HATODIK JELENET

Tiborc, ki kevéssel előbb bejött, csak
a szegletbe húzza magát.

KIRÁLY
Ki vagy?

BÁNK
(odateként). Jaj! ismered te?
Nem ismerem - nem ismerem.

TIBORC
(csak ottmarad).
Tiborc.

BÁNK
Nem igaz. Tiborc ez nem lehet. Tiborcnak
Becsületesebb ábrázatja volt.
Hol van Melinda?

MIKHÁL és SIMON
(megrémülve).
Melinda?

TIBORC
(kucsmáját rágja).
Hol?

BÁNK
Hová
Tetted? ki ott az, akit erre hoznak
Oly lassan? (Merően néz az ablakon által ki.)
Oh, hogy egy zivatar le nem
Csavarja szemfedelét képéről! Éktelen
Lakossa a pokolnak, mit gyötörsz?

TIBORC
Ha kénytelen -

BÁNK
Mit? úgy? - Te sírsz? no hála
Istennek, amíg sírnak az ördögök,
Addig talán az emberiség örülhet! (Ki akar.)

(Néhány jobbágyak öszvekötött botokon hoznak
egy betakart halottat és a szín hátulja közepén leteszik.)

BÁNK
(visszarezzen s a parasztokat mint esmereteseket
merően nézi).

IZIDÓRA
(nagy várakozással egy lépcsővel lejjebb jön
az emeletről).

TIBORC
(tipeg-topog, nyögdécsel).

BÁNK
(reszkető kézzel vonván le a szemfödelet
- nem hisz szemeinek és elcsukló inain erősen
akar megállani).

IZIDÓRA
(öröm s fájdalom közt Gertrúdisra borulni visszasiet).
Melinda!

BÁNK
Oh, felelj te mindenüttJelenvaló! ki tette ezt? (Lerogyik előtte.)

MIKHÁL és SIMON
Melinda!
(Odafutnak és mögötte térdre esvén, reáborulnak.)

KIRÁLY
(ki azalatt visszament az asztalhoz).
Ki tette ezt?

TIBORC
Azt kiabálták azok,
Hogy: "éljen Ottó - nénje bosszulója!"

KIRÁLY
Ottó!

TIBORC
"Hogy a határon várja őket
Ottó, jutalmazással."

KIRÁLY
Mindenütt
Ottó! az akit én olyannyira
Szeretni kénytelen valék, - kiért
Szintén alattvalóim gyűlölésit
Vontam magamra - Ottó! átkozott!
Örökre zárva lesz előtted az
Országom!

BÁNK
Oh, hogy néked is csak egy
Volt életed, te is hogy sebhető
Valál! Hol a könny, amely ennyi kárt
Fel tudna olvasztani? Szaggassatok
Homloktokon sebeket s vért sírjatok;
Letépetett az Istennek remekje.
(Somát, ki anyja fejénél térdel, magához vonja.)
Gyermek! te is sírsz? - könnyű a te könnyed,
Mint egy határtalanságban repülő
Porszem: te kis szegény, hiszen nem is
Tudod, mitől fosztottak meg, - nem. Oh
Melinda! serkenj fel; hisz' esmeréd
Te Bánkodat - nem ezt akartam én -
Nem ezt? - siket fül - szem homályosúl -
Hasadj ki szív - (Fejét a földhöz nyomva görgeti.)

SIMON
Melinda! nincsen a
Testvéreid számára egy nyögésed? -
Világot érő szép szemed berogy, -
Melled hideg, mint a márvány, - nem éleszt
Többé fel egy jajszó is tégedet!

MIKHÁL
És mégis ez még hátra volt! Ezért
Kellett kifutni a hazánkból? ezt
Még hátra hagyták a mohádik!?
Miért hogy egy mennydörgés nem csapott
Beléd fiam gödrébe, hisz' a keservek
Is édesebbek otthon a hazában!

KIRÁLY
Szólj!

TIBORC
Rám parancsolt, hogy vigyem haza.
Kevés idő múlván körülvevék Bánk
Házát. Tüzet hánytak mindenfelé.
Nagyúr rokonjait lángok közé
Szórták - alig tudám szerette asszonyom
Testét kimenteni. Még élt akkor egy
Kissé - csak azt mondá: Bánkomhoz, és
Én eltökélém, hogy hozzá viszem,
Akárhol is legyen.

