Mesterek, iskolák
Mesterek, iskolák
A török időkben elnéptelenedő település református egyháza 1711 után szerveződött újjá. 1712-től, amikor a traktus ide bocsátotta szolgálatra Szabó vagy Zilahi Péter lévitát, már nagyobb részletességgel ismerjük az itt szolgáló lelkészek sorát. Tanítóiról ebben az időben azonban még nem tudunk. Hasonlóképpen az egyház veteményeskertjének tartott iskoláról sem. Minden bizonnyal Acsádon is az volt a gyakorlat, mint a református egyházközségekben másutt, hogy ahol nem volt tanító, ott a lelkészre hárult a gyerekek oktatásának terhe. Erre a gyakorlatra utal Kovásznai Deme János acsádi lelkipásztor levele is, aki 1761–63 között volt a település lelkipásztora, s az ebből az időből származó restanciái között szerepel a gyermekek tanításáért járó fizetség elmaradása. Az őt követő Kémeri László lelkész a visitatio szerint 1763-ban 19 fiút és lányt tanított.
Az acsádi református iskolára vonatkozó első ismert összeírás 1785. novemberében készült, ahol a debreceni traktus 55 tanintézménye között ott találjuk az acsádi vegyes iskolát is, melyet elégségesnek mondanak. A ludimagister, vagyis a mester, a Debreceni Kollégiumból jött Sveda József, aki olvasást, írást, számolást, éneklést, katekizmust, imádkozást, könyörgést tanított a tizenhat iskolás fiúnak és tíz leánynak. Jóval több (22 fiút és 18 leány) volt az intézményt nem látogatók száma.
1788-ban még 29 gyermek tanul Bányai János tanítómester keze alatt, 1790-ben mindössze négy gyermeket találni az iskolában, „nagyon megunatkoztak tőlle a’ Szülék, nem is kívánják eleibe járatni gyermekeiket”. Így aztán Bányai Jánost, aki sokat szokott széjjel járni, s „tellyeséggel nincsen oskolája”, nem marasztják. Nem sokáig marad Parlagi Pál, majd Musik János sem. Szilágyi József egyévi acsádi tanítóskodása után 1798. október 22-én itt fejezte be földi pályafutását negyvenéves korában, s Acsádon temették el. 1799. április 24-én hoztak új rektort, amint a curátori számadásból kiviláglik, az ilyenkor szokásos áldomás gyanánt vett tizenkét krajcárnyi bor elkönyvelése kapcsán. Medeséri János 1801-ben tizenegy fiúnak és ugyanannyi lánynak tanítja a kiskatekizmust, a szenthistóriát, olvasást,
a különféle könyörgéseket, a tízparancsolatot, a római és arab számokat, vagyis többségében vallási ismereteket, még az írás tanítása is elmaradt.
A 304 lelket számláló református eklézsiáról lehangoló képet fest az ez évről szóló vizitációs jelentés, „ahol a Halgatok az Isteni tiszteletnek gyakorlásában és a Tanitok bérének be adásokban restesek”. A korabeli viszonyok ismeretét summázta 1803-ban a vizitációt végző debreceni egyházvidék esperese, aki Sallai István rektor kapcsán jegyezte fel: „hogy lehetne jó tanítót találni ily tsekély oskolába?” Valóban, az ekkor tizenkét tanulót számláló acsádi református iskola volt akkor a legkisebb létszámú oktatási intézménye a debreceni egyházvidéknek, ehhez hasonló alacsony létszám csak Gelsén (13 tanuló), valamint Szakolyban (17 fő) volt, másutt ezeknek a többszöröse.
Bármennyire éberen őrködtek a tanítás színvonala, a tanítók erkölcse felett a református egyházmegye évente visszatérő vizitátorai, hiába volt közel a híres Debreceni Kollégium, az acsádi református iskola mégsem tartozott a debreceni kollégium partikulái közé. Sem nagysága, sem a tanulók létszáma, sem a szülők által a tanítónak biztosított jövedelem, különösen annak évről évre szaporodó elmaradásai, s főként a készpénz helyett a XIX. század közepéig domináns természetbeni juttatások, a gazdálkodás kényszere az amúgy is rossz minőségű földön – nem teremtettek vonzó lehetőséget arra, hogy a kollégium diákjai közül hozzanak tanítót. Így gyakran a nagyobb eklézsiákból kikopott, nem marasztott tanítók kerültek Acsádra. Természetesen számos jó felkészültségű, lelkiismeretes tanító is volt köztük, akik azonban a helybeli viszonyokat megismerve igyekeztek elhagyni a települést.
