Utak és tévutak

Teljes szövegű keresés

Utak és tévutak
A német birodalmi terjeszkedés erőterébe került magyar politika Teleki öngyilkossága után végleg elvesztette józanságát, az ország vezetése belépett a második világháborúba. A németek iránt elkötelezett és összességében dilettánsan politizáló elit „elérte”, hogy Magyarország valóban Hitler utolsó csatlósaként fejezte be a második háborút. A gesztiek, teljesítve valós és vélt hazafiúi kötelességüket, tevőlegesen is részt vettek a harcokban, amelyek nem dicsőséget, hanem újabb véráldozatot hoztak. Huszonhárman vesztették életüket fogságban, súlyos betegségben vagy a harcok során. Részükről áldozat volt, de emléküket csak 1990 után ápolhatták még életben lévő hozzátartozóik.
1944. szeptember végén a front már Nagyszalontánál húzódott. A menekülők magukkal sodorták a gesztieket is. Teljes lett a zűrzavar. „Fosztogatás, erőszak, nők megbecstelenítése, minden előfordult” – olvashatjuk az eseményeket felidéző krónikában. Akik elmenekültek, azok házát nem is az ellenség, „hanem a közeli román falvakból az utánuk tóduló civilek fosztották ki”. A falu lakosságának egy része is rosszul vizsgázott. „A rombolás ördöge által megszállott emberek betódultak a kastélyba és a műkincsnek számító berendezési tárgyakat összetörték, vagy elhurcolták. Az erkélyen lévő családi címereket… leverték… A csillárok kristálydíszeit a cigánylányok füldísznek használták. …az állatokat őrző, [az oroszok által] a kastély udvarára terelt emberek a kastély könyveivel tüzeltek.”
1944. október 5-én vonultak be a faluba az orosz katonák. „Erdei Jánost, Mónus Jánost saját lakásán, családja szeme láttára lőtték agyon. …Rostás Jolán cigánylányt egy [orosz] katona azért lőtte agyon, mert nagyon csúnyának találta” – emlékezik a krónikaíró. Számukra tényleg „térkép volt e táj”. Egy orosz tiszt parancsára el kellett bontani a kerti lakot, ahol a nevelő, Arany János lakott, a téglákkal az út kátyúit töltötték föl. A kárt Némedi Endre gyulai könyvtárigazgató kitartó fáradozása eredményeként 1967-től kezdődően hozták helyre, s a régi, megmaradt alapokra felépítették az eredeti épület mását, a ma is látható emlékmúzeumot.
Az 1945-ös változások legnagyobb hatású eseménye a földosztás volt, amely felszámolta a nagybirtokrendszert, s lehetőséget kínált az ország demokratikus átalakítására.
Bibó István a XX. század egyik legnagyobb gondolkodója a zsákutcás magyar sors végét látta akkor az eseményben, de sajnos korán örült. A földosztás gazdasági szempontból nem értékelhető pozitívnak, hiszen életképtelen kisbirtokok sokaságát hozta létre. Ez felelt meg az életre kelt és a szovjetek által támogatott kommunista párt igényeinek és céljainak. Geszten is minden igénylőnek néhány katasztrális holdat, összesen ötezer-háromszáz katasztrális holdnyi területet osztottak ki a bizottságok. 256 család kapott ekkor földet. A mintegy ezerötszáz katasztrális hold legelőterület községi kezelésbe került, ezerszáz katasztrális hold pedig az állami erdőgazdaság tulajdonába ment át. Óriási és eredményes munkát végzett a földosztó bizottság, hiszen április 2-ára kimérték a földparcellákat, kitöltötték a földbirtokíveket, s a parasztok a sajátjukon kezdhették el a tavaszi munkákat.
A földbirtokszerkezet átalakult. Egy 1945. február 7-én készült felmérés szerint Geszten huszonöt–száz hold, közé három birtok, tíz–huszonöt hold közé 521 gazdaság, s 245 pedig az egy–tíz hold közé esett. Körükhöz a földosztás után 256 földhöz juttatott új kis- és törpebirtokos csatlakozott. Az elképesztő nehézségek, a hiányzó vetőmag, a sokszor nem létező igaerő és felszerelés ellenére önnön hitükre támaszkodva mégis talpon maradtak az új gazdaságok. Nemcsak talpon maradtak, de számuk 1949-re tovább növekedett, egy akkori jelentés szerint már 609 volt belőlük. Ezt a tetterőt és hitet roppantotta meg a szocialista tulajdon erőltetett kialakítása, a szövetkezetesítés.
