Meghallgatja a rendőr életbölcsességét
Meghallgatja a rendőr életbölcsességét
A közrendőr minden átmenet nélkül, rögtön rátért a tárgyra:
- Ha én törvény volnék, vagy még több, a miniszter, én az ilyen lányokat, mint te, mind kivégeztetném.
A kövér nő - nyilván a szónok felesége -, mindenütt a fal mellett menve, bort és kalácsot tett az asztalra, aztán elvonult. Tudta már, mi következik.
A rendőr, a beszéd fonalát kissé elejtve, folytatá:
- A sör, a sok rossz sör elrontotta a világot, amíg bor volt, más volt!
A fiú is, a leány is ezt igen helyeselték, sőt nagy félelmében Erzsébet bátorságot merített, megszólalt:
- Adjon nekem egy kicsit, rendőr bácsi, nem ittam még éjszakai időben, amikor maguk isszák. Jónak kell lenni, hogy úgy szeretik az emberek.
- A bor a fő - mondá emelt hangon az alantas államhivatalnok -, attul hiszi azt, hogy bíró, aki futóbetyár, meg hogy becsületes lány az, aki más. Igyál!
Erővel megitatta, azután visszatért első életbölcsességének kifejtéséhez:
- Hogy mért akarlak én benneteket mind behordatni a Szamosba? Csak azért, mert szegény lány szegény gyermeket szül, és így a szegénység ki nem veszhet!
- A szegény se kutya! - szólt közbe Erzsébet.
- A szegényből lesz a gazdag! - kockáztatta meg a valószínűtlen állítást a fiatal Jakab.
A rendőr megmozdult, fel akart ugrani, hogy megverje őket; de bölcsessége győzött indulatán, keserű mosolyra fakadt:
- A szegény a gazembernél is rosszabb. Mert egy gazemberrel lehet beszélni, egy szegénnyel nem. Mit csináljak a koldussal? Bezárjam? Megeszik az országot, föleszik magát őfelségét, a császárt és királyt! Ha egy gazember urat rajtakapunk, az fizet a gazember uraknak, akik még nem voltak becsukva! Oly mélységes bolondságokat beszélt össze, hogy nem értette maga sem, belezavarodott, más tárgyra tért tehát. A fej és a gyomor kérdését kezdte taglalni.
- Ha egy úr véletlenségből vagy akaratból meglövi a szolgáját, fizet fájdalomdíjat ide is, oda is, egy kicsinyt szivarozik, kosztol, meghízik és kijön. Ha egy...
Hebegett, a paralellát nem tudta. Valami hármas akasztásról beszélt. Hogy egy szolgát háromszor akasztottak föl, vagy három szolgát egy úrért?!
Végképp beborozott az elméje, a gyomor és fej témába is éppen csak hogy belekezdett:
- A fej, az urak, mink vagyunk. Ti vagytok a gyomor, ami korog. A fej fentebb is van, mint a gyomor... Mégis mindég morog. Lássa be, ismerje el, egyszer úgyis beleszúrnak. Én már két embert öltem meg, énrám úgy nézzetek! Mert engem felszabadítottak és megeskettek erre. Ha nem én tiprom le a kutyát, ő tipor le engem, tudjátok!
Erzsébet közbeszólott:
- Rendőr bácsi, kiadják az én ládámat?
- Azt ki. De úgy hazazsuppoltatnak, hogy no, olyan finom dolgod lesz, hogy két csendőr kísér be a faludba.
- Aztán miért? Nem tettem én semmit!
Az állam egyenruhás és csillagos szolgája megcsípte a leány kövér állát:
- Azért, mert mért vagy ilyen gömbölyű, mért vagy ilyen szemes, melles, piros, csinos. Ha hektikás volnál, gugás volnál, csúnya volnál, betennének a kórházba, meg is élnél. De hogy ilyen vagy, ha egyszer megláttak, addig meg nem állnak, amíg meg nem esznek, mint az íz! Illegette, igazgatta, kitárta a karjait a leány felé:
- Én is úr vagyok, gyere!
De a becsületes ember gondolt egyet, megölelte az asztalt, és elaludt.
