10
10
Még a perzsa gyászmenet el se vonult, Gergely megfogta Évának a kezét, és megindult. Befurakodott a nép közé. Útközben szólt a cigánynak meg Mekcseynek:
- Gyertek! Baj van!
Akkor aztán Mekcsey lépett előre. Széles vállával utat nyomott a sokaság sűrűjében. Jumurdzsák meg az aga a túlsó soron szorongott: nem furakodhattak a szent meneten keresztül. A rendtartó katonák sem engedték volna őket. Meg az a sok handzsár, amelyet a vallási düh villogtatott, mind ellenük fordult volna.
A mohamedánosok meg a síiták különben is gyűlölik egymást. A síiták azt tartják, hogy Mohamed mai papjai csak bitangolják a méltóságokat. A törökök meg azt tartják, hogy a perzsa nép eretnek.
Végre sok nyomakodás és lökdösés után kibontakoztak a sokaságból, s egy kis utcába érkeztek, amely sötét volt.
- Fussunk! - mondta Gergely. - Az agát láttam meg Jumurdzsákot. Katonákkal jöttek.
És megindultak a sötétben. Futottak. Legelöl a cigány futott, pedig azt se tudta, hogy miért kell futnia. Bele is bukfencezett egy alvó kutyacsoportba. Egy kutya felsivalkodott, a többi ijedten robbant széjjel.
Mert tudni való, hogy Konstantinápoly a kutyák paradicsoma. Ott vagy nincsenek udvarok, vagy ha vannak, a házak tetején vannak; hát a kutya nem fér el sehova. Azok a vörös szőrű, róka formájú ebek százával lepik néhol az utcákat. A török nem bántja őket, sőt mikor egyik-másik kutya kölykezik, a kapuja mellé vet egy rongyot vagy gyékénydarabot, hogy segítsen rajta. Azok az ebek takarítják, tisztogatják Konstantinápolyt. Még a mi időnkben is a négyszögletes bádog szeméttartókat minden török a kapuja mellé üríti. A szemetet a kutyák megeszik. Mindent megesznek, ami nem vas és nem üveg. És nem is rútak, nem is vadak azok az ebek. Akármelyiknek pattintunk, örömmel csóválja a farkát. Nincs olyan köztük, amelyiket meg ne lehetne simogatni.
A cigány elesésére megállt az egész társaság. Gergely nevetett.
- Ördög vigyen el, Sárközi! - mondotta. - Minek futsz ilyen bolondul?
- Ha kergetnek - felelte a cigány feltápászkodva.
- Nem kerget itt már senki. Hallgatóddzunk!
Az utca csendes volt. Csak a távolból hallatszott még a perzsák ájtatos éneke.
Hallgattak. Füleltek.
- Én már nem futok tovább - mondta Mekcsey elszántan. - Ha valaki rám támad, belészúrom a dákosomat.
De nem mutatkozott senki.
- Nyomunkat vesztették - vélekedett Gergely. - Hát, Sárközi barátom, hol hálunk?
- A hold mindjárt felkel - felelte a cigány. - Nekem volna ismerősöm, akinél meghálhatunk. Hanem az messzecskén van még: a Jedikula mögött.
Jancsi megrezzent:
- A Jedikula mellett megyünk el?
- Ott - felelte a cigány. - Csak nyíllövésnyire van onnan az a kocsma.
- És azt mondod: kisüt a holdvilág.
- Kisüt. Nem látja, úrfi, hogy világosodik az ég alja? Sietnünk kell. Az a kocsmáros görög. Az a mi orgazdánk. Jó pénzért ruhát is ad.
- Nem lehetne-e körülnéznünk a Jedikulát? - kérdezte remegő hangon Jancsi.
- Az éjjel?
- Az éjjel.
- Lehet, ha éppen olyan sietős - felelte a cigány. - Csak le ne füleljenek bennünket.
S megindult a fiúk előtt. Óvatosan átlépte a heverő kutyákat, s hogy a hold kisütött, mindenütt azon az oldalon ment, amelyikre árnyék terült.
Alvó házak és alvó utcák. Csak a kutyák csaholnak időnkint. Sehol egy emberi lélek.
