ARANKA GYÖRGYNEK
ARANKA GYÖRGYNEK
Kassa, 1790. márc. 25.
Megbecsűlhetetlen Barátom!
Kimondjam-é, mi érte Júliádat? - - Sajnálom, de ki kell fakasztanom mégis, hogy megnyugtassalak. - Általadtam azt az idevaló librorum revisornak, hogy tégye reá az admittitur-t, de ő azzal az izenettel küldé vissza, hogy ez a munka erkölcsöket vesztegető munka s kívánságomat nem teljesítheti; sőt kér, hogy semmisítsem el. - Képzelheted-é, mint lobbantam fel a legindúlatosabb haragra, melyet végre voltaire-i nevetés szakaszta félbe. - - Kérni kellene, hogy rigorától álljon el; e juta eszembe; de ójjanak az istenek! nem szóllok néki többé, ha nem tudom, mi ér is! - - Mit teszek tehát? Régen kancellistám kezében vagyon, ő írja le, hogy Pestre küldhessem pro revisione, s nemsokára kész lesz véle. Akkor kedveskedni fogok Novák István úrnak is egy nyomtatvánnyal belőle.
Nagy még a setétség, kedves Barátom, és nékem úgy látszik, hogy mivel némely helyeken napok támadnak, a barlangok setétjei még feketébbekké válnak, mint eddig vóltak, míg egünket estveli homály fogta vala bé. Én megmakacsítottam magamat kicsikarni a superstitio kezéből a véres tőrt és irtóztató képéről lekapni az álorcát, Voltaire, Rousseau, Helvetius, a Sansouciba lakott filozófus s a kőmívesség úgy adnak pajzst balomba, jobbomba kardot, lábaimra szárnyakat, mint mikor Perseust készítették fel az istenek az Andromeda megszabadítására. Csak attól tartok, hogy lángoló felgyúlladásaim által el ne rontsam igyekezeteimnek bóldogulhatásait. Olvassa meg, akinek esze és szíve van, Orpheusom bévezetését, olvassa meg pag. 90. azt, amit Rousseau-ból fordítottam, és azt, amit Kallós által fordíttattam Helvetiusból; - olvassa meg tulajdon gondolkozásomat Orpheusom II. kötetében a lélek halhatatlansága felől s látni fogja, ki vagyok, s áldani fog, ha én már régen nem lészek is. Valakinek fel kelle támadni, mert már többé szenvedni nem lehet, amit csinálnak.
Szepesi kanonok Molnár János, aki annyi könyveket firkált, most a naturalistákat akarja megrontani. Egy Responsorum liber tertiust nyomtattat ugyanazon betűrakó által, aki Orpheusomat rakja. A minap meglátom Voltaire nevét munkájában s olvasom. Ezt írja felőle: "Voltaire beteg vólt, hagymázban vagy miben feküdt. D. Tronchin hozzámegy. Hát egyszer Voltaire az ágyból felugrik, az árnyékszékre ül, békap a csuporba, kiveszi a tulajdon sz...t, megeszi." - Gyönyörű apológiája keresztyén vallásnak. Magának Molnárnak írtam felőle, valamint P. Leo Maria Szaicznak is, aki Egerben az Igaz Magyar-t írja.
