A Nádasdyak megérkeznek | Száz Magyar Falu

A Nádasdyak megérkeznek

Egervári László halála után mindaz a vagyon, amit a család két évszázad alatt megszerzett, semmivé lett. Néhány évtized elég volt arra, hogy a família a leggazdagabb főrangúak közül lesüllyedjen a kisnemesség szintjére. Ez a folyamat megmutatkozott Egervár sorsában is.

A tárnokmester halála után vagyonának egyetlen örököse fia, István volt, akiről ekkor, 1496-ban hallunk először. De még alig helyezték el a kihűlt tetemet az egervári sírboltban, már meg is rohanták a prédára leső közeli és távoli rokonok, osztályos atyafiak a kiskorú István örökségét, hogy annak birtokaiból különféle jogcímek alatt minél többet megkaparintsanak.

A sort az özvegy nyitja, aki gyorsan hűtlen lett nagynevű férje emlékéhez. Pár hónappal annak halála után, 1496. február 21-én már Kanizsai György neje, s mint ilyen, szerződést köt Egervári Bereckkel. Ennek értelmében Egervárt két fancsikai szőlő kivételével átadták Berecknek. Ha azonban – rendelkezik a kontraktus – István a tizenkettedik életévét elérné, az összes vagyont visszaadják neki. Viszont abban az esetben, ha kiskorában elhalálozna, Kanizsai György Csókakő, Vitány, Stynysnyák várára és Pata városára is igényt tart.

A házasság, eltekintve annak gyorsaságától, más szempontból is problematikus volt. Rozgonyi Klára anyja Bánffy Dorottya volt. Kanizsai György első neje szintén Bánffy lány, az ő testvérétől, Dorottyától származott Klára asszony. Így aztán az egyház a házasságot átok alá vette, és csak 1497-ben, hosszas eljárás után sikerült a mentesítést megkapniuk.

Egervári István érdekeit ez időben néhány hű emberén kívül senki nem védte. Apáti Tamás egervári várnagy volt az, aki 1496-ban tiltakozott az ellen, hogy Rozgonyi Klára, Rozgonyi Dorottya és Egervári Bereck a kiskorú birtokait elidegenítsék.

Megkezdődött a vagyon szétosztása. Szerdahelyi Imreffi Miklós ideiglenesen rátette kezét Csókakő várára, majd jelentkeztek a Csányiak, akik rokonság címén kérték a részüket.

Bereck püspök közben berendezkedett Egerváron. Saját és a birtok helyzetét is igyekezett stabilizálni, ugyanakkor népszerűségét is növelni, amikor különböző jelentős kiváltságokat szerzett Egervárnak. Megadta a településnek a mezővárosi jogállást (1497), az egervári jobbágyoknak adó- és vámmentességet járt ki II. Ulászló királynál. Majd még ugyanebben évben hetivásár-tartási, az újév napja utáni szerdára országos vásár tartására szóló jogot is kapott a mezőváros.

1497-ben költöztek a ferencesek a még teljesen be sem fejezett kolostorba, ahol említik őket mint „fatres minores ord. S. francisci de observancia in caustro b. Marie Virg. In oppido Egerwara”.

Rövidesen megkezdődött a harc a püspök és a Kanizsai család között a birtok feletti hatalomért. 1498-ban bepanaszolják Berecket, hogy a várban mindenféle pusztításokat vitt végbe, és a klastrom számára szükséges építőanyagot elhordatta. Egervári Bereck pedig azzal támadja Kanizsai Györgyöt és feleségét, hogy a kiskorú Egervári István birtokai ügyében kötött szerződést megszegték.

Miközben Kanizsainé és Egervári Bereck egymással viszálykodnak, a hagyatékot másfelől is komoly veszély fenyegeti. Az 1498. évi országgyűlésen megvádolták az elhunyt Egervári Lászlót Terzat és Neretva várának elvesztéséért, és a XII. törvénycikkelyben elmarasztalták vagyonelkobzásra. Kanizsai Györgyné érte el, hogy a törvényt végül ne hajtsák végre.

