Pásztorai a nyájnak
Pásztorai a nyájnak
Bár a reformáció terjedésekor a Perényi családnak részbirtoka volt Szabolcsban, a falu jelentéktelensége, lakóinak, szolgálónépeinek alacsony száma miatt nem állt a figyelem középpontjában. A jelesebb hittérítő prédikátorok is nagyobb kedvvel árulták dogmatikájukat a környék népesebb mezővárosaiban, mint a néhány paticsfalú lakóházban meghúzódó szabolcsiak között. A község lakossága csak a vármegye nemeseinek az 1605-ös szerencsi országgyűlés alkalmával Bocskai mögötti felsorakozása után váltott hitet.
A kálvini hit meghonosodásáról 1621-ből származik az első biztos adatunk, amikor is Szabolcs községet a debreceni traktus egyházai közé sorolják az egyházkerületi iratok. Első – név szerint is ismert – felszentelt kálvinista lelkészét 1637. június 14-én említik történeti források Tóthfalusi István személyében, aki nem sokáig gondozta a rábízott nyájat, mert 1638. június 6-án már Újlaki Pál hirdette az igét hívei körében. Ő viszonylag sokáig, 1656-ig szolgálta az Urat Szabolcs községben. 1656. június 18-án váltotta őt Nánási Pál nagytiszteletű úr a parókián.
Azt nem tudjuk, hogy ő meddig szolgált a településen, s azt sem, ki követte a parókusi állásban, mert Szabolcs és a tokaji vár környékén az 1660-as évtizedtől minden összezavarodott. A község is elnéptelenedett, majd csak az 1730-as évtizedtől vannak ismét biztos adataink a falu templomáról, hitéről és iskolájáról. Amint erről már megemlékeztünk, 1736-ban görög katolikus rutén lakosokat telepítettek a földesurak a faluba, de a betelepítetteket a pestis száműzte Isten örök birodalmába. A község temploma megmaradt továbbra is reformátusnak, és református iskolai tanítót is fogadott a gyülekezet, aki 1763-ban 26 fiú tanulóval foglalkozott több-kevesebb rendszerességgel, s közülük hárman kezdő latinisták, declinisták voltak. Úgy tűnik azonban, hogy a tanulási kedv nem tartott örökké. 1785-ben már arról panaszkodott a vizitátor, hogy a 16 iskolás korú fiúból mindössze öten látogatták a 'sholát', tizenegyen pedig messze elkerülték azt. A nyolc iskoláskorú lány közül pedig egy sem akart írni-olvasni tanulni. Ekkoriban a sárospataki kollégiumból látták el folyamatosan ludi magisterekkel vagy praeceptorokkal a szabolcsi iskolát, évről évre kiküldve valakit a teológiai záróvizsgák előtt állók közül, hogy a tanítói, egyben a kántori feladatokat lássa el.
Nincs adatunk arra vonatkozóan, hogy Gyarmati Mihály lelkész mikor kezdte meg szolgálatát a szabolcsi gyülekezetben, de azt tudjuk, hogy 1749-ig szolgálta itt az urat. 1749-től 1750-ig Miskolczy István lelkészkedett Szabolcsban, őt követte 1750–1761 között Turkevei György, akit Homonnai Sámuel (1761–1763) váltott lelkészi hivatalában. 1770-től Nagy Mihály, 1772-től Sárvári János szolgált a településen.
1787-ben valami sérelem érhette a debreceni traktus részéről a szabolcsi presbitériumot, mert összekülönböztek a papválasztás és a karitatív kasszába esztendőnként fizetendő három rénes forint felett, s a debreceni kerület nem akarta tagegyházának elfogadni a szabolcsi gyülekezetet. Ezért a szabolcsi presbitérum kérte magát a szabolcsi traktushoz csatolni, ami meg is történt. Ekkor, legalábbis 1788-ban, már Tatai Mihály egyengette a hívek Istenhez vezető útját a vizitátor által szegénynek titulált eklézsiában, és szomorúan olvasta a lelkész fejére a mulasztását: nem vezetett születési, házassági és halálozási anyakönyvet Szabolcs református hitű lakosainak családi eseményeiről.
Ebben az évben a ludi magister, a tanító Árokházi Ferenc volt, aki évi tizenkét forint fizetését kevésnek találván, bejelentette távozási szándékát, nem bírván viselni tovább az itteni szegénységet. 1792-ben – az újabb egyházlátogatáskor – az 55 református család lelkésze még mindig Tatai Mihály volt, a tanító (ludi magister) pedig Kaposi József, aki a kántori szolgálatot is ellátta. Praeceptor, leánytanító ekkor sem volt a községben. A konfirmációra váró tizenhat fiúgyermek közül mindössze heten látogatták az iskolát. A lányok közül senki.
1804. április 20-án Fejér Sándor parókust vizitálta a debreceni traktátus esperese, Gál András. Ekkor 291 református hívő élt a faluban, és 1803– 1804-ben 14 újszülöttet keresztelt meg Fejér Sándor, akiről jó szívvel állapította meg Gál, hogy a hívek szeretik, hallgatnak rá, és követik utasításait, tanácsait. Nem így a község tanítójáról, Körtvélyesi Jánosról, aki éppen elszökött az alfabetizáció rejtelmeivel ismerkedni akaró 17 tanuló elől, amiért is a lelkész kényszerült felvállalni a tanítást.
Az esperes – valószínűleg jövedelmezőbb parókiára ajánlván Fejér Sándor lelkészt – valamicskét szépített az adatokon, mert az 1804-es esztendő végén egy újabb egyházlátogatásra is sor került, amikor a frissen beiktatott Huszti Ismáelt vizitálták, akit nem szívesen fogadtak a falu lakói, főleg a bentlakos nemesek és földesurak tiltakoztak Szabolcsba kerülése ellen, s a vizitátor előtt úgy nyilatkoztak, hogy „nem kell tovább” a papi szolgálata.
Lehetséges, hogy Fejér Sándor parókusukat szerették volna visszahívni.
Az ekkor készült jelentés csak kétszázötven szabolcsi reformátusról tudott, s a több-kevesebb pontossággal vezetett matrikulába az év folyamán 14 újszülöttet és hét halottat jegyzett be az új lelkész. A konfirmálásra várók lányok és fiúk száma 27, a jelentés szerint Vida Mihály oskolamester tanítgatta őket. A vizitátor megjegyezte: „Ez is elég szegény tanító, egyszersmind a lányokat is tanítja.”
Az 1804-ben kétszázötvennek vélelmezett hívők száma nem akart gyarapodni. 1806-ban is ennyi kálvinista lelket számlált a vizitátor, aki meglepetéssel tapasztalta, hogy az 1804-ben még a papmenesztés kellemetlenségei elé néző Huszti Ismáelt ezúttal vita nélkül, „maguktól felvették az urak”. Megszokták, megszerették immár harmadik éve szolgáló papjukat, vagy csak belátták, hogy szegény eklézsiájuk kevéske jövedelme után nem kapkodnak a nagytiszteletű urak, s jobbnak látták Huszti Ismáelt marasztalni, mint lelkész nélkül élni. Ki lát ilyen messzi időből a szabolcsiak elköltözött lelkeiknek és történelembe kristályosodott gondolatainak a mélyére!?
Lehet, hogy éppen ekkor valami felderíthetetlen ok miatt vallásos áhítat is megszállta a szabolcsi jobb módú gazdákat és nemeseket, mert ezúttal nemcsak a kántori feladatokat ellátó Kis István ludi magistert szegődtették gyermekeik tanítására, hanem „az apróbbakat praeceptor Leptsényi József” tanítgatta, s a vizitátor érezhető elégtétellel jelentette egyházi feljebbvalóinak, hogy „jól tanítják” az ifjakat, s különösen Kis István „jól jár el hivatalában”.
A hétköznapok azonban mostohábbak voltak a szabolcsiakhoz ekkoriban, mint a gyermekeik tanítói és az eklézsia vizitátora. Ebben az évben csak kilenc újszülöttet keresztelt Huszti Ismáel, de az 1760-ban felavatott 170 fontos harangot 12 halottért kellett megkondítani.
A sok búcsúztató, a vasárnapi szentbeszédek, s bizonyára erkölcsössége, moralitása, a gyerekek körüli szorgalma, megkedveltette a szabolcsiakkal Huszti Ismáelt. 1813-ban még mindig ő a parókusuk. Ebben az évben négy fiút és három leányt keresztelt és két férfit temetett. Asszony, lány – legalábbis református hiten – nem halt meg ebben az esztendőben Szabolcs községben. Az oskolamester Mészáros György volt, akihez három fiú és kilenc leány járt.
Ebben vagy a következő esztendőben Huszti Ismael búcsút mondott a szabolcsi gyülekezetnek: 1815-ben a 62 református háznép 302 lelkét – akik közül kettő új házas volt – már Mindszenti György pásztorolta. „Jól viszi a hivatalát” – jegyezte meg róla az egyházlátogatást végző esperes. Pontosan vezette az anyakönyveket, a presbitériumi ülések jegyzőkönyveit. A papi szolgálathoz „szükséges könyvekkel” is rendelkezett, de „nem tanul, nem maga készíti a prédiákcióit” – hangzott az elmarasztaló bírálat. Mindszenti György 1815-ben három férfit és három nőt temetett, tíz fiút és öt lányt keresztelt, és két ifjú párt adott össze. A vallási élet kötelmeinek betartására gondosan ügyelt. A vizitátora nagy elégedettséggel jelentette, hogy a rábízott gyülekezetben „vigyázás van a vasárnapot rontókra, a templomkerülőkre és az úrvacsorát elmulasztókra”. Ez a gondos figyelem elkerülte azonban az iskolát. Mészáros György oskolamester kántori feladatainak ellátását nem véleményezte az egyházlátogatást Szabolcsban végző esperes, de azt megjegyezte, hogy az „oskolamesternek nincs egy tanítványa is”.
