ADÓZZUNK
ADÓZZUNK
Országgazdászati kérdéseink főbbikéről, az adóról kezdtünk szólani. Folytassuk. - Ezt jósolám (Hetilap 100. számában is), hogy adózni fogunk.
E jóslat ellen felzúdíthatjátok a tömegnemesség szenvedelmeit, míg intésöket követve bősz orkánként rohanand e honnak legjobbjaira; és tehetetlenségre kárhoztatandja a legszentebb hazafiságot, mely más óhajtást nem ismer, mint azt: hogy megkérlelhessük nemzetünk istenének ítéletét, megkísérelhessük azáltal, hogy megadjuk a népnek az igazságot, a soká megtagadott szent igazságot.
Igen, felzúdíthatjátok a szenvedelmeket, és a közös teherviselés szent ügye ismét újra megbukik, és az igazság papjai azon keserűséggel vonulandnak vissza a bánat magányába, hogy láták a vészt, és el nem háríthaták; - mindez megtörténhetik, meg fog történni valószínűleg, de azért ne gondoljátok, hogy jóslatom nem teljesülend. Én mondom nektek: teljesülni fog; osztozni fogtok a népnek minden terheiben.
És ha millió torokkal azt kiáltanátok is, hogy nem igaz, én hitemre támaszkodva mondom és mégis úgy lesz: "Ich kann nichts anders, Gott helfe mir", mint egykor Luther mondá.
Hanem engedjetek egyszer még hivatkoznom édes hazánk szeretetére, mely közös mindnyájunkkal; engedjetek hivatkoznom az ép magyar lélek jobb érzelmére, mely a leghangosabb szűzvállas keblében is feldobog akaratlanul, ha máskor nem, akkor, mikor lelkiismeretével számot vet, vagy gyermekének jövendő sorsáról elmélkedik; engedjetek hivatkoznom azon nevetséges aránytalanságra, melyben ellenkezéstök hetyke kis ereje az örök igazság irányában áll, mint ágyúgolyó ellen papirosfal; és engedjétek emléktökbe hoznom, mit egykori országos szónokaink legnagyobbika, a népnek s nemzetiségnek korunkban legrégibb országgyűlési bajnoka, Nagy Pál ezelőtt 12 évvel mondott, éspedig mondotta a nép ügyében, november 10-én, 1834. Országgyűlési irományokban nyomtatva áll.
"Lehet-e ilyen állapot örökös fennállását józanul reményleni? A megáradt tenger habjai egész tartományt elborítanak s egy gyermek egy ív papírral akarja fölfogni a mindent elnyelő elemet. A tűznek lángjai egy roppant várost egy pillanatban megemésztenek, s egy másik gyermek egy gyűszű vízzel siet a pusztító tüzet kioltani. Rettentő földingás rázza porrá a hatalmasok palotáit, s egy harmadik gyermek szeget üt a megindult földbe, hogy többé ne ingadozzék. A dühös orkán földre teríti a büszke tölgyeket, melyeknek árnyékában sok ezer kisebb növény a napnak jóltevő sugaraitól megfosztva hervadozott, s egy negyedik gyermek hálót terjeszt ki, hogy a szélvészt fölfogja." - Az igazságérzetéből támadt közvélemény feltartóztathatatlanul terjed világszerte, s a magyar arisztokrácia egy "nem adózunk"-kal akarja előhaladásának útját vágni! Képtelen törekvés, hiú csalódás.
Adózni fogtok, uraim! De most még tőletek függ adómentességtök feláldozásával birtokotok érdekeit megszilárdítani, polgári szabadságtok megtartani, sőt öregbíteni." Legyen szabad még egy-két sort Nagy Pál hatalmas beszédéből idéznem.
