47
47
Meggyújtottam egy fáklyát, s elindultam az uram előtt. A sátrak körül mindenfelé alvó katonák hevertek. Csak az ebek ugatása hangzott az éjben.
A gazdám a fővezérrel lépkedett utánam. Nem beszélgettek. Csak mikor a sátorunkhoz értek, s a fővezér fölült a lovára, akkor kérdezte Csáth:
- Hát nem mi kezdjük?
- Már alig - felelte álmos-egykedvűen a fővezér.
- A jelek nem világosak?
- Nem. Átilla bizonyosan végignézi reggel még egyszer az állásokat.
Elámultam a fővezér szaván. Később világosodtam rá, hogy Atilla szándékosan viselkedett úgy az idegen fejedelmek előtt, mintha a jelek kedvezők volnának.
- S ha ők kezdik? - kérdezte Csáth.
- Nem hiszem - rázott a fején a bátyja. - Aludj, amennyit csak lehet. Én még ebben az órában indulok.
- Délnek?
- Arra. Két kémünk vállalkozott, hogy felgyújtja a szénás szekereket, ha szél fúj. Közel állították egymáshoz. Isten ha segít, a hátukba kerülök. Vigyázz majd a pataknál, ahol nádas.
S a két testvér kezet fogott.
Csáth gondolkodva lépett be a sátorba. Megállt, mintha tűnődne valamin, azután akkorát ásított, hogy az álla csontja is megroppant.
Beletűztem a fáklyát az oszlopvasba, és segíteni akartam neki a vetkezésben.
- Ma nem vetkezünk - hárított el Csáth. - Te is csak ruhástul heverj le. A kardodat se tedd le.
Belenyúlt a ládába, s két kis bőrtömlőt vett ki onnan, akkorákat, mint a kisgömböc szokott lenni.
- Vidd ki - mondotta -, és akaszd hátul a nyeregre. Takard be vizes ruhával. Egyiket a Villámra tedd, másikat a vezeték lóra. Megállj - szólt ismét a ládába hajolva -, neked is adok egyet. Harc közben nagy a szomjúság.
Kihúzta belőle a dugót, és megkóstolta.
- Veszekedett teremtette! Megecetesedett! Ízleld csak. Ecetes!
- Nem csoda - feleltem. - Tudod, uram, hogy pincét nem hoztunk magunkkal.
- Hát a királyé mért nem romlott meg?
- Hordókban hozták vizes bőrök alatt.
Ledőlt a kapcsokon függő ágyba, s legottan elaludt.
A lovak ott álltak szerszámban a sátor mellett. Velük virrasztott Karacs lovász is. A nyergen akkor már ott lógott a rézzel borított somfa buzogány s a puzdra, amely tömve volt félöles nádnyíllal.
- Vess a lovak elé - mondottam -, reggelnek előtte aligha lesz dolgunk.
Karacs ásított.
- Nem látod - felelte -, hogy rajtuk a zabos turba?
S ő is ledőlt a sátor oldalába.
Én a sátor ajtaja elé feküdtem, a bőrereszet alá. Az ágyam az oszlopokra volt csatolva. Alattam Ladó aludt meg két rabfiú. Még az Alpesek között osztották őket Csáthnak. A lábukon még lánc volt.