A hold apró faházakat világít meg. Mind egyforma ház. Egyemeletes. Két rostélyos ablak az emeleten, de csak farostélyos. Azok a háremablakok. Aztán közben egy-egy kőház, és megint a faházak végtelen sora.
Egy háznál megáll a cigány, és int, hogy csendesen viselkedjenek. A házban gyermek sír, és férfihang hallatszik. Aztán egy bosszús női hang. Persze az ablakon nincs sehol üveg. S kihallatszik, ahogy a nő kiáltja:
- Szeszini kesz! Hunyadi gelijor! (Hallgass el! Hunyadi jön!)
A gyerek elhallgat. Utasaink sietve haladnak tovább.
Még nincs éjfél, mikor a holdvilágos, csillagos tenger ragyog fel egy kanyarulatnál a szemük előtt.
A cigány ismét hallgatódzik, azután halkan beszél:
- Csónakba kell ülnünk, ha ugyan találunk csónakot, s megkerüljük a Jedikulát. Mert a Jedikula túlsó felén van az a kocsma.
- Hát itt is iszik a török? - kérdezte Gergely.
- Abban a kocsmában iszik a török is - felelte a cigány. - Van egy belső szoba, ahol csupa török iszik.
Ide-oda járkált a homokos parton, végre egy cölöp mellett csónakot talált.
Abban a pillanatban egy kis, barna ruhás női alak denevérként suhant ki az utcából. Leiramlott a parton a cigányhoz.
A cigány meglepetten nézett reá.
- Te vagy, Cserhán?
A vajda leánya volt.
- Hol vannak a delik? - kérdezte lihegve.
A cigány a házsor árnyékára mutatott, ahol Gergelyék hallgatódzva állottak.
A leány odafutott. Megragadta Évának a karját:
- Veszedelem fenyeget! Egy hollóképű aga jár a nyomotokban húsz katonával.
Éva Gergelyre nézett. Nem értette, amit a leány beszél.
- Nálunk volt az aga - folytatta a leány -, alighogy ti elmentetek. Összevissza kutatták a sátorainkat. Karddal ütötték apámat, hogy mondja meg, hol vagytok. A barlangba is bementek.
- És ti a nyomunkba vezettétek őket?
A leány a fejét rázta:
- Nem. Két okból nem. Az egyiket nem mondom meg. (És Évára pillantott.) A másik ok az volt, hogy Sárközi veletek jött, s talán megölték volna.
- Őszinte vagy - szólt Gergely mosolyogva. - Mink már találkoztunk velük.
- De jönnek! A nyomotokban vannak! Gyertek hamar! Fussatok!
- Üljenek a csónakba - mondotta Sárközi.
- A tengert a hold süti - aggodalmaskodott a leány.
- Mindegy - felelte Gergely. - Több csónak itt nincs. Ha meg is látnak, idő telik belé, míg csónakot kerítenek.
S megindult a csónak felé.
A hold megvilágította a tengert s a magas bástyafalat, amelynek közepén a tengerre néző négy torony négy hegyes kalapú óriásként sötétlett bele az éjjeli világosságba.
Mikor a csónakhoz értek, fegyvercsörgés hallatszott az utcából.
- Jönnek! - riadt meg a leány.
A békák nem ugrálnak gyorsabban a vízbe, mint a mi utasaink a csónakba.
- A csónak szűk! - kiáltja Gergely.
De a szava beleveszett abba az üvöltésbe, amely a parton felhangzott.
A leány is a csónakba ugrott.
Mekcsey elkapta a cigánytól a két evezőt, s egyetlen roppantással leszakította róluk a szíjakat.
- Üljetek le!
- Taszítsd el a csónakot! - kiáltotta Gergely.
Mert a csónak mellel a parton feküdt.
- Még nem - felelte Mekcsey.
S fölemelt lapáttal várta a törököt, aki a társait száz lépéssel is megelőzve rohant feléjük.
- Gyere csak, dervis! - rikoltotta dühösen Mekcsey. - Gyere!
Jumurdzsák azonban a fölemelt lapát láttára visszahőkölt. Csak a leeresztett handzsár villogott a kezében.
- Gyere, no! - kiáltott rá újból Mekcsey.
S nemhogy eltaszította volna a csónakot, hanem még kiugrott belőle, és nekiszaladt a lapáttal Jumurdzsáknak.
