KONCENTRÁCIÓ
KONCENTRÁCIÓ
(...) A mesterséges egybegyűlést - koncentrációt - végre vagy a véletlen de csak rövid időre, vagy az emberi bölcsesség tartós haszonná eszközli. S ekként minden kifejlődés, előmenetel, erő, érték és szerencsének legmélyebb sarkalatja a kiművelt emberfő.
Ennél lejjebb nem bocsátkozhatunk. Ezen kis gyökérbül származik boldogság s viszont átok is az emberiségre, csakhogy az első századokra terjed, s közönségesen akkor fénylik legjobban, midőn szerzője már a föld alatt - az átok pedig sat., jobbadán egyszerre tűnik el.
Az ész erő, s így az ész boldogság. - Tekintsünk csak mélyen a legnagyobb következések elveire s fenekire, s mint a nyári reggel, oly tisztán fogjuk látni, mennyi bámulásra méltó szivárgott s nem másunnan, mint emberi agyvelőbül a világra. Confutse, Bacon, Franklin és számtalan mások maroknagyságú veleibül!
A véletlen, mely igen sokban látszik legelső rugó s indítóoknak lenni - úgy áll az emberi főhöz, mint a földben levő arany a bányászhoz, vagy hogy többet mondjak, az országúton fekvő gyűrű az utazóhoz; kiásó vagy felvevő nélkül egyik sem ér semmit: az arany föld gyomrában marad örökké, a gyűrű sárba tipratik.
A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Ezek statisztikája az ország legérdekesb - leginteresszánsabb része. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat sat. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly, s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje. Mi nagy erő egy vagy több 100 ezer ember, fő nélkül? Nézzük a történeteket a Duna folyta körül 1828, és aztán 1829-ben. Nem a sok katona vívja ki a csatát diadallal, hanem a tábornok által jól elkészült s bölcsességgel vezetett bajnok. Nem annyira a fegyverhordók 5-600 ezres számátul kell félni, hanem azon morale pondustól - erkölcsi súlytul - mely tán annyi ember közt hihetőleg. rejtekezhetik. S mily természetes, hogy valamely háború kimenetelérül annak mindég meg kell csalatkoznia, ki az ellenség számát s ágyúit veszi csak számba, nem pedig a hadinép műveltségét s vezérinek eszét. - S azért bölcsen cselekszünk, ha - mint hajdan Karthágó Lakedemonbul hítt hadvezért, Szicília Athenébül törvényhozókat, úgy mi is csak kevés idő előtt építőmestereket Olaszországbul - ma mechanikusokat. Britanniábul hozatunk sat. S midőn szinte mindent mechanikai sarkigazságokra lehet végre visszaidézni, tagadhatatlan, hogy a kormányzónak vagy fővezérnek maga dolgában úgyszólván mechanikusnak - műszerésznek - kell lenni, hogy alattlévőit jó sikerrel vihesse. Sokszor, ha csak oly szakácsok forognak a konyhában, kik előbb sohasem főztek, vagy csak úri kocsisok ülnek a bakon, ily javaslatot volnának hajlandók adni: "Bizony hozassunk inkább valahonnan egy bölcset." (...)
1830