Így aztán egymást váltják a rektorok. 1805–1809: Kabai Ferenc „őkegyelme vádoltatik részegségről és káromkodásról, és mint szenvedhetetlen ember, tovább tartani nem akarják”. Majd jött Nagy János s Tartsi Sámuel, akiről 1815-ben azt írta a vizitáló esperes, hogy „gyengén tanít, erkölcse együgyü”. Hasonlóan sommás vélemény fogalmazódott meg az 1821-ben hivatalából kitétetett Medeséri Jánosról is, aki „a Visitatornak bemutattatott”, hogy „olyan tudatlan embert, mint ő, a legutolsó oskolában is tanítónak hagyni nem lehet”.
1821-ben került Acsádra Szoboszlai Mihály volt sápi rektor. Ő 1827-ben Csegére távozott a leányok tanítójának, majd jött Nagy Mihály, aki 1828– 1839 között volt rektor Acsádon. Mindkettőjük munkájáról jó vélemény-nyel voltak mind a falubeliek, mind a vizitáló esperes, mégis meglehetősen kevés gyermek járt iskolába. Ezt követően Beksi Varga Ferenc rendetlen magaviseletét, nyakasságát, „részegítő italokkal gyakor ízben mértéktelenül élését” hozzák fel indokul a szülők, gyerekeik iskoláztatásának gyakori elmulasztása miatt. 1846–1856 között Nyúzó Benedek dicséretes tanítói munkája ellenére is a település lakóinak szegénysége miatt újra csökkent a tanulók létszáma. Halálát követően a Sárospataki Kollégiumból Saáry József kerül az acsádi református iskola élére, aki hamarosan a segéd-, majd választott lelkészi teendők elvégzésére kap megbízást. Kis István (1859–61) után Bódogh István (1861–1873) következett, akit végül is bizonyos fokig bűnbakként az Eötvös-féle népiskolai törvényt követő, az acsádi református iskola körül kibontakozó fejlemények kapcsán az egyházkerület mozdít el állásából. Az ezt követő három évtized során mintegy húszan váltogatták egymást egy–három évi acsádi szolgálatot követően. Majd csak Perekó Imre 1903-ban kezdődő tanítóskodása hozott e tekintetben kiegyensúlyozottabb időszakot, aki három évtizedig állt a református iskola élén. Az 1927-ben épített újabb református tanintézet és az ekkor létesült második református tanítói állás viszonylagos konszolidációt hozott az ehhez az egyházhoz kötődő oktatás történetében.
Az itt szolgálók igen nehéz körülmények között végezték munkájukat. Vonatkozott ez az iskola állapotára, felszereltségére is. 1791-ben az acsádi tanító díjlevele az alábbi jövedelmeket foglalta magába: minden egész béres gazdától egy-egy véka rozs megőrölve és tíz krajcár, félbéresek ennek felét fizetik, kétszeri szántásba a rektor magvából elvetett hat véka rozs, nyolc szekér széna a Gánás nevű határrészen lévő kaszálóból, az egész eklézsia harmadrésze ad egy kaszást, dinnye- és tengeriföldszántás, minden szekeres gazdától egy szekér cserje (tüzelőnek), temetésen való közreműködésért prédikációs halottért 24, énekesért 14 krajcár, a gyermekek taníttatásáért egy-egy véka rozs, zab vagy csöves tengeri, s „Gróf Toldy Zsigmond Úr szokott adni egy köböl rozsot”.
Az 1833. évi díjlevél annyiban mutat lényegesebb változást, hogy tandíj gyanánt készpénz is járt a tanítónak, nevezetesen minden olvasó gyermek után egy váltó forint, betűzőért 24 krajcár. Mivel azonban csak az iskolába járó gyermekek után kellett a tandíjat fizetni, figyelembe véve a tanulói létszám alakulását ez nem jelentett komoly jövedelmet. 1834-ben például nyolc tanulót találtak a vizitálók, s a jelentés szerint „ennek a’ Szülék és a’ Lakosok okai: holott minden Tavasszal és Ősszel Conscribállódnak a’ tanítható és tanulnivaló Fiú és Leány Gyermekek: de a’ Szülék valamint egyéb bérmegfizetésben; vagy az ő Gyermekeik bóldogítása szeretetében hidegek és érzéketlen természetűek”.
