KÉTSZÁZEZER HONVÉDET! • részletek
KÉTSZÁZEZER HONVÉDET! • részletek
KÉPVISELŐI BESZÉD A HADERŐ MEGAJÁNLÁSA ÜGYÉBEN
(Kossuth Lajos pénzügyminiszter hosszú éljenzések közt a szószékre lép.) Uraim! (Felkiáltások: Üljön le!) Engedelmet kérek, majd ha ki fogok fáradni. Midőn a szószékre lépek, hogy önöket felhívjam, "mentsék meg a hazát!": e percnek irtózatos nagyszerűsége szorítva hat le keblemre.
Úgy érzem magamat, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely fölkiáltsa a halottakat, hogy ha vétkesek, vagy gyöngék, örök halálba süllyedjenek; ha pedig van bennök életerő, örök életre ébredjenek. Uraim! így áll e percben a nemzet önök kezében; és Isten kezökbe adta a mai határozattal a nemzet életét, de kezökbe adta a nemzet halálát is. Önök határozni fognak. De éppen, mert e perc ily nagyszerű, feltettem magamban, uraim! nem folyamodni az ékesszólás fegyveréhez.
Lehetetlen nem hinnem, lehetetlen nem meggyőződve lennem, hogy bármiben különbözzenek is a vélemények e házban, a haza szent szeretete, a haza becsületének, a haza önállásának, a haza szabadságának olyan érzete, hogy azért utolsó csepp vérét is kész a ház feladni: ez mindnyájunkkal közös. (Éljen.) És ahol ezen érzés közös, ott nem kell buzdítani, ott a hideg észnek kell az eszközök között választani csak.
Uraim! a haza veszélyben van. E szót elég volna tán száraz ridegen kimondanom; mert hiszen a homály a szabadság napjának felvirultával lehullott a nemzetről, és önök látják, miként áll a hon. Önök tudják, hogy az országban diszpozíciójukra levő sorkatonaságon kívül közel 12.000 önkéntes honvédsereg állíttatott. Önök tudják, hogy a törvényhatóságok föl voltak szólítva a nemzetőrségi seregek mobilizációjára, miszerint legyen erő, mely képes legyen megvédeni a hont és megtorolni a bűnt odalent a széleken. És e felhívás a nemzetben visszhangra talált.
Ha a nemzet nem érezte volna, hogy veszély van, nem talált volna nála visszhangra. Ez maga elég mutatványa annak, hogy a veszélynek érzete közös. De én azért mégis úgy gondolom, hogy köteles vagyok önöknek, uraim, nagyobbszerű vonásokban csak - és ezúttal nem minden apró részleteiben - a haza állapotának némi rajzát előterjeszteni.
Amint a múlt országgyűlés szétoszlott, és az első felelős magyar minisztérium hivatalába lépett, üres pénztárral, fegyver nélkül, honvéderő nélkül: lehetetlen volt mély fájdalommal nem éreznie a nemzet állapotának irtózatos elhanyagoltságát. Én egyike voltam azon számosoknak, kik éveken keresztül figyelmeztették a hatalmat és figyelmeztették a nemzetet: legyen igazságos a nép iránt; mert majd késő lesz. Most ez egyszer talán még a hazafiúságnak közös érzete és a közös lelkesedés elháríthatja fejünkről a késő szót s annak egész súlyát.
De annyi bizonyos, hogy elkésett a nemzet és a hatalom az igazságosságban, s mivel ezen perc elkésett, azon perc, melyben először volt igazságos a nép iránt, bomlásnak indította a népviszonyokat. Ezen viszonyok közt vettük át a kormányt, megtámadtatva árulás, pártütés, reakcionális mozgalmak és mindazon szenvedélyek által, melyeket átkos örökségül hagyott reánk Metternich politikája. Alig voltunk a kormányban, sőt még csak össze sem jöhettünk mindnyájan, már a leghitelesebb tudósításokat vettük arról, hogy a pánszláv mozgalmak a Felvidéket nyílt lázadásba borítani szándékoznak nemcsak, hanem a napot is kitűzték, mikor törjön az ki Selmecen. Nagyobbszerű vonásokban akarok csak szólani, azért itt megállapodom és egyedül annyit mondok, hogy a felföld nyugodtan van. De ezen nyugalom nem a biztosságnak nyugalma, és meglehet, sőt valószínű, hogy ez tűz, mely a hamu alatt lappang. (...) Tehát, mert a veszély nagy, vagyis inkább nagy lehet, ha elhárítására nem készülünk, mert minden szövetségi érintkezések mellett is élni nem fog azon nemzet, mint azon ember sem, kit nem saját életereje tart fel, hanem csak másoknak gyámolítása: (Tetszés.)
