I.
I.
Oh be jó itt!?... veteményes kertünk ajtaja megett, melyen a gyümölcsösbe járnak, a sövényt vastagon befutotta a komló, amely általfonódik egy szép kökényfácskára és ezen nyájas boltozat alatt áll az én kis asztalkám, amelynél oly jóízű az olvasás. Ide lopom ki magamat oly sok vasárnap délutánján és korán reggelen, mikor senki sem lát, senki sem bánt. Itt olvasok orozva, itt írok, itt sírok orozva.
Oh ,te kedves zöld setétség, titkaim meghittje, mely édes alattad az ábrándozás, szabadabb alattad a pihegés és midőn alád érek, malomkőnyi nehéz teher esik le mellemről. A napsugárok csak hellyel-hellyel sütnek papirosomra és barátsá-gos csalfasággal látszanak hozzám beleselkedni... egy komlószár nyájasan és hízelkedve nyúlik által hozzám vállamon keresztül, s látszatik esmért barátnéját általölelni... Oh be jó itt! Ez a hely engem oly jó szívvel fogad, mások - tőlem mind idegenek... Kedves szomorúságú dongása hallik a méhecskéknek, melyeknek kasai túl a sövény mellett vagynak kirakva; barátságos mormolások olyan, mint a forrás álomhozó csergedezése... Néha egy eltévelyedett, lézengő méh rövid látogatást ád hajlékomba... Kedves kis vendégem, örömmel látlak. Állapodj' meg itt, nyugodj itt ki nálam. Nem félek én fúlánkodtul... óh mérgesebb annál az embereké. Te azzal csak a bántót bünteted, egyező társaságtokban közsze-relemmel munkáltok... Az ember pedig az embernek teszi napjait keserűkké... Itt távol vagyok tőlök... Azért, oh azért oly igen jó itt.