Lényegi változást csak az 1856. évi díjlevél hozott. Ez eltörölte az évről évre a lakosságtól csak töredékesen behajtható szántást, őrlést, napszámot, fajárandóságot, s helyébe az egyház által évente háromszáz váltó forint készpénz megfizetését garantálta két egyenlő részletben: Szent Mihálykor (szeptember 29.) és a következő év Szent György-napján (április 24). A tanköteles gyermekek (7–12 év) utáni kötelezővé tett tandíjfizetés (a minden gyermek után járó egy-egy véka rozs és csöves tengeri, egy csirke és egy váltó forint készpénz) attól függetlenül, hogy ténylegesen járatja-e gyermekét a szülő az iskolába vagy sem, nagyobb fegyelmet nagyobb fegyelmet eredményezett a tanintézet látogatása tekintetében. A rektor számára a temetésért járó készpénz mellett az újabb felmérés szerint járt fél sessio föld (vagyis fél jobbágytelek: szántóföld, kaszáló, legelő). Az összesen huszonöt hold adóját az egyház fizette. S a fejlettebb mezőgazdaság irányába mutató járandóság gyanánt a református egyház szekeres gazdái kötelesek voltak évente ötven szekér ganéjt is kiszállítani rá.
A hajdani iskola meglehetősen egyszerű lehetett Acsádon. Ezt támasztja alá a református egyház curátori számadása, mely szerint 1799. november 21-én, míg a pap házához vett „két ónus ablakokért” öt váltó forintot és öt krajcárt fizettek, ugyanakkor az „Oskola Classisára” vett két ablakért mindössze 48 krajcárt. Az acsádi eklézsia javainak 1809. kelt összeírásában a templom, a harangláb, a parókia és a csapszék szomszédságában szerepel az iskola, mely a kor gyakorlatának megfelelően helyet adott a rektor lakásának is egyben.
„Együtt a’ Fiúk és Leányok Oskolája egész Telekje 131/2 quadrát öl. Nap keleti Szomszédja a’ Prédikátor háza Északról a’ Templom, Napnyugotrol a’ veteményes és Szűrűs Kertje a’ melly nyúlik a’ Báro Vétsey Miklos Eő Nagysága Árendas Jósef Sido Házára, és a’ Tekintetes Eördög György Ur Árendás Lébi Sido Csap Szék Házára. Délről ennek is a’ Karám a’ Szomszédja. Paticsbol készült négy szobákra ujj épület.”
Megtudjuk még, hogy van kamrája és konyhája, a ház végében egy kert, az udvarán pedig egy háromöles istálló. Hogy mikor épült pontosan, vagyis mennyire volt új az újnak mondott épület, nem tudjuk, mindenesetre már 1815-ben, vagyis hat évvel később a parokiális épületekről azt írják, „rossz állapotban van, kivált az Oskola”.
Acsádon a görög katolikus egyház megszervezésének dátumát 1740-re teszik. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a települést sújtó katasztrofális pestisjárvány miatt elrendelt szigorú intézkedések következtében ennek időpontját azt követően vagy azt megelőzően kell keresnünk. Mindenesetre a létrejött görög katolikus egyház a református eklézsiánál jóval népesebbnek bizonyult, ezt ismerte el a debreceni traktus, amikor 1763-ban kimondta, az itteni dézsmaszéken a földesúrtól kérni kell, hogy tíz évre visszamenőleg a falu árendájából a magyar eklézsiának egy, az orosznak két rész adassék.
A létrejött görög katolikus egyház minden bizonnyal hamarosan iskolát is épített. A magyarországi népiskolák – Mária Terézia által elrendelt – 1770–1771. évi felmérése szerint a Bihar vármegye sárréti járásba tartozó Acsádnak, melynek felekezeti jellegét görög katolikusként jelölte meg az összeírás, ekkor egyetlen iskolája a görög katolikus iskola volt. Alapítási idejeként az „emberemlékezet óta működik” megjelölés szerepelt. Az összeírás szerint tanítója Pap Pál volt, aki a felmérés idején húsz tanulónak olvasást és írást oktatott.
A tanítás nyelve a rutén volt, vagyis minden bizonnyal a görög katolikus lakosság többségének anyanyelve, hiszen a kor gyakorlatának megfelelően valamennyi népiskolára az anyanyelvi oktatás volt a jellemző. 1773-ban, a Lexicon Locorumban is a jelentős görög katolikus és jóval szerényebb református lakosságú település anyanyelveként a „magyar és ruthenica” szerepel. Az 1873. évi Szabolcs megyei tankerületi kimutatásban is a magyar és orosz szerepel az acsádi görög katolikus iskola tanítási nyelveként. 1889-ben, Bisztrán Viktor tanító idején, nagy tiltakozást váltott ki a tankerületi felügyelő intézkedése, mellyel megtiltotta a rutén anyanyelven mondott imádságokat és a rutén anyakönyvek használatát az iskolában. Ekkor egyébként már minden tantárgyat magyarul tanítottak.
