SAJTÓSZABADSÁGRÓL NÉZETEI EGY RABNAK • részlet
SAJTÓSZABADSÁGRÓL
NÉZETEI EGY RABNAK
• részlet
NÉZETEI EGY RABNAK
• részlet
HIVATALBELIEK, TISZTVISELŐK FALUN ÚGY, MINT VÁROSBAN
(...) 8. A fejedelem.
Felségedről egész tisztelettel fog a szabad sajtó szólani, de fejet hajtani sohasem fog, mert ő még a törvényeken is felül áll, holott Felséged a törvényeknek alája van vetve. Hogy Felségednek több joga volna a természettől, mint a polgártársaság akármelyik tagjának, ezt a szabad sajtó halálig tagadja. Felséged tanácsnokaitól sohasem hallotta s nem is hallandja azon igazságot, mit a szabad sajtó fog mondani. Ha Felséged igazságosan kormányoz, nincs mit félnie a szabad sajtótúl, ez csak az igazságtalanságot szokta megtámadni; ha pedig ellenkezőleg szándékozik, úgy természetesen oka van minden szigorú rendszabáshoz nyúlni, hogy a szabad sajtó még csírájában elfojtassék. Ha a szabad sajtó minden akadályok dacára előbb-utóbb mégis meg születik (mit én erősen hiszek), ekképp fog Felségedhez szólni: "Uram, Király, eddig kegyed volt a Felség, de e naptól fogva én csak a népfelséget ismerem el, ezen kívül más felség nem lehet. Merthogy egy ember legyen az egész nemzetnek ura, azt kegyed éppen úgy képtelenségnek tartja, mint én. A nép együttvéve, melynek kegyed is tagja, az úr; és e nép együtt semmiféle földi hatalmat el nem ismer, csak a törvényt, melyet maga alkotott, s ezt is csak addig, még jónak látja. Én őrködni fogok a törvények fölött, mutatóul szolgálok, hol, mikor, miként kell azokon javítani? - úgy szinte kijelentem, midőn szükséges lesz, fennállhatnak-e még?, vagy ha nem, helyettök az emberi ész tökéletesülésének fokához mérve újakat javaslok. Ez mind az én kötelességem leszen. Kegyednek semmi más tiszte nem lesz, mint arra ügyelni föl, hogy a népfelség által alkotott törvények addig szigorúan megtartassanak, míg életben vannak, míg az én indítványozásomra a népfelség helyettök másokat nem hoz.
Kegyed fel lesz mentve minden egyéb tehertől; igazgatási hivatalokat a népfelség állít, törvényszékeket alkot, s tagjait nyilvános szavazattöbbséggel nevezi ki. A béke fenntartásáról maga a nép felség gondoskodik; állandó katonaság szükségtelen leszen; mert képtelenség azt hinni, hogy zsoldosok inkább védelmezik a hazát, mint a nemzet maga. Kegyed privilégiumot többé nem oszt soha, mert a szabad hazában privilégium nem létezhet. A nemzet nyelvéből ki lesz törölve e szó, privilégium, örökké. Midőn én egyszer vagyok, a nemzet nem süllyedhet többé oly örvénybe, hogy még egyszer valaha privilégium születhessék. A nevelési ügyet szinte csak maga a népfelség intézi, hol én elememben lévén legnagyobb befolyást gyakorlok, mert nélkülem az ember céljának megfelelő nevelés józanul nem képzelhető, tehát kegyed egyetlenegy professzort sem fog kinevezni. A papság a nevelés alá olvad, külön szerepet nem játszhatik, a püspökök kinevezéséről tehát megkíméli kegyedet a népfölség; ha egyébiránt valamelyik pap lelkesedésbül elragadtatik, s ha kedve tartja, mezítláb, gyalog s hajadon fővel, miként az üdvözítő tett vala, bejárhatja a hazát és hirdetheti Jézus tanítását, mert csak így van hatása a tanításnak: négy- vagy hatlovas hintóbul tanítani nem lehet, bolondítani igen. Az érdemes papi rend eddig ahelyett hogy világított volna, vakított; az alázatosságot legfőbb erénynek prédikálta (holott maga gőgös és büszke vala), pedig az alázatosság rabságra vezet. Eddig kegyed a papságot a trón támaszául nézte, de ezentúl nem lesz rá szükség, mert ahol én vagyok, ott a trón nem inog meg, vagy ha támaszra szükség leszen, én fogom támogatni. Én egyébiránt a trónt másképp építem; sokkal alacsonyabb, bázisa szélesebb lesz, s már csak ennél fogva sem igen dőlhet el, de átaljában nem is lesz oly igen feltűnő, úgyhogy más karosszékektül csak csekélységekben fog különbözni.