Amint a veszély elmúlt, a viszálykodás folytatódott. Számolatlanul kerekedtek a peres ügyek. A teljesség igénye nélkül, 1498–99-ből: Bereck betört Klára asszony gősfalvi, rezneki és egervári birtokaiba, s onnan gabonaneműket rabolt; Berecket azzal vádolják, hogy a klastrom építési anyagait elhordatta, és így tovább, és így tovább.

Kanizsai Györgynek és Rozgonyi Klárának a házasságból közben fia született: László. 1507-ben elérték, hogy a két fiú között kölcsönös örökösödési szerződés jöjjön létre, melynek értelmében magvaszakadás esetén egymás birtokait öröklik. A szerződést a következő évben a király előtt megerősítették, és kölcsönösen beiktatták egymást váraikba.

A kölcsönös örökösödési szerződés hírére élénk mozgolódás támadt a rokonság körében. Tiltakoztak a Rozgonyiak, az Egervári család más ágai is.

A birtokok zömét egyébként a Kanizsaiak kezelték, István a királyi udvarban szolgált udvarnokként. A helyzetet jellemzi az a levél, amelyet az „örökös” írt az anyjának, amikor pénz dolgában megszorult. Pénz helyett egy hordó finom olajat, két köteg tengeri halat és egy pár sarut kapott.

Egervári István 1511-ben szerepel utoljára, 1512. január 28-án már néhainak írják.

Halálával ismét megkezdődött a küzdelem az addigra már újra özvegy Kanizsai Györgyné és Egervári Bereck püspök között. Utóbbi a rokonát, Szerdahelyi Imreffi Mihály allovászmestert is harcba állította. Egymást követik a különböző birtokperek. Klára asszony gazdatisztje, Csutor Tamás elpusztíttatta Bereck püspök fancsikai erdejét, az egervári várkastélyt pedig kirabolta.

1513-ban aztán mégiscsak véget ért a háború, és a felek megbékéltek egymással. A vasvári káptalan előtt Klára és fia, László visszaadták Berecknek és Imreffinek az Egervárra, Vasvarócra, Szenttamásra, Gősfára, Hegyfalvára, Hegyespusztára és Csezmicére vonatkozó okleveleiket. Egervári Bereck pedig testvéréül fogadta Kanizsai Lászlót, s neki egy egervári nemesi házhelyet adott, egyúttal az egervári kolostor feletti kegyuraságot is felerészben reáruházta.

Ezzel az aktussal Rozgonyi Klára elérte célját, fia számára megszerezte az Egervári-örökséget.

Bereck, aki különben is házsártos, perlekedő ember volt, ezek után más ellenségek után nézett. Életének hátralevő éveiben számos eljárást indított, és számos jogvitába keveredett. Perli a nádasdi Darabosokat, Szapolyai Jánost, az alsólendvai Bánfiakat, Széchy Tamást és Kerecsényi Pált, saját testvérével, Egervári János egervári várnaggyal is meggyűlik a baja. Egervári Jánost végül is a javaiból is kitagadta, Egervárból pedig kiutasította. Egészen Lajos királyig jutott az ügy, végkifejletéről nincs tudomásunk.

Ebből az időszakból ismerjük meg először magát a települést, az első ismert urbárium 1521-ből származik.

A település nagysága – tudjuk meg az összeírásból – tizenöt egész telek, ebből tizenkettő lakott, három pedig puszta (üres). A mezőváros lakói az alábbi szolgáltatásokkal tartoztak földesuruknak: a census Szent György- és Szent Márton-napra öt-öt forint, húsvétra tíz tojás, két kalács, egy sajt; Katalin-napra: egy csirke, két kalács, egy „soldor” (füstölt sonka); karácsonyra egy kappan, két kalács egy cub. zab (cub. = cubulus, köböl: űrmérték, ekkor egy köböl = 87,2 liter). A kapálás idején minden jobbágy három napot köteles kapálni. Jobbágyszőlők után három cseber (csöbör; általában egy csöbör = ötven icce = 41,97 liter) hegyvám jár, ebből mintegy tizenöt akó (egy akó = 54,91 liter) a bevétel. A puszta földek egy holdja után egy capetra jár (capetia, azaz kepe, a kévézett gabona egyik mértékegysége). A réteket kaszálni nem tartoznak, csak gyűjteni és behordani. Karácsonyra egy-egy szekér fát visznek a várba. Aratáskor minden jobbágy hat capetrát (kepét) köteles learatni, s három holdat szántani. Ezenkívül egy-egy hold árpát kötelesek aratni, s a gabonát behordani. A szőlőhegyen az uradalmi szőlők száma kilenc. A vár allodiuma 80 hold szántó.