A nagyváradi püspökséghez tartozó acsádi görög katolikus egyház iskolájáról sajnos egy évszázadnyi időszakon át szinte alig rendelkezünk forrásokkal, holott a görög katolikus népesség meghatározó volta miatt az egyházközségnek nem kis gondot jelentett a jelentős számú görög katolikus gyermek iskoláztatásáról való gondoskodás.
Az 1868. évi, Eötvös József-féle népiskolai törvény meglehetősen rossz állapotban lévő iskolát talál mind a református, mind a görög katolikus felekezetnél. Az iskolák felszerelése rendkívül hiányos volt, nélkülözték a legelemibb szemléltető eszközöket is. A közoktatásügyi miniszter által adott egy év türelmi idő letelte után az adott helyzet és a fejlődés, megújulás potenciális lehetőségeinek figyelembevételével a Szabolcs megyei tankerület iskolatanácsának 1870. évi elnöki jelentése a 286 fennhatósága alá tartozó iskolából 182-t sorolt a realitások figyelembevételével a megintendők közzé, s ezek sorában ott találjuk mindkét acsádi iskolát, a g. katolikust és a reformátust is, mint amelyek „a belterjes fejlés képességét teljességgel nélkülözik”.
Az iskoláskorúak statisztikája
Év
|
Iskolaköteles
|
Iskolába nem járó görög katolikusok
(szám szerint – %-ban
|
Iskolába nem járó reformátusok
(szám szerint – %-ban
| |||
|---|---|---|---|---|---|---|
g. kat.
|
ref.
| |||||
1869
|
178
|
51
|
68 fő
|
38,2 %
|
29 fő
|
42,65 %
|
1870
|
174
|
60
|
63 fő
|
36,2 %
|
25 fő
|
41,66 %
|
1871
|
201
|
63
|
87 fő
|
43,28 %
|
41 fő
|
65 %
|
1872
|
144
|
59
|
23 fő
|
15,97 %
|
39 fő
|
66,1 %
|
1873
|
127
|
43
|
–
|
–
|
11 fő
|
25,58 %
|
A nyíracsádi római katolikusok csak 1941-ben alakíthattak önálló plébániát (1827–1941 között leányegyházuk Nyírábrányhoz tartozott), kis létszámuk és anyagi helyzetük miatt iskolát nem tarthattak fenn, a gyermekek a görög katolikus iskolába jártak. 1942-ben hozzákezdtek egy két tantermes tanintézet építéséhez, amit azonban nem tudtak a háború miatt befejezni. Ezt államosították, és 1948-ban állami segéllyel fejezték be az építését, felszerelését.
A zsidó vallású iskolaköteles gyermekek önálló iskola hiányában a református, illetve a görög katolikus iskolába jártak. 1873-ban tudomásunk van arról, hogy úgynevezett zugiskolát, vagyis nem engedélyezett magániskolát tartottak fenn, a településen ekkor 32 fő 6–12 éves és hat fő 13–15 éves Mózes-hitű tanköteles volt.
Noha a tankerületi felügyelő 1872. évi jelentésében már arról számolt be, hogy báró Vécsey József földbirtokos és országgyűlési képviselő „ezreket érő nagyszerű adományozása” és nagy műveltségű feleségének, Dessewffy Blanka grófnőnek ezerszáz forintos támogatása folytán állami népiskola felállítása rendeltetett el Acsádon a közoktatásügyi minisztérium által, ez az iskola nem valósult meg.
Az állami iskola létrehozása áldozatul esett annak az egyház és állam közötti heves csatározásnak, melynek célpontjául a szabolcsi egyházmegyében éppen az elmaradott acsádi református iskola szolgált. Az egyház példát akart statuálni: ahogy évszázadokon át, úgy most is ragaszkodott iskoláihoz, s cáfolatát akarta adni annak a szerencsétlen megfogalmazású, inkriminált tankerületi jelentésbeli állításnak, miszerint „a belterjes fejlés képességét teljességgel nélkülözik” ilyen célú intézményei.
