Mit mond a monda – és mit a régész?
Mit mond a monda – és mit a régész?
A tó viselkedése részben az eredetmondákban tükröződik, részben pedig a különböző legújabb kori szabályozási törekvések mozgatója. Már 1778-ban tervet készíttetett a helytartótanács a tó lecsapolására, ezt számos hasonló követte, de szerencsére mindig akadtak befolyásos ellenzői.
A Nádasdyak töltést emeltek Pomogy és Sarród között 1658-ban, amelyre az örökükbe lépett Esterházyak 1777-1780-ban országutat építettek. Ezzel hosszú időre megszakították a kapcsolatot a Fertő és a Hanság között. A Hanság-főcsatorna csak 1895-ben készült el, a tó vízszintjének szabályozására tervezett Fertő széli zsilip pedig 1912-ben. Lecsapolására számos reálisnak tűnő, valamint eleve fantasztikus terv született addig, amíg végre az üdülés és a természetvédelem szempontjainak figyelembevétele irattárba tétette ezeket. Mindeközben tovább folyt a halászat és a nádvágás a tavon. Fertőrákos határában is.
Sopronkőhida és Fertőrákos között, előbbihez közelebb, utóbbinak a határában emelkedik a Kecske-hegy. Rajta föltehetően középső bronzkori földvár állt. Csak a kevésbé meredek oldalán – a Szárhalmi-erdő, tehát dél felé – volt sánc, de ott kettős. Támkövekkel és cölöpnyomokkal. Mindkettő előtt árok. Elszórt leletek, például kőkori kőbalta, vaskohó létezésére utaló salakdarabok, kelta pénzérmék ma a környék múzeumaiban figyelmeztetnek, hogy a terep további kutatást kíván.
Még hivatalosan nem ismertetett leletanyag került elő a Fertőrákoshoz tartozó Kőhidai-dűlőben. Az emberi érzéketlenség következtében, homokbánya létesítésekor nagy terület ledózerolása, mintegy ötven sír elpusztítása után kezdhettek csak hozzá a régészek a munkához. A bánya területén egy, odébb tizenhárom, részben rongált Hallstatt-kori sírra bukkantak. Feltehetően éppúgy tumulusokat – dombokat – hordtak rájuk a temetkezők, mint a Soproni-hegységben lévő várhelyiekre. A temetőt valószínűleg a kelta korig használták. Maga a telep keletebbre, a Rákos-patak mentén, körülbelül két kilométer hosszan húzódhatott. Az erre jelenleg érvényes időmeghatározás: a korai vaskor második fele.
Elterjedt nézet a rómaiakról, hogy ők kezdték bányászni a lajtamészkövet. A köveket bárki megtapinthatja Scarbantia kiásott falaiban, de hogy a lehetséges helyek közül honnan származnak, egyelőre még vizsgálódás tárgya. Találtak viszont római majorokat és útmaradványt, most nem beszélve a Mithras-szentélyről. Ezek azonban, bármily érdekesek, éppen nem bizonyítják Fertőrákosnak mint településnek létét abban a korban. Helyileg sem.
Az egyik major a falutól északra lévő Golgota-völgyben feküdt, s 1964– 1965-ben folytattak ott ásatásokat. A kerek 23 méterszer 19 méteres főépület alapjainak egy része került napvilágra, számos problémát okozva az ásatóknak. A másik római villa, vagyis major, Fertőrákostól délkeletre, a tó közelébe épült, egy dombra.
Egyhavi munkával sikerült feltérképezni a 150-szer 180 méteres területre szervezett majort, közepén a belső udvar köré épült, padlófűtéses villát, a körítő falakat és a különböző gazdasági épületeket. Nem valami látványos eredmény, mert mindebből csak azok a töredékek maradtak, amelyeket a mélyszántás össze-vissza kihozott a földből.
Ettől a majortól északra, bányagödör szélén római téglaégető kemencére leltek. Csak méretben különbözik a sok hasonlótól, amit már találtak szerte a birodalomban. Lényeg, hogy ez is villához tartozott. Maguknak gyártották a téglát.