Mintha minden avasodott, kopott volna Szabolcsban. A korábban jónak, majd meglehetősnek mondott „parochiális épület” most éppen „romladozott”, az iskola üresen tátongott. A pap nem vette a fáradságot, hogy a hívei életéből vett példázatokkal saját maga gondolja át, készítse el a szentbeszédet, egyszerűen utánamondta mások prédikációit. Romladozott a templom épülete is. Az 1760-ban még dicséretesen rendbe hozott épület fölött eljárt az idő. Tetőzete megkopott, falai málladoztak, ablakai, ajtajai pusztultak. A folytonos apróbb javításokat követően 1847-ben teljesen fel kellett újítani. Hasonló renoválásra várt a parókia épülete is.
A lelkészek és tanítók váltakozó viselkedését és kötelességteljesítésük mikéntjét tehetségük, felkészültségük, hivatástudatuk mellett jelentős mértékben befolyásolták jövedelmi viszonyaik is. Tapasztaltuk, hogy több tanító azért szökött meg a szabolcsi szolgálatból, mert nem tudta elviselni a szegénységet. A református papi és tanítói jövedelem mindenkor és mindenhol függött a hívek számától, a kegyurak vagy patrónusok jóindulatától. Szabolcsban ez a XVIII. század közepétől, második felétől ötven-hatvan nagyon differenciált szociális háttérrel rendelkező háznépet jelentett, akik közül a legtöbben maguk is megélhetési gondokkal küzdöttek.
Az 1850-es években lejegyzett, a régi időkre visszamutató hagyomány szerint a házatlan zselléreknek nevezett szabolcsi lakosok és feleséges szolgák (akkor 24 család) egyenként és évenként fél véka rozzsal, valamint ötven krajcárral járultak hozzá az eklézsia fenntartásához. A volt házas zsellérek (31 háznép) egy-egy véka rozsot és egy-egy forintot adtak, míg a református volt telkes gazdák (13 család) két-két véka rozsot és egy-egy forintot áldoztak egyházi célokra. Ez a jövedelem ideális esetben sem volt több évenként 69 egyházi (24 iccés) véka rozsnál (17 köböl és egy véka) és 64 forintnál. 1760-tól van adatunk arra vonatkozóan, hogy a lakosok a falu határából öt köblöst szántottak tavaszi alá a papnak, és öt köblöst őszi alá. Ez utóbbit háromszor kellett megszántaniuk (ugarló, keverő és vetés alá történő szántás). A termést a lakosok be is takarították, és be is hordták az eklézsiának.
Az említett jövedelem alig-alig haladta meg azt az évi százforintnyi összeget, amely summa az 1848-as népképviseleti választások cenzushatárát jelentette. Zsebükbe és magtárukba kellett nyúlniuk a földesuraknak, az eklézsia patrónusainak, hogy marasztalhassák a papot, tanítót. Hagyományos rendje alakult ki a patrónusi támogatásnak is. A Mudrány família az 1820-as évektől hat véka rozsot, három véka búzát adott adott minden esztendőben, és hét forint harminc krajcárral egészítette ki a pap jövedelmét. Ugyanennyi járt a Szemere György-féle örökségtől is. Tőrös Miklós négy véka rozsot és egy forintot, Vattay Sándor két véka rozsot és egy forintot, Tőrös Lászlóné ugyancsak két véka rozsot és egy forintot adott. A Dobozy-örökösök egy köböl rozsot és egy köböl árpát (négy-négy véka), a Pethő-örökösök két véka rozsot és egy forintot, végül a Gogh-örökösök is két véka rozsot és egy forintot áldoztak egyházi, illetve papi, tanítói célokra.
Optimális esetben a szabolcsi pap és lelkész jövedelme – a mindenkori stólapénzen kívül – így évenként 84 forint készpénz, 97 véka rozs, hat véka búza és négy véka árpa. Kapott még a pap nyolc öl, a tanító négy öl tűzifát. Mindezek mellett korábban öt-öt köblös őszi és tavaszi vetés megmunkálása és betakarítása illette meg a lelkészt.
Az 1843-ban megkezdett, de csak az 1850-es évekre befejezett határregulációt követően a papi föld huszonöt katasztrális hold terjedelműre növekedett, de ez magába foglalta a szántót, a rétet és a legelőt is. Ebből a község már csak négy hold őszit és tavaszit volt köteles megmunkálni, betakarítani és a papi szérűre behordani.
1849-ig az egyházi és tanítói jövedelem nem különült el karakterisztikusan, mert a ludi magistert, a praeceptort, akik a kántori feladatot is ellátták, többnyire a pap tartotta el, s ő biztosította évi 12 forintos fizetésüket is, ami krajcárokkal egészült ki az esküvők, temetések, keresztelések alkalmával kapott honoráriummal.
A szabadságharc bukása idején Sárközi Gábor a falu prédikátora, aki Gyüre Mihályt követte e tisztségben. 1853-ban az egyházközség Horváth Mártont választotta lelkipásztorául. A főgondnoki tisztet 1846-tól vibornai Mudrány András töltötte be.
Az 1850-es évek elejére a templomtól távol és alkalmatlan helyen álló régi paplak állaga annyira megromlott, hogy 1855-ben a presbitérium úgy határozott: a templomhoz közelebb, annak déli oldalán, öreg Tóth György zsellértől 330 pengőforintért megveszik a telket, és ott építik fel az új parókiát. Horváth Márton lelkész mellett az 1850-es évektől Puskás András kántortanító oktatta a betűvetés és számolás tudományára a szabolcsi fiatalságot. Ő 1874 végéig szolgált itt, Horváth Márton pedig pedig haláláig, 1878. február 27-ig volt a szabolcsi hívek lelkipásztora.
1856-ban Mudrány András lemondott főgondnoki tisztéről, helyébe Dobozy Andrást választották. Az elkövetkező négy évben a Dobozyak, András, Ferenc és László töltötték be a tisztséget, közülük Dobozy Ferenc tett 42 forintos alapítványt egyháza javára, kikötve, hogy ennek kamatai csak a lelkész és a tanító fizetésének kiegészítésére szolgálhatnak.
1857-ben Mudrány Jánosné, született Bárczay Katalin gyermekei adományozták a szabolcsi református egyház részére egy kelyhet, melyre az alábbi feliratot vésték: „Mudrány Jánosné, született Bárczay Katalin véghagyománya a szabolcsi ref. egyháznak 1857.”
1860. március 2-án az egyház elkészítette mind a lelkész, mind pedig a tanító járandóságait felsoroló díjlevelet, ennek alapján a faluban élők vagy ott földdel bírók évente az alábbi terménymennyisséget, illetve készpénzt voltak kötelesek fizetni papjuknak és tanítójuknak.
A lelkésznek a házatlan zsellérek és feleséges szolgák, akik akkor 27-en voltak, fizettek egyenként fél véka gabonát és ötven krajcárt. A házzal bíró zsellérek, akik 31-en voltak, egy véka gabonát és egy forintot fejenként. A 13 féltelkes gazda egyenként két véka gabonával és egy forinttal tartozott. A huszonöt és száz hold közötti földterületet birtokló földesurak egy köböl és egy véka gabonát, valamint három forintot voltak kötelesek fizetni, még ha másutt is laktak. A száz és kétszáz hold közötti birtokosok két köböl gabonával és öt forinttal, ezen felüli birtok után négy köböl gabona és tíz forint járt a lelkipásztornak. Mindez érvényes volt a birtokkal rendelkező özvegyekre is. A vegyes házasságban élő protestáns házaspár az örökölt vagy külön szerzett vagyona után egészen, a közös vagyon után felerészben adózott.
Meghatározta a díjlevél a lelkész birtokát is, mely huszonöt hold szántó, kaszáló és legelő, ebből a tavaszi vetés alá az egyházközség (kivéve a birtokosságot) négy holdat megszánt, az őszi vetés alá is ugyanannyit, de azt háromszor, továbbá beveti, beboronálja és a termést behordja. A papi és a tanítói földek adóját az egyház fizeti. Évenként minden gazda két szekér trágyát is tartozott a lelkész földjére vinni, valamint két szekér szénát a helység kaszálójáról az egyház köteles beszállítani.
A lelkész készpénzfizetését növelte Vaiszkó András 21 forintos hagyományának évenkénti kamatja, valamint 42 osztrák forint évenkénti kamatának kétharmada. „A hozzá tartozó Timár községben bekebelezett leány egyház hívei úgy fizetnek, mint az anya egyházé.”
A tanító haszonvételei ugyanakkor: a házatlan zsellérektől negyedrész gabona és 25 krajcár, a házas zsellérektől fél véka gabona és ötven krajcár, a gazdáktól egy véka gabona és ötven krajcár, a földesuraktól egy köböl gabona, egy forint ötven krajcár, a száz és kétszáz hold közötti birtokosoktól egy köböl gabona, két forint és ötven krajcár, a kétszáz hold felettiektől pedig két köböl gabona és öt forint. Az özvegyek és a vegyes házasságban élők a lelkipásztoréhoz hasonlóan fizették az adót.
A tanító javadalma természetesen kisebb a lelkészénél: tizenkét és fél hold szántó, kaszáló és legelő, mint egy féltelkes gazdának. Az egyháztagok ebből a tavaszi alá egyharmadot, az őszi vetés alá is egyharmadot háromszor kötelesek megszántani, bevetni, beboronálni és a termést annak idején behordani. Minden gazda két szekér trágyát, egyiket a tanító, a másikat a maga udvaráról volt köteles kihordani a tanító földjére. Az iskolamester készpénzét növelte Dobozy Ferenc 42 forintos alapítványának a kamata egészében, valamint az egyház 42 forintos alapítványa kamatának egyharmada.
