4
4
A Péterke fantasztikus és groteszk ajánlatára mindannyian felbámultak. Apja-anyja mogorván legyintettek, a jegyző elmosolyodott:
- Inkább egy másik affért intézhetnél el: eredj s beszéld rá Fricit, hogy jöjjön el.
- Hát mi történt Fricivel? - kérdezte az anya.
A jegyző hallgatott, kedvetlenül dörzsölte meg a bajusza tövét.
- Tudja az ördög, már megint rájött a happáré.
- De miért?
A jegyzőnek nem volt kedve nyilatkozni. Újabb sürgetésre aztán elfordította a fejét, valahova felfelé nézett a plafonra, ahol már semmit sem lehetett látni, csak a kályhából kivillogó tűz fényét a sötétben.
- Meg akarja magát ölni, hogy újra gyereke lesz.
A lélegzetek is megálltak, az anya felpattant, két kezét újra meg újra összekulcsolta, s görcsösen feljajongott:
- Jaj, istenem, istenem, be utállak benneteket... Eredj ki innen.
Ez a belépő Pannira szólt, aki azonban megállt.
- Eredj, nézz utána a terítésnek, itt olyan dolgok vannak, ami nem lánynak való, ezek a nyomorult férjek...
Morális felháborodással, undorral, gyűlölettel nézett nejére.
Annus belátta, hogy csakugyan nem lánynak való téma van szőnyegen, és lassan elment.
A legátus, akit maguk közt felejtettek, hiszen úgyis pap, s papnak ott a helye a haldokló mellett - borzasztó kényelmetlenül érezte magát, már régen látta, hogy ő sehogy sincsen itt helyén, de nem bírt ürügyet találni arra, hogy kivonja magát a körből. Most felállt.
- Valam... - nyögte, de semmiféle mondat nem sült ki ebből, hanem egyszerűen kiiszkolt, mintha kergetnék. Odakint kezdett körülnézni, hogy merre is keresse az ürügyet...
Akkor aztán megindult, mint a lavina, odabent a vihar.
- Maga a legutolsó ember a világon - kezdte a mama -, meggyilkolja a lányom, nem volt elég öt év alatt három?
Gyűlölettel nézett a jegyzőre.
- Ereggy Friciért - szólt rá hirtelen a fiára, akiről megérezte, hogy teljesen osztozik az ő véleményében, amennyiben a jegyző sógort úgyis egész életében utálta. - Mondd meg Fricinek, hogy nekem rögtön itt legyen!... Velem nem fogtok ujjat húzni... Apádat kirúgják, mint egy kutyát, s ti így becsülitek meg magatokat!... Egy perc múlva itt legyen Frici...
Péterke kereste a kalapját, de eszébe jutott, hogy bizony ott hever valahol a szénakazlak körül, ahol Mihók kocsis leütötte a fejéről... Erre szótalanul kiment a szobából a kurta bekecset előkeresni, s báránybőr süveget húzott a fejére, amely egész a füléig eltakarta szegény kékfoltos homlokát. Sziszegett, mikor ráhúzta, mert kicsit fájdalmasak a szerelmi harcban nyert sebek.
- Ha maga megmondja a saját véleményét - szólt a jegyző az anyósnak -, én is megmondom: vegye tudomásul, hogy a maga lánya a leglustább disznó, akit ismerek.
- Mit beszél maga az én lányomról, maga aljas, maga ostoba jegyző. Három gyerek öt esztendő alatt, úristen, s most a negyedik, és még esetleg...
- Lomha dög! tudja! - lármázott a jegyző -, én ilyet nem láttam soha, ha leül a díványra, reggeltől estig fel nem áll! Képes ott ülni egy egész napon keresztül. Ha ilyen vóna, mint maga, akármilyen sovány is... azt elismerem, hogy mama az egyetlen, aki ebben az egész családban dolgozik, és kínlódik ezzel a rongy kis testével, minden tisztelet, becsület; de a leánya?... kérem az nem mosdik meg egy télen háromszor!... az a piszok, ami nálam van: egy béresnél nagyobb tisztaság van! Már úgy el vagyok keseredve az élettől, hogy örülök ha kihúzhatom a lábam hazulról...
Nem lehetett megállítani azzal sem törődött, hogy az anyósa is lármázott, csak folytatta a magáét, így aztán egyszerre ketten beszéltek, s egyik sem értette a másik szavát.