A 240-szer 280 centiméteres, szabálytalan négyszög alaprajzú kemence alján vastag faszén- és hamuréteget találtak. A gödröt hasáb alakú pillérekkel három tüzelőcsatornára osztották. A pillérek egyúttal a rostélyt tartó boltozatok alapjai voltak, tehát úgy kellett tégláikat egymásra rakni, hogy azok ne mozduljanak el az oldalnyomásra. Ezért először szárított téglasort raktak le, majd olyan, jól kiégetett téglákat, amelyeken alul három dudor volt. Ezek benyomódtak a még képlékeny alsó sorba, s megakadályozták az elcsúszást. A mester egyszercsak megunta a dudorformálást, és szenzációs ötlettel rukkolt elő. Az ott legelésző kecskéket kergette keresztül a szikkadó téglákon, lábuk bemélyedésével biztosítva két-két ilyen sornak az egymásba kapaszkodását. Aztán jöhettek az előbb félretett égetett téglák. A régész két ezredév után elismerően bólogatott…
A kemence mellett északi irányban út vezetett a mai országhatáron álló Mithras-szentély felé. Egy szakaszát kiásták. A nem elsőrendű út a Fertő partján épült római villákat – többet találtak osztrák területen – kötötte ösz-sze, de még a IX. században is használhatták. Mi volt itt még annál is korábban? Egy, az ügyben megszólított vincellér szavaira figyelmez Furlani: a tó eredete nem éppen világos, ahogyan az már a legrégebbi dolgokkal történni szokott. Az írók nem fogadják el némelyek véleményét, akik szerint a legrégebbi időkben a tó helyén városok, mezővárosok, falvak terültek el, míg egyszerre minden irányból rájuk tört a víz, és elnyelte azokat. Most meglehetősen nagy a tó. Hossza hét mérföld, szélessége négy mérföld.
Az elbeszélő parasztember bizonytalanul néz a kérdezőre: – Te józan ember vagy, azt gondolsz erről, amit akarsz. – Mire a doktor a mesét nem hiszi ugyan, de azt elfogadja, hogy a tó vize hol apad, hol meg kiárad. Az is tény, hogy legalább tíz év óta ismét halásszák a különféle halakat, amelyeket sokszor kivet a partra a meglehetősen sós víz – állapítja meg 1738-ban Furlani.
A Fertő eredetéről a maga tisztaságában nem maradt fönn monda. Valamennyit többé-kevésbé átgyúrta a tudós vagy tudálékos megjelentető. Mindenesetre a közlések lényeges vonása, hogy az isteni igazságszolgáltatás eszközeként hirtelen tör rá a benépesült mederre a víz. Már egy 1733. évi és egy 1770-75. évi térképre berajzoltak templomromot a tóba. A környékbeliek időnként az elsüllyedt falvak templomainak harangzúgását vélték hallani. XIX. századi újságcikkek szerzői biztosra veszik, hogy a Fertő helyén, a Leány-völgyben legalább öt község virágzott. Német monda szerint Nagy Károly idejében a mai Endréd és Hegykő szomszédságában a legelőkelőbb, Sankt Jakob. Fatemplomának két harangja volt, kis kolostoráról is tudott az utókor.
A hunoknak vélt honfoglaló magyarok szorították volna ki ezeknek a falvaknak a lakóit erről a tájról. Elásott kincseik között a XIX. században megtalált Cundpald-kehely a legértékesebb. A magyar változat persze magyar neveket adott a településeknek: Jakabfalva, Feketetó, Sárfenék, Kendervölgye, Leányfalva.
Talán az utolsóhoz kapcsolódik, de legalábbis kapcsolható az a monda, amely Boldogasszony (Frauenkirchen) búcsújáróhelyének alapításával végződik. Giletus herceg az egyik faluban titokban udvarolt egy lánynak. Féltékeny felesége rájött a regényes légyottokra, s megölette a herceg szeretőjét, vele együtt öreg anyját is. Istenítélet következett. A megáradt tó elárasztotta a mederben épült falvakat. A két halott úgy úszott a vízen, mintha csak aludnának. Eltemették őket, s koporsóik fölé építették azt a templomot, amely a környék, így Fertőrákos zarándoklatainak fő célpontja lett.
