4
4
Az egriek addig csak gyűlölték a törököt, attól fogva már utálták is. Az asszonyok sírtak. A katonák ki akartak rohanni. De Dobó lezáratta a kaput.
Ali pasa a gyalázatos kegyetlenség után bekiáltatta a várba:
- Tudjátok meg, hogy a segítségetekre jött királyi hadat széjjelvertük! Nincs kegyelem többé! Ha meg nem adjátok magatokat, valamennyien így jártok, mint ezek itten.
A nép sápadtan hallgatta ezt a bekiáltást. A török gaztette annyira megdermesztette a dobosokat is, hogy elfelejtettek beledobolni a kiáltásba.
- Hazudnak az alávalók! - szólt Gergely a körülötte álló katonáknak. - Úgy hazudnak, mint ahogy nekünk kiabálják minden éjszakán, hogy a feleségünk, menyasszonyunk, gyermekünk fogva van. A király hada jön. Minden órában várhatjuk.
- De hátha nem hazudnak? - szólt egy nyers hang a háta mögött.
Gergely amúgy is színtelen volt. Erre a felszólalásra úgy elfehéredett, hogy a szakállát-bajuszát szinte szálanként meg lehetett volna olvasni.
Hegedüs hadnagy volt a szóló. Gergely ránézett. A kardja markolatát megnyomva felelte:
- Ejnye, hadnagy uram! Kellene annyit tudnia a hadak szokásából, hogy a szétvert had zászlóit el szokta venni az ellenség. Ha csakugyan megverték volna őket, nem mutogatták volna-e fel a zászlókat?
S végignézett rajta.
A templombástyán történt ez. A bástyán távolabb ott állt Dobó is. Mellette Cecey botra támaszkodva. Ott állt Zoltay is, Fügedy is meg Márton pap. A pap fehér ingben, stólában. (Most végezte egy súlyos sebben meghaltnak a temetését.)
Dobó csak a Gergely szavára lett figyelmessé. Elképedve nézett Hegedüsre.
Cecey is megfordult.
- Ostoba beszéd! - kiáltotta Hegedüsnek. - Meg akarod-e félemlíteni az embereinket?
Hegedüs dühösen nézett vissza Gergelyre:
- Idősebb katona vagyok, mint te, tacskó! Hogy mersz engem oktatni! Hogy mersz engem végignézni!
S a kardja egyszerre kiszottyant a hüvelyből.
Gergely is kardot rántott.
Dobó közéjük lépett:
- Az ostrom után elvégezhetitek. Míg a vár meg van szállva, egymásra kardot húzni ne merjetek!
A két összeháborodott hadnagy visszadugta a kardját. Dobó hideg hangon rendelkezett, hogy Hegedüs az Ókapunál legyen szolgálaton a Mekcsey seregében, Gergely pedig fontos ok nélkül el ne hagyja a külső várat.
- Az ostrom után...! - szólt még egyszer Hegedüs, fenyegető szempillantással.
- Nem búvok el - felelte Gergely fagyosan.
Dobót elkedvetlenítette ez az összeszólalkozás.
Ahogy a két tiszt két különböző irányban eltávozott, odafordult Ceceyhez.
- Mi lesz velünk - mondotta -, ha a tisztek egymásban is ellenséget látnak? Hogyan harcolnak ezek együtt! Össze kell őket békíteni!
- Ördög vigye el ezeket a kassaiakat! - felelte Cecey. - Az én fiam jól beszélt.
Gyalog mentek át a piacon. A kocsmából nótázás hallatszott, s éppen mikor odaértek, kidülöngélt az ajtón három katona. Egymás nyakába kapaszkodva. Laokoón-mozdulatokkal dallikóztak a kaszárnyaházsor felé.
A középső Bakocsai volt. Az a nóta végén nagyot kurjantott:
- Saóse halunk meg!
Mikor a jókedvűek meglátták Dobót, eleresztették egymást, s álltak, mint a pisai torony. Pislogva hallgattak.
Dobó elment mellettük szótlanul, s a kocsmaajtó előtt megállt.
Bent is danoltak. Török László a sebre való kendőjét lobogtatta. Komlósi az asztalt verte a bádogkupával. Soncy Szaniszló a síposokért ordított. Mellettük még három közvitéz segített a bátorság jutalmának elivásában.
Dobó az apródjához fordult:
- Hívd ide a két kocsmárost.
Egy perc múlva ott állt a két ember: Debrőy György felgyűrt ujjú ingben, Nagy László melledzős, kék kötényben. A két ember zavarodottan állt a főkapitány haragos szeme előtt.
- Kocsmárosok! - harsogott rájuk Dobó. - Ha még egyszer részeg katonát látok a várban, azt a kocsmárost, akinél az ember megrészegedett, felakasztatom!
S megfordult és továbbment.
Éjjel ismét rakták, tömték a nappal leágyúzott falakat, Dobó csak egy-két órát aludt. Éjjel-nappal lehetett látni hol itt, hol amott, s lehetett hallani nyugodt, mély hangját, amint intézkedett.
Az ostrom után való harmadik éjjelen a keleti dombról ismét hangzott egy erős kiáltó szó:
- Hallod-e, Dobó István! Régi ellenfeled köszönt: Arszlán bég. Becsületem tiszta, mint a kardom. Nevemről rosszat nem hallhattál soha.
Egypercnyi szünet után:
- Jó Losonczy István halálát példának ne forgassátok! Ő maga volt az oka! De ha éppen nem hisztek nekünk, én magam ajánlkozom túszul! Nem félek hozzád bemenni egymagam, ha a fehér zászlót kitűzöd! Tartsatok engem fogva, míg a várból kivonultok, s öljetek meg tüstént, ha a kivonulók közül valamelyiknek csak egy haja szála is elvész. Én kiáltom ezt: Arszlán bég, ama híres jaja pasi Oglu Mohamed fia.
Csend következett, mintha a kiáltó feleletet várna.
De Dobó már az első szavaknál lóra ült, és a másik bástyához lovagolt. Így mutatta meg, mennyire süket, mikor a török beszél.
Csak a katonák hallották a beszéd folytatását:
- Tudom, hogy az én személyem neked elég biztosíték. De ha a népednek nem elég, azt is megtesszük, hogy az egész hadat három mérföldre visszavonultatjuk. Elő nem jön egy török se, míg csak ti is három mérföldre nem lesztek az ellenkező irányban. Felelj nekem, vitéz Dobó István!
A vár hallgatott.