Az olvasó gyermekek tandíja 42 krajcár, egy véka gabona, egy véka csöves tengeri és egy csirke, a csak még betűzőké 21 krajcár, a természetbeniek ugyanazok voltak. A temetési díjat énekszóval ötven krajcárban, prédikációval együtt pedig egy forintban határozta meg a díjlevél.
1860-tól ismét a Mudrány család adja a főgondnokot. Mudrány János tisztségének idejében, 1862-ben felújították a templom belszerkezetét, új templomszékeket, 1863-ban új úrasztalát készítettek, 1864-ben kimeszelték a templomot, átalakították az ablakokat.
1864-től kiscsoltói Ragályi Gedeon az egyházközség főgondnoka, aki keresztülvitte, hogy 1873–1875 között felépült az egyház magtára, ahol a birtokok haszonbéréből és az egyház földjeiből származó gabonát tárolták, melyből kölcsön is lehetett kérni, de el is adtak belőle. A magtár gondnoka Szemere József volt, aki ebbéli állásának megörökítésére százharminc forintos alapítványt tett, melynek kamata az egyház szükségleteire volt fordítható.
Szintén ebből az időből való a Veressné-féle alapítvány is. Veress János és neje, Bodnár Borbála szabolcsi lakos, az 1860–1870 közötti években hagytak az egyházra 14 hold 1236 négyszögöl külső ingatlant. Ez 1867-ben lett az egyház tulajdona, s ettől kezdve ezt a földterületet az egyház rendszeresen bérbe adta, jövedelme az egyház közszükségletei fedezésére volt csak fordítható.
1875-ben a falu Kiss Bálintot hívta meg tanítónak, aki elődjéhez hasonlóan lelkiismeretesen és kellő szigorral végezte a munkáját. Emiatt az egyik édesanya, Tóth Andrásné Csatári Ilona a háta mögött meg is szidta, s bitangnak nevezte. Ez az egyháztanács fülébe jutott, maguk elé idézték az asszonyt, aki ott is fenntartotta szavait. Makacskodása miatt két forintra büntették az iskola javára. 1880 szeptemberétől Gavallér János, 1881. májustól pedig Dankó Imre tanított a szabolcsi iskolában.
Horváth Márton lelkipásztor halála után, 1878. március 17-én a szabolcsi egyház a gávai születésű Tomory András jákói segédlelkészt választotta meg egyhangúan papjává, május 1-jén pedig Szemere Józseffel töltötték be a főgondnoki széket. Ekkoriban rendeződött ismét a parókia ügye, az 1850-es években épített házat és telket az egyházközség 1878. március 26-án községnek községháza és jegyzői lak részére háromszáz forintért eladta, s a templomhoz még közelebb fekvő telket vásárolt meg. Az építkezés 1880. június 1-jén kezdődött meg, és egy év múlva fejeződött be. A költségek kétezer koronát tettek ki. A paplak, a tanítói lak és az iskola mind a templom környékére kerültek. A lelkész lakásában két szoba, egy tanácsterem, előpitvar, konyha, éléskamra, külső kamra és egy fa tárolására szolgáló szín volt elhelyezve, külön épületben az istálló és a szekérszín.
1880. augusztus 1-jétől ismét Dobozy Ferenc, 1886. április 26-ától pedig id. Ragályi Gedeon a főgondnok, aki azonban az 1890-es évek elejétől egyre többet betegeskedett, s az egyháztanács ülésein rendszerint Nagy Ferenc, majd Vattay András, később Dobozy István (algondnokok vagy helyettes főgondnokok) helyettesítették.
Az 1880. augusztus 9-i presbiteri ülésen a lelkész arról számolt be, hogy az elemi iskola felsegítésére az 1878-ban elküldött kérvényükre az uralkodó, I. Ferenc József százötven forintot adományozott. Az akkor 386 lelket számláló református közösség örömmel fogadta az adományt, s elhatározták, hogy az ötven tanköteles gyermek részére új iskolát építenek. Az építkezés végül is 1885 május–júliusában történt meg. Előzetesen lebontották a régi tantermet és a vele egy fedél alatt lévő tanítói lakot, s úgy gondolták, hogy az onnan kikerülő anyag az új épületbe beépíthető lesz. Ebben azonban csalatkoztak, a gerendák, a tetőszerkezet erre alkalmatlannak bizonyult, így teljesen új épületet kellett emelni, amely viszont az államsegély duplájába, 344 forint 80 krajcárba került.
A szabolcsi egyház akkori helyzetét egy 1883-as egyházlátogatási jegyzőkönyv az alábbiakban rögzíti.
I. Valláserkölcsi állapot. Templomba vasárnap és hétköznap egyaránt járnak a gyülekezeti tagok. Ebben az évben 320-an éltek úrvacsorával.
II. Egyházi közigazgatás. A presbitérium 8 tagból áll, gyűléseit a paplakban tartja, melyről jegyzőkönyvet vezettet, amit a tanító – aki egyben a jegyző is – készít el. Vezetnek még anyakönyvet, körlevelek jegyzőkönyvét, egyházi határozatok jegyzőkönyvét, egyházi levéltárat, postakönyvet, lelkészi naplót és leltárt az egyház javairól.
III. Számadások. A gondnoki számadás eredménye: Bevétel: 2097 forint és 69 krajcár. Kiadás: 1334 forint és 33 krajcár. Az egyház kötvényes tőkepénze 1168 forint 65 krajcár. Az egyház alapítványi tőkepénze 161 forint.
IV. Népesség. A szabolcsi anyaegyházban és a timári leányegyházban 353 református van.
V. Iskola. Iskolába 46 főből 22 jár, a nagyobbak, a 13-15 évesek hiányoznak sokat az iskolából. A tanító kielégítő eredményt ért el az iskolában.
VI. Egyházi javak. Lelkészé 16 katasztrális hold szántó, 5 hold kaszáló. Tanítóé 8 hold szántó és 1,5 hold kaszáló. Egyházé 12 hold szántó és
3,5 hold kaszáló. A templom és a lelkészlak állapota kielégítő, de az iskola helyett újat kell építeni. Az épületeket biztosították.
VII. Belhivatalnokok. Lelkész Tomory András, fizetése 700 forint. Tanító Dankó Imre, fizetése 300 forint.
1886. szeptember 1-jén Dankó Imre nyugdíjba vonult, 20-án pedig új tanítót választott a presbitérium Pajkoss Lajos személyében, akit 1889. április 18-án Kása Gábor, őt 1890. június 15-én Szabó Dezső követett. A gyakori tanítóváltásnak mindenképpen oka volt a szerény javadalmazás, valamint az a tény is, hogy a falu ekkortájt sem rendes úttal, sem vasúttal nem rendelkezett, egyetlen földút kötötte össze Timár felé Rakamazzal, Balsán át pedig Gávával.
1886-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium központi keretből az akkor előírt tan- és szemléltető eszközökkel ellátta az újonnan épített iskolát, 1893 nyarán pedig Konyár János, ifj. Csegei János és ifj. Kovács József ácsmester az iskola udvarán a gyermekek tornaóráihoz szükséges összes tornaszert ingyen elkészítették.
Szabó Dezső 1894-ben Balsára ment, helyére Huszár Gusztáv érkezett a faluba, aki 1896 májusig maradt, őt Vargha János követte. Nem sokáig szolgált itt, 1899. március 1-jén Kisvárdára ment tanítani.
1895. március 28-án elhunyt vibornai Mudrány András, a helybeli egyház nagy jótevője. 1892. október 20-án keltezett végrendelete szerint „Szabolcs község határában, összes belső és külső ingatlan birtokait, az azokon található összes épületekkel és fákkal együtt, mintegy negyvenezer forint értékben anyaszentegyházunknak hagyományozta” – olvashatjuk az 1895. április 12-i presbiteri jegyzőkönyvben. A bejegyzés azután így folytatódik: „Kikötve, hogy a hagyományozott ingatlan vagyont sem elidegeníteni, sem elcserélni, sem megterhelni nem szabad, és ez akarata, a midőn a tulajdon jog a hagyományos egyház részére átiratik a telekkönyvbe is feljegyeztessék. A lakó házat és kertet egyedül és kizárólag az egyház lelkészi hivatala lakásul lehet és szabad használni. A lakó házat és kertet sem bérbe adni sem más czélokra használni nem szabad. Az egyháznak hagyományozott kül birtokai, csakis a községi lakosok közt kiosztandó haszon bér utján jövedelmeztessék mégpedig ugy, hogy vallásra való külömbség nélkül egyes családoknak joga legyen 2 catasztrális hold területet 2 darab arany koronáért mint évenkint holdjáért fizetendő bér összegért bérbe venni. Egyházunk kötelességeül hagyta meg, hogy a jövedelmekről évenkint a legpontosabb számadás készíttessék, s hogy az egyházi főhatóságok által mindenkoron szigoruan ellenőriztessék. Továbbá, hogy a Szabolcs várában lévő temető kertre s abban az ő általa épített családi sír boltra az egyház kegyelettel gondot viseljen. Egyházunk köteles rokonai számára, – a végrendeletben megnevezetteknek életök végéig 480 forintokat arany korona értékben és pedig minden év november hó végéig kifizetni, a községi főbíró részére pedig 2 darab arany koronát vagyis 10 frt…”
A végrendelet felolvasása után Tomory András lelkész indítványozta, hogy „legnagyobb jóltevőjük” emlékére minden év március 28-án gyászistentiszteletet tartsanak, „Továbbá, hogy az ő emlékezetének külsőképpen is eleget tegyünk, az ő emlékezetére az idők folytán egy díszes torony építtessék…” Ezen javaslatokat a presbitérium egyhangúlag elfogadta azzal kiegészítve, hogy a tornyon egy márványtábla is hirdesse Mudrány András dicső emlékezetét.