Kegyed, Uram Király, a népfelségnek szimbóluma, jele leszen. Mert habár oly szerkezetű s oly tökéletes köztársaság alakul ki, milyen, még senki agyában meg nem született, és csak a szabad sajtó tartotta fenn magának azt kitalálni, mivel más szomszéd társaságokkal némi viszonyban vagyunk, Kegyed, Uram Király, annak központjában mutató lesz, mert kell egyvalakinek lenni, ki a-szomszéd társaságok biztosait elfogadja. Ha például akár az orosz, akár francia társaság valami ügyben velünk értekezni kíván s követet küld, az nem mehet faluról falura, városrul városra, hogy küldetésének okát minden egyes polgárral közölje. A haza közepén tehát lesz egy megbízott, s az a király, de ő semmit maga nem végez. Hogy azonban az királynak, vagy fejedelemnek, vagy császárnak, vagy szultánnak neveztessék, e nem tartozik a dolog hoz.
Két úrnak egyszerre nem szolgálhatván, tehát kegyed, Uram Király, csak a magyarnak lesz királya, s Budapesten lakni rendeli a népfelség. Ha józan politika otthonos az udvarnál, ez fogja tanácsolni, hogy a császári címet légbe bocsássa. Hiszen ez nem lehetlen: Rómában, Konstantinopolban és Párizsban már több császári címek megsemmisedtek. Az omláshoz közelítő picinded Ausztria romjaibul némely töredékek Németországgal olvadnak eggyé, hol azonban kegyednek jövendője nincs: ellenben ha a magyarnak érdekébe tudja magát kegyed helyezni, minden mos tan uralkodó fejedelmek közt legszebb jövője lehet. Már három száz éves a törekvés a magyart ausztriaivá tenni, de eddig nem sükerült, és ezután sem sükerül soha. A magyar, ha mostoha körülmények kedveznek neki, s ha eszére térni nem tud, magamagát megemésztheti, semmivé lehet, de hogy éppen ausztriaivá és csak ausztriaivá legyen, remélni sem lehet. Ha tehát kegyed, Uram Király, el tudná magában határozni, nem úgy, mint eddig amúgy mostoha Atyakint, hanem édes Atyailag a magyarnak jobbját nyújtani és meg is szorítani: oly politikai tényt vinne végbe, milyen a praktikus Metternich ősz fejéből sohasem került volna ki, s melyet a magyar késő korig méltányolni tudna; mert a magyar oly természetű, hogy semmi legkisebbet is hálátlan nem hagy, pedig körülményei közt az említettem lépés ránézve nagy jótétemény volna." Körülbelől így szól majd Fölségedhez a szabad sajtó. Többet fog ő még mondani, de hiszen neki jobb nyelve van, mint nekem, majd kitesz magáért, ha biztos helyzetbe teheti magát.
Egyébiránt ha valamiképp kedve jőne a közelgető országgyűlésnek legelőször is azt akarni, hogy szólhasson, azaz ha a szabad sajtó valami módon a gyűlésteremben megjelenhetnék, bizonyosan tudom, mindenekelőtt ezen szavakat intézné Felségedhez: "Felséges Király, a magyarok Pozsonban együtt levén, Felségedet közikbe várják. Legyen szíves valamit nekik magyarul elmondani beköszöntésül, hiszen néhány sort betanulni nem valami legyőzhetlen dolog, vagy ha csak úgy olvassa is föl Felséged, mindegy; a magyarok oly éljennel üdvözlendik, mely a hetedik égbe is felhallatszik. Akármi sületlenségek fognak azon szavak lenni, nem tartozik a dologhoz, csak Felséged szájából jőjenek s magyarul hangozzanak. Ezt az elfogulatlan s felvilágosodott férfiú komédiának nézné, de semmit sem tesz, a magyar már több komédiát is látott. Ha azonban Felséged nem cerimóniát akarna, hanem komolyan szándékoznék valami szépet és nagyot tenni, s ha az udvari kancellária nem bírna a tárgyhoz alkalmazott szavakat adni, ezt én szívesen magamra vállalom, s ezekbül állnak: "Nemes szívű Magyarok! Én személyesen jelentem meg önök között, és el nem távozom addig, míg a habsburgi házhoz mindenkor hív Magyarországnak valamennyi sérelme orvosolva nem lesz. Sok viszontagság ért bennünket a három század alatt, mióta kapcsolatban vagyunk, de önöknek becsületére legyen mondva, midőn habsburgi házunk veszedelemben volt, akkor leghívebben ragaszkodtak hozzánk; mi még inkább neveli e