13
13
Július közepe táján Veli bég Mohácsra ért a szilidárjaival és az ötven aknászával.
Valahányszor török sereg ment Budára vagy a Dunántúlra, Mohács mezeje volt mindig a főállomásuk. Szerették azt a helyet. Szerencse mezejének nevezték. Maga Szulejmán is ott pihent mindig a legnagyobbat. Arra a dombra húzatta fel a sátorát, ahol az emlékezetes napon állott.
A bég sátora már készen állott, mikor a sereg estefelé nagy fáradtan odaérkezett.
A bég először is megfürdött a Dunában, azután kappant vágatott, és mikor a nap leereszkedett, kiült a sátora elé.
A mező még fehérlett a tömérdek lócsonttól. A katonák is egy-egy lófejre tették a fatálat, úgy ettek. Vígak voltak.
Az agák valami tizenöten körülállták a béget, és elmondták a napi jelentésüket. Azután amelyik elvégezte a mondókáját, leült a bég elé a gyékényszőnyegre. Együtt szokott vacsorázni Mohácson a tisztikar, s ott még a haragosok is összebékültek.
A béghez lovas posta érkezett azon az estén. A szultánhoz indították azzal a hírrel, hogy Visegrád immár a törököké. Nem is harccal jutottak hozzá, hanem hogy a várbeliek vízvezetékét elrontották. Kiszomjaztatták a várat. A bennlevők Ferdinándtól vártak segítséget, de bizony az olyan magyar király, hogy Istenre bízza a várait. Amade tehát megadta a kulcsot. Csak arra kötött, hogy békésen elvonulhasson. A budai pasa megesküdött rá, hogy nem lesz bántódásuk. De bezzeg a népe nem esküdött meg. Amint a magyarok lerakták a fegyvert a vár közepén, s megindultak fegyvertelenül kifelé, a törökök rájuk rohantak, és lekoncolták őket.
- No, akkor két napot pihenünk itten! - mondotta Veli bég az agának. - Máma alszunk, holnap mulatunk. Holnapután indulunk Nógrádba.
Mert Visegrád után az volt kijelölve, hogy meg kell szállaniuk.
A török posta folytatta az útját Konstantinápoly felé. Veli bég serege alvásra dőlt.
Másnap délben egyetlenegy parancsot adott a bég a tisztjeinek:
- Estére mindenki nálam lesz vacsorára. Van bor, de jó! Az olaszok fognak danolni.
Víg ember volt a bég. Szeretett enni-inni. S valahányszor a török magyar földre lépett, rögtön elfelejtette Mohamed prófétának a bortilalmát.
- Egy közembernek valami titkos jelentenivalója van, meghallgatod-e? - kérdezte az egyik aga.
- Jöhet - felelte a bég jókedvűen.
Egy alacsony, rókaszemű szilidár lépett elő. A ruhája rongyos, mint valamennyié. A turbánja alig nagyobb egy gyermekzsebkendőnél.
- Az olaszokról van jelentenivalója a te szolgádnak - mondotta.
- Hallgatom - felelte a bég.
- Régóta gyanús a te lábad porának az az öt ember. Az első gyanúm akkor ébredt, mikor láttam, hogy az egyik olasz papirosdarabokkal tisztította a többinek a kardját.
- Szamár vagy - felelte a bég. - Tudhatod, hogy azok gyaurok. Mink felszedjük a papirost, mert lehet, hogy Allah neve van valamelyik szeleten, de azok a disznók Allah nélkül élnek, sötét eszűek, és alábbvalók az állatnál.
A szilidár rendületlenül állt a helyén.
- A másik gyanúm Szófia táján támadt. Emlékezhetel rá, nagyságos bég, hogy zsákmányos szekerekkel találkoztunk, s az egyik szekér ott hevert feldőlten az út mellett.
- Emlékezem.
- A csirkés ketrec széttörött, és a csirkék szétfutottak. Egy vénasszony egyre hívta őket, hogy: polátyi-polátyi! Nem hallgattak rá sem a csirkék, sem a tyúkok. Az görög asszony volt. Egy török segíteni akar, és szintén kiabál: gak-gak-gak! A baromfi erre se fut össze. Akkor az egyik fiatal olasz, az a leányképű, elveszi tőle a búzás kosarat, és azt kiáltja a baromfiaknak: pi-pi-pi!, pitye-pitye-pitye pityikém!, pityikém! Erre minden baromfi őhozzá futott. Még meg is fogott egy tyúkot, és összecsókolta.