E végrendeletet később a rokonság megtámadta, s a pereskedést 1899. április 14-én zárta le a nyíregyházi királyi törvényszék azzal, hogy a hagyatékot az egyháznak ítélte. 1899. november 27-én Dókus Gyula végrendeleti végrehajtó, a hagyaték vagyonkezelője elkészítette a számadását, s a maradvány 252 forint 52 krajcárt az egyház képviselőjének, Tomory Andrásnak átadta. Ekkor került tulajdonképpen a Mudrány-hagyaték a református egyház kezébe, s innentől már ők fizették az örökösök kegydíját, míg azok éltek, míg végül Mihályi Györgyné Vattay Veronika tiszanagyfalui örökösnél akadt el a fizetés az 1940-es évek végén, az 50-es évek elején, amikor az államosítás után elvett földek az egyház részére már nem hoztak jövedelmet, s így minden pereskedés ellenére a szabolcsi egyház nem tudta Mudrány András végrendeletét teljesíteni. Ez a hagyaték tulajdonképpen 112 hold szántó, hat hold kaszáló és a tanyaterület egy holdnak véve, melyet ezután az egyház a falu bérletre jelentkező lakosai között osztott ki, s a bevételből fedezte a végrendeletben reá rótt teljesíteni valókat.
A végrendelet értelmében Tomory András lelkész beköltözött a Mudrány-házba, a tanító pedig a templommal közös telken álló paplakba. A korábbi tanítói lakást, a Veress-féle házat, az egyház 1905-ben hatszáz koronáért eladta Loósz Henriknek.
Ezen időszak főgondnokai 1895. december 29-étől Szatmári József, 1896. január 19-étől ifj. Csegei János, 1900. április 15-étől pedig Nagy János, aki egyben a község főbírója is volt.
A község közművelődésének emelése érdekében az iskolaszék és a presbitérium közösen határoztak arról, hogy 1897 szeptemberétől mezőgazdasági ismétlő iskolát indítanak, s ennek vezetésével, valamint a községi faiskola megteremtésével és az ott folyó gyakorlati oktatással Vargha János tanítót bízták meg. Az új ismeretek elsajátítására Vargha Jánost két hónapos továbbképző tanfolyamra is elküldték a nyár folyamán, hogy a tanévkezdés zökkenőmentes legyen. Javadalmazását pedig úgy állapították meg, hogy a község egyenes adójának közművelődési célokra fordítható öt százalékát, azaz évi százötven forintot átadták a tanító fizetéséhez.
Az 1899 elején újonnan készített tanítói díjlevél igaz, csak százharminc forint összegben, de tartalmazza ezt a fizetést is. Ezután a tanítónak járó illetmények a következők: Tanítói tag, kenderföld és kaszáló évenkénti bérlete kétszázhúsz forint. Gazdasági ismétlő iskola és gazdasági faiskola kezeléséért a községtől százharminc forint. Párbér a hívektől száztíz forint. Tandíj harmincöt-negyven gyermektől, hetven forint. Stóla tíz forint. Temetőkert jövedelméből tíz forint. Ez összesen évente ötszázötven forint jövedelem, melyhez jön négyszáz öles zöldségeskert, továbbá ezernégyszáz öl házi kert és a vároldalon háromszáz öl szőlőterület beszámítatlanul negyven forint értékben, mindösszesen 590 forint.
1899. március 26-án, virágvasárnap, ismét tanítót választott a presbitérium, s most sikerrel, hiszen a több jelentkező közül Toka Károly sárospataki „képezde végzett és tanítóképző vizsgát tett ifjú” mellett tették le voksukat, aki azután negyven éven át volt szeretett és megbecsült tanítója a falunak.
1899. június 25-én, amikorra már a Mudrány-hagyaték ügye végleg lezárult, Tomory lelkész úr bejelentette a presbitériumnak, hogy korábban Nagy János községi főbíróval Sárospatakon járva megállapodtak dr. Katona György nyugalmazott királyi mérnökkel és műépítésszel a templomtorony megtervezésére és az építkezés művezetésére. 1900. március második felében a tervező személyesen is járt a faluban, s április közepére elkészítette, és megküldte rajzait a lelkészi hivatalnak. A húsvét első napjának délutánján megtartott egyházi közgyűlés a terveket elfogadta. Az építkezésnél a vezetést főgondnoki tiszttel felruházott Nagy János főbíróra, a pénzügyeket a lelkész ellenőrzése mellett Csegei János gondnokra bízták, s általában a munkák vezetését, ellenőrzését az egész presbitérium kötelességévé tették.
1900. július 9-én kezdődött meg a templom átalakítása és a torony építése. Az egyházközség a kiadások fedezésére a Tokaj-vidéki Kereskedelmi és Gazdasági Banktól kétezer-ötszáz forintot vett fel, a Debreceni Első Takarékpénztártól újabb kétezer-ötszáz forint (azaz ötezer korona), valamint a Nagyszebeni Földhitel Intézettől tízezer korona hitelt. A kivitelezést Simon Elek építőmesterre bízták. Ekkor végezték a (XX. század végi műemléki helyreállítás előtti) utolsó nagy átalakítást a templomon. A nyugati bejárat, tehát a földvárhoz közelebb eső részen építették meg a tornyot, ennek falába illesztették a Mudrány Andrásra emlékező márványtáblát, az alábbi vésett felirattal: AZ / ERŐS ÉS HATALMAS ISTENNEK / ÖRÖK DICSŐSÉGÉRE / NAGY JÓLTEVŐNK / SZEGI ÉS VIBORNAI MUDRÁNY ANDRÁS / KEGYELETES EMLÉKEZETÉRE. A keleti oldalon a szentély falát is áttörték, oda díszes timpanonos homlokzatú másik bejáratot építettek. A szentélyben és a nyugati oldalon egy-egy karzatot emeltek, a déli ablakokat pedig megnagyobbították.
Az év végén már arról adott hírt a Nyírvidék, hogy december 2-án lélekemelő és magasztos ünnepség zajlott Szabolcson, melynek keretében felszentelték a megújított templomot és az újonnan épített tornyot. A környékbeli református lelkészek közreműködésével Görömbey Péter felsőszabolcsi esperes szentelte fel a szentegyházat, majd Andrásy Kálmán buji lelkész prédikált, őt követte Tomory András helybeli lekipásztor a szabolcsi egyház kétszázötven éves történetének ismertetésével, utána Szikszay András ibrányi lelkész mondott beszédet és szolgáltatta az úrvacsorát a hívek számára Vas János balsai lelkipásztor segédkezésével. Az ünnepség fényének emelésére s e nap emlékezetessé tételére Korocz József tiszaberceli lelkész egy ifjú szabolcsi párt esketett, László Gyula vencsellői lelkipásztor pedig egy kisdedet keresztelt meg szép alkalmi beszéd kíséretében.
A szertartások után a vendégek a Mudrány-kúrián tartott ebéden vettek részt, ahol pohárköszöntőkkel emlékeztek Mudrány Andrásról, s éltették a ház urát, asszonyát, Tomory Andrást és Szondy Karolinát, a torony építőit, a falu népét. Az ünneplő vendégsereg és a falu népe aztán hajnalig ott maradt, s „derült kedéllyel áldoztak az ifjak, sőt az idősebbek is a táncz örömeinek” – olvasható a tudósításban.
A templom berendezése azonban csak akkor teljes, ha van benne orgona is. Már az 1880-as évek második felében felmerült az igény, orgonaalapot is létesített az egyház, amelybe azonban igen gyéren csordogált az adomány. 1897 őszén viszont özvegy Mudrány Jánosné Bekény Franciska az orgonára ezer forintot ajánlott fel. 1900. február 3-án Csegei János gondnok és Nagy János főbíró Debrecenbe utaztak, és megegyeztek Kerékgyártó István debreceni orgonakészítővel egy hat- vagy nyolcváltozatú orgona építésében. Kerékgyártó István 1900. február 14-én elutazott a faluba, s ott a lelkész, a tanító, a bíró és a gondnok jelenlétében megnézte a templomot, majd egy hat fő szóló és öt mellék változattal bíró orgonát tervezett a legkiválóbb anyagokból 1160 forintért, melynek egyharmadát, 350 forintot március 1-jéig kell kifizetni, a többit a kész hangszer kipróbálása után.
Az orgona építése jól haladt, 1901. június 2-án, pünkösdkor az istentisztelet már ennek hangjai mellett zajlott. Az orgonán egy táblácska is hirdette az adományozó nevét.
1902. december 14-én az egyháztanács határozatot hozott az egyház épületei tűzbiztosításának megújításáról. A felsorolás szerint akkor az egyház tulajdonában volt a templom, torony, orgona, két harang felszerelésekkel (10 150 korona), iskola teljes felszereléssel (kilencszáz korona), tanítólakás (1800 korona), istálló-szín a tanító udvaron (900 korona), Veressné-féle bérház (1250 korona), Mudrány-ház, istálló, szín, alsó konyha (hatezer korona), összesen húszezer korona.
