BERZSENYI DÁNIELNEK
BERZSENYI DÁNIELNEK
Széphalom, júl. 12. 1810.
Érdemes barátom!
Én e napokban jöttem meg a Cocytus partjairól, amint azt ez a reszkető, zsibbadt kéz is mutatja. Kázmért múlatván a szegény ipam temetése miatt, egy reggel hideglelési rázkodás közt ébredtem fel. Már régolta változó vala egészségem. Másnap hánytatót vettem s gyomortisztítókat s így elhárítottam az epehideget. De a nyavalya hárpiai körmökkel ragadott meg; észre sem vevém, midőn a legveszedelmesebb tüdőgyulladásba estem. Nem először láttam a Styx kénköves habjait; de nem láttam soha veszedelmesebben. Feleségemet, két lyányomat elhagyni, mely egészen más az, mint mikor ott kellett volna veszni, hol a büszkeség és holmi egyéb nevelte heroizmusomat! Elég, hogy itt vagyok, túl a veszélyen, de még nem baj nélkül. Még oldalomban a tőr, mely szabadon lélegzeni nem hágy. Kerűlnöm kell a munkát, az írást: de neked írni - eltilthat-é ettől az orvos? Örvendj, visszanyert életemnek, kedves barátom s óhajtsd, hogy azt, aminek elvesztésétől most oly méltán rettegtem, sokáig bírhassam. Több fél esztendőnél, hogy legvirítóbbnak látszó egészségem is titkos sínlés volt. Úgy hiszem, most kitisztulok, erőt kapok.
Feleségem képét kívánod. Mint tudod, mely részen kell szívemet érdeklened! - Venni fogod azt, édes barátom, úgy ahogyan azt egy igen hasonlító festésről májusban copizálta egy festő, házamnál. De nagyon kétlem, ha szemed e képben felleli-e a természet hív és jó gyermekét, és azt a szép lyányt, aki tíz esztendő előtt Kassának gyönyörűsége volt, mind öregei, mind ifjai, mind férfiai, mind asszonyai előtt. Nem nagyítom a dolgot, midőn Sophie felől ezt mondom: úgy van, 1800-ban ő volt a kassai leányok koszorújában az első rózsa. Az a Sophie most nincs többé; oly nagy mindenben a változás, mint karjában, mely most felette vékony, holott akkor a boltokban nem talála keztyűt, mely karjára felmenjen. A kép őtet 12 eszt. táján adja elő. Amelyet a festő ez idén festett, maga és nem képe után, oly rettenetes, hogy alig lehet reá ismerni. Neki még most is megvan angyali szépségű termete, de elvirúlt emlőkkel: ez a kép pedig egy patyolatba öltöztetett konyhaszűzet mutat. Ezt én dugom, nemhogy neked küldhetném.
Házi bajaidról írsz. Én téged nagyobbnak ismerlek, mint hogy a magad modulusodat másokhoz szabd. Végy engem. Én nyolc gyermek testvére vagyok, s mind magam, mind feleségem minorennis, noha 51dik esztendőmet töltöm, és ezelőtt csak négy eszt. előtt kezdtem gazdálkodni. Rabságom többe kerűlt, mind gondolni lehet, s egy istentelen testvéröcsém az anyám pajzsa mellé rejtezvén, bánthatatlanná tészi magát istentelenségeiért, melyeket rajtam s testvéreimen elkövet. És nekem mégis van quod satis est, van annyi is, hogy másoknak mindeddig igen nevezetes summák által lehettem elősegéllésekre. Nincs erre más kalkulus, mint az, hogy vivamus non secundum similitudinem, sed secundum rationem. Én oly kevély vagyok, hogy azt hitettem el magammal, hogy nekem valami egyéb által kell ragyognom, mint a cifra által, s látom, hogy jól ítéltem. Azonban sonderling nem vagyok; s kravátot s hónig érő nadrágot etc. hordok én is: de úgy, hogy nem láttatom tudni, hogy rajtam az van. A cinóberszínű veres Zrínyi-sipka azonban sem télben sem nyárban nem marad el a frakk és nankin vagy bársony nadrág mellől, hanemha gyűlésbe megyek; akkor módi kalpag váltja fel. - Ezeket, édes barátom, levelednek második §-ra.
Göröghöz írt ódád excellens darab. Ismersz, tudod mint veszem az efféléket. Sokat lehetne mondani az effélékre. Lángolok látni verseidet, de már nyomtatásban. Daykán kívül egy éneklőnk sem tudja az én lelkemet úgy illetni, mint te. Nem vagyok ezáltal igazságtalan Kis és Virág eránt. Csak érteni kell akarni. Énelőttem egy ideál lebeg:
De meg nem lelkesíthetem,
Csak tűnő képét kergetem.
Csak tűnő képét kergetem.
Én is megtoldám ismert ódámat.
A pulya kér esedezve tőled.
Csillogjon, akit gyors szekerére emelt
Fortúna imádott bábjaival, s örök
Gondokra kárhoztatva, kincsét
Gyűjtse kamatra csikart kamatról
A gazdag! hogy ne a ménesi mézital
de káp s malága is, ami buzogva foly,
Hirdesse vendégének, őtet
Mely kegyelembe fogadta Plutusz.
Nem kell nekem kincs! etc.
Csillogjon, akit gyors szekerére emelt
Fortúna imádott bábjaival, s örök
Gondokra kárhoztatva, kincsét
Gyűjtse kamatra csikart kamatról
A gazdag! hogy ne a ménesi mézital
de káp s malága is, ami buzogva foly,
Hirdesse vendégének, őtet
Mely kegyelembe fogadta Plutusz.
Nem kell nekem kincs! etc.
De én nem szeretem az efféle míveket. A poéta tulajdon tüzétől égjen.
Az én pesti három barátom, három megbecsülhetetlen ember. Nem szeretnek ők engem inkább, mint én őket. Meglehet, hogy szívem Szemerét szereti leginkább: de én Horvátot tartom a legkészültebbnek. Sokat tanúlok tőlök. Szemere kevés hetek alatt itt lesz.
Meghalván az ipam, ha Bécsbe megyek, a napammal megyek, ki két apáca testvérét látni akarja. Így nem fogom látni Miklát, sem Sopronyt, hová lelkem repdesni szeret. De nem halok meg addig, míg Berzsenyimet e szívre nem szorítandom, míg neki ajakim is nem mondják el, mennyi örömöket ada az ő barátsága az én életemnek. Élj most, édes barátom, szerencsésen. Oh mit vesztettem eltévedt leveleidben.