1949-ben a Zsadányi Állami Gazdaság telephelyet hozott létre Geszten. 1950-ben megkapta a kastély épületének egy részét. (1945-től a Debreceni – a későbbi Agrártudományi – Egyetem használta az épületet.) Az állami gazdaság istállóként hasznosította a szobák egy részét. A könyvtárszoba és pipázó helyén csirkefarm működött. Szerencsére a gazdaság működése nem volt hosszú életű, 1955-től a falu gondozásába került épület kulturális célokat szolgált.
A földműves-szövetkezeteket az államilag erőltetett, ÁVH-s segítséggel „toborzott” tagságú, szovjet típusú termelőszövetkezetek (tszcs) váltották fel szerte az országban. Geszten először 1949-ben a Táncsics Tszcs alakult meg tizenöt-tizenhat gazda részvételével.
1952-ig a taglétszám nem változott, de akkor közel hatvan főre nőtt. Ugyanezen évben Alkotmány néven újabb szövetkezet jött létre, amelybe 25-en léptek be. Közben a „kulákok” ellen is folyt a meghirdetett osztályharc. Ennek módszerei ismertek, lefolyása pedig nem volt embertelenebb a mindenhol előforduló eseteknél. A beszolgáltatások, az állatok elhajtása, a gazdaságok tönkretételének változatos módszerei a községben is egyéni konfliktusok hosszú sorát idézték elő, sok-sok év fáradságos munkáját, a jobbra törekvő ember hitét tették tönkre.
1953-ban Nagy Imre politikája enyhülést hozott, s az Alkotmány Tsz azonnal feloszlott, a korábban alakult Táncsics pedig, hosszú agónia után, 1957-ben szüntette be tevékenységét. Ismeretes, hogy 1959-ben a minden korlátot félretevő szövetkezetesítési politika új lendületet vett, s három szövetkezet is létrejött: az Előre, a Béke és az Aranykalász. 1961-re Egyetértés néven egyesültek.
A csalódott, becsapott emberek várakozással fordultak Nagy Imre politikája felé, örömmel fogadták az 1956-os pesti forradalom eseményeinek hírét. Spontán örömtüntetés, nemzetiszínű zászlók alatt vezetett felvonulás szerveződött. A lelkes tömeg nagy része ezután istentiszteleten vett részt. Juhász Jenő tiszteletes prédikációjában mérsékletre, nyugalomra intette az embereket. Az ország többi településéhez hasonlóan Geszten sem történt semmi erőszakos cselekmény vagy leszámolás. Sokak megelégedésére megválasztották az új közigazgatás, a forradalmi tanács elnökének Fenesi Mihályt, és a falu bizakodva folytatta mindennapi életét.
A forradalom leverése után, 1956. december 6-án történt az a sajnálatos eset, amelynek során a Békés Megyei Bíróság – amennyire meg lehet ítélni, minden lehetséges enyhítő körülményt figyelembe véve – Guj László és tíz társa ellen elmarasztaló ítéletet hozott. A vád „csoportosulásban elkövetett hatósági közeg elleni erőszak” volt. Guj Lászlót emellett emberölési kísérlet, Balogh Jánost felbujtás „büntettében” is elmarasztalták.
Az eset lényege a következő volt. Az Iklódi-erdőn fát vágó emberek látták, amint az országúton egy személygépkocsi két katonatiszttel és két, a sarkadi járási központban dolgozó pártmunkással falujuk felé halad. Azonnal arra gondoltak, hogy Fenesi Mihályt akarják erővel elvinni. Balogh János felvetette, hogy néhány embernek meg kellene nézni, mi a célja a látogatásnak. Az eredmény az lett, hogy mindannyian bementek a faluba, a községháza elé, ahol hamarosan száz-kétszáz ember gyűlt össze.