1905. szeptember 9-én ismét gyászolt a falu népe, elhunyt lelkészük, a már 26 éve Szabolcson szolgáló Tomory András. A másnapi nagy temetés után Görömbey Péter esperes a rendes lelkészválasztásig Tomory András Dezső nevű fiát bízta meg, aki már eddig is apja mellett segédlelkészkedett, az ügyek intézésével, ügyvezető lelkészül pedig Keresztury Sándor balsai papot nevezte ki.
1905. október 22-én Nagy János főgondnok hozta szóba a lelkészválasztást, és azt terjesztte elő, hogy a szabolcsi egyházközség úgy lenne a legjobb kezekben, ha a mindnyájuk által már régen ismert Tomory Dezsőt választanák meg. „De mindnyájan tudjuk, tisztelt presbiterium – folytatta a főgondnok, hogy Tomory Dezső segédlelkész úr tanulmányait folyó 1905. év június havában végezte, s szerzett segédlelkészi bizonyítványt, azt is tudjuk, hogy törvények értelmében, legalább egyévi gyakorlat után tehet papi vizsgát, s legjobb esetben is [ha az egy év gyakorlati időt helyettesi minőségben tölti] csak egy év múlva választható! Tisztában kell lennünk a felől, hogy két vagy három évig is várnunk kell Tomory Dezső segédlelkész úr választhatóságáig.”
Az elmondottaktól függetlenül a presbitérium Tomory Dezső mellett voksolt, az egyházi közgyűlés a javaslatot egyhangúlag elfogadta. Azon kérelmükre, hogy a településen a lelkészválasztást két évre halasszák el, a felső-szabolcsi református egyházmegye 1906 május végén válaszolt azzal, hogy azt nem teljesítheti, mivel az ilyen eljárás törvénytelen. Július 9-én az esperesi hivatal szólította föl Tomory Dezső helyettes lelkészt, hogy a lelkészválasztáshoz a szükséges előkészületeket tegye meg. Augusztus végére elkészült a lelkészválasztásra jogosult, szavazati jogal bíró lakosság névjegyzéke.
1906. november 16-án az esperesi hivatal újabb levelet küldött az egyházközségnek, hogy döntsék el, meghívás vagy pályázat útján kívánják a lelkészi állást betölteni. Ettől a naptól kezdve a szabolcsi presbitérium a nemes cél, Tomory Dezső megválasztásáért, merész akcióba kezdett. Válaszukban nagy tisztelet mellett jelentették ki, hogy ebben a kérdésben még nem döntöttek, mert sokkal nagyobb gondban vannak az egyházi épületek (lelkészlak, iskola stb.) felújításái munkálataival, ami olyan komoly megterhelés számukra, hogy még egy olyan nagy horderejű feladattal, mint a lelkészválasztás, ez idő szerint nem tudnak foglalkozni.
Az újabb sürgető levélre 1907. január 10-én úgy döntöttek, hogy a meghívást választják. Február 22-én már fenyegető hangú leirat jött az esperesi hivataltól, ha a presbitérium tizenöt napon belül nem tesz határozott lépéseket az új lelkész meghívására, akkor a törvények értelmében a segédlelkészt az egyházközségből eltávolítja, a presbitériumot állásából felfüggeszti, a tagok ellen fegyelmi eljárást rendel el, és az egyházmegye rendel ki lelkészt a faluba.
A sürgősen kért válaszban az egyháztanács mély tisztelettel elismerte azt a hibáját, hogy eddig még semmit sem tett egy új lelkész meghívására, de a szokatlanul nagy tél, a járhatatlan utak lehetetlenné tették a közlekedést, „ehhez járult, hogy a nép, mely egy életre választ magának lelkipásztort, tudatában van ebbeni ténykedése nagy jelentőségének, melytől egy nemzedék boldogsága avagy boldogtalansága függ, nem csoda, ha nem tudtak megegyezni, Nagy János főgondnok pedig egyházunk érdemes elöljárója betegsége miatt nem irányíthatta a közvéleményt”.
Azt is felhozták, hogy nem is hiszik, akadna valaki, aki meghívásukat elfogadná, hiszen itt még a régi díjlevél van érvényben, ugyanakkor a nép elszegényedése és az Amerikába való kivándorlás miatt a régi díjlevélben megállapítottaknál jóval kevesebb a lelkész illetménye. Éppen ezért kérik az esperest, hogy előbb a díjlevélről nyilatkozzék, s adjon tanácsot, „mert mi addig szerény véleményünk szerint, nem hivhatunk meg senkit, mig a meghivottnak positiv fizetést felmutatni, biztositani nem tudunk”.
Ezt a jegyzőkönyvet és választ Görömbey Péter nem fogadta el, sőt az egyház elnöke és jegyzője ellen törvényes eljárást is kilátásba helyezett, ha újabb csellel próbálkoznak. Az újabb fenyegető levélre a presbitérium Horváth János tokaji lelkipásztort hívta meg a szabolcsi állásra 1907. február 24-én. Horváth tiszteletes úr azonban, tekintettel a Tokajban kellemesen eltöltött 17 esztendőre s az ottani hívek ragaszkodására és szeretetére, a meghívást nem fogadta el, mely választ a szabolcsiak március 14-én be is küldték az esperesi hivatalba.
Tíz nap múlva Czike Ferenc tiszaladányi lelkészt hívták meg, aki szintén nem fogadta el az ajánlatot. Nem tudjuk pontosan, mi történt ezután, a két év végül is letelt, s az 1907. október 18-án megnyitott új presbiteri jegyzőkönyv első bejegyzése, mely az egyházközség akkori elöljáróit sorolja fel, első helyen Tomory Dezsőt már lelkészként tünteti fel. (A hivatalos választás néhány nappal azelőtt már megtörtént, s a presbiteri jegyzőkönyv tanúsága szerint az egyházközség közfelkiáltással választotta meg lelkészét.) Mellette állt Nagy János főgondnok, Csegei János algondnok, Szatmári József községi bíró és a presbitérium tagjainak neve.
A lelkészválasztási huzavona lezárásáról egy kedves történet is kereng a faluban, mely szerint az állandó bizonytalanságot megunva Nagy János főgondnok személyesen utazott el gróf Tisza Istvánhoz, az egyházkerület egyik világi vezetőjéhez, ahol kemény szavakkal adta elő sérelmüket, majd kijelentette, ha a püspök nem engedi Tomory Dezsőt szabolcsi lelkipásztorrá választani, akkor ez a kicsiny közösség egyetemlegesen áttér a katolikus hitre. Tisza István kétkedő válaszára Nagy János újra megerősítette a szabolcsi reformátusok elhatározását, s nem sokkal később Kiss Áron püspök is áldását adta arra, hogy Tomory Dezső léphessen immár megválasztott lelkészként atyja örökébe.
A lelkészbeiktatási ünnepséget 1907. október 20-án tartották meg Görömbey Péter esperes és még nyolc környékbeli lelkipásztor részvételével. Az istentisztelet előtt az úrasztalánál az esperes imája és rövid beszéde után átadta az ifjú lelkésznek a hivatalos jelvényeket, a templom kulcsát, az úrvacsorai kelyhet és a Bibliát. Mindezek után a már megválasztott és beiktatott új lelkész tartotta az istentiszteletet, melyet a presbitérium ülése, később ünnepélyes közebéd, este pedig bál követett.
Az új lelkész első ténykedései közé tartozott, hogy egy új harangra rendezett gyűjtést, melyet Kisgejőcön öntettek, s 1907. április 21-én fel is szenteltek.
A gyermekek számának növekedésével 1908 elején az egyháztanács úgy döntött, hogy a korabeli iskola a maga alig harminc négyzetméteres alapterületével az odajáró 58 református diák számára mindenképpen kicsi, ki kellene bővíteni vagy inkább a kor igényeinek megfelelő másikat kellene építeni záros határidőn belül. A falu képviselő-testülete is még 1907. április 17-én úgy határozott, hogy teljesen új iskola kell, melynek költségeihez kétharmadrészben hozzá is járulnak. Ezután az egyház is az építés mellett tett le voksát 1908. március 23-án, hozzátéve még azt is, hogy az új iskolában természetesen minden felekezet tanulóinak helyet adnak.
Augusztus 26-án a lelkész bemutatta a terveket, s az egyháztanács határozata alapján az építkezést még abban az évben elkezdték a templomtól nyugatra kijelölt területen. Tomory Dezső indítványára a tervező Kovács József ácsmesternek negyven korona tiszteletdíjat állapítottak meg. Ugyanezen a napon az építésre beérkezett két ajánlat, Tóth Károly és Bucskó János, valamint Kovács János buji kőműves közül az utóbbi 1175 koronás kivitelezői kalkulációját fogadták el. Az építés vezetésére a tanács a lelkészt, a főgondnokot, a bírót és a tanítót kérte fel. A költségek fedezésére kétezer korona kölcsönt vett fel az egyház szeptember 15-én, és a községtől a törvény értelmében kapott ugyanannyit, pontosabban 1937 koronát október 14-én.
Négy nap múlva a beérkezett ácsmunkák kiadásáról döntöttek. Konyár János szabolcsi, Morvai József bodrogkeresztúri, Kovács József rakamazi és Csegei János szabolcsi ácsok ajánlatai közül Morvai Józsefét találták elfogadhatónak, aki anyaggal együtt 1385 korona öt fillérért vállalta a munkákat, s így a szerződést vele kötötték meg. 1909. május 23-án a lelkész jelentette be, hogy az iskolára való gipszdíszek árát a költségek kímélése végett az egyház vezetői és támogatói: Nagy János, Tomory Dezső és Tomory Zoltán, özvegy Tomory Andrásné, Kozma Ferenc, Veress Aladár és Toka Károly tanító adták össze.
1909. szeptember elejére az intézmény új otthona elkészült, azt vasárnap, 5-én rövid ünnepség keretében adták át, a régi épületet még azon az őszön elárverezték.
Az új iskolában indult meg az 1909-es iskolai év és végre állandó helyet kapott a Toka Károly tanító által szervezett és vezetett egyházi énekkar is, mely a heti próbáit már ott tarthatta. A templom és a tanítói lak között épült fel, párhuzamosan az úttesttel. A kor minden követelményének megfelelt. Az utcafronton öt nagy ablak biztosította az elegendő fényt, az egy nagy tanterem (tizenegy méter hosszú, hat és fél méter széles és négy méter magas) akár száz gyermeket is kényelmesen befogadhatott, s még akkor is elegendő levegőt biztosított, amit az iskolaépület elején és végén felszerelt, zsalus szellőztetők is frissítettek. Az udvari részen oszlopos tornác futott végig. Az épület elé fenyőfákat ültetettek a gyerekek a tanító vezetésével, az udvarra pedig a helybeli mesterek elkészítették a szükséges tornaszereket. Az iskolát később átalakították, és két tantermet hoztak létre (az egyik két-, a másik háromablakos volt), mindkét teremhez az udvari tornác felől külön bejáratot vágva, ugyanakkor a két tanterem között is volt egy ajtó, a tornácot beüvegezték, s középen egy szertárhelyiséget alakítottak ki.
1911-ben már arról tárgyalt az iskolaszék, hogy nemcsak a nagyjából ötven református, hanem a húsz más vallású, túlnyomórészt katolikus gyermek tanításáról, elhelyezéséről is gondoskodniuk kell a népiskolai törvény értelmében, mert a korábban ugyan létező, de mindig kis létszámmal működő katolikus iskola ekkorra megszűnt. Ugyanazon év tavaszán a Temesvárról és Zalaegerszegről hozatott díszfákkal fásították be a templomudvart.
1910. március 29-én Toka Károly tanítónak új díjlevelet állapítottak meg. Tanítói teendőkért tandíja ötven gyermek után (ötévi átlag): kétszáz korona. Párbér a hívektől: 203,58 korona. Stóla kántori teendőkért: 18 korona. Az egyház 42 forintos alapítványának egyharmad része: 1,40 korona. A Dobozy-alapítvány kamata: 4,20 korona. Gazdasági ismétlő iskolában tanításért és a faiskola kezeléséért 260 korona. Tíz hold ingatlan jövedelme százötven korona. Államsegély, fizetéskiegészítés címen: 163 korona. Államsegély, korpótlék címen: négyszáz korona. Temetőfű árából kántori teendőkért: húsz korona. Összesen: 1420 korona, 18 fillér.
Mindezekért a tanító kötelességei az alábbiak voltak: „A mindennapi és ismétlő iskola tanitása, valláserkölcsi és hazafias szellemben való nevelése az egyházkerületi tanterv rendelkezése szerint. A templomi istentiszteleteken az éneklésnek orgonával való vezetése és temetés. Az egyházi törvények tiszteletben tartása, s főként a tanító s énekvezérre vonatkozó törvények megtartása.”
1911. május 7-én Nagy János főgondnok is eltávozott az élők sorából, és az egyházra százhatvan koronát hagyott. Utódja Szatmári József lett. 1913. március 14-én lelkész jelenti, hogy a felsőbb rendeletre Ifjúsági könyvtár létesült, s erre az I. típusú könyveket rendelte meg 99,63 korona értékben.
1914 nyarán, az általános mozgósítás elrendelésekor Toka Károly tanító is hadba vonult 1914. augusztus 2-án, majd a következő év március 22-én Przemyslben orosz fogságba esett. Az első évben – dacára sok elfoglaltságának – Tomory Dezső lelkész tanította a gyermekeket. 1915 elejétől Zsoldos Ferenc vencsellői tanító hetente egy délután segítette a lelkész ez irányú munkáját. 1915. október 1-jétől, az új tanévben már Szabó Irén ohatpusztakócsi okleveles tanítónő vette kézbe az I–VI. osztályt a faluban. Helyettes tanítóként havi száz korona volt a javadalma, kántori teendőket nem vállalt, viszont kézimunkát oktatott a leánygyermekeknek.
1916 nyarán, tekintettel a háború során előállott nagy munkáshiányra, s azért, hogy a több gyermekes anyák és a hadiözvegyek is dolgozhassanak, ugyanakkor gyermekeiket biztonságban tudhassák, az iskolában nyári napközit létesített a falu és az egyház. Az erdélyi román betörés hatására már abban az évben sok menekült érkezett Magyarországra, közöttük tanítók is. Az 1916–17-es tanévre közülük hívta meg az egyház Papp János Maros-Torda megyei seprődi tanítót, aki már 28 éve volt a pályán, havi százkoronás illetménnyel, lakással és egyéb természetbeni járandóságokkal. A tanító azonban 1917 tavaszán súlyosan megbetegedett, majd hazatért falujába, s így ismét a lelkész vette át ezt a munkát. Az 1917–18-as iskolai évre László Ilona tanítónőt kérte fel a presbitérium, aki október 7-én munkába is állt.
1918 elején a vármegyei királyi tanfelügyelőség Horváth Gizella okleveles tanítónőt mint állami tanítót a háború idejére Szabolcsba osztotta be szolgálatra. A presbitérium ugyanakkor azt szerette volna, ha a korábbi tanítónő marad az iskolaév végéig, az új pedig csak 1918 őszén foglalja el hivatalát. Ezt a megoldást a tanfelügyelőség elvetette, s ragaszkodott Horváth Gizella 1918. február 1-jei munkábaállásához. Ezért az egyház László Ilonával békességes megegyezést kötött, kifizetve neki négyszáz korona végkielégítést. Horváth Gizellát viszont az új tanévre Ó-Verbászra helyezték, így az iskola ismét tanerő nélkül maradt. Az 1919–20-as iskolai évre az egyház Csáthy Erzsébet tanítót alkalmazta, mivel Toka Károly még mindig orosz fogságban sínylődött.
Szatmári József főgondnok 1918. február 23-án állásáról lemondott, 1919 nyarán, hosszú betegeskedés után meghalt. 1919. február 23-án Tomory Zoltán főbírót, Tomory Dezső testvérét választotta főgondnokául az egyház.
1920. március 15-én, a román megszállók kivonulása után tartott első presbiteriális ülésen az egyháztanács, tekintettel az utóbbi idők örvendetesen megszaporodott házasságkötéseire, azt a határozatot hozta, hogy ezután a Mudrány-tagból mindenki csak nyolcszáz négyszögöles területet bérelhet, s így mindenki és minél előbb részesülhessen annak „áldásaiban”.
1920. március 14-én a szabolcsi ifjúság az egyház új harangja javára műkedvelői előadással egybekötött jótékony célú táncmulatságot rendezett, melynek tiszta jövedelme 1356 korona volt. A fényesen sikerült előadást Csáthy Erzsébet helyettes tanítónő rendezte, a szereplők a jegyzőkönyv tanúsága szerint a következők voltak: „Tóth Margitka, Csombók Jolánka, Szatmáry Zsuzsánna, Pallai Gábor, Nagy József (Balsa), Szatmári Károly, Szatmári Lajos, Veiser Dezső (Balsa), Papp Ferencz, Kovács Veronka, Szatmáry Béla, Pallai István, Pallai Erzsike, Horváth Gyula, Bihari János, Béres Gábor, Lakatos Bertalan, Bodnár József, Cserged Erzsike, Csombók Bözsi, Csombók Jóska, Lakatos Ferencz, Klein Mór”. Az új acélharang 1920 nyarára készült el Disgyőrben, azt a lelkész maga fizette ki. A 109 kilós, 2101 korona értékű harangot 1920. május 23-án szentelték fel.
1920. szeptember 24-én Toka Károly tanítót elbocsátották az orosz fogságból, s az 1921-es tanévet már az ő vezetésével kezdték meg a szabolcsi gyermekek. Az 1922. március 31-i egyházmegyei iskolalátogatás, azt a következtetést szűrte le, miszerint a „…a Toka Károly tanító úr vezetése alatt álló szabolcsi ref. elemi népiskola a Tiszaberczeli [iskola] kör összes iskolái közül a legkitűnőbb, a legkiválóbb iskola. Igazán lelki gyönyörüség iskolánkban látni a szép rendet és fegyelmet, s hallani a mintaszerű tanítást és összhangzatos éneklét, s hallgatni a gyermekek értelmes és okos feleletét.”
Az 1920-as évek elejétől induló és egyre gyorsuló infláció hatására a Mudrány-járadékosok sorban jelentkeztek életjáradékuk összege felemelésének kérelmével. Végül is hosszas tanácskozás után a presbitérium a százszázalékos emelés mellett döntött, kikötve, hogy az a legmagasabb összeg, amit egyszer s mindenkorra megadni óhajt.
1926 októberétől már négyszáz négyszögöles parcellákat méretett ki az egyház, olyan sok volt a jelentkező. A szegénység, a napi gondok a lelkeket is mételyezték, sokan a szektákhoz menekültek a nehézségek elől. Nem véletlen, hogy már 1927. január 8-án az egyháztanácsi ülésen a lelkész a presbitérium mellé belmisszió bizottság megválasztását sürgette, melynek feladata lészen: „gyülekezetünk tagjainak – nagyjainak, kicsinyeinek – lelki és testi táplálása, gondozása, gyámolítása, melyet eszközölhet majd: vallásos iratok terjesztésével, vasárnapi iskola, vallásos estélyek tartásával, énekkarral, özvegyek és árvák, anyák és csecsemők anyagi támogatásával”.
A gyűlés egyhangú határozattal az akkori presbiterek – Tomory Zoltán, Kiss István, Tóth József, Nagy Ferenc, Pallai András, Cserged István, Kozma Ferenc – feleségeit, új tagként Konyár Istvánt és feleségét, Nagy Esztert, valamint Csombók Ferencet és feleségét, Szatmári Juliannát, s özvegy Szatmári Józsefnét választotta meg. Ugyanekkor a szegények és árvák gondnokául Kozma Jánost, az anya- és csecsemővédelem ellátására pedig a fent említett asszonyokat kérték fel és választották meg.
Munkájuk 1928 elejétől vett nagyobb lendületet. Összeírták az egyház segélyre leginkább rászoruló tagjait, számukra gyűjtést rendeztek, a lelkész több példányban megrendelte, majd a tanító segítségével szétosztotta a gyülekezet tagjai között a Téli Újságot, a Keresztyén Családot és annak naptárát, buzdítva mindenkit a vallásos irodalom olvasására. Az iskolában a gyermekek a tanulás mellett a Virágos Kert és a Tündérvásár gyermeklapokat olvasták. Fontos feladatul rótta önmagára a belmissziós bizottság azt is, hogy vegyes házasságok esetén a házasulandók a református vallás javára egyezzenek meg, s a születendő gyermekeket is reformátusnak kereszteljék.
1927. december 23-án a mindennapi iskolás gyermekek a tanító vezetésével megalakították az Ifjúsági Vöröskereszt Egyesületet, hogy „megszokják, vérükké váljék a hasznos munka, a jó cselekedet, hogy a jót, szépet, nemeset, segélynyújtást, könyörületet nem elég csak tudni, azt tenni, gyakorolni is kell”.
A nehéz viszonyok között a kivándorlás, ha titokban is, de tovább folyt. 1928-ban Konyár Károlyné hagyta el gyermekeivel a falut, s az Amerikában lévő férjéhez utazott. Az ő 550 négyszögöles bérleményét a harctéren megsebesült Takács Géza kapta, míg a szintén Amerikában meghalt Lakatos Bertalan itthon élő feleségétől a Mudrány-tagban lévő kétholdas bérlete egyik felét négyszáz négyszögölenként osztotta ki a presbitérium arra a korábbi határozatára hivatkozva, hogy özvegyi jogon csak egy holdat lehet bérelni.
1928 május végén Tomory Dezső lelkész – aki az utóbbi időktől egyre többet betegeskedett, testsúlya hirtelen megnövekedésével egyre nehezebben mozgott, s mind gyakrabban helyettesítette őt a szószéken segédlelkésze, László Zoltán – nagy beszédet tartott a belmissziós bizottság előtt az országban gombamód szaporodó szektákról, a baptistákról, nazarénusokról, metodistákról, anabaptistákról, akik megjelenésükkel gyengítik a falu református hitét.
Az egyháztanács a hit védelmére úgy határozott, hogy aki bármelyik szekta gyűlésén megjelenne, s azt a református hitnél előbbre helyezné, megintésre, dorgálásra, harmadjára pedig a Mudrány-tag áldásaiból családjával együtt azonnal és örökre szóló kizárásra ítéli, őket az egyház el nem temeti, a harangot értük meg nem húzatja, hanem ha valamelyik szektába belépnének, még életükben kiharangozzák őket a közösségből, melynek számára erkölcsi halottakká váltak. A kemény elhatározásnak lett is foganatja, s 1929 elején a lelkész büszkén jelenthette, hogy az érdeklődés a „hívők irányába szembeszökően meglanyhult”. A hit erősítésére tartotta az egyházközség rendszeresen a Református Napokat is a környékbeli lelkészek aktív részvételével.
1931-ben a helybeli katolikusság épített magának kápolnát és haranglábat, 1936–37-ben pedig felépült a katolikus iskola is ötezer pengős államsegély-lyel. Egy tanterem és mellette a lakás. Az új iskolában 1937 novemberében kezdődött a tanítás tizenhárom elsőssel, az évek során végül majdnem hatvan főre emelkedett a katolikus iskolások száma. Az első tanító Pálmai Adolf volt, 1940 őszétől Orosházi Lajos, majd Bencze Irén, 1942 őszétől 1944-ig Szathmári Károly, utána pedig az államosításig Illés Károly tanította abban az iskolában a gyermekeket.
Az 1930-as évek elejére a falu tanköteleseinek a száma már majdnem elérte a száznegyven főt. A községi képviselő-testület az 1933. augusztus 9-i ülésén a második tanítói állás megszervezéséről döntött. A terheket úgy osztották meg, hogy a falu fizeti a tanító lakbérét és a nyugdíjjárulékot, minden más kiadás az egyházé. A második tanítónő, Szigethy Erzsébet az állami fizetése, a kilencven pengő ötven fillér mellett az egyháztól is kapott még havi tizenhárom pengőt. Toka Károly tanító fizetése 209 pengő 23 fillér. Ebben az időben történt meg az iskola két tantermessé alakítása is.
1934. május 20-án Szigethy Erzsébet helyére Sebők Irén okleveles tanítónő került a faluba. 1938-ban a korábbi ismétlő iskola helyére gazdasági irányú továbbképző iskolát indítottak, melyhez „a község a régi faiskola területével, mely természetes élősövénnyel van körülkerítve és terület tekintetében is a követelményeknek megfelel – biztosítva látja a gyakorló terrületet is” – olvashatjuk a határozatban.
Az 1919-ben a toronyból lelőtt nagy harang újjáöntése elsőrendű feladatának tekintette Tomory Dezső, de erre lehetőség csak 1935-ben nyílt meg. Slezák László budapesti harangöntő műhelyében készült el a 208 kilós és 985 pengőbe került harang. A mester már 1935. augusztus 1-jére leszállíttatta Szabolcsba a harangot, de a felszentelés időpontját elhalasztották szeptemberr 22-ére, mert erre a napra jelezte látogatását a magas vendég, dr. Baltazár Dezső, a tiszántúli egyházkerület püspöke. Ő áldotta meg aztán az egyház új harangját. Tiszteletére a presbitérium díszközgyűlést tartott, ahol a püspök mind a lelkipásztort, mind pedig a tanítót elismerő szavakkal méltatta áldozatos munkájukért, majd lakásán látogatta meg Tomory Zoltán főgondnokot, Kiss István pénzkezelő gondnokot és Toka Károly tanítót. Ezután a földvárban tett sétát kíséretével. Az éjszakát a főpásztor a lelkész lakásán töltötte, másnap pedig tovább indult hivatalos útjára, a balsai református egyház megszemlélésére. Ide Tomory Dezső, Tomory Zoltán és Toka Károly, valamint felesége, Kastaly Erzsébet is elkísérték.
Az 1935-ös egyházi névtár szerint a szabolcsi anyaegyháznak 697 lakosa van, melyből 418 lélek református. Temploma, vegyes (fiú és leány) iskolájában I–VI. osztály működik. Lelkipásztora Tomory Dezső, immár 27 éve, a tanító Toka Károly, aki egyben „énekvezér” is, segédtanító Sebők Irén, a főgondnok Tomory Zoltán, gondnokok Kiss István és Kozma János.
A presbitérium tíztagú. Itt említik szórványként Timárt, melynek 1890 lakosából 62 lélek református.
1936 február elején 56 éves korában elhunyt az egyre többet betegeskedő Tomory Dezső református lelkész, akit hatalmas tömeg kísért utolsó útjára február 11-én. A Debreceni Protestáns Lapban Baráth Imre gávai lelkész búcsúzott tőle. Az ő szavait idézzük: „Érdekes, tipikus református lelkipásztor volt. Hozzá hasonló lélek aligha fogja soraink között egyhamar taposni a földet. Soha sem nősült meg. Fizetésének, saját vagyona jövedelmének nagyobb részét egyházára és barátaira áldozta. Óh hány szegény pap- és tanító gyermeke áldja emlékét? Hány kisdiák tanult tőle önzetlenséget, akiket úton-útfélen adományokkal, ajándékokkal halmozott el? Jövedelmét valósággal úgy osztotta be, hogy annak tekintélyes része visszavándoroljon azokhoz, akiknek kevesebbet adott a végzet, a gondviselés. Egyházának híveit rajongásig szerette. (…) Gazdag, nőtelen, független ember létére valósággal példaképpen tündökölt egyházmegyéjének és vármegyéjének közönsége előtt. (…) Aratás táján, minden esztendőben, egy-egy napon, kitárult az ősi földvár alatt a parókhia kapuja. Ilyenkor vendégeskedés volt nála. Az esperesnek, a vármegye vezetőségének, a környék papjainak ilyenkor rendesen ott kellett lenniök. (…) Jó volt mindenkihez. Ama példaszót: Aki bírja, az marja – nem ismerte. Sem irigykedni, sem gyűlölködni nem volt képes soha. Csak szeretni tudott. (…) Őt is szerette mindenki. Egyházmegyéje már régebben tanácsbírósággal tisztelte meg. Tagja volt a törvényhatóságnak, a vitézi széknek. Amikor meghalt, temetése idején a szabolcsi földvár környékén egymást érték az autók, a fogatok, bricskák, szekerek. A nagy gyászos sereg egyenesen a templom felé tartott. Ott voltam én is. Szegény Dezső barátomat ott találtam egy üvegfedelű koporsóban. Ott siratták hívei. – Sohasem lesz ilyen papunk – zokogták keservesen…”
Tomory Dezső halála után segédlelkésze, Kovács István vitte tovább az árván maradt gyülekezet ügyeit, Orosz Tamás vencsellői lelkész felügyelete alatt. 1936. március 8-án az egyházi törvényeknek megfelelően megtörtént az új lelkész megválasztása is. A szabolcsi egyházközség ezen a napon csengeri Barkász Aladár újfehértói segédlelkészt hívta meg lelkipásztorának.