Egervári Bereck 1523 tavaszán elhalálozott, az egervári kolostortemplomba, az alá a sírkő alá temették, amelyet már nyolc évvel korábban elkészíttetett. Bereck az egervári várba kitagadott testvére helyett unokaöccsét, Szerdahelyi Imreffi Fekete Mihályt ültette. Mikor a halálhírre Egervári János Egerváron termett, és a vár átadását követelte, Imreffi azt megtagadta. A két rokon perét Kanizsai László kívülről figyelte, tudta, hogy a viszályból csak ő kerülhet ki nyertesen. Kiegyezik a Szerdahelyiekkel, amit abból tudunk, hogy Egervári János 1528-ban perel Egervár és a hozzá tartozó birtokok ügyében Kanizsai László és fia Ferenc, valamint Szerdahelyi Mihály ellen.

A Kanizsaiak harca az Egervári örökségért nagyon hasonló véget ért. Kanizsai László egyetlen fia, Ferenc fiatalon elhalálozott, a család egyetlen életben lévő tagja, Orsolya Nádasdy Ferenc hitvese lett. Az Egervári-hagyaték a Nádasdyakra szállt.

Azt a versenyfutást, ami a dúsgazdag, a gyereksorból éppen kinövő örökösnő kezéért folyt, a kor egyik legtehetségesebb főura s legnagyobb vagyonszerzője, Nádasdy Tamás nyerte. Kanizsai Orsolya még csak tizenegy éves volt, mikor Nádasdy a kezét megkérte. Nem sokkal ezután kieszközölte Zápolyai János királynál, hogy Orsolyát fiúsítsa, a kor törvényei alapján leány ugyanis ezen jogi aktussal örökölhette a családi vagyont, mely egyébként a királyra szállt volna vissza.

A fiúsított Orsolyát 1533-ban a pozsonyi káptalan beiktatta Egervára castrum (vár) és oppidum (mezőváros), valamint a hozzá tartozó uradalom, a Gősfalva, Hegyfalu, Oszkó, Telekes faluban lévő birtokrészek, illetve a Kanizsai-örökség egyéb birtokaiba. Így aztán semmi akadálya nem volt, hogy amikor Nádasdy Tamás 1535-ben a tizennégy éves Orsolyát feleségül vette, a hatalmas Kanizsai-vagyont, benne az Egervári-örökséggel birtokába vehesse.

Biztosabbnak látszott a szekér rúdját a Dunántúl felett uralmát egyre inkább megszilárdító Ferdinándhoz kötni, így Nádasdy a házasságkötés után átállt a Habsburg király táborába, ahol jutalmul rövidesen főhivatalnoki állásokat kapott. 1542-ben országbíró lett, majd 1554-ben elnyerte a legmagasabb méltóságot, a nádori címet. Természetesen a Kanizsai-vagyon feletti rendelkezést új urával is megerősíttette. 1558-ban új adományt (nova donatio) kért és kapott, most már a maga és testvérei nevére, Egervárra is.

Ezekben az években Egervár megőrizte ugyan birtokközpont jellegét, de maga a földesúr nem itt, hanem többnyire Sárvárott, emellett Kapuvárott, Keresden és Lékán lakott feleségével együtt. Van olyan utalás, mely szerint Egerváron halt meg, ezt a tényt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk. Annyi azonban bizonyos, hogy az Egervárral kapcsolatos ügyeket ezekben az években rendszeresen apja, Nádasdy Ferenc Vas megyei főispán intézte. Nem kizárt, hogy egy időben a vár lakója is volt, ezt megerősíti több levele, melyet innen keltezett, és az is, hogy ezen leveleiben mint saját várát említette ezt az erősséget.