Hadd feleljek már leveledre. Nem tudom, mennyire hatottál a kőmívesség grádicsain; tudod pedig, hogy itt a felsőbb grádicson lévő az alsóbb grádicson lévőt azon grádicsokra nézve, amelyeken ez véle nincs, profanusnak tartozik nézni. Én tehát vaktában nem szólok, mert a kőmívesség előttem szent. Hogy egy -ban harmadik személyt viseltem, azt mondhatom, de azt is mondhatom, hogy nékem a három angliai grádusomnál, mely inas, legény, mester, több nincs és nem is lesz könnyen. Historice sok grádusokat esmerek, de reájok nem vágyok. Eltévedésnek nézem azokat, vagy - ó miért kell ezt vallhatnom! némely kötelességekről elfelejtkezett Beutelschneiderek míveinek. Egy consiliárius Budán 1787-ben nékem egy skatulyát ád kezembe, kinyitom, 36 kötényt találtam benne, majd fekete, majd veres, majd zöld, majd sárga, majd fehér pántlikával. Beszélgetek, úgy szóll, mintha ő építette volna a Salamon templomát, és mégis -. Hallottál-é valamit az illuminatusok felől? Ezek az emberek Bécsben is dolgoznak, mégpedig nagyon. Az ő célok, amennyire sejdíthetem (mert hogy én sohasem vétettem fel közzéjek, arról esküszöm neked a Mindenható Építő Mester előtt!) volt evertere superstitionem, opprimere Tyrannismum, benefacere. - Nem az-é az élet legédesebb boldogsága? - Maradjon a szegény Báróczy a maga alkímiájával, mely néki sohasem csinál aranyt, maradjon orvosság csinálásával, mely testét elgyengítette, vesszen gróf Thun a Geisterbeschwörungjával, mely oly bolondság, amit még a gyermek is megnevet, nékem az mind nem kell. - - Én nekem a kőmívesség oly társaság, amely egy kis karikát csinál a legjobbszívű emberekből; melyben az ember elfelejti azt a nagy egyenetlenséget, amely a külső világban van; amelyben az ember a királyt és a legalacsonyabbrendű embert testvérének nézi, amelyben elfelejtkezik a világ esztelenségei felől, s azt látván, hogy minden tagban egy lélek, t. i. a jónak szeretete, dolgozik, örömkönnyeket sír, amelyben sokkal biztosabb barátokat lél, mint a külső világban; amelyben kiki igyekezik embertársainak nyomorúságát aszerint, amint tehetsége engedi, könnyíteni, amelyben kiki olvasni, tanulni, szerzetes atyjafiai munkái, írásai, példái által tanítani tartozik; az ilyes társaság nékem kedvesebb, mint amely aranyat, vagy olyas életet hosszabbító orvosságokat csinál, hogy aki véle él, szemem láttára nyomorék koldussá lesz; amely nonsensekkel mulatja magát, ördögöket kíván segítségül, s több efféle haszontalanságok, esztelenségek, bolondságok körül forgolódik. - Az én ítéletem szerint elég mindegy -ban a három megnevezett gráduson dolgozni.....
Pesten lévén novemberben, azt a tanácsot adtam, hogy egy magyar nyelven folyó állítasson fel. Gyalázatjára van nyelvünknek, hogy csak németül és deákul dolgoztunk. Effektusa kezdett lenni, de megcsökkent: mert az atyafiak elvesztették minden reménységeket, hogy a kőmívesség jó lábra állhasson. - Szeretném tudni, mi vethetne gátlást? - Fogtok-é ti dolgozni? Ó édes barátom, édes Arankám, be kedves gondolat tűnik szemem elibe. Ha te egynehány egyetértő, meghitt barátot szereznél, aki öszveesküdne, hogy nemcsak profanusnak nem szóll, de még kőmívesnek sem - csak hetet vagy kilencet -, s te nékem hírt adnál, bérepülnék hozzád Erdélybe s - constituálva volna a -tok. Hogy Szebenben vólt egy, azt tudom. Azt is tudom, hogy aki felvevődött, mintegy 75 frtot fizetett taxapénzt. Egyebet nem tudok, nem is akarok, mihelyt ilyest hallok. A pénzgyűjtés szent szándékból jöhet; Nervus rerum pecunia! de a pénz az Éva almája, amely minden rosszat hozott bé valahol megfordult. Alacsony imposztorságra vezette a legjobb szívű kőmíves perceptort is. Példám van M.