- Te vagy az oka, mert melletted nincs élete, csak a gyerek, egyik a másik után, és semmi könnyebbsége, veled nem lehet meglenni, te egy ostoba ember vagy, nem érted meg, hogy az asszony nemcsak arra való, hogy... hanem arra való, hogy... Én is elég bolond voltam, hogy az egész életemet feláldoztam a férjemnek, itt van, tessék ez az eredménye, hogy most öreg napjaimra egy garas nélkül mehetek Szegedre! Mit keresek én Szegeden, sose voltam én ott életemben, hogy fogom én azt megszokni, hogy nekem még a zöldséget is a piacról kell venni...
És így tovább. Mikor mind a ketten kifáradtak a párhuzamos lármázásba, egy kis csönd lett.
- Inkább tett volna mama félre valamit - mondta a jegyző -, más jószágigazgatónak birtoka van, vagyona van, mire nyugdíjba menne.
No, hiszen csak erre indult meg a lavina:
- Az én uram mellett? Itt ma is harmincra kell főzni, és ez mindig így volt; nem vagyok én ördög, hogy mindent meggyőzzek: a sok dáridó, a sok mulatság, eszem-iszom, itt hizlaltatni a cimborákat, a szájatörlő sehonnai barátokat, akikből semmi haszon nincs, csak hát urak vagyunk! Hogy lehetne arról még szót is szólani, hogy egy kicsit hátrább az agarakkal: ez? - folytatta egyre élesebben, látva hogy az öregúr bele sem szól... (Bezzeg máskor próbált volna!... Megrendült volna még a tető is a fejük felett, egyszer a nagy ebédlőasztalt, amelyik két mázsa, ezt a több száz éves szúette öreg bútort, ezt az egészet az összes terítéssel együtt borította a felesége fejére. Szerencse, hogy az asszony mindig olyan volt, mint a gyík, kövek közt is el tudott bújni, semmi baja se lett, úgy szedték ki a székek s asztallábak alól.)
De most ült: egy pillanat alatt vége volt?... Már nem érezte magát férfinak? gazdának? bölénynek?... Már egy kataszteri becslőbiztos lett a legelső szótól, amit ráolvastak?...
Annuska nyitott be. - Anyukám, lelkem, drágaságom, jönnek Szalayék, már hallom a csengőjüket...
Úgy könyörgött a hangja, olyan édes üveghangon, hogy a kő is meglágyult volna rá, de az anyja most nekiállt:
- Hallgass!... te vagy az oka mindennek!... Most aztán itt fogsz maradni nekem vénlánynak!...
- Anyuskám, anyuskám - mondta Panna lányom, és a szíve tele volt sírással, s félve közeledett az anyjához, de ez csak annál bőszebben támadt rá.
Úgy látszott, ma semmi sem fogja megakadályozni a katasztrófát.
- Igen, igen - sziszegte az anya -, jól ismerlek, jól ismerem a véredet! Nem vagy az én lányom, idegen fajta vagy... Kellett neked Józsi gróffal kikezdeni?
- De mamám - szólt Panna, s gőgösen felvetette a fejét.
- Hallgass: mindig a nő kezdi!... anélkül még soha senki után nem ment egy férfi sem... Miért nem jött utánam soha senki! Mert én olyan voltam, mint egy jégcsap: mondta a tulajdon öcsém, hogy: Ágnes mellett megfagy a leghevesebb férfi is. De temelletted felolvad még a kő is. Mit cifrázod úgy magad, mit ugrálsz, mit nevetgélsz annyit, mért nézel olyan melegen, mintha Isten tudja, mi volna a szívedben: most aztán megisszuk a levét a te szépségednek, meg a te kacérságodnak. El van apád csapva, mint egy rossz béres, még csak felmondás sincs: ma karácsony, tessék újesztendőre átadni a helyét az új igazgatónak... Mintha kapnának a grófok még egy olyan bolondot, hogy ebbe a vedlett, ócska házba beköltözzön: ez nem embernek való lakás, disznóól, húsz esztendő óta könyörgök, hogy legalább egy verandát csináltassanak, üvegezett verandát, hogy a szél télen be ne hordja a havat a szoba minden zugába, nem bírtam elérni, mert én hiába fúvom ki a tüdőm itt egész életemben, énrám sohase hallgatott, most aztán megihatjátok a levét...
Erős és szívből fakadó zokogásba tört ki, amelynek nem látszott vége, a lánya odarohant, szokott módján szelesen, bolondul, s csókolta és ölelte s letérdelt előtte és vele sírt: "Anyuskám, anyuskám, jaj istenem, istenem, hiszen te vagy a legszentebb, a legjobb anya..."