A kétes eredményű bizonyítás során az egyházkerület engedélyt adott, hogy az acsádi egyházközség eladhassa a vizenyős telken lévő régi, paticsfalú iskoláját, s megvegye a templom közvetlen szomszédságában lévő
L alakú épületet, mely korábban kocsmaként szolgált. Így aztán új helyen ugyan, de egy elavult, s ugyancsak paticsfalú épületben helyezte el elég szegényesen iskoláját és tanítóját az acsádi református eklézsia. Ez azonban sem a tankötelesek számának, sem a tanítói lakás céljainak nem felelt meg, így 1894-ben a hívek segítségével átalakították, s egy nagyobb tantermet építettek hozzá, az egyik szárnyát pedig az egyház bérbeadással hasznosította, mely anyagi gondjain enyhített némileg. Az egy tantermes, osztatlan iskola 1948-ig működött, ekkor került lebontásra, mivel életveszélyessé vált az épület.
A görög katolikus iskola rendkívül zsúfolt volt. A zsúfoltság ellenére azonban a Szvalyávcsik Bazil tanító vezette vegyes iskolát szellemi előmenetel tekintetében a kielégítő minősítésűek közé sorolta 1873-ban a tankerületi felügyelő, míg a reformátust a rossz iskolák közzé.
1887-ben a 73 éves Mosolygó Antal görög katolikus kántortanító felpanaszolta, hogy „egymaga 128 mindennapi és 60 ismétlő tankötelest és amennyiben a r. kath. tankötelesek is a mi iskolánkba vannak utalva, kiknek száma kitesz 20–30 tankötelest”, képtelen ellátni, ezért kéri, hogy fiát Mérkről, aki ott kántortanító, hozzák a faluba. A segédtanítói állás megszervezése azonban – melyet egyébként már 1873-ban előírt a tanfelügyelő – igen nagy terhet ró a rendkívül szegény gyülekezetre.
A két év múlva elrendelt iskola újjáépítés pedig valóságos anyagi csapás a közösségre: „tekintve a nyomasztó szegénységet, mely Egyházközségünknek örökölt sorsa, s miután határunkon már két év óta a szükséges életfenntartási táplálék sem termett meg és ez évben még nyomasztóbb sorsnak, a szárazság miatt csak nem éhhalálnak nézünk elébe, annyira, hogy ki ki járó jószágát kénytelen leend eladni, hogy családját élelemmel elláthassa, lévén 3/4 részben mindnyájan föld nélküli zsellérek” – panaszolják az építési kölcsön elnyerésére beadott folyamodványukban.
A nagy anyagi nehézségek árán felépített iskolára pedig az egyre növekvő görög katolikus népességnek nagy szüksége volt. Ugyanakkor nem hallgatható el az sem, hogy a látogatási fegyelem egyre lazult. Ez az izraelita felekezetűek kivételével egyként elmondható a római és a görög katolikusokról csakúgy, mint a reformátusokról. Ennek oka a település szegénysége, melynek következtében a gyerekek munkájára is nagy szüksége volt a családoknak. Így aztán a tanulók „csak a tél beálltával sereglettek fel” az iskolába, de sokan a hiányos ruházat miatt még ekkor sem, s a tavasz megnyíltával, a mezőgazdasági munkák kezdetével ismét megnőtt a mulasztások száma. A hatosztályos tankötelezettség ellenére csak nagyon kevés volt azoknak a száma, akik kijárták az iskolát, vagyis elvégezték mind a hat osztályt. Így aztán folyton visszatérő probléma volt, hogy a szülők, nem hajlandók magasabb osztályokba járatni gyermekeiket, bár gyakran erre nem is volt lehetőség, hiszen sokan már a kezdő osztályokból nem jutottak tovább a gyakori mulasztások miatt.
Ezt a jellemző tünetet mutatja, hogy például az 1903–04. tanévben a görög katolikus iskola anyakönyvében a 121 beírt I–II. osztályos tanuló közül mindössze 14 gyerek tanulását tudta minősíteni Medvigy Ödön tanító úr. A III–IV. osztályban már jóval kevesebb, csupán 56 tanuló nevével találkozhatunk, s közülük is 13 fő nem volt leosztályozható, melynek okául Pataky Mihály osztálytanító „Hanyagul járt iskolába, nem végezhetvén el a tananyagot”, „alig volt pár nap az iskolában az egész tanév folyamán” megjegyzéseket írta be az iskolai anyakönyvbe.
A helyzetet sommásan így jellemezte a tanító úr: „mivel az iskola úgyszólván semmilyen felszereléssel sem bír, a siker, illetve a czél kivitele sok nehézségbe ütközik; a földrajz és történelem tanítása a pedagógia szabályai szerint egyszerűen lehetetlen. A minisztérium által a népiskolák számára kiadott tantervben foglaltak a 2-od és 3-ad osztályos tankötelesek előtt 50 %-ban ismeretlen dolgok; ennélfogva a továbbhaladást is gátolja.”
