III
III
Ugyanakkor a következő álmot látta Roszkornyifog. Úgy volt, mintha ők ketten, Kjebalklajovval, együtt volnának gyerekek, és egy nagy, sárga ház ötödik emeletén volnának, az ablakokban, melynek üvegén zöld penész volt és légypettyek. És akkor Mátya egyszerre csak elkezdte nyomni kifelé Kjebalklajovot. És csak nyomta kifelé az ablakon, és Kjebalklajov csak kiabált, hogy nem bírja - és Mátya nyomta tovább, és Kotyka alulról húzta a Kjebalklajovnak a fejét -, és már olyan hosszúra kihúzták őt, hogy leért a második emeletre, de még élt és siránkozott, öt méter hosszúra kihúzott szemekkel, nyögve, hogy csak Szemjonovnát ne bántsák. És Roszkornyifog érezte, hogy ezt nem lehet, nem szabad, de mégis húznia kellett, és ekkor Kjebalklajov egyszerre elszakadt, derékban, egy nyers, süket hangot adva.
Hideg veríték ütötte ki a homlokát. Halkan zokogni kezdett, tudta, hogy innen kezdve valami új, valami más dolog kezdődik, ami eddig még nem volt. De ennek a más, annak az új dolognak a leírása már nem tartozott az ő eddigi életéhez - az ő eddigi élete ezzel végérvényesen és örökre lezáródott.