Ha hinni lehet a bírósági ítéletnek, a tisztek a sorkatonai bevonulással kapcsolatos teendők megbeszélése céljából keresték fel a települést. A felizgatott tömegben az emberek saját gyermekeiket kezdték félteni, s a harag cseppet sem enyhült. A kiabálások között elhangzott: „Nem engedjük elvinni a fiainkat!”, s az is, hogy nem engedik padlásukról leseperni a terményt. Az ellenséges hangulat közepette szóváltás alakult ki, s Guj László csákányának lapos részével fejbe vágta ez egyik katonatisztet, aki egy hónap alatt gyógyuló sérülést szenvedett.
Mások is részt vettek az ütlegelésben, de komolyabb sérülést csak a csákánnyal mért csapás okozott. A tömeg végül elengedte a kiküldötteket.
A résztvevők közül tizenegy személyt ítéltek el, Guj Lászlót másfél évi, társait négy–hat hónapi börtönbüntetésre. A vádlottak a kiszabott időt letöltötték. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1994-ben rehabilitálta az elkövetőket, és az 1957-ben hozott bírósági döntést megsemmisítette, mivel az elítéltek „a népfelkeléssel összefüggésben” követték el tettüket.
Az eset jól példázza a lakosság akkori lelkiállapotát, de bátor kiállását is az általuk megválasztott vezető mellett. Az ítélet pedig a megtorlás, a „pufajkás” időszak eljárásrendjét tükrözi. (Az elítélteknek minden valószínűség szerint szerencséjük volt, hogy az esemény december 6-án történt. Néhány nap múlva, 8-án már statárium lépett életbe, s ha ekkor következik be, sokkal súlyosabb – akár halálos – ítélet is születhetett volna.)
A falu fejlődése közel húszéves hanyatlás után az 1960-as években vett lendületet. 1959-ben minden házba bevezették a villanyt. Az 1966-ban létrehozott ivóvíztársulat munkája eredményeként tizenkét kilométer hosszú vízvezeték készült. A lakóházak közel kilencven százalékába bevezették a vizet. Növelték az iskolai tantermek és a tanintézményben oktató pedagógusok számát. Az államosított iskola felső tagozatát beköltöztették a kastélyba. 1960-ra teljesen megszüntették az osztatlan tanulócsoportokat. Létrehozták a községi könyvtárat, amelyet az iskolával egy épületben, a hajdani Tisza-kastélyban helyeztek el. A szocialista társadalomirányítás az egészségügy és az oktatás terén jelentős lemaradásokat pótolt. A község infrastrukturájának kiépülése nagy iramban haladt előre.
A szocialista korban minden fejlődés ellenére mégis megpecsételődött a falu sorsa. A tanulást választó fiatalok közül egyre kevesebben jöttek vissza a városokból. A jobb megélhetésben bízók még távolabbi célt választottak, sokan a fővárosban keresték megélhetésüket. A község lélekszámának fogyatkozása az 1960-as évektől kezdve felgyorsult, és megállíthatatlanul tart napjainkig. A határszélre és a fejlődés peremzónájára került falu megmaradt lakosai előtt szinte megoldhatatlan feladatok állnak. Megtalálni a fejlődés lehetőségének különféle útjait, integrálni a nagy számban betelepült cigány lakosságot és őrizni a település megmaradt értékeit, a csendet, a tisztaságot, a vadregényes és élővilágban gazdag táj szépségét, legfőképpen a közösségteremtő hagyományokat, emlékeket, legendákat, amelyekben ez az országutak végén fekvő község még mindig nagyon gazdag.

Az 1945-ös földtörvény megszüntette a nagybirtokot. Földosztás Geszten 1945 tavaszán

A vátyoni Lázár Ferenc szekerén ülő nők az MNDSZ-t (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége) éltetik a koalíciós időkben

1948. július 6-án, a fordulat évében készült a felvétel

Az 1950-es évek nagyüzemi gazdálkodása szovjet kombájnokat használt. Az aratás nélkülözhetetlen munkása a javítást végző kovácsmester volt

1950-től a május 1-jei felvonulás kötelező lett

Rövid időre feléledt az amatőr művészeti mozgalom. A vátyoni lányok népi tánccsoportja próba közben. Tagjai többek között: Lázár Julianna, Tóth Piroska, Papp Pálné

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages