MOCSÁRY ANTALNAK
MOCSÁRY ANTALNAK
Széphalom, aug. 20. 1831.
Tisztelt barátom,
Én még élek, és házam népe; de az Úr keze rajtam is érezteti súllyát. Iszonyú ezeket hallani is. Sietek tudatni veled mint vagyunk, noha már beléunhattam a távoli lakóknak beszéleni oly igen sok ízben.
Én még élek, és házam népe; de az Úr keze rajtam is érezteti súllyát. Iszonyú ezeket hallani is. Sietek tudatni veled mint vagyunk, noha már beléunhattam a távoli lakóknak beszéleni oly igen sok ízben.
Szemerével jún. 29d. érénk Patakra. Aznap hallánk Szerencsen és Vámosújfaluban hogy Zemplényben Tárkány, Agárd, Cigánd helységek zárva vannak; hogy a mirigy bemocskolta Ugocsát, Ungvárt, Bereget, Szatmárt. Kértük tehát én és prof. Somosy, ne tegye ki magát veszélynek; mert ha bémehetne is Ungvárba, megtörténhetnék hogy ki nem eresztenék. Szemere tehát jún. 30d. visszafordult, s minthogy Miskolc tája már nem vala egészséges, útját ismét Gömörnek és Nógrádnak vette.
Én jún. 30d. reggeli 9kor már Újhelyben voltam. Éppen akkor mentek partic. gyűlésbe. Bémentem magam is. Hallván hogy a város bé fog záratni, otthagytam a gyűlést, hogy háznépem közt legyek. - Ha 24 órával később jöttem volna, el voltam volna rekesztve feleségemtől gyermekimtől, mert ki nem eresztettek volna.
Bajunk melyet festeni fogok, Kassáról erede. - A város egy csuda formájú bárkát csináltata, melyen a kolerások ispotályba vitessenek. A szemet ijeszté a bárka formája, mely emlékeztete azon másik szekérre, melyen a kutyapecér az agyonsújtott ebeket szokta kihordani; de ijeszté a fekete szín is a szekeren, mely halál színe. A beteg a maga atyját vagy gyermekét nem akará utolsó szempillantásiban elhagyni, sem a feleség és gyermek a maga gondjai alól kiereszteni atyját s férjét, s így a szekér és ispotály gyűlölt nevekké levének. - Valamely aratóleány rosszul leve a mezőn. A szekér jött, s erővel vitte a menni nem akaró leányt. Az megsejté hogy a szekérnek nemcsak a két oldalán, hanem hátul is van ajtaja; titkon megnyitá azt, s kicsúszott rajta. A szekér megáll az ispotály előtt, jőnek a ház emberei kiemelni a leányt, s - oh csudák csudája! - a leány nincs. A superstitiosus tót nép ezt isteni intésnek vevé, kivált hogy a leány nem haza, hanem egy ismerőséhez rejtezett el - tudta, hogy atyjánál keresni és erővel is ispotályba vinni fogják - s ott kiürítvén házi szerekkel gyomrát az epétől, másnap épen, egészségesen jelene meg. - Íme, mondának a babonások, meggyógyult, pedig nem volt ispotályban; ha ott lett volna már eddig nem élne.
Ide járult, hogy egy elméjében nem megháborodott, hanem csak nagyon elgyengült kirurgus, Lehoczki a neve, egykor nagyon becsült ember, meglátván valamely gyermeket az utcán, sápadt arccal, mert régolta lelé a hideg, beadá neki a bismuthot, s az szörnyű kínok közt elhala. Így járt négy öt más betegeivel is. - Ekkor a néki dühűltek vasvillákkal, botokkal mentek a városba, s Lehoczkit megölték volna, de egy vénassz. elrejté. Az orvosokat verték, kergették.
A rossz hír szárnyan kél, s Zemplény meghallá mi történt Kassán. Sok ember meghalván itt is a bismuth mellett vagy miatt, egy ennek kiosztására a vármegye által rendelt commissáriust, Lőrinczfi a neve, addig vertek, míg az kínjában azt vallá, amit hallani akartak; - hogy a bismuth méreg; hogy a császár és a nemesség őket kiölni akarja, hogy az egész plánumot el fogja mondani, s megnevezni minden társait. - Ekkor ezek nekimentek a terebesi patikáriusnak, azt kegyetlenül elverték, patikájában mindent összetörtek, holmijét elrablották, a gr. Szapáry Péterné direktorán kezdve az utolsó ispányig tisztjeit összeverték, megkötözve fogságra tették. Ellene katonaság méne ki. A bajonetteket vasvilláikkal a katonák kezéből kiverték. A tiszt kénytelen vala tüzet adatni. 8 leesett, igen sok terhes sebeket kapott, a többi futott.
Kozma Ferenc geometrát, mint méregosztót megtámadák. Egyike Kozmának lábát meg is lőtte. Kozma veszélyben látván magát, ötöt közűlök lelőtt, lóra szökött, erdőn berken keresztül Újhelybe jött, ott magát mint kényszerített gyilkost beadta, s a Friedr. Wilhelm regementjéből két legény adatott mellé védelmül. Ezzel ment vissza.
Szulyovszky Menyhértnek, az én szerencsétlenségem társának egyetlenegy fia volt, egykor szolgabíró. Erre vacsorája alatt ütöttek rá a nékidühödtek. Egyike karját csapta el, másika a küszöbre vonta, ott csapta el fejét fejszével. Megölték szépjét is és természeti gyermekét, a luth. papot és papnét, egyetemben tizenegy személyt. Ez csalhatatlan igaz. Történt Mernyiken. - Aki fejét csapta el, fogva van, s megvallá hogy ő csapta el fejét. - Kár azért a fejért. Nagy talentomu ember (volt). Don Carlost franciára fordította; az pedig nem könnyű problém. - (Minthogy ezen levelemet Baranyai barátom olvasni fogja - kérlek erre - hadd mondjam el itt, hogy Pesten a velünk fogságot szenvedett Páter Juhász is a kolerában megholt - Patakon júl. 31d. prof. Kézy.) -
Reviczky János főszolgabíránknak elébb lábát, azután kezét csapták el, s elevenen vetették a kolerás gödörbe.
Varannön [!] özv. gróf Forgácsnét és báró Meskó Antalnét meg nem ölték, de megverték, és mindenét elvitték. Forgácsnénak, mivel a gyűrű könnyen nem méne le ujjáról, el akarák szelni az ujját, Meskónénak a két kezét az asztalhoz akarák szegezni. -
Az eperjesi distr. tábla assessorát Klobusiczkit tulajdon emberei délután két órakor támadták meg. Egy hív jobbágya a pincébe csalta elébb társait, s azalatt urát elszöktette. Katonai védelem alatt ment Eperjesre. De fiskálisát, Hunyort egy fához kötötték, harmadfél nap éhen-szomjan ott tarták. Egy Forstner hoza rájok katonákat, s ezek oldák fel, de a kínzás után életben nem maradhat.
Sok helység megbánta tettét, s írva adá bejelentését a vármegyének. Tele van az elfogottakkal az újhelyi, a terebesi, a pataki tömlöc. - Tasnádi, Vályi, Márczi, Budaházy nemeseket a vétkesek magok fogdosták el, s béadták mint primipilusaikat.
Újhelyben minden 25dik, Tolcsván a 9dik, Olasziban, Sárán, Zsadányban a 4dik ember kiholt. Az uraságok közül Nagy Lázár kigyógyult, Patakon Kaszner, Mádon Palugyai, felesége, lyánya, fia, Tályán dr. Őri és felesége, sz. bíró Képes és né, két Jantó Dániel és Rafael, kiholtak. Ez a hír interesszálni László öcsédet fogja.
Élj szerencsésen édes barátom, te és házad népei, s tiszt. esperes úr és nagyérdemű káplánja. Levelemet közöld Etesen a mélt. asszonnyal és az én kedves barátommal. - Nyargalva írom e levelet, és engedj meg egyenességemnek, unalommal, bár néked. Igen sokaknak írván meg már, nem csuda ha zavartak előadásaim. Ajánlom magamat barátságos emlékezetedbe.
Bata Pál és fia él. Nincs baja, s ahol lakik, ott még nincs kolera.
Hazaérvén itt lelém leveledet a Szélim Agáénak általad közlött másával.
A levél 3-dik lapja szélén a következő sorok olvashatók:
Mély bánattal kell jelent[en]em a szegény atyám halálát, mely augusztus 23dikán nekünk nagy szomorúságunkra történt, a rettenetes kolera betegségbe esett 21-dikén, s harmadnap múlva elhagyott bennünket örökre az áldott, pecsételetlenül találtuk ezt a levelet, ez volt az utolsó melyet írt életébe. A legmélyebb tisztelettel maradok alázatos szolgálója
Kazinczy Eugénia
