepe táján, két okból is. Az egyik, hogy a Kanizsa irányából ereszkedő észak-déli irányú völgy a benne vezető természetes útvonalakkal a leggyorsabb betörés lehetőségét adhatta a töröknek. Másrészről itt helyezkedett el, mintegy a védelmi vonal közepén, Egerszeg vára, amelyben a mindenkori főkapitány helyettese, a vicegenerális székelt, a hadműveletek tulajdonképpeni irányítója. A völgyeket, még messze a Zala folyó előtt, Pölöske és Kapornak zárta, a folyóvölgyet Egerszeg és Kemend. Szerepe tehát Egervárnak akkor volt, ha a törökök mindezen a védelmi rendszeren áthatoltak. A végvárrendszer szervezésének időszakából ismerjük Batthyány Ferenc javaslatát, aki húsz német gyalogos, huszonöt magyar lovas, ötven magyar gyalog és egy pattantyús idehelyezését javasolta. Ezzel szemben az 1630 körüli zsoldjegyzék tükrözi a valós létszámot: Egervár őrségét huszonöt lovas és ötven gyalog alkotta.
Az országgyűlés ezekben az években gyakran rendelkezik arról, hogy a hatalmas költségekkel járó várerődítési munkákat a legolcsóbban oldják meg. Ezért a jobbágyokat kötelezték évi tizenkét nap várerődítési munkára. Ezekből a törvényekből tudjuk, hogy Egervár megerősítésén rendszerint Vas megye egyik járásának összes faluja dolgozott.
Többszörösen felvetődő gondolat volt, hogy az elveszett Kanizsa helyett új, korszerű, nagyméretű erődítmény épüljön. Ezen tervek kapcsán kerül elő Egervár, sőt 1613-ban az országgyűlés megbízta a királyt a várnak a kincstár részére történő megszerzésével. A későbbiekben ugyanerre a szerepkörre a stájerországi irányt védő Lentit szemelték ki.
Egyik terv sem valósult meg, de Egervár jelentőségét mutatja, hogy 1618-ban olyan határozat született, hogy elsősorban Lentit, Egervárt és Zalavárt kell megerősíteni, 1625-ben és 1630-ban pedig kimondták, hogy ezek közül is a legfontosabbnak tartott Egervár megerősítésének költségeit Ausztriára és Stájerországra kell hárítani. A segítséget Egervár végül is nem kapta meg. Az erődített kastélyban királyi zsoldosok állomásoztak, egy főkapitány parancsnoksága alatt. Természetesen a várban a földesúrnak is mindig voltak emberei. A várkapitány kinevezéséről a főkapitány gondoskodott. Egervár neves kapitánya volt a XVII. század harmicas-negyvenes éveiben Kaczor Balázs. Komoly katonai szerepére utal, hogy problémás esetekben helyettesként egyszer Egerszegre, máskor Kiskomáromba vezényelték. Mikor Kaczor Balázs meghalt, az egerszegi kapitány mint vicegenerális személyében gondoskodott helyettesítéséről.
Mint láttuk, a várban ugyan a királyi tisztek parancsoltak, de az a földesúr tulajdonában volt, akinek így lehetősége volt beleavatkozni ügyeibe, amit gyakran meg is tett. Mikor a Bocskai pártjára állt Nádasdy Tamás halála után a vár visszaszállt a nádor unokájára, Nádasdy Pálra, aki egyben főkapitány is volt, az ő halála után pedig felesége, Révay Judit mint kiskorú fiának gyámja gyakorolta a földesúri jogokat, az özvegy megtiltotta, hogy a kapitány és a katonák a maguk hasznára mérjenek bort. Tilalom alá vette a vár körüli réteken való legeltetést, a „füvellést” is. A várkapitány Batthyány Ádám főkapitánynál keresett oltalmat.
Az 1600-as évekből megszaporodnak adataink a várra és a településre vonatkozóan is. Az 1610-es évek elején Egervár mintegy tizenkét házból áll, ennek fele minősül elhagyottnak.
Lakói kétfelé is adóztak. Egyrészt saját földesuruknak, másrészről a töröknek. Hiába éltek ugyanis elméletileg a vár védelme alatt, ahhoz, hogy életüket megmentsék, terményeiket be tudják takarítani, a töröknek is le kellett róniuk a rájuk kivetett terheket.
Egy 1627-es följegyzésből tudjuk, hogy 1605-ben hódoltak meg az egerváriak a töröknek, és állapodtak meg a földesúr jóváhagyásával a mindenkori fizetendő adóról. Eszerint maga az uradalom harminc forintot, tíz font (egy font = 0,55 kilogramm) vajat, tíz kila (főként hódoltsági területeken használt mértékegység, egy kila = leggyakrabban 46,56 kilogramm) lisztet, tíz kila zabot és szénatakaráskor további három forintot fizetett. Első földesuruk Hendem szpáhi (ispája) volt, ettől kezdve a följegyzés 1627-ig felsorolja a gyakran változó török földesurakat. Ezeken kívül természetesen fizették a császár adóját, és szállítási robottal is tartoztak.