Szomorú korszaka volt Egervárnak az a rövid pár esztendő, amikor elzálogosították Hásságyi Dénes özvegyének 1538-ban. Az így megszerzett vagyont új gazdái szabad prédának tekintették. Hásságyi Gábor elvitette saját birtokára a vár felszerelését, bútorzatát, az oda gyűjtött élelmet, sőt egy Egervári László idejéből származó tarackot is. Mikor 1539-ben e hírek hallatára Nádasdy Ferenc Kanizsai Orsolyával Egervárra érkezett, csak üres falakat talált. Jogos felháborodásában a rabló nyomába eredt, és sérelmét megbosszulva elpusztította Hásságyot (Zalaháshágy). Úgy ítélte meg, hogy mindabban, ami történt, az uradalom tiszttartója, Ember Demeter is vétkes, így büntetésből megmerítette a várárok vizében. Ezt követően nagy erőkkel látott hozzá a rendcsináláshoz. Igyekezett elérni, hogy kibérelhesse a győri püspöktől a várhoz tartozó falu bortizedét, hogy a jövedelmet a helyreállításra fordíthassa. Fiától, Tamástól kéri, küldje el hozzá a csepregi üvegest, hogy megcsináltathassa az ablakokat, miután a falakat is rendbe hozatta. Az a tevékenység, amelyet ehhez az esethez köthetünk, nagyszabású lehetett. 1541-ben, mikor beszámolt az építési munkák bejezéséről, azt írja, hogy a ház meg van erősítve, csak a bástya helyén emelt épületet kell befedetni. A falak annyira magasra vannak húzva, hogy feljebb már nem kell őket emelni. Nagy Emese, Egervár kutatója e forrás alapján úgy véli, hogy az akkori építkezés során az Egervári László által emelt épületek egy részét is le kellett bontani. Elképzelhetőnek tartjuk azonban azt is, hogy ezek a munkák ekkor már jórészt a külső vár építésével voltak kapcsolatosak.

Hásságyi Gábor nemcsak a várat tette tönkre, ő az, aki protestáns felbuzdulásból kiűzi a településről a ferenceseket. Ugyancsak a Nádasdy-levelezésből tudjuk, hogy a Hásságyi fiú bottal verte őket, kertjükben pedig állatokat tartott. Így aztán nem csoda, hogy amikor 1539 novemberében Ostfy László Egervárra érkezett, a kolostorban egy öreg kolduló baráton kívül senkit nem talált. A derék utazónak a várban sem volt szerencséje, ahol Nádasdy Ferenc távollétében nem szállhatott meg. Így kénytelen volt a faluban szállást keresni, de ott a templomszentelési ünnep jogcímén mindenki éppen részegre itta magát. A ferenceseket végül is a földesúr 1542-ben visszahozatta, és a kolostor 1554-ig működött.

Ebben az időszakban az uradalmat, benne Egervárat Sárvárról irányították. A sárvári várban vezették a számadásokat, ott folyt az uradalom adminisztrációja. Az iratokból tudjuk, hogy a váruradalom ekkor nyolc faluból állt: Egervár, Gősfa, Oszkó, Szentlőrinc, Nagyfalu, Fancsika, Tüttös és Zalaszentgyörgy. Ebben az időszakban jól jövedelmezőnek számított, lakosai 34 porta után adóztak.

Magának az uradalomnak az Egervárra vonatkozó adatai különbözőek. 1538-ban a Háshágyiak birtokában találunk három jobbágyportát és hat zsellért. 1542-ben Nádasdy Tamás birtokában öt portát írnak össze. Ugyanezen évben olvashatunk az egervári molnárról és a birtokában lévő portáról.

Az újabb, teljesnek tűnő összeírás 1550-ből származik, eszerint tizenhat portát és két zsellért találtak Egerváron. 1549-ben Nádasdy Tamás birtokában lévő ingatlanokat és az itt élő, nem jobbágy állapotúakat részletesen is felsorolták: 8 1/2 porta, 2 combusta (leégett), 1 allodium, 1 mercenarius, 1 „kochys”, 1 faber (iparos), 1 deserta (puszta), 1 inquilinus (zsellér), 12 judex (bíró és esküdt).

