39
39
Atillát az úton mindig magam előtt láttam száz-kétszáz lépésnyire.
Két legény fia járt vele: Aladár és Ellák. Velük tartott a Nekár-parti frankok elűzött királyfia is. Ott volt továbbá Eudoksziusz orvos, aki az ősszel menekült hozzánk a római. udvarból, Elemér gót fejedelem, Ardarik király, az alán király, a kazár király - s még egynéhány ilyen távolról csillag, közelről faggyúgyertya. Ott voltak a hun főurakból: Edekon, Csáth, Oresztész, Berki, Upor, Vacsar, Bálán (a többi főúr a hadnak egy-egy külön raját vezeti). Atillával járt Iddár főpap is és Zobogány. Aztán egy selyemernyős, bíborral kárpitozott szekér: Atillának két felesége ült abban. A szekeret mindenféle cselédség rajzotta körül, s azok között lődörgött néha Cerkó is, az udvaribolond.
Következett az urak cselédsége. Azok között is elöl a ravók, már akik még nem voltak szabadosok. Aztán a szakácsok, lovászok, egyéb belső rabok. Az én uramnak is két lovásza, egy csatlósa és egy mindenes inasa. Főzni mi nem főztünk. Atilla asztalánál negyven-ötven ember ült mindennap. Az úr mögött ott álldogált a szolgája is. Én Csáth mögött álltam, és szolgáltam ki. Ő aztán hagyogatott nekem a maga ételéből egy-egy combot, egy-egy halat, sajtot, gyümölcsöt. Nem panaszkodom reá.
A had, mint az özönlő árvíz, úgy haladt nyugatnak. A városokat elégették. Akit megfoghattak, rabszíjra fűzték. A szőnyeg, a ruhaféle a szekerekre került - rabolt szekerekre. Az arany- és ezüstkincsek külön vasládákba, a ravók és kincsőrök ügyelete alá.
Egy napon valami leégett városba érkeztünk. Mindenfelé holttestek hevertek. Férfiak, asszonyok, csecsemők. Helyenként még füstölgött az omladék. Égett bőrszagok nehezítették a levegőt. A templom előtt oszlophoz kötözött agg férfi halottat láttam: ruha nem volt rajta, feje vértócsában a lába előtt. S ott fehérlett mellette a püspöki süveg is.
Fölfordult gyomorral álltam meg a templom lépcsőjén. A fehér márványkő lapokon széles lábnyomok piroslottak. Talán éppen annak a lába nyomai, aki a püspököt megölte. Miféle vadállat lehetett? Hun nem. A hun csak a csatában vad, a védtelennel nem vitézkedik.
Női sikoltást hallok.
A templom mellett Ardarik királynak az egyik csatlósa egy fiatal nőt vonszol. A haja fonatánál vonszolja a porban.
Százával láttam már efféle jelenetet. Eleinte rázott. Később már oda se néztem.
De akkor, abban az órában megint rázott.
A templom egyik oszlopa mellett állottam. Körülpillantottam, néz-e rám valaki. Százával, ezrével tolongott az emberi farkas az utcákon s a házakban. Mindenki cipel valamit, mindenki zsákmányolt.
A gepida izzadt, vörös arccal hurcolta a sikoltozó nőt. Az szegény kapkodott, kapaszkodott fűbe, fába, kőbe, halottakba.
Fölvontam az íjamat, és céloztam: ellőttem. A nyilam a gepida oldalában állott meg. Megrándult, s elbocsátotta a nőt. Térdre rogyott, aztán elnyúlt a földön.
A nő bámulva nézett. Mikor meglátta, hogy a gepida oldalából nyíl áll ki, körültekintett, s arccal a halottak közé borult.
Ez volt az első gyilkosságom.
Ha valaki látta, agyonvernek érte. Abban a minutumban nem bántam. Semmi rendülést nem éreztem a lelkiismeretemben.
A következő órában elhagytuk a várost. Akkor már a dél elmúlt. Atilla sátora elkészítve várt bennünket. Az étel is készen volt.
Én még mindig azt a fejetlen püspököt láttam: szinte betegen állottam az uram mögött.
Az ebéd szokatlan csöndben kezdődött, mert Atilla kedvetlen volt.
Vaddisznót ettünk, főtt vaddisznót, csak torma volt mellette. Atilla előtt akkor is fatányér, az urak előtt ezüsttányér. Ittak reá vörös bort ezüstkehelyből, Atilla kókuszpohárból.
Végre Atilla megszólalt:
- Kik öldösik a nőket és a gyermekeket?
- A gepidák - szólt egy vélekedő hang.
- A gepidák nem - csattant rá Ardarik.
- A rokoszlánok - szólalt meg Csáth -, én magam láttam.
- A gelonok - mondta Hargita.
- Mit tehetünk ellenük? - dörmögte Bálán.
Jólelkű hun úr volt az a Bálán. Érzett a hangján, hogy ő is utálkozik az emberirtáson.
Három hírmondó érkezett.
Az egyik azt újságolta, hogy Galliában megrázkódott a föld, épületek omlottak össze. A lakosság elfutott arról a vidékről.
A másik jelentést egy tulipánszín pirosra festett arcú gelon hozta. A vezetőjük meghalt. Kért másikat.
Atilla Hargitára tekintett:
- Rád bízom őket.
Hargita meghajolt.
Láttam a képén, hogy nem takarékoskodik majd a gelonok vérével.
A harmadik jelentéssel egy lovas frank harcos állott elő. Értesítette a szőke királyfit, hogy a bátyját elűzték, és hogy a koronát küldöttség hozza ünnepiesen.
Már akkor a második fogásnál tartottunk. Nyárson sült túzok volt az. Hol szereztek annyi túzokot? A jó ég tudja!
Egy combot vittem belőle Csegének.
De mért éppen Csegének?
Azt akartam, hogy ha csatára kerül a sor, a közelemben lássam.
