3
3
A falu már sötét és csöndes. Alig kilenc óra pedig, s már nyugodni hajlott minden. Mintha a fák is álomban volnának; a fák, a házak, ólak, hidak, sövények, mindenek aludnának. Csak a magas jegenyefák állnak ébrenformán. Mint a tábori őrök, mozdulatlanul álldogáló óriás, sovány őrök.
De okos rend, hogy ilyen hamar nyugvásra tér az ember. Mert drága a petróleum. Elég ha egy ember virraszt a faluban, a bakter. Ámbátor az sincs mindig ébren. A kilencet, tízet csak elkiáltja, de már a többit ritkán. Kit is érdekelne, hogy hány az óra, mikor alszunk?
Hát mondom csönd volt, sötét és csillagos éjszaka a faluban.
S íme, a nagy csöndben megsiramlik a lélekharang: Klinklinklin...
A falu megmozdul. Ablakok, kapuk nyiladoznak. Az ablakokban és kapukban árnyékok jelennek meg. Az utcán végigfut egy asszony.
- Te vagy, Böske?
- Én vagyok, Rozi.
- Ki halt meg?
- Pöhöly Máté.
- Pöhöly Máté?!
- Az. Az Isten nyugtassa.
* * *
Pöhöly Máté ott fekszik a kocsiján végignyújtózva. Emberek, asszonyok, lámpással, gyertyával állnak körülötte. A pitykés dolmány van rajta. A ruhája poros. A felesége jajgatva beszéli, hogy bent jártak a városban a szolgabírónál, és hogy az ura, mikor kilépett az ajtón, csak egyet fordult, és végigesett a tornácon, mint valami zsák.
A kocsi mellett ott áll a két gyerek: János meg Péter. Kifutottak a kocsi zörgésére: hogy mit hoztak nekik a városból?
Az anyjuk sírását hallják. Az apjuk mozdulatlanságát látják. János belefogódzik a kasba, és nézi, bámulja az apját.
A mellében csaknem eláll a lélekzet.
Péterke halkan megszólal:
- Ni milyen fényes édsapánk patkója.
* * *
Míg Pöhöly Mátét hidegágyra teszik, a bakter a másik szobában papirost egyenget az asztalra. A tintát leveszik a mestergerendáról, és föleresztik vízzel. A bakter megnyálazza az ujját, s elcsípi a hamvát a gyertyának. S nekikönyököl: írja a következő okiratot:
HALOTTKÉMI JELENTÉS
A halott neve: Pöhöly Máté bíró.
Születési helye: Itt.
Kora: 50 esztendős.
Foglalkozása: paraszt.
Családi állapota: 150 hold.
A betegség neme: hörtelen történt.
A halál oka: gutaütés
Születési helye: Itt.
Kora: 50 esztendős.
Foglalkozása: paraszt.
Családi állapota: 150 hold.
A betegség neme: hörtelen történt.
A halál oka: gutaütés
Az özvegyet eközben buzgón locsolgatják az asszonyok gyöngyvirág-ecettel.
- Ne ríj, Örzse lelkem! Isten akarta így. Az Isten jó.
De azért az Örzse rítt keservesen.
* * *
Máté kiterítve fekszik. Mellette gyertyák égnek. A gyertyák viaszszagot lehelnek. A halál árnyéka leng a ház körül.
Az asszonyok siránkoztak ott még kisideig. Az öreg Pulyka Szabóné még azt is elrítta, hogy: Jaj, a tejfölös lángost reggel hogyan dicsérted, édös fiam!
Azután a virrasztók magukra maradtak.
Mikor azt mondom: virrasztók, mindenki tudhatja, hogy Keresztes Nagy Imre, meg Ádám csizmadia meg a bakter említődik.
Az öreg Keresztes Nagy Imre a legájtatosabb ember a faluban: annak az imádsága legjobban felhat az egekbe. Nem mindig volt ő ilyen. Fiatal korában nemegyszer végigverte az egész falut, vagy őt az egész falu. De ennek is megvolt az oka. Az orvos ugyanis a katonasorozáson ránézett Imrére, és szólt a tiszteknek:
- Érdekes fej; olyan, mint az orangutángé.
Imre nem értette, hogy mit mondott az orvos. Azt vélte, hogy megdicsérték. Büszke lett a fejére. Hetykén járt, és ha bort ivott, belekötött az élőfába is.
Hanem aztán vén korára megfordította az Isten a szívét: megalázatosodott. Most már templomos ember. Nincs baja senkivel, legfeljebb a köszvényével, amely időnkint elnehezíti mind a két lábát.
Ádám csizmadia szintén jeles ember. Az ő éneklése csöndes időben két mérföldnyire is elhallatszik. Nincs is másnak helye a kántor mellett, csak neki. Szürke Kossuth-szakálla méltósággal emelkedik az orgona fölé, mikor a magas hangokban jár az ének. Olyankor a szemét is behunyja, mint a kakas, mikor kukorikol.
A harmadik virrasztó maga a bakter. Annak már a hivatalával jár, hogy a virrasztók közt üljön.
Mikor az utolsó halottnéző is elkopogott, a csizmadia egyet köszörül a torkán, s ájtatos kacskaringózással rákezdi:
Oh, emberi gyarló nemzetség,
Minden dolgod csak hívság, kétség!
