A MAGYAR NEM BÍRJA MAGÁT OLY JÓL, MINT KÖRÜLMÉNYEI ENGEDNÉK
A MAGYAR NEM BÍRJA MAGÁT OLY JÓL, MINT KÖRÜLMÉNYEI ENGEDNÉK
(...) A felvilágosító ellenzés hasznát senki nem tagadhatja. Hogy tudja meg az ember még legalacsonyabb helyzetben is az igazat, ha minden szavát "igenli"? S hát még magasabb lépcsőn mint tanulhatja ki a dolgok igaz állapotját, ha hiedelmiben soha tagadóra nem lel? S ugyan hogy cselekedhetne józanul a dolgok mibenlétének valódi ismerete nélkül?
A gazdaságban hány fiatal birtokos károsodott már az által, hogy próbáit tisztjei s emberei minden ellenzés nélkül helybenhagyák, s észrevételiket szolgaiképp elhallgaták.
Sok számos intézet mért szerkesztetett hiányosan, tökéletlenül s rosszul? mert az alattvalók függésben lévén szólásnál tanácsosbnak tartották a hallgatást.
Hány szép talentum nem juthatott magasb lépcsőre, mivel elhallgattatván gyengeségi, magát önhittségbül csalhatatlannak képzé? S általjában mennyi egyoldalú s csak színenjáró s felületes fakadt már a világon az önakarat azon zavaros kútjábul, mely az ellenző észrevételek híja miatt meg nem tisztult s igazságra soha ki nem fejlett?
Csak mindenoldalú vizsgálat által lelhetni fel az igazságot, s ez csak a gondolatok legszabadabb közlése által valósulhat. Hol a beszéd korlátos, ott rab a nyelv, csak rabként szól.
Sokan az ellenzéstül úgy félnek, mint a setétségtül, az pedig éppen oly szükséges az igazság tökéletesb kifejlődésére, mint ez a nap sugarainak szembetűnőbb tételére. Semmi se lehet az egész világi egyetemben nyomás és ellennyomás nélkül. S csak oly tanácskozás szül bölcsességet s áraszt áldást az emberiségre, hol szabad, hidegvérű, tiszta át- s belátás vezérli a vizsgálatot s okoskodást. (...)
