14. Harcsabajusz, gyékénybocskor
14. Harcsabajusz, gyékénybocskor
Az Apafi-palotában csupa bánatos arcokkal, kisírt szemekkel találkozott Buzáth Gáspár.
"Nini, itt már tudják, hogy oda van Sárvár!" - gondolta magában.
Csak azon nem győzött csodálkozni, hogy mért nem fogják hát le a darabontok, mihelyst belépett. Mert érezte, hogy ugyan rászolgált a büntetésre.
- Hol van a fejedelem őnagysága? - kérdezte valami kéztördelő asszonycselédtől. Az szólni se tudott, csak a fejével biccentett egy sarokszoba felé.
- Ott ni! A duzzogóban!
A duzzogó az a szobája volt a fejedelemnek, ahová olyankor szokott bezárkózni, ha nagyon bántotta valami. Buzáth uram megnyomta a kilincset: az ajtó kinyílt. Valamin nagyon haragudhatott a fejedelem, ha még az ajtót is elfelejtette bezárni!
Nem látszott pedig rajta, hogy haragszik. Inkább szomorú volt sápadt, színehagyott orcája, és vörösre sírva neki is a szeme. Buzáth uram kétszer is meghajolt előtte köszöntésképpen, de a fejedelem nem akarta meglátni, pedig ránézett. Buzáth uramnak egyre jobban izzadt az üstöke, s nagyon csendesen szólalt meg:
- Baj van, nagyságos uram, baj van.
- Bizony baj, baj, Ebeczki uram.
"Nini - reménykedett Buzáth uram -, a fejedelem csúfolódik. Duplán adja vissza a szót. Aztán még tréfálkozik is: Ebeczki uramnak szólít. Hátha meg is lehetne engesztelni szépszerével."
- Nagy baj ez, nagyságos uram!
- Bizony nagy, bizony nagy!
- Rá se gondoltunk, hogy így elveszhessen.
- Bizony nem, bizony nem.
- A mi legfőbb erősségünk, legbiztosabb menedékünk.
- Bizony az, bizony az.
- S még azt se tudjuk, ki vette el tőlünk. Német volt-e, török volt-e?
- Német-e, török-e?
- Én egyiket se hiszem, nagyságos uram.
- Nem, ugye, Ebeczki uram? Hát mit hisz kegyelmed, Ebeczki uram? Eltévedt valamerre az erdőben?
- Kiről beszél, nagyságos uram - képedt el Buzáth -, hát nem a sárvári várról?
- Hát kelmed, Ebeczki uram, nem az én elveszett fiamról?
- Nem én, nagyságos uram. Én azt jöttem megjelenteni, hogy Sárvár elveszett. Nem is vagyok én Ebeczki uram, hanem vagyok Buzáth uram, nagyságodnak szégyenkező szolgája.
- Bánom is én! - vont vállat a fejedelem, s Buzáth uram életében először örült annak, hogy a fejedelem nem törődik vele. - Hanem ha kelmed nem az igazi Ebeczki uram, hát akkor jöjjön elő az igazi Ebeczki uram.
Az is előkerült hamarosan, s tán századszor mesélte már el a fejedelemnek, hogyan veszett nyoma a kis hercegnek. Harmadnapja most, mikor utoljára látták. A várkapuban beszélgetett egy vándorló formájú, harcsabajuszú öregemberrel.
- Nem olyan hunyorgó szürke szeme volt annak az öregembernek? - szólt közbe Buzáth uram, amire Ebeczki uram jócskán nyersen adta vissza a szót:
- Van nekem egyéb dolgom is, mint hogy minden jöttmentnek a szemébe nézegessek, olyan-e, mint a macskáé vagy mint a csókáé. Annyit azonban tudok, hogy az öregembernek gyékénybocskor volt a lábán, a bajusza meg a szájába lógott, mint a harcsának.
- Hiszen akkor azt a gyékénybocskoros öregembert én ismerem! - csattant fel Buzáth uram. Meg is bánta mindjárt, mert a másik két úr fölugrott, s ki a dolmányát, ki a nyakravalóját ráncigálta Buzáth uramnak.
- Felelj, ember, az Úristen áldjon meg: kicsoda az?
Buzáth uram lehorgasztotta a fejét.
- Azt én se tudom. Nem ismerem a nevét. De azt tudom, hogy hol lehet megtalálni.
- Hol, hol?
- Sárvár várában.
A fejedelem az ajtónak, Ebeczki uram az ablaknak ugrott, s telekiabálták a palotát:
- Fogjatok gyorsan, nyergeljetek hamar! Gyerünk Sárvárra!
- Nagyságos fejedelem... hm... hm... izé... alássan követem, bajos lesz oda bemenni - köszörülte a torkát Buzáth uram. - Talán jobb volna, ha mi ketten Ebeczki urammal előremennénk szálláscsinálónak.
- Miért, Buzáth uram? - nézett rá meglepődve a fejedelem. - Miért vág kelmed olyan keserves képet, mintha tormába harapott volna?
- Jaj, nagyságos uram, ha csak torma lett volna! Nem torma volt az, hanem bolondgomba, amibe én beleharaptam!
Elmondta aztán szegrül végre, hogy játszotta el Sárvárt nagy oktalanul. Azt persze kifelejtette, hogy hogy akart ő jó vásárt csapni. Jobbnak látta vele nem dicsekedni, ámbátor abban az időben nem volt ritkaság az ilyen dolog.
A fejedelem kedvetlenül csóválta a fejét.
- Megbocsátok kelmednek, Buzáth uram, ha visszaszerzi, amit elveszejtett. Meg kell ostromolni Sárvárt. Segítsen benne Ebeczki uram is. Hanem arra vigyázzanak kegyelmetek, hogy annak a gyékénybocskoros embernek hajszála se görbüljön. Hátha ő meg tudja mondani, hová lett a fiam.