A tanulói létszám 1927-ben a görög katolikus iskolában már 295 fő volt. Az elviselhetetlen zsúfoltság enyhítésére a kormány egy két tantermes, két tanítói lakásos iskolát építtetett. A szegény település szegény hitközsége azonban hezitált, hogy elfogadja-e, mert az újabb két tantermes iskola működtetése és az újabb két tanítói állás helyi javadalmainak biztosítása teljesíthetetlen tehertételnek látszott.
Végül az elfogadás mellett döntöttek, s így került a meglévő két tanító, Pásztor Mihály és Jeles Miklós mellé 1927. október 1-jétől a két új tanítói állásra Antal János és felesége, Moncsák Aranka. De évről évre sokasodnak a problémák a javadalmazás miatt: annak ellenére, hogy a mindenkori kezdő tanítói fizetés felét egy személyre, illetve a három másik tanító esetében annak tíz-tíz százalékát kellett csak a helyi görög katolikus egyházközségnek fizetnie, amit az egyháztagokra kivetett adóból és a község által biztosított évenkénti támogatásból finanszíroztak, a fennmaradó összegeket pedig államsegély formájában kapták.
Különösen nyomorúságos helyzetben volt az ötvenszázalékos helyi javadalmazással alkalmazott Pásztor Mihály tanító, akinek 1929-ben már 1290 pengőre rúgott az elmaradt helyi fizetése, s így kénytelen volt megélhetése végett kölcsönhöz folyamodni, fizetésképtelensége miatt ingóságait ügyvéd és végrehajtó foglalta le. Amikor 22 évi acsádi tanítóskodás után 1932. júliusában meghalt, az iskolaszék egyhangú elismeréssel örökítette meg emlékét: „Egyenesszívű, jó akaratú, becsületes ember volt. Hivatalának élt, egészségét nem kímélve végezte nemzetnevelői munkáját, melynek áldozata lett.” Temetésén a környékbeli görög katolikus települések öt papja végezte a szertartást. Feleségének még 1933 őszén is adós volt férje járandóságának jelentős hátralékával az egyház.
Tanítósors Magyarországon!
A felhalmozott tanítói fizetési hátralékok miatt Pásztor állását nem töltik be. Még akkor sem, amikor a Nyírábrányba távozó Jeles Miklós kántortanító helyére érkező új tanerő, Kovács Zoltán tanító, költő, hírlapíró személyében (a miskolci Magyar Jövő, a Pesti Hírlap, s a nyíregyházi Tiszavidék című lap újságírója s ez utóbbinak egyik alapítója), akinek a nehéz acsádi körülmények hamar kikezdik egészségét, egy ideig tartós betegsége miatt képtelen ellátni munkáját. Ez ugyan már jobban szemet szúr az egyháztagoknak, mint a tanítványai köréből való hiányzása, ugyanis „A szentmise egyeseknek az énekekbe való belekezdésével és kántori teendők végezni akarásával a megbotránkozásokba fúl.”
Az anyagilag lehetetlen helyzetben lévő görög katolikus hitközség változatlanul képtelen helyben megoldani a gondokat. A vallás és közoktatási miniszter kisegítő tanítónők kinevezésével próbál enyhíteni a tarthatatlan helyzeten. Így aztán hiába a királyi tanfelügyelő leirata a hiányos szemléltető eszközök tárgyában, ha még a tanítók fizetéséről sem képesek gondoskodni.
A nagy nehézségek ellenére 1873-ban beindították mind a görög katolikus, mind a református tanintézetben az 1868. XXVIII. tc. 50 §-a által elrendelt ismétlő iskolát. Ezek feladata volt a hatéves elemi oktatás során szerzett ismeretek körének kitágítása, elmélyítése, a serdülő ifjak felkészítése a polgári életre.
A nagymértékű analfabétizmus felszámolására már 1870–71 telén megkezdődött a faluban a felnőttoktatás, ekkor Bódogh István református néptanító harminc embert oktatott, 1872–73. telén pedig Szvalyávcsik Bazil görög katolikus tanító segítségével 52 férfi és 21 nő tanult meg írni, olvasni és számolni Acsádon, s mind a 73-an sikeres vizsgát is tettek.