A tó és a Duna közötti összefüggésről szól egy másik monda: évszázadokkal ezelőtt egy ruszti diák Bécsben frissen szerzett orvosi diplomájával hajón igyekezett haza a Dunán, azonban örvénybe kerültek, ahonnan csak nagy nehezen tudott megmenekülni. Otthon nem akarták neki elhinni, hogy megszerezte a diplomát, hozta is volna, csak hát az beletekeredett az örvénybe. Egy későbbi alkalommal, amikor otthon, Ruszton, bánatosan sétált a tó partján, megpillantotta a tokot, amint ringott a hullámokon. Kihalászta, s diadallal mutatta meg eddig hitetlenkedő környezetének. Nem volt most már akadálya annak, hogy kirurgusként dolgozzon városában. Más változat: egy kádárlegény vesztette az örvénybe szerszámát, amit később hasonló módon talált meg, mint a diák az oklevelét.
Ilyen föld alatti alagút biztosan nem létezik.
Az alapmonda szerint vad népek éltek a tó mellett, s egyik rablóhadjáratukból számos fogollyal együtt szép szőke kislányt hoztak magukkal. A leánykát, miután gyönyörű nővé serdült, vezérük el akarta venni feleségül. A hajadon tiltakozott ez ellen. Erre a feldühödött főrabló sanyargatni kezdte a többi foglyot. Könyörögtek a lánynak, egyezzen már bele a házasságba, hogy javíthassanak sorsukon. Ő azzal a feltétellel mondott igent, ha a herceg várat építtet neki, ahol fogolytársai látják majd el a szolgálatot. Így is lett.
A békesség azonban nem tartott sokáig. A vad törzs asszonyai-lányai megölték a házasságból született fiút, nehogy a fehér bőrű gyermek váljék majd uralkodójukká. Az anya ebbe beleőrült. Sötétség támadt és égiháború, amelynek következtében leégett a vár. Napokig óriási eső áztatta a földet és pusztította el a vad törzset, minden vagyonával együtt. A fehér nő rokonai, az egykor elhurcoltak nyomában valahonnan előkerülve, már csak a tavat találták. Erre mit tehettek egyebet: megalapították Nezsidert. Ma Neusiedel, a szókapcsolat új telepet jelent.
Más értelmezés szerint a vár a fertőrákosi határban hegyesedő Macskakő vára lett volna, s a vad népek az oda telepedett rabló husziták. Ismét más elképzelés szól arról, hogy gonosz emberek a tó mai közepén lévő kútba dobtak egy német hittérítő szerzetest. Az isteni igazságszolgáltatás működése következtében a kút vize hirtelen túlcsordult, megnövekedett, elöntötte a bűnösök lakóhelyét, s a gonosz embereket egymást kergető halakká változtatta. A halászok a mondaváltozat leírójának életében még mindig hittek ebben. Messzire elkerülték a kút feltételezett helyét, mert aki odatéved, az elvész.
Árpád magyarjai csak lassan népesítették be a Fertő körüli területeket. 896-ban még aligha tanyáztak Sopronban vagy környékén. Ez az erősen valószínű feltételezés a millennium örömünnepén még nem fogalmazódott meg. Az ünneplésből az ország nemzetiségei is ki akarták venni a részüket. Ezért a város és környéke egyik napilapja, az Oedenburger Zeitung műmondát közölt arról, hogy a kijelölt időben miképpen fogadták az őslakosok a magyar fejedelmet. A mondát – fogalmaz az író – gyerekkorában mesélték neki, s bevezetésképpen leszögezi, hogy ha esetleg dajkamese is, az bizonyára igaz, hogy Árpád egy ideig itt tartózkodott a városban. Aligha.
Téli Fertő-part (Hárs Olivér felvétele)
)