- Hát mi van ebben?
- Az, uram, hogy a tyúk meg a csirke értett magyarul. De az is ám, aki hívta őket!
A bég hümmentett.
- Hátha olaszul is pipi a csirke? Értesz te olaszul?
- Olaszul? Nem.
- Hát akkor ne beszélj, te teve!
A szilidár alázatos meghajlással fogadta a teve címet. Folytatta nyugodtan:
- Hát mikor Belgrád mellett csikót cserélt az egyik szilidár? Kereledzse a neve. Valami paraszt adta el neki, és tíz aspert fizetett rá a te katonád. A csikó azonban oly vad volt, hogy senki se tudta megülni. Akkor az a legvállasabb olasz ráugrott, mint a párduc, és megnyargalta. A csikó majd összeesett. Hát honnan tud az ilyen olasz énekes lovagolni?
A bég vállat vont:
- Talán lovász volt gyerekkorában.
- Engedd, uram, hogy folytassam.
- Folytasd.
- Az este egy aga jött hozzánk, a legnagyobb termetű aga, akit életemben láttam.
- Manda aga.
- Az. Ahogy elmegy az olaszok mellett, megáll a nyúlánk előtt, és azt mondja neki: "Nini, te Bornemissza vagy!" Amaz összerendül, és azt feleli rá: "Nem vagyok az." "De Isten engem, az vagy te - mondja az aga -, Bornemissza Gergely." És tovább beszél hozzá: "Hát nem ismersz engem? Megvan-e még a szép gyűrűd? Használt ám a tanács, amit adtál. Látod, már aga vagyok. Csakhogy nem Hajván a nevem, hanem Manda. Nem fog a golyó."
- És mit felelt az olasz?
- Azt felelte: "Nem tudom, mit beszélsz. De azt tudom, hogy van egy ember, aki hasonlít rám. Honnan ismered annak a magyarnak a nevét?" "Budán tudtam meg - felelte az aga -, mikor Török Bálintot elfogták. Az ő kíséretében volt. Ejnye, hogy nem te vagy az! Igen hasonlítasz rá. Tíz aranyat vesztettél vele, hogy nem te vagy."
- Nohát, ugye, hogy nem magyar, te elefánt!
- És mégis az! - felelte a szilidár diadalmasan. - Az este meggyőződtem róla, hogy nemcsak ő magyar, hanem valamennyi. Amint a vacsorához üstöt állítottak fel, az egyik belemarkolt a bürökbe, és kihúzta gyökerestül, hogy a tűznek helyet csináljon. A gyökerekkel egy koponya is kifordult a földből. Mind az öten azt nézték, és tanakodtak rajta, hogy török-e vagy magyar. A te szolgád ott feküdt mellettük, és aludni látszott. A te szolgád ért magyarul.
A bég meghorkant, mint a ló:
- Hát magyarul beszéltek? Mit beszéltek a kutyák?
- Azt mondja az a fiatal nyúlánk: "Bizonyosan magyar volt ez, mert a török eltemette a maga halottait." Akkor a másik a kezébe vette a koponyát, és így szólt: "Akárki voltál életedben, a hazáért haltál meg: szent vagy énnekem!" És megcsókolta a koponyát. Így ásták el ismét a földbe.
A bég a kardjára csapott.
- Járámáz gyaur kutyák! De hát mért nem jelentetted ezt azonnal, te vízi ökör?!
- Már aludtál, uram.
- Láncot az álnok kémekre! Hozzátok ide őket!
A szilidár örömtől ragyogó arccal rohant el. A bég komor várakozással nézte a dombról, hogyan futkosnak a szilidárok mindenfelé a sátorok között.
Két óra is beletelt, míg a szilidár visszakerült.
A homlokáról csurgott a verejték.
- Uram, az olaszok...
- Hát hol vannak?
- Megszöktek a kutyák, megszöktek!