Az Acsádhoz tartozó Ártánházán, Asszonyrész-, Buzita-, Csonkáspusztán 1870-ben a 6–12 éves korú tankötelesek száma hatvan fő, a 13– 15 éves ismétlőiskola köteleseké pedig tizenöt fő volt. Kevés kivételtől eltekintve nem jártak iskolába, ezért szorgalmazta a tankerületi felügyelő, hogy „járó-kelő tanító” alkalmazásával gondoskodjanak oktatásukról. Asszonyrészpusztán végül 1936-ban Feldmesser László földesúr fenntartásában létesült elemi iskola, melynek ekkor 39 tanulója mellett 18 ismétlő iskolás hallgatója volt. Első tanítója Szoboszlay Lily debreceni tanítónő lett. A második világháborút követően 1964-ig működött a felső tagozat, majd 1976-ban az alsós gyerekek is a községi iskolába kerültek. Tanítói közül meg kell említenünk Major Andrásné, Major Mária, s Rózsa Gyuláné tevékenységét.
Buzita-tanyán 1943-ban létesült tanyai iskola, Lakatos Julianna tanítónő, majd Kabály Ferenc tanító irányításával 1979-ig működött. Az időközben nyíracsádhoz került külső gúti iskola 1947–1961 között működött, tevékenysége szinte egyetlen tanító, Boros András nevéhez kötődik.
1948-ban az iskolák államosítását követően, mely minden nehézség nélkül ment végbe a településen, az 520 beiskolázott gyermek tanítása négy épület hat tantermében folyt. A nevelőtestület ekkor tízfős. A háború előtti iskoláztatás fogyatékosságai miatt rendkívül aránytalan volt az egyes évfolyamok létszáma: az alsó tagozatban hét tanulócsoportban 456 gyermek tanult, míg a felső tagozatosok három tanulócsoportjában mindössze 64.
A nyíracsádi iskolába beíratott tanulók évfolyamonkénti és vallási megoszlása (1948. december 31.)
Vallás
|
I. o.
|
II. o.
|
III. o.
|
IV. o.
|
I–IV. o.
|
V. o.
|
VI. o.
|
VII. o.
|
VIII. o.
|
V–VIII. o.
|
I–VIII. o.
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
G. k.
|
96
|
88
|
68
|
48
|
300
|
35
|
6
|
10
|
–
|
51
|
351
|
Ref.
|
39
|
16
|
21
|
13
|
89
|
3
|
–
|
–
|
–
|
3
|
92
|
R. k.
|
19
|
20
|
9
|
6
|
54
|
6
|
1
|
1
|
–
|
8
|
62
|
Baptista
|
5
|
1
|
4
|
3
|
13
|
1
|
1
|
–
|
–
|
2
|
15
|
Össz.
|
159
|
125
|
102
|
70
|
456
|
45
|
8
|
11
|
–
|
64
|
520
|
Még az 1980-as évek elején is a település hat különböző helyén lévő épületben folyt a tanítás, napjainkra három helyre összpontosul. A központi épület az úgynevezett emeletes iskola (Szatmári utca 8.), melyet 1961-ben létesítettek, és a folyamatos bővítések révén érte el mai nagyságát. Itt
18 tanterem, egy tornaterem, iskolai könyvtár, sportpálya, hatszáz adagos konyha, százfős ebédlő szolgálja az oktatást-nevelést, a tanulók ellátását.
A Kossuth utca 23. szám alatti 1927-ben épült, két tantermes, egykori görög katolikus iskolát, az úgynevezett vaskapus iskolát az 1998-as bővítés során hat tantermessé alakították. Ezekben a modern felszerelésű tantermekben folyik az első-második osztályos gyermekek oktatása.
A Rákóczi utca 17. szám alatti egykori mozi épületét 1966-ban kapta meg az iskola, s az 1972-es felújítás, valamint az 1982-es átalakítás után napjainkban a technikai képzésnek ad otthont. A tantestület létszáma a 2000–2001-es tanévben 37 szakképzett pedagógusból áll.
A nyíracsádi általános iskola tanulóinak létszáma
Tanév
|
Létszám
|
Tanév
|
Létszám
|
|---|---|---|---|
1944/45
|
560 fő
|
1984/85
|
587 fő
|
1954/55
|
788 fő
|
1990/91
|
499 fő
|
1964/65
|
900 fő
|
1994/95
|
448 fő
|
1974/75
|
649 fő
|
2000/2001
|
452 fő
|
Bár tudomásunk van róla, hogy 1910-ben a településen kaszinó működéséhez kértek engedélyt a Belügyminisztertől, ennek tényleges működése nem volt érzékelhető a településen. Nyíracsádon a két világháború közötti időben a Leventeegyesülethez, az Önkéntes Tűzoltó-egyesülethez s elsősorban az egyházak működéséhez köthetően beszélhetünk kulturális tevékenységről. Ezek sorában említhetjük a Némedy István református lelkész tevékenységéhez kötődő élénk belmissziós munkásságot, az ifjúság mozgósítására irányuló KIE és Leányegylet tevékenységét, melynek vezetője
dr. Kovács Gábor körorvos és Hertelendy Sándorné tanítónő volt.