A dervis meghőkölt, s hogy Mekcsey nekifutott, ő is megfordult és visszainalt.
- Siess! - kiáltotta Gergely.
Mekcsey nyugodtan ballagott vissza a csónakhoz, s egyetlen lökéssel elválasztotta a parttól.
Eközben odaérkezett még valami tíz török, s bősz üvöltésük kísérte a csónak lengedezését.
De csakugyan nagy volt a teher. A csónak széle alig arasznyira állt ki a vízből. Mozdulatlanul kellett ülniük, hogy a csónak ne himbálóddzon.
Amazok a parton föl-alá futkostak, hogy csónakot kerítsenek.
Mekcsey a cigányhoz fordult:
- Merre?
A cigány a csónak túlsó farán kuporgott, s annyira vacogott a foga, hogy alig bírt felelni.
- Kerüljük meg a várat.
- Mi van a váron túl?
- Semmi.
- Erdő, mező?
- Kertek. Bokros helyek.
A cigányleány megjajdult:
- Csónakot találtak!
Csakugyan csónak indult el a partról. A csónak tele volt katonával. Hatan ültek benne, de csak két evezőjük volt nekik is.
A többi török bizonyára szétfutott, hogy másik csónakot is kerítsen.
- Hányan vagyunk? - kérdezte Mekcsey.
- Nyolcan - felelte a cigány.
- Csak hatan. Mert te meg a leány nem vagytok harcosok.
Hallgatva eveztek tovább, keletnek.
A török csónak követte őket.
- Ha többen nem jönnek - vélekedett Mekcsey -, én majd az evezővel dolgozok, ti meg ahogy lehet.
- Itt ugyan alig harcolhatunk - mondta Gergely. - Ha utolérnek bennünket, mind a két csónak felfordul. Azt ajánlom, evezz Szkutari felé.
- Hát ki nem tud úszni?
- Én, nagyságos uram - felelte reszketve a cigány.
- Hát kapaszkodjál a csónak orrába, ha éppen felfordul.
- Nem úgy lesz az, Pista - szólt Gergely nyugodtan. - Csak evezz te a túlsó part felé, hogy ahol már derékig érő víz van, megvethessük a lábunkat.
- Hát aztán?
- Összecsomóztam itt két font puskaport. Megvizesítem és meggyújtom. Mihelyest közel érnek, odavetem közéjük. Akkor aztán ugorj ki a csónakból. Utánad én, aztán Jancsi, aztán meg Matyi. A törökök megzavarodnak. Elbánhatunk velük egyenkint.
S odanyújtotta a cigánynak a taplót meg az acélt:
- Csiholj, Sárközi!
Mekcsey szó nélkül kanyarodott az ázsiai part felé. De messze voltak még: egy óránál is tovább kellett evezniük. Szótlanul ültek a csónakban. Mekcsey Matyival fölváltva evezett. Olykor-olykor mélyen a vízbe nyomta az evezőjét. Könyökig is. Feneket azonban nem bírt még tapintani.
A törökök ezalatt rikoltozva, kiáltozva haladtak utánuk.
- Perzevenk dinini szikeim! - kiáltotta az egyik.
- Perzevenk batakdzsi! - kiáltotta a másik.
Egyszer Gergely is visszakiáltott:
- Perzevenk kenaf óglu! Hersziz aga! Batakdzsi aga!
Belenyúlt a tengerbe, és Sárközi hátán ujjnyi vastagságú, fekete tésztává gyúrta a puskaport.
- No, most, Évám, a közepébe egy kis szárazat.
Éva kicsavarta a portartó szaru dugóját, és száraz puskaport öntött a lepény közepébe.
Gergely behajtotta a lepényt, s gombóccá formálta. Belecsavarta a kendőjébe. Csak egy nyílást hagyott, hogy a puskaporba tüzet gyújthasson.
- Föld - mondotta egyszerre Mekcsey. - Pedig a tengerszoros közepén alig voltak még túl.
Jól dolgozott a fiú. Az a távolság, amely a törökök indulásakor közöttük volt, alig kisebbedett. S a törökök csónakja annyira lehetett, mint amennyire egy erős karú ember el tudja dobni a lapos kavicsot.
- Ég-e a tapló?