1938. január 16-án főgondnokul, titkos szavazással, Veress Aladárt választották, aki alig egy hónap múlva meghalt. Utódjául február 26-án Cserés Józsefet közfelkiáltással választotta meg a közgyűlés.
1938. december 12-én Barkász Aladár lelkész azt a tervet terjesztette a presbitérium elé, hogy mivel az iskola második tanterme üresen áll, azt Ifjúsági Egyesületi teremnek és Olvasókörnek rendezzék be. E célból bútorokra, szórakoztató játékokra és főképpen egy rádióra lenne szükség. Mindezen költségekhez Toka Károly igazgató tanító az általa vezetett énekkar pénzéből ötvenpengős támogatást ígért.
A presbitérium a kulturális egylet megalapításának gondolatát örömmel fogadta, s megbízta a gondnokot a szükséges bútorok elkészíttetésével, a társasjátékok és a rádió megvételével. Elhatározták, hogy az ifjúsági kör kedden, csütörtökön és vasárnap este öt és kilenc óra között a gondnok felügyelete alatt működik, de ott sem pénzben kártyázni, sem szeszes italt fogyasztani és dohányozni nem szabad. 1940-ben a faluban megalakult a szabolcsi Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet is, melyenek alapszabályát 1940. augusztus 17-én adták be megőrzésre a vármegyei levéltárba.
1939 tavaszán Toka Károly igazgató tanító egészségi állapotára való tekintettel szabadságot kért szeptember 1-jéig. Szabadsága idejére a helyettesítéssel a szabolcsi születésű Veress József okleveles tanítót bízták meg. 1939. szeptember 1-jén Toka Károly negyvenévi szolgálat után nyugállományba vonult, majd elköltözött a faluból. Utódjául Veress Józsefet választották meg. Veress József azonban a háború kitörése után tartalékos zászlósként bevonult Kassára, majd orosz fogságba esett, ahonnan csak 1948. július 12-én tért haza. Helyére a háború alatt az egyház helyettes tanítókat, tanítónőket hívott meg: Sajgó Irént, Szathmári Olgát, a háború után Kaffka Margitot, Iski Károlyt, 1946. január 1-jétől Zombori István kántortanítót.
1945. január 21-én a lelkész azt kérte a presbitériumtól, hogy a ledőlt torony helyére építsenek időtálló haranglábat, melyre a gondnok már megalakudott Augusztin Albert ácsmesterrel, aki hatszáz pengőért elvégzi a munkát. A költségekre a lelkész kéthavi fizetését, 360 pengőt ajánlotta fel. Az egyháztanácsból Cserés József gondnok hatvan, Pallai János huszonöt, Lakatos Ferenc száz, Csegei József pedig húsz pengőt adományozott a nemes célra.
1945 októberében Fekete Ferenc ácsmesterrel egyeztek meg a templom helyreállítására, elsősorban a tető elkészítésében és a palázásában. Ezt a munkát az ács, az egyre növekvő infláció miatt, négy mázsa napraforgómagért és tíz mázsa csöves tengeriért vállalta fel. A lelkész öt, Pallai Gábor egy, Vigvári Ferenc egy mázsát, Lakatos Bertalan pedig ötven kilogramm tengerit ajánlott fel.
1946. december 1-jén ugyanezzel az áccsal a kórus megépítésében állapodtak meg ötszáz forint munkadíjban. A szintén elpusztult orgonát már nem állították helyre, helyette harmóniumot szerzett be az egyházközség.
1947-ben az Újjáépítési Minisztérium kétezer forintos segélyben részesítette az egyházat a templom felújítására, s Kiss Bertalan is küldött Amerikából ötven dollárt. A templom még 1947-ben elkészült, s a felszentelése december 7-én megtörtént. 1948. június 27-én a lelkész bejelentette, hogy érintkezésbe lépett Slezák Rafael harangöntőmesterrel a leszakadt harangok újjáöntésére. A presbitérium határozata szerint az új, kétszáz kilogrammos harangra az alábbi feliratot kell öntetni: „Az 1914–18-as világháborúban kilőtt, az 1944. nov. 2-án felrobbantott toronyban megnémult harangját újraöntette a szabolcsi ref. egyház 1948. okt. …-án. Egyedül Istené a dicsőség.”
1949. június 11-én a presbitérium ülésén örvendetes hírt közölt Barkász Aladár: a Közlekedési Minisztérium nyolcvan folyóméter sínt utalt ki egy maradandó harangláb építésére, mely egy héten belül megérkezik a balsai vasútállomásra a lelkész közbenjárására, díjmentesen. Mindezekhez szögvasat és kötővasakat is kérvényezett. Ezek az anyagok az 1944-ben felrobbantott tokaji híd bontásából kerültek ki, melyekből összehegesztették a haranglábat, s azon még tábla is hirdette, hogy a Magyar Kommunista Párt adományozta azt az egyháznak és a falunak. 1949. október 9-éről azt olvashatjuk a presbiteri jegyzőkönyvben, hogy a „…Közlekedésügyi Minisztérium ajándéka, 1 vas harangláb elkészült és azt kiszállítva, felállították.” A harangláb a templom a műemléki helyreállításáig szolgálta az egyházat.
Az iskolák államosítása, 1948 idején Zombori István, majd a hadifogságból való hazatérése után, Veress János a református iskola tanítói, akiket 1948. szeptember 1-jével az egyház a vallástanítással is megbízott. Zombori István az államosítás után továbbra is Szabolcson maradt mint állami tanító, s nyugdíba vonulásáig volt a falu kedves „tanító bácsija” és könyvtárosa.
1950. január 23-án a lelkész javasolta a gyülekezeti terem létrehozását, mégpedig a templom nagykarzat alatti részének leválasztásával és a hátsó ajtó kijavításával. Ezek a munkák 1955-ben a paplak és a templom felújításakor megtörténtek.
1952 januárjától a vallásoktatást már nem lehetett az iskolában gyakorolni, a hatóságok ezt megtiltották. Az egy évvel később megtartott választáson ismét Cserés József lett a főgondnok, gondnoknak Fehér Imrét a korábban, 1949 júniusában elhunyt Kiss István helyett, presbitereknek pedig Szatmári Lajost, Lakatos Bertalant, Kolába Istvánt, Erdős Jánost, Csáti Gábort, Csombók Józsefet, Fazekas Imrét, Pallai Gábort, pótpresbitereknek Udvarhelyi Józsefet és Horváth Gyulát választották meg. 1960-tól Cserés József helyett Csombók József a főgondnok.
Az egyház szerény bevételeinek növelésére 1954. augusztus 22-én a rakamazi ktsz cipészrészlegének adta bérbe az út mellet fekvő melléképületének első helyiségét havi száz forintért. Barkász Aladár 1970-ig volt a szabolcsi református egyház lelkésze, utána Mikola István szolgált itt, majd 1973-tól a balsai lelkész, Körtvélyessy László járt át istentiszteletet tartani.
1977. március 24-én a megyei tanács múzeumi célra megvásárolta a Mudrány-kúriát, helyébe az iskola mellett az egyháznak a helyi tanács biztosított egy hatszáz négyszögöles telket. Ezen épült fel később az új parókia. Három évvel később a timári községi közös tanács az iskolát felajánlotta bontásra a helyi termelőszövetkezetnek nyolcvanezer forintért. Ezt az ösz-szeget az Ingatlankezelő Vállalat állapította meg, s a bontásra – állítólag – azért volt szükség, hogy a szépen helyreállított templomra jobb kilátás nyíljék. 1983 tavaszán a helyi tanács megbízásából az iskola bontása megtörtént.
Ekkortól szolgált a községben Fehér János; később, 1985-től Borbély Béla majd Horváth Lajos lelkészek Vencsellőről és Gáváról jártak át prédikálni. 1995. október 1-jétől Deli Márta segédlelkészkedett Szabolcson, 1997 októberétől Sipos Brigitta hirdeti itt az igét.
Pohár. Kassa, XVII. és XVIII. század. Utólagosan vésett felirata: „Mudrány Jánosné Bárczay Katalin aj. 1857”
Fedeles talpas serleg. Kassa, 1708. Utólagosan vésett felirata: „Aj. Mudrány Jánosné Bekény Franciska 1906"
A református templom tornyának építése (1900)
A református templom elkészült tornya (1900)
A református iskola 1983-ban elbontott épülete
Szabolcsi iskolások Csáthy Erzsébet tanítónővel (1918)
Egy falusi hétvége: Konyár Margit és Anna, valamint Bodnár Irma és Jolán két helybeli zenekarral (1938 körül)
Bodnár Erzsébet és Kiss Károly házasságkötése a násznéppel, mostohaapja, Nagy János főbíró házában (1934. április 12.)
A római katolikus kápolna
A református templom harangjának felhúzása 1935-ben. Az első sorban balról jobbra: Tomory Zoltán, Tomory Dezső, a harang mellett Balthazár Dezső püspök, csokornyakkendőben Toka Károly tanító. A háttérben a szabolcsi énekkar
A református paplak (a Mudrány-kúria előtt). Jobbról balra: id. Porzsolt István református lelkész és felesége, leányuk, Barkász Aladárné és férje, valamint egy ismeretlen házaspár (1936)
Veress József tanító, tartalékos zászlós, szabadságon
Az általános iskola 8. osztályos tanulói, tanítóikkal, Veress Józseffel és Zombori Istvánnal (1951)
Fazekas Imre a református egyház kurátora, MÁV-egyenruhában
Körtvélyessy László, a református egyház első helyettes lelkésze