becsületet, hogy őseimnek majd egyike, majd másika jogtalansággal illette önöket vagy őseiket, s a szerencsétlenség idején azt velük érezteték. Ezt csak oly nemes nemzet teheti, milyen a magyar. Az idők elmúltak, Magyarországra szebb jövendő virrad. Én ezennel segédkezet nyújtok mindazoknak létesíthetésére, mit a nemzet létesülve látni óhajt. Lemondok azon ceremóniáról, mi eddig divatozott, hogy a Felség propozíciókat terjesszen a rendek elébe. Önök jobban tudják, mire van a nemzetnek legnagyobb, legsürgetőbb szüksége, mint én. Azonban tanáccsal, indítvánnyal, mely szívem mélyéből ered, lépek föl, mely ebből állana; a két tábla olvadjon eggyé össze, s mivel a királyok feje fölött lenni szokott álfénytől sokan megvakítva vannak s nem merik véleményüket személyesen előadni, legyen a sajtó tökéletesen szabad, hogy ott minden tartózkodás nélkül elmondhassa ki-ki, mi szívén fekszik, mert más úton a szívhez jutni nem remélhetjük. Ha ezt önök jónak tartják, most oszoljunk el, hogy a jövő hónap elsőjén Budapesten gyűljünk össze a tanácskozást megkezdendők. Helyről nem szükséges aggódni, a József épületben az egész első emeletben a keresztfalakat lerontom addig, s ott elférünk. A katonaságnak nagyobb részét hazabocsátom, mert ezentúl nem lesz rá szükség. Most isten önökkel, akkor itt látjuk egymást." Ezt olyan éljen, oly hangos éljen követné, milyen nem volt világ kezdete óta.
A kitűzött hónap első napja elérkezvén, a félbeszakasztott megnyitó beszédet eképpen folytatná Felséged: "Hála istennek, hogy friss egészségben láthatom önöket. Remélem, gondolkodtak önök a két pont fölött, melyeket a minap Pozsonyban indítvány gyanánt javasoltam. Mielőtt tanácskozáshoz fognánk, a két pont iránt tisztába kell jőnünk. Nagybátyám, II. József császár bizonyosan jót akart a népeknek, de mivel ő maga akarta, önök megegyezése nélkül, nem boldogult, én magamtól semmit sem akarok tenni, hanem tegyenek önök. Előre nyilatkozom, mindenben megegyezem, mit a haza boldogságára tenni jónak tartanak, de képtelenség is volna tőlem abban ellenkezni. Én ettől fogva Magyarországot tekintem hazámnak s lakásomat Budapesten veszem. Eddig a felsőtábla a kormány érdekében munkálkodott, akár fért az meg a magyar nemzet javával, akár nem; mostantól fogva nekem más érdekem nincs, csak az, mi a nemzet érdeke. Ha a felsőtábla jónak nem látná az alsóval összeolvadni, én azért az alsótáblánál foglalok helyet, mert ez képviseli a nemzetet." Ha e szavakat elmondja Felséged, oly nagy király leszen, milyenről a történet még nem emlékezik. A magyar kezd akarni; de hogy mit akar, még csak igen kevesen tudják közülök. A felsőtábla mégis leginkább tudja, mit akar, tudniillik: nem akarja helyzetét változtatni. De ha Felséged az alsótáblával egyetértve a felsőre egy kissé ráijeszt, azonnal meghunyászkodik, mert ismerni kell e fajt.
Sokan visszaijednek e hangtól, s azzal fognak vádolni, hogy a Felség iránt nem elég tisztelettel viseltetem, de eljön az idő, s el kell jőnie, midőn férfiak lesznek, kik beszédemben tiszteletlenséget nem találnak. Némelyek a király személyét szentnek, sérthetetlennek tartják, de ez csupa hízelgés. Én szentnek senkit sem ismerek az emberek közül; szent csak az Isten magosságában. Hogy sérthetlen volna, azt is tagadom, mert számtalan példák bizonyítják, hogy a Felség éppen úgy sérthető s gyakran halálra is sértetett, mint akármely más ember. De hiszen a királycím emberi természetét meg nem változtatá. Minden fejedelem: vagy zsarnok, vagy a törvények alatt álló ember. Ha zsarnok, egyéb embereknél rosszabb, és mért volna ő akkor sérthetetlen? Ha pedig a törvények alatt áll, miként lehetne őt képtelenség nélkül sérthetlennek tartani? Hiszen mihelyt a törvény sérthetlennek kimondaná, azonnal zsarnok volna, mert ki vonná őt, mint sérthetlent, feleletre, habár a törvényeket mind áthágná is? (...)
1844