- Ég - felelte a cigány.
- No, csak tartsd. Te meg, Mekcsey, evezz most lassabban. Úgy fordítsd a csónakot, hogy oldalt kerülj. Csak arra vigyázz, hogy belénk ne ütközzenek. Inkább mellettünk rohanjanak el, ha éppen nagyon nekünk jönnek.
- Kitérek majd, ne félj.
- Mikor már csak tízlépésnyire leszünk, a cigány csússzon le a csónak orráról a vízbe. A cigányleány is. Te is talán, Éva, de csak abban a pillanatban, amint én a tüzet átdobtam. Nekik nem szabad megsejteniük, hogy itt csak derékig ér a víz. Hadd ússzanak!
Egyet szorított még a kendőn, s a fogával is húzott rajta. Aztán folytatta:
- Ha a tűz kiveti őket a csónakból, te, Mekcsey, mégis maradj itt a csónakban az evezőlapáttal. Mink ketten Jancsival a vízbe ugrunk, és az úszókat beretváljuk. Ha nagy lesz a zavarodásuk, akkor te, Matyi, a csónakjukat iparkodjál megragadni, s amelyik belekapaszkodik, azt vágd.
- Hát én? - kérdezte a cigány.
- Ti hárman a csónakunkat tartsátok, hogy Mekcsey el ne billenjen.
S Éva füléhez hajolt, és belesúgta:
- Te a csónak túlsó oldalán ereszkedj a vízbe, s bukj alá, nehogy a puskapor megüsse az arcodat. Azután kapd el a másik evezőt, és azzal üsd a törököt, amelyik közeledbe ér. Az evező mégiscsak hosszabb, mint a kard.
A törökök látták, hogy a két csónak köze fogy. Diadalüvöltésük hirdette, hogy bizonyosnak érzik a győzelmet.
Mikor már csak harminclépésnyi volt köztük a távolság, Mekcsey ledugta a lapátot.
- Derékig ér a víz.
- Hát akkor álljunk meg - felelte Gergely.
S fölkelt a padról.
- Add ide a taplót - mondotta a cigánynak.
S átkiáltott a törököknek:
- Mit akartok?
- Mindjárt megtudod! - felelték azok farkasnevetéssel.
Gergely odaadta a taplót és kendőt Évának, s fölvette a csónaknak az egyik ülődeszkáját.
A törökök kezében kard, a foguk között tőr. Hallgattak. Az evezőjük nagy loccsanásokkal dolgozott.
Már odaértek. Gergely a csónakjuk elé veti a deszkát. Toccsan. Az evező török, hogy víz loccsant hátulról a nyakába, abbahagyta az evezést, és visszanézett, hogy mi loccsant.
A csónak magától úszott közelebb.
Mikor már alig tizenöt lépésnyire volt, Gergely odaérintette a puskaporhoz a taplót. A por vörös izzással sistergett.
Gergely csak egy pillanatig várt vele. Egy jól irányzott mozdulattal beledobta a török csónakba.
A törökök, hogy a tüzes sárkány átrepült, szétmozdultak. A következő pillanatban mintha tűzi szökőkúttá változott volna a csónak, aztán meg háromöles láng csapott fel nagy puffanással közöttük.
A török csónak felfordult.
A hat török hatfelé kapva toccsant bele a tengerbe.
- Rajta! - kiáltotta Gergely.
Azonban a szemük káprázott az elvillant fénytől.
Egyik se látott semmit. Időbe telt, míg Gergely megpillantotta az első törököt, amelyik a csónakjukba kapott, s egy nagy rántással Mekcseyt kilódította.
Gergely rácsapott a karddal. Érezte, hogy a kardja keményet ért.
- Üssétek őket! - kiáltotta.
De a társai is csak félvakon dolgoztak.
Mikorra megtért a szemük ereje, Mekcseyt látták, ahogyan erősen birkózik a vízben egy vállas törökkel.
Gergely arra is rávágott. Fejen találta. A török erre nekifordult. Az öklével úgy ütötte vállon Gergelyt, hogy a fiú majd elesett. De akkor meg Mekcsey kapaszkodott a törökbe. Megragadta hátulról a nyakát, és belenyomta a vízbe. Tartotta, míg csak bugyborékolt.
