II.
II.
Amott, titkos rejtekemmel átellenben nyugoszik le a világ királynéja pompás, felséggel és veres lángot gerjeszt setét magánosságomba'. Az én orcám is mind tüze visszaverésétől, mind a gyönyörűségtől gyúladt. Jövel édes borzadások órája! estvéli szürkület, mikor az elmém oly mélyen elandalodik és képzelődésem a véghetetlennek tartományait járja... A nap tüzes kereke lesülyedt a hegyen túl. A szellők hívesebben lengenek. Csak egy-két magános szállongó bogárka repül fülem mellett el és annál jobban neveli az esthajnal dicső csöndességét... A képzeletek országlása kezdődik...
Suhog az estszél a falevelek között. A magas tölt hold függ a levegőben. Csípő hívességet harmatoz le... Minden ho-mályos szegletéből a bokroknak csuda árnyékformák ballagnak elé... Az én szívem megtelik szomorú emlékezetekkel szerelmes halottaimról... Ott a hold felett dicsőült anyám, ott vagy te; egyetlen leányodat itt hagytad az emberek ke-ménységének. Nézz le reám, kisérj mindenütt, légy őrzőangyalom. Ha békétlenkedik ez a szív, nyugtasd meg. Oh, ha a szomorúság rágja, jelenj meg egy gyenge estszellőbe', fúvalj arcomra jelenlétedül és vidám leszek. De ha lehet - anyám, édesanyám, végy fel hamar magadhoz...