A Nőszövetség hetenkénti Biblia-összejövetelei mellett a helybeli jótékonyság gyakorlására irányuló rendezvényei is ide tartoznak. Elnöke
dr. Kovács Gáborné. Említésre méltó még a KALOT és Kalász egylet.
A helybeli lakosság szórakozását a téli esték szomszédolásai, a fiatalok fonóbeli mulatságai, és a kocsmákban vagy az iskolákban valamilyen jótékonysági céllal megrendezett bálok, a jó idő beköszöntével a szabadban, valamelyik nagyobb udvaron megrendezett táncos összejövetelek jelentették.
Megejtő az igyekezet, amellyel a település a társadalmi átalakulás 1945 utáni időszakában a kultúrház létesítésének ügyét felkarolta. Mivel „kultúrcélra” megfelelő kész épületet nem találtak, a Buzita pusztán lévő Báró Vécsey Miklós-féle lóistálló anyagából akarták a faluban felépíteni „a legfontosabb középületet mint a község óhaját”. Minthogy kiderült, annak építőanyaga erre a célra alkalmatlan, a csonkási fenyőerdő vagy pedig harminc katasztrális hold akácerdő kitermeléséből és értékesítéséből próbálták meg biztosítani a művelődési ház felépítésének anyagi fedezetét. Végül is kiemelt beruházásként, 1961-ben készült el a Dózsa György nevét viselő művelődési otthon, mely a könyvtárral együtt a művelődési élet tényleges központja lett Nyíracsádon.
Noha a településre csak 1962-ben vezették be a villanyt, a Csokonai Színház társulata rendszeres színházi előadásokat tartott a művelődési otthon 350 fős színháztermében. A nyitást követő 1962. évben 36 ismeretterjesztő előadást, 23 műsoros rendezvényt és 19 bált tartottak itt. Az épületben kapott helyet az ifjúsági klub, valamint a községi könyvtár, mely 1963-tól függetlenített könyvtárossal működik. Időközben szűknek bizonyult helyükről 2000. október 12-én tágas otthonukba, az egykori Vécsey Kúriába költöztek. A könyvtár 2000. végén 15 517 kötetet számlált, 617 beiratkozott olvasója volt. A településen mintegy tízezres állománnyal rendelkezik az iskolai könyvtár is.
A második világháborút követően a Grünbaum-féle épületben működött mozi Nyíracsádon. Üzemeltetésére a Magyar Dolgozók Pártja helyi szervezete kapott engedélyt. Az 1950-es években a Rákóczi utcán lévő Demeter-féle házba került át, majd innen a művelődési házba. A mozi iránti érdeklődést mutatja, hogy 1960-ban 242 előadást tartottak, melyek látogatottsága 32 820 fő volt. Eszerint az 5304 főt számláló településen minden személyre az újszülöttől az aggastyánig, 6,2 mozilátogatás jutott ebben az esztendőben a község meglehetősen szerény, keskenyfilmes, aggregátoros mozijában. Ne feledjük, ekkor sem villanyvilágítás, sem televízió, sem rendszeres kulturális programok szervezését biztosító művelődési ház nem működött még a településen.
)
Tanítói kinevezés (1932)
Varrótanfolyam 1936-ban a református iskolában
Az általános iskola tantestülete 1948-ban
Az általános iskola 2/b osztálya az 1959–60-as tanévben
Citerazenekar a zánkai nemzetközi táborban, vezető Kabály Ferenc tanító (1984)
Lakatos Julianna – aki a Buzita-tanyai gyerekeknek szentelte életét – végzős korában, 1936-ban
Gyémántoklevél Lakatos Julianna számára
A Nyíracsádi Állami Általános Iskola II. osztálya 1959–60-ban
Az átalakított egykori Vécsey-kúria 1964-ben. Az épület adott otthont évtizedig a tanácsnak, majd a polgármesteri hivatalnak, 2000. októberétől pedig a Községi Könyvtárnak
A Művelődési ház (1964)
Meghívó a Nyíracsádi Önkéntes Tűzoltótestület álarcosbáljára (1934)
Meghívó a nyíracsádi Keresztény Ifjúsági Egyesület (KIE) műsoros estjére és táncmulatságára (1930-as évek)