Kiben bízol: arany és ezüst,
Elenyésznek majdan, mint a füst.
Minden dolgod csak hívság, kétség!
Kiben bízol: arany és ezüst,
Elenyésznek majdan, mint a füst.
Mint Absolon, légy bár oly csinos,
Mint pünkösdi rózsa, oly piros,
Mit használ, ha majdan lekaszál,
Földbe ejt a kegyetlen halál.
Mint pünkösdi rózsa, oly piros,
Mit használ, ha majdan lekaszál,
Földbe ejt a kegyetlen halál.
Keresztes Nagy Imre mély, brúgó hangon kíséri az éneket, a bakter pedig ez idő alatt asztalt rak. A fürészelőbak meg a konyhából behozott gyúródeszka az asztal.
A csizmadia éneklés közben előhúzza a kabátja külső zsebéből a pipáját. Lassú és jártas mozdulatokkal tömögeti. Mikor az éneknek a tizedik strófája is véget ért, rágyújt.
A bakter zöld mázas pálinkáskorsót emel ki a szobazug homályából. Előbb maga iszik, azután a csizmadiának nyújtja. S ő is elővonja bő szárú csizmájából a makrapipát.
Keresztes ezalatt hangosan és kegyes komolysággal mormogja egyik miatyánkot a másik után.
A halott fekszik csöndesen.
A virrasztók a deszkaasztalka köré ülnek. A bakter kártyát von elő a ködmenzsebből. Oszt. Keresztes az imádságot duruzsolva nézegeti a kopott kártyákat. Máriást játszanak. A máriás kegyes játék, mint a nevéből is kitetszik, és okos játék. Aki nyer, az húz ennekutána a korsóból.
Egyébként nem beszélnek, csak a Keresztes imádkozása hallatszik:
- Miatyánk ki vagy a mennyégben... Makk az adutt!... Szenteltessék a te neved... Meg köllene ezt a filkót pelejbászolni. Egybetévesztjük az alsóval... Jőjjön el a te országod... - nohát.
A halott fekszik csöndesen.
A bakter szerencsével játszik. Már egy órája, hogy nem jutott más szájára a korsó.
A csizmadia mérgesen szívja a pipáját. Keresztes pedig a fejét komoran himbálva imádkozik.
- Hol a zőggyesznó!? - mondja hirtelen abbahagyva az imádságot.
- Nálam nincs - feleli sötét-komolyan a csizmadia. A bakter is rázza a fejét:
- Nálam sincsen.
Összeforgatják a kártyákat. Meg is olvassák. A kártya harminckettő, de a zöld disznó nincs közte.
- Hogy a fenébe lehet ez? - tűnődik a csizmadia.
A vén Keresztes hátrább rántja a székét, és gyanakodva néz a bakternak a csizmájára.
- Le azt a csizmát!
A bakter tiltakozik. Azonban a csizmadia gyors kézzel kap a bakternak a csizmájára. Lerántja. A csizma tele van szalmával. Mi egyébbel is volna tele? mikor falun szalmából van a fuszekli. Egy üveg sótartó kifordul a szalmából - lelke rajta, hogy hol vette -, hanem a zöld disznó nem találtatik.
- Le a másikat is! - dörgi Keresztes.
Azonban akkor már a bakter is áll, és bosszúsan hadonász:
- Nem engedöm!
- Nyomott csöndesség, mint a villám és dörgés között. A csizmadia bizonyára így állva is lerántaná a gyanús csizmát a bakter lábáról, ha az említett lélekzetvételnyi csöndességben egy mély és nehéz sóhaj nem hallatszanék.
A halott a hidegágyon félig fölemelkedik. Rájok mereszti a szemét.
* * *
Hát bizony az úgy történt, hogy Máté gazda két esküttel meg a feleségével a városba ment. Több ügy közt fegyverengedelmet is kért volna a szolgabírótól.
A szolgabíró, valami gőgös fiatalember, le sem ültette. Csak álltak az ajtószögletben. A szolgabíró nyugodtan pörcögtette a tollát valami papiroson.
Máté röstelkedett. A bírói méltóság dagadozni kezdett a mellében. Mit szól a két eskütt, ha azt látja, hogy koldusként bánnak a bírójukkal?
- Tekintetes szolgabíró úr - kezdte újra a szót.
- Fogja be a száját! - rivallt rá a szolgabíró.
És tovább pörcögtette a tollát a papiroson.
- Kérem - mondotta Pöhöly Máté haragtól remegve -, én is bíró vagyok. Nem pénzér szolgálok...
A szolgabíró idegesen kapta föl a fejét. A hajdújára pillantott:
- Dobd ki azt a parasztot!
Hát ettől fordult meg Mátéban az élet.
Amint a virrasztók egymás hegyin-hátán elrobogtak, Máté gazda a mestergerendára fordította a tekintetét. Hosszan és figyelemmel nézte azt. Azután az állához nyúlt. Lehúzta a fejéről a kendőt. Megnézte. Eldobta.
És komoran duhogott:
- Urat nevelek a fiamból.
* * *
Aznaptól kezdve a János gyereket iftyúrnak nevezték a faluban.