-országon. A Meister v[on] Stuhlt arra, hogy eljátszotta azt; - hogy nem éppen részrehajlás nélkül fordítódott költségre, etc. etc. Van, van igenis szükség fundusra, de hát nem kész-é mindenikünk nem csak utolsó xrját, hanem még a vérét is odaadni azért, ami az előbbi esetben fundust kívánt? - - - Sokat is mondtam. Gondolkozz erről, édes Barátom s ha esmérsz hat-hét tökélletes szívű embert, akinek a feje vagy üres a bolondságtól vagy megtisztulhat, szólj nékiek, mondjad, hogy valami ilyest kezdeni lehet; ha még profanusok, csinálj jó ideát a kőm. felől, bíztasd, hogy azok lehetnek, s légy rajta, hogy egy állíttasson fel nálatok. Én nekem, tudod, nincs a dologban semmi interessém, csak az, hogy óhajtom a szerzet elterjedését és meg vagyok győzve, hogy ez a legtökélletesebb oskolája az emberi szívnek. Ha mindazáltal velem ezeránt korrespondeálni kivánsz, előttem igen kedves lesz, és előre fogadhatom, hogy barátságos utasításommal szándékodban boldogíthatlak, sőt, hogy kész lészek némely dolgokról historice tudósítani is, és orációimat, melyeket egykor-másszor mondottam, közlöm véled. Ami pedig ezeknél mind több, egyenes útat mutathatok az igaz eredeti forrásra, ahonnan némelyek eltévedtek.
Hát azt tudod-é, hogy van az asszonyoknak is kőmívessége? - Van: én kétfélét esmerek. De ez a nem nem arra való, hogy közénk egyveledjen: nem is oly kőmívesek ők, mint mi: az ő társaságokat is annak nevezik, de egyébfélék hieroglyphonjaik, szimbolumaik. - Egyik társaságot éppen másnak neveznek. - Hasznos dolog ez atyámfia! mert sok függ attól, hogy asszonyokat formáljunk. Ennek is lehetnék eszköze. - De már ezek mind oda ragadnak, hogy hozzád, ölelésedre, látásodra kivánkozzam.
Küldöm a magyarra fordított beszédemet. A német az eredeti, a magyarral éppen nem vagyok megelégedve. A német orációmat egy nap alatt írtam. Tudom én, hogy nem jó a németsége, de én abban affectáltam, ut sentiat lector, me non esse natum sed factum Germanum. A magyart sietve és szüntelen háborgatva fordítottam, egy olyan napon, amidőn a szerelem sírásra faggatott.
Swkrathz Maigomenoz. Megőrült Szokratész. Így nevezte Platón Diogenészt. Ez a munka tehát a bolond Diogenész munkája. Oly különösségek vannak minden óldalain, hogy elbámul rajtok az ember és mégis látja, hogy igazsága van.
Júlia nékem sokkal kedvesebb, mint a Nap négy része. A francia praecisiont az elsőben jobban szeretem az utóbbik deklamációjánál. Mind a kettő mesteri kézzel van fordítva: és csak az originális az, ami az egyikét előttem kedvesebbé teszi a másikánál, nem pedig a fordítás. Majd bővebben, ha áprilisban beküldöm. A Budai Basában homályossá lesz a stílus a hosszúság miatt, a nyelv felől írt munkád pedig érthetetlen a piperézés miatt. Valóban érthetetlen, én igazán nem értem sokszor, noha azt is látom, hogy okod lehetett keresni az érthetetlenséget.
Szerzetes-é vagy vitéz atyafi? Mind a kettő. Mert a kőmívesi éppen olyan, mint a Maltheser. Félig pap, félig katona. Néha tömjén van kezében, melyet a teremtés istenének nyújt bé, néha kard, mellyel az ártatlanságot védelmezi.
Élj boldogúl, csókollak a háromszor három által s atyafi szeretettel, barátsággal, hűséggel maradok
Kassán 25. 3. 1790.
Orpheus
Orpheus