BÁNK
(szemei előtt kapkodván).
Itt - itt - itt a világ.
A könnyek eltakarják azt előlem.
Nincs a teremtésben vesztes, csak én!
Nincs árva más több, csak az én gyermekem!

KIRÁLY
(magába - indulatoskodik).
Nincs? - - Mostan érzi veszteségemet.
Ő boldog ember! enyhülést szerezhet;
Szabad folyáson úszhat a dühe:
Hallgatni kell nekem - király vagyok.
Fájdalminak lehetne istene;
De ember is lehet ha tetszik: én
Isten vagyok csak lenni kénytelen;
Azonban ember lennem nem szabad. -
Ti, akik oly halványan állotok
Körülöttem - itt, ártatlanul megölt
Szerette hitvesemnek teste mellett
Kérdez királyotok, hogy mit tegyen
Most ő - ?

IZIDÓRA
Igazságot, az árván hagyottKirályfiak nevében.

MYSKA
(halkkal). Vannak oly
Esetek, hol a kegyelem irtóztatóbb.

BÁNK
Az én siket fájdalmaimra -Vég semmiség az én ítéletem -
Az Isten engem büntetésre nem
Tart érdemesnek; - az angyal, mely jegyezte
Botlásaimnak számát, ily következést
Húzó legelső lépésemkor el-
Rémült dicső helyén és félrefordult
Könnyes tekintettel törölte ki
Nevemet az élet könyvéből.

KIRÁLY
Csak egy
Szót most - mulandó egy szót: és oda
Ő visszahozhatatlanúl! Megáll
Egy szóra a természetnek folyása.
Atyám halálos ágyadon nyögéd
Még gyermekid fülökbe: "Legnagyobb
Fájdalmatokban is királyi széktek
Előtt jelenjen meg tekintetem,
És intsen emberi uralkodásra."
(Nyájasan visszafordul, de Gertrúdis látásán
fellobban, midőn Izidóra a lépcsőkön félig lejött,
mintegy könyörögve a királyfiakkal.)
Ottan hever meggyilkolt hitvesem,
És gyilkolója azon törvényeket
Tapodta, melyek édes tartományimat
Zöldeltetik. Buzogj te meglopattatott
Szív, árva gyermekid kiáltanak!
Serkenj fel összerontatott igazság;
De én elégtételt veszek. - Vigyétek.
(Merően néz maga elébe.)

TIBORC
(csak egy lépéssel előbbre jön s térdre esik,
és rémülve kiált).
Uram! beteg feleségem s éhező
Öt gyermekim kínos nyögések az
Istennek irgalmáért felmenő
Végső fohászkodásodat ki fogják
Zavarni a mennyekből, ha megölöd
Gyámoljokat.

SOLOM
(szánakozva Bánkra mutat).
Nézd, uram, e csüggedést! -
Király,
A büntetés már ennek irgalom.

KIRÁLY
(semmire sem figyelmez).
Nincs a teremtésben vesztes csak ő -
Nincs árva, úgy mond, csak az ő gyermeke.
Jól értelek; kivetted a kezemből
Pálcámat; - én imádlak! Igy magam
Büntetni nem tudtam - (magában) - nem
mertem is.
Magyarok! előbb mintsem magyar hazánk -
Előbb esett el méltán a királyné!

IZIDÓRA
(a lépcsőn hagyja a királyfiakat s Gertrúdisra borul).
Gertrudis! a gyilkos szabad!

MIKHÁL
Szabad!

BÁNK
(alig érthetőleg).
Engedd meg illendően eltemettetnem.

SOLOM
(mély tisztelettel hajtja meg magát. Mindenik azt követi s kardjaikat a király előtt lerakják).

KIRÁLY
Magyarok! Igen jól esmérem - szeretnek,
Enyimek! - Hogy ily nemes szívekkel egybe
Férkezni nem tudtál, Gertrúdisom!

(Fel akar sietni a holthoz; de eleibe akadván a lépcsőkön álló gyermekei, azokhoz általölelve, letérdepel.)

Függöny

1815.

Arcanum Újságok