Én, uraim! ezennel egy nagyszerű határozatra hívom fel önöket (Általános feszültség, harsány "halljuk!" felkiáltással), felhívom önöket ezen határozatra: mondják ki önök azt, hogy azon rendkívüli körülményeket, melyeknél fogva e hongyűlés rendkívülileg is összehívatott, méltó tekintetbe vévén, a nemzet el van határozva koronájának, szabadságának, önállásának védelmére a legnagyobb áldozatokat is meghozni, és hogy e tekintetben oly alkut, amely a nemzetek önállását s szabadságát legkevésbé is sérthetné, egyáltalában el nem fogad (Erélyes közfelkiáltások: "úgy van!"), hanem minden méltányos kívánatokat akárki irányában is örökké teljesíteni kész, miszerint békét eszközölhessen, ha lehet, vagy visszaverhesse a harcot, ha kell! Felhatalmazza a kormányt arra, hogy a szükséghez képest 200.000 fegyverest állíthasson, vagyis a jelen disponibilis haderőt 200.000-re emelhesse, s ezen első percben 40.000 embert mindjárt kiállíthasson, és a többit aszerint, s úgy, mint a szükség fogja kívánni. (Köztetszés.) 200.000 embernek kiállítása, fegyverreli ellátása s évi tartása 42 millióba kerül, 40.000 embernek kiállítása pedig 8-10 millióba kerül. (...)
Uraim! én abban a vélekedésben vagyok, hogy azon határozattól, melyet a ház most indítványomra hozand, e nemzetnek jövendője függ nemcsak, hanem nagy részben függ azon módtól is, miszerint a ház a határozatot hozni fogja. (Úgy van! Igaz!) És ez az egyik ok, uraim! miért nem akartam én e kérdést a válaszfelirat vitatkozásaiba idomítva látni. Azt hiszem, midőn egy nemzet minden oldalról fenyegettetik, de sejti, érzi a bizalmat, hogy meg tudja, meg akarja, meg fogja magát menteni: akkor a haza megmentésének kérdését soha semmi kérdéstől nem kell felfüggeszteni. (Zajos tetszés és éljenzés.)
Ha ma mi vagyunk e nemzet miniszterei, holnap mások lehetnek, ez mindegy, a nemzet ezzel a minisztériummal vagy másokkal kell, hogy megmentse a hazát; de hogy akár ez a minisztérium, akár a másik megmenthesse: a nemzetnek erőt kell teremtenie. Azért minden balmagyarázatok kikerülése végett egyenesen ünnepélyesen kérem, hogy midőn azt mondom: adja meg a képviselőház a 200.000 főnyi katonát, s az erre szükséges pénzerőnek előteremtését
(Kossuth itt pillanatnyira megszakítá beszédjét, s ekkor Nyári Pál a szónoklat varázsereje, a helyzet rendkívülisége által megkapatva, hírtelen felugrott helyéről s jobbját magasan esküre emelve, hangosan kiáltá: "Megadjuk!" A visszafojtott keserv, aggodalom, lelkesedés, - mely Kossuth beszédjének eddigi folyamán legfeljebb egy-egy helyeslésben nyilvánult - viharként tört ki most egyszerre. A haza szent szerelme megihleté az elméket és a szíveket. Mindnyájan, felugráltak. És kipirult arccal, a lelkesedés lángragyújtó hevével, kezeiket szintén esküre emelve zúgták: "Megadjuk! Megadjuk!" Kossuth szemeiben könny csillant meg, s a meghatottságtól reszkető hangon folytatá:)
(Kossuth itt pillanatnyira megszakítá beszédjét, s ekkor Nyári Pál a szónoklat varázsereje, a helyzet rendkívülisége által megkapatva, hírtelen felugrott helyéről s jobbját magasan esküre emelve, hangosan kiáltá: "Megadjuk!" A visszafojtott keserv, aggodalom, lelkesedés, - mely Kossuth beszédjének eddigi folyamán legfeljebb egy-egy helyeslésben nyilvánult - viharként tört ki most egyszerre. A haza szent szerelme megihleté az elméket és a szíveket. Mindnyájan, felugráltak. És kipirult arccal, a lelkesedés lángragyújtó hevével, kezeiket szintén esküre emelve zúgták: "Megadjuk! Megadjuk!" Kossuth szemeiben könny csillant meg, s a meghatottságtól reszkető hangon folytatá:)
Uraim! amit mondani akartam, az, hogy ne vegyék a kérést a minisztérium részéről olyannak, mintha maga iránt bizalmat kívánna szavaztatni. Nem! a hazának megmentését akarta megszavaztatni.
Meg akartam kérni önöket, uraim, hogy ha van valahol a hazában egy sajgó kebel, mely orvoslásra, - ha van egy kívánság, mely kielégítésre vár: szenvedjen még egy kissé a sajgó kebel, s várjon még egy kissé a kívánság; - ne függesszük fel ezektől azt, hogy megmentsük a hazát. (Zajosan kitörő helyeslés.)
Ezt akartam kérni, de önök fölállottak; s én - leborulok e nemzet nagysága előtt! Csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiúságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni!
(Szűnni nem akaró lelkesedés, helyeslés és éljenzés. - Kossuth beszéde után a ház minden tagja újra felkelt, s a ház minden oldaláról elhangzottak az "Elfogadjuk" és "Megszavazzuk!" kiáltások. A ház elnöke erre kijelentette, hogy az országgyűlés egyhangúlag 200.000 katonát szavaz meg és 42 milliónyi hitelre kölcsönt vesz.)
1848. július 11.