"Jó, szelíd nép ám ez, uraim! 800 év óta csendesen viseli a vállain fekvő terheket, de irtózva s elkeseredve szemléli napról napra szaporodni azon minden rendben levő sergeket, melyek mind abból akarnak élni, mit ő esztendő folytában tíz körmével a földből kicsikart; s irtózva szemlélvén ezeket, kérdezni kezdi: így kell-e ennek lenni, és örökre így kell-e ennek maradni?- A nemesség azt kiáltja: "Szolgálj és fizess, mert én vagyok minden földnek ura". (Lásd úrbéri 1. cikkek.) - Jól van, uram, mond a földművelő: hódolva elismerlek a föld urának, de miután az istent, ki e földet teremtette, csakugyan még közelebbről illeti annak tulajdona, ezen isten pedig, ki a madarat légbe, a halat a vízbe teremtette, engemet a földre rendelt, csakugyan itt kell lenni maradásomnak; - nekem pedig terheim miatt már maradásom nincs. - A katona azt kiáltja: "Fizess, tarts és ruházz engem, mert én védelmezlek." Igen szívesen, felel a földmívelő, mert a katonai rendet, melyben fiaim is vitézkednek, s mely tulajdonunk védelmére szükséges, felette tisztelem. - De már annyira szaporodik a védelmezők száma, hogy a tartásukra szánt adónak megfizetése és a deperditákból reám háruló veszteség után alig marad valamim, és így rám nézve alig van mit védelmezzen, katona uram. A tisztviselőknek roppant serege szint így beszél: "Fizess, mert én pereidben ítéletet hozok, és a jó rendet feltartom." Helyesen, felel a földmívelő, de már annyi a bíró, prókátor és minden rendben levő tisztviselő, hogy minden pereim elvesztéséből és némely támadható rendetlenségekből közel sem vallanék annyi kárt, mint amennyit jó uraiméknak fizetni kényszeríttetem. Végre jönnek még a papok imígy beszélve: "Fizess és szolgálj, mert én üdvözítelek." Szent dolog, szól a földmívelő, igen szép és szükséges dolog az üdvösség, nincs is reá senkinek nagyobb szüksége, mint nekem, nyomorultnak, ki a földi javakból úgyis igen kevés részt veszek; de kérem alásan főtisztelendő urakat, ugyan nem lehetne egy kissé olcsóbban üdvezülnöm?
Drasztikus kép, de igaz. - Ki higgye, hogy ez soká így maradhat még?
Adózzunk, urak, különben megadóztatunk. Menjünk, különben menettetünk.
Ezen dolog nézetem szerint oly tisztán áll, hogy teljesen haszontalan munkának tartanám, azon kapacitáció végett, hogy adót kell fizetni, több szót vesztegetni. Ezt csak két neme az embereknek nem ösmeri el. Azok ti., kik alkotmányunk által hivatva vannak ugyan a közdolgok elhatározásába szavazatukkal befolyni, de nem voltak szerencsések oly s annyi nevelésben részesülni, miszerint a balítéletek öröklött ködén át az igazságot s a haza javát beláthatnák. Ezekhez hírlap útján hiába szólanánk, mert ők hírlapot nem olvasnak. - Azonban ez kevésbé veszélyes rész. Én ismerem a magyar nemesség szegényebb osztályait. - Egészséges lelkű, derék népfaj az; gyémánt, mely csak köszörű híjával van. Ismerek megyéket, hol ily állapotban sem fér hozzá a lélekrontó megvesztegetés mételye. Bizonyos neme a józan tapintatnak, bizonyos önérzet s nagylelkűségi hajlam megóvja őt az elvetemedés korcsosságától. - Másutt ez nem így van. A lélekvásárló vezetők bűne megmérgezte jellemüket. Vannak megyék, hol bármi szent közcélra alig tudunk a vagyonosabbak egész seregénél egypár száz forintnyi részvétre találni, de restallációkra, követválasztásokra, a hatalmasok intéseinek bókoló határozatok megszavaztatására pénz mindig elég van, van az egész csődig, quantum satis. Ily helyeken, igaz, az erkölcstelenedés már annyira ment, hogy a nemesség a lélekvásárlati taxákat rendes élelmi forrásoknak tekintené. De még ily helyütt is van a lelkek fenekén egy neme a józanságnak, melyhez hozzáférni lehet, csak a módját kell tudni megválasztani. Ámde hírlapok útján ezeknek hiába szólanánk. Vagy fogalmukhoz alkalmazott népszerű munkácskákat kell köztük terjesztgetni, vagy ami még hatályosabb, az élő szó hatalmával közelíteni jobb érzetükhöz. Bár vennők ezt szívünkre mindnyájan, kik a közteherviselés szükségéről meg vagyunk győződve! Alig van közöttünk, ki magánviszonyaiban kapcsot nem találhatna, mely őt néhány társainkkal érintkezésbe hozza. A hazafiúi kötelesség még nincsen teljesítve azáltal, ha magunk hiszünk az igazságban; vallani is kell azt, vallani nyíltan, úton-útfélen, hirdetni- kell az igazság igéjét országszerte: a hazafiság religiójának mindnyájan felszentelt papjai vagyunk; s ha szabályul vennők magunknak, kik az igazságot belátjuk, hogy addig nem nyugszunk, míg tíz becsületes atyánkfiát a közteherviselés igaz hitére mindenikünk meg nem térít, csodát eszközölhetnénk egy év alatt; éppúgy, mintha törvényül szabnók magunknak, hogy minden forintból, melyet beveszünk, egy krajcárt közcélok előmozdítására félreteszünk; csodákat mívelhetnénk az egyesületi hatalmas téren. És ez az út, melyet az adózni nem akarók ezen része irányában követnünk kell. Én teszem azt, s minden napot megünnepelek, melyen egy lelket nyertem a közteherviselés üdvösségének. De, mint mondám, hírlap útján ide hasztalanul törekednénk.