Ebben az időszakban (1545 őszén) a szőlőhegyek kapcsán a tizedszedés ügyében támadt per. Dénesfalvi János és László továbbá Egervári Mihály jobbágyai három szőlőspince után a tized fizetését megtagadták. Bakics Pál ez ügyben panaszt emelt mondván, hogy mind Dénesfalva, mind Egervár szőlőhegyén a tizedszedés őt illeti. (Innen tudjuk azt is, hogy tizedszedés szempontjából ezek a helyek Árokkecskés cutellum kerületébe s így Szombathely várához tartoznak.)

1558-ből részletes lista maradt meg a várban őrzött tárgyakról és az oda begyűjtött terményekről. A begyűjtött gabonából a csépeletlent a „kerrittesyben” azaz a külső várban tartják. A csépelt búzát és a lisztet vasvári köbölben adják meg. Tárolnak még kölest, lencsét, borsót, babot, hajdinát, diót, mogyorót, almát, körtét, szilvát, az egyes fajták szerint külön tartva. Itt őrzik a borokat is, méghozzá az az évi (huszonhat hordó) mellett öt hordót az 1556-os és tizenhatot az 1557-es évjáratból. Megtudhatjuk a sajtok, a savanyú káposzta, még a fűszerek mennyiségét is.

Nagyon érdekes a várban tartott eszközök listája. Vannak itt vas- és rézedények Bécsből, kések, fazekak, korsók, falapátok. Az uradalom állatállománya is fel van sorolva, marhák, disznók, tyúkok, ludak, kacsák, sőt páva is van hat darab. Részletesen leírják a gazdasági felszerelést is, közte található „harom eke wasawal tolygayawal Igayaval és mynden zerzamawal wgwthembe” (három eke vasával, talyigájával, igájával és minden szerszámával egyetemben).

Magának a várnak a katonai jelentősége – valószínűleg őrségének csekély száma miatt – nagyon csekély volt. Ez annál is inkább bizonyos, hiszen ezzel kapcsolatban maga a vár ura, Nádasdy Tamás a forrásunk 1555-ből. Ekkor a nádor felsorolta a dunántúli erődítményeket, hadászati fontosságuk alapján besorolva. Három csoportra osztotta őket. A legjelentősebbeket várként (castrum) említi, a kisebb várakat castellumoknak mondja, s a még ennél is kisebb megerősített helyeket erősségnek (fortalicium) minősíti, és Egervárt is ide sorolja. Ekkor már (1557) I. Ferdinánd jóvoltából Nádasdyt is beiktatták Egervár birtokába.

A török támadások ebben az időszakban kezdik elérni a Dunántúl nyugati felét, a Zala és a Rába közötti területeket is. A Somogy megyét megszálló martalócok mind gyakrabban vezetnek hódoltató, rabló portyákat messze a magyar várak mögé, s ez kényszerintézkedésekre késztette a területek birtokosait. A kisebb földesurak ekkor veszik körül árokkal és palánkfalakkal kúriáikat, a tehetősebbek, rangosabbak pedig kis alapterületű váraik mellé külső várat vagy ahogy a korban nevezték, huszárvárat emeltetnek. A lovasságra alapozott török harcmodor ellen ugyanis csak hasonló eszközökkel lehetett eredményesen felvenni a küzdelmet. Létre kellett hozni a könnyűlovasegységeket, ezek elhelyezéséhez pedig szükséges volt ezeknek a nagyobb alapterületű előváraknak a kialakítására.

Mint az előzőekből láthattuk, lehetséges, hogy Egerváron már az 1540-es évek elején volt elővár, az azonban bizonyos, hogy az ötvenes évek második felében a külső vár létezett. Ebben az időszakban mint számos iratból látjuk, Török Bernát volt az egervári uradalom tiszttartója. Ő írja egy 1557-ben kelt levelében: „Az külső vár két bástyáját rovattam vala el. Fát is bőven vetettem.”