Ettől függetlenül nagyon nehéz sora volt a jobbágyságnak, 1637 és 1640 között végzett összesítés szerint a vár környékéről a törökök harmincegy rabot vittek el, egy emberölés írható a számlájukra, valamint tizennégy marhát hajtottak el. Ezen esetek közül néhányat részletesebben is ismertetnék. 1637-ben a szomszédos Páli nevű falvakból hat személyt vittek el. Ugyanezen évben Szent András napján 350 török vette ostrom alá az erődítményt, s kirabolták a vár alatt lévő majort ötszáz forint kárt okozva. Elvitték a majorosnét a szolgáival, két katonát, Nádasdy Ferenc majorjából az ispánt, a szolgákat, és ezt is felégették. 1640-ben hatvan török lovas járt a vár alatt, s ugyancsak a majort rabolták ki. Ezeket a rablásokat, betöréseket az 1638. évi zsoldlajstromban említett huszonöt lovas és ötven gyalogos katona nemigen tudta megakadályozni. Állapotukra rávilágít Batthyány Ádám 1639. május 1-jén kelt levele, amelyben így ír: „Mentem Egerszeghrül Egervárrá es talaltam ottan Káczor Balást az ott valo fizetet népet feöleöte fogiatkozzottan az fizetettlenségh miát, neha egiebarant negh volnanak, de az Szolgálat nagy raitok es kevessen vannák az Teöreöknek giakrán valo feöl iárasa miat, az épület is igen megh lehet az többiekhez képest…”
Az állandó fizetetlenség és pénzhiány folyamatos. 1646-ban azt jelenti a kapitány, hogy a vár őrsége hetvenöt ember, sajnos a lovasok közül csak tízen ülhetnek lóra, a többieknek nincs lovuk. Nincs puskaporuk sem. 1649-ben azt jelentik, hogy tizenkilenc lovas szolgál a várban, de néhánynak nincs lova. Egy részük a falvakban lakik, és nem akar a várba jönni. 1656. évi jelentés háromhavi zsoldelmaradásról szól.
Ugyancsak rossz állapotban van a vár, különösen annak palánkja. 1649-ben Kálócfalvai Imre, egervári vajda azt írja Batthyány Ádám főkapitánynak, hogy új felvonót, kaput és hidat kezdett csináltatni, és a palánkot javíttatta. 1655-ben Ányos György azt írja „ez hel pusztult állapottal vagyon”, és a javítási munkákról számol be. 1655-ben tűzvész pusztított a várban. Ányos György levelében írja: „adna Nagyságod egy patens levelet itt a Szala körül való falukra, hogy lennének segítséggel fa hordásban, mivel kettő bástyánk elégett s azokat meg köllene építtetni”.
Mindezek ismeretében csak elismeréssel szólhatunk Egervár katonáiról, akik 1664 nyarán szembeszálltak a nagyvezér által vezetett török fősereggel. Ekkor ugyanis a Zrínyi Miklós által irányított sikertelen kanizsai ostromot követően a törökök elfoglalták és lerombolták Új-Zrínyivárt és Kiskomárt, majd a kanizsa-vasvári úton elindultak Bécs irányába. A kis zalai várak őrségének zöme elfutott. Pölöske bezárta kapuit, de az ostromlók ágyúi napok alatt rommá lőtték, és a hős védőket, az őrséget lemészárolták. A vicegenerális székhelye, Egerszeg őrsége is elfutott, a várat felgyújtotta. S mindezek után volt merszük az egerváriaknak, hogy zárt kapukkal fogadják a törököket, majd néhány napi alkudozás után emelt fővel, szabad elvonulás feltételével adták át az erősséget. A vasvári vesztes csata után távozó törökök aztán felgyújtották, és elpusztították a települést a kolostortemplommal együtt.
Hat évvel a fenti események után Egervár mezővárosról azt tudatja az összeírás, hogy tizenkét egész telekből áll, ebből hét puszta, öt lakott. Lakói a kezükben lévő, Nádasdy Ferenc által kiadott levél szerint még négy évig szabadok minden készpénzben fizetett adójuktól (1674. május 18-ig). A mentességi oklevél eredeti szövege: „…az elmult haborukban el pusztult Egervari varassunkat akarvan megh szallitanunk, a dato praesentium engettünk negy esztendeigh valo Szabadsghokat nekik: ugy hogy az idő alatt semminemü adoval és szolgalattal (az egy Désmán és Hegyvamon kivül) nekünk ne tartozzanak”.
Egervár ebben a szomorú állapotban volt, amikor Nádasdy Ferenc országbírót, a település földesurát 1671-ben a Wesselényi-összeesküvésben való részvétele miatt fej- és jószágvesztésre ítélték, a Nádasdy-birtokokkal együtt az egervári várat és uradalmat is elkobozták.
A romokban heverő várat és a szomorú állapotban lévő birtokot a kincstár néhány évre Radonay Mátyás zalavári apátnak és egyben ottani várkapitánynak adta bérbe. Az ő feljegyzéseiből tudjuk, hogy jelentős összegeket költött az épületek befedésére, a torony helyreállítására, a kápolnára.
A vár alaprajza a Nádasdyak építkezése korából
Egervár várkastélya
A végvári élet emlékei a várkastélyban lévő kiállításban