Másik neme a "nem adózunk" hőseinek azok, kik kapacitálva vannak, miként én vagyok, az adóviselés szükségéről, de adózni nem akarnak. Kik tudják, hogy bűnt követnek el, de azért mégis teszik. Kik nem bánják, akármivé leszen közös édesanyánk, az árva hon, csak míg ők élnek, ne fizessenek. Ezen neméhez az embereknek is hiába szólanánk. Aki feltette magában, hogy kapacitálódni nem fog, annak a próféták légiója is hiába beszél. Ezeket kell leszavazni. Ez a feladat. Ezek irányában csak egy tanácsom van, az tudniillik, hogy isten őrizzen bennünket a legyezgetés nyomorú taktikájától. Nincs haszontalanabb, nincs kopottabb politika, mint azt hinni, hogy ezen nemét az embereknek meg lehet azáltal nyerni, ha irántuki engedékenységből s kímélgetésből nem ragaszkodunk az egész igazsághoz, hanem félnegyedrész lépéskékkel is beérjük. Nem akarhatunk mi oly keveset, melyet ezen emberek ne sokallanának. Nem a mennyiségben van köztünk a különbség, hanem abban, hogy mi adózni akarunk, ők pedig nem akarnak. Itt simogatásoknak, csitítgatásoknak, alkudozásoknak helye nincs. Isten bocsássa meg bűnünket, hogy jobb belátásunk ellenére a minden kigondolható politikának ezen leghaszontalanabbikát magunkra hagytuk volna disputálni, Isten óvjon, hogy tovább folytassuk. Van elég ájult akarat, elég ma két széken, holnap két szék között csücsülő ember mindkét oldalon. Kell lenni pártnak, mely az ájult akaratú Viertel Massregel-ek embereinek meg ne hajoljon semmi áron, mely az egész igazságot akarja, szilárdul, megtörhetlenül. Legyünk mi e párt. Vessünk vállat vállhoz e zászló körül. Ne misztifikáljuk magunkat oly sokasággal, melynek egy negyede nem egészen akarja, mit mi akarunk, más negyede nem úgy akarja, mint mi akarjuk. Legyünk bár kis sereg, de határozott. Velünk lesz isten és az igazság. S annyian mindenesetre leszünk, hogy nem egy kérdésben azon mérlegserpenyő győzend, melybe mi vetjük szavunk súlyát. Legyünk, mint a sas szárnya, mely a sas testétől el nem válik, hanem küllebb nyúlik. Érezzük s éreztessük az erőt, mely e helyzetben feküszik. Tudja meg a sas teste, hogy nélkülünk, a szárny nélkül, nem tud röpülni. De érezze a hollók serege, hogy így együtt a sas vagyunk.
Ismétlem: mi az adózni nem akarókat simulásokkal, koncessziócskákkal ne simogassuk. Részünkön csak egy tér a biztos tér: az egész igazság tere. Aki erről lelép, lejtősségre lépett. Menettetik, nem tudja hová, nem tudja meddig. Nemcsak az eredménynek nem, hanem akaratának sem ura többé. A siker áldása istennél van. Mienk az akarat és igyekezet. Tartsuk meg magunknak az akarat szabadságát. Ha oly szerencsétlenül alakulnának a viszonyok, hogy a közteherviselés kérdésének alkura kellene szorulnia, bízzuk az alku mesterségét azokra, kik adózni nem akarnak. Ne cseréljük fel a szerepeket. A veszély részükön van, ők lássák, ha alkuszank, ők lássák, ha nem alkusznak. - Gondoljunk a hazával és nem velük.
Hanem egy dologra mégis az adózni nem akarók irányában ügyelnünk kell. Arra ti., hogy liberális affektációk köpönyébe ne takarózhassanak. A hátulsó ajtócskákat be kell zárnunk, oda kell vinnünk a dolgot, hogy ne mondhassák: ők is elismerik a közadózás szükségét, ők is akarnának adózni, de - de - de; s tudja isten hány de. Ezen hátulsó ajtócskákat be kell zárni, és azon lenni, hogy vagy tisztán az adó mellett, vagy tisztán ellene legyenek.
1846