Ennek a külső várnak a régészeti feltárására mindeddig nem került sor. Néhány kisebb leletmentés és az egykori építmény körül végzett földmunkákból azonban tudjuk, hogy a vár délnyugati tornyának belső élétől délre húzódott észak-déli irányban egy méteresnél is szélesebb fal, melynek tetejére a mai talajszinttől hetven centiméter mélységben bukkantak rá. Ettől keletre mintegy tíz méterre egy vele párhuzamosan futó keskenyebb fal nyomai kerültek elő. Ezenkívül a délkeleti saroktoronytól délre mintegy huszonhárom méternyire kelet-nyugati irányban húzódó cölöpsor maradványai mutatkoznak.

1558-ban új korszak kezdődik Egervár életében. Nádasdy Tamás a királytól kapott új adománylevél alapján öccsének, Kristófnak engedte át a várat és a hozzá tartozó uradalmat. Ezt az átengedést követően leltárt készítettek még ugyanezen évben, melyben az itt lévő ingóságokat Kristóf nevére írták. Nádasdy Kristóf tehát beköltözött az egervári várba, melynek több évtizedig lakója lett. Az ő nevére írták az előzőekben említett leltárt is. Ezzel együtt a tulajdonok nem voltak a családon belül élesen elhatároltak, aminek bizonysága, hogy az 1559. 30. törvénycikk Nádasdy nádor falvait rendeli ingyen robotmunkára a vár építéséhez.

Nádasdy Kristóf 1563. augusztus 15-én kötött házasságot Choron (Csóron) Margittal, Choron János kapitány leányával. A Choronok igen tehetős família, birtokaik voltak Veszprém, Zala és Vas megyében. Margit örökölte a jelentékeny családi vagyon felét, de az egész birtokon osztatlanul gazdálkodtak.

Ezzel a házassággal Nádasdy Kristóf jelentékeny vagyonhoz és jövedelemhez jutott. Ez lehetővé tette számára, hogy a bátyjától kapott várkastélyt, a család igényeinek megfelelő kényelmes otthonává alakítsa. Folytatta az apja által elkezdett építkezést, de már sokkal nagyszabásúbban és tervszerűbben. A tervezéshez olasz építészt alkalmazott. Az olaszok voltak ebben az időszakban a legjobban képzett építészek mind a paloták, mind pedig a védőművek tekintetében. Ily módon Nádasdy Kristóf lett a vár második nagy építtetője, a vár máig álló külső formájának meghatározója.

Sajnos nem maradtak meg a munkák okleveles adatai, de a kutatás eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy bár figyelembe vették az Egervári László építkezéseivel kialakult négyszögletes alaprajzot, gyökeresen új épület emeléséről van szó. A kutatók véleménye az, hogy a ma álló épület – eltekintve a későbbi átalakításoktól – az alapoktól kezdve a Nádasdyak egységes építészeti elgondolása jegyében születetett.

Az új várkastély szabályos négyszögű tömegének sarkain egy-egy deltoid alaprajzú, óolasz bástyára emlékeztető torony állt. (Az olasz bástyás védelmi rendszer a XVI. század második felében olasz hadmérnökök tevékenysége nyomán terjedt el Itáliából.) A török támadások szükségessé tették a magyarországi várak korszerűsítését. A kor hadi építészetében forradalmian új megoldások lehetővé tették a falak oldalazását mindaddig, amíg a bástyákban elhelyezett ágyúállásokat az ellenség nem tette harcképtelenné. Az új erődítési formának két változata volt ismert: az óolasz és az újolasz (vagy füles bástyás) rendszer. A másodiknál az ágyúkamrákat a bástyák füle mögé húzták vissza, a fegyverzet így nagyobb biztonságban volt.

Az olasz bástyás megoldást lakóépületek esetében is alkalmazták, így alakult ki az a típus, amelyet az egervári várkastély is képvisel.

Az építkezés befejezésének időpontját a vár délkeleti sarkán elhelyezett címeren található 1569-es évszám jelöli. Alul található az évszám, felül pedig a CN (Christophorus Nádasdy) és az MC (Margaretha Choron) betűpár, köztük a két család címere. Ez ennek a kastélytípusnak a legkorábbi magyarországi példája.