Dél-Korea
Dél-Korea
Cson Tu Hvan, korábbi ejtőernyős tábornok, puccsista elnök és 43 millió dél-koreai vaskezű irányítója, elnökségének nyolcadik és utolsó évében Konfuciusz, az ókori Kína bölcsének mondására emlékezhet. A Dél-Koreában ma is tisztelt filozófus azt írja: „Ha egy vezető elveszíti népe bizalmát, akkor megszűnik joga, hogy az országot tovább vezesse”.
Az 1988-as nyári olimpiára készülő Dél-Korea, a világ tizenkettedik legnagyobb exportőre eddig gazdasági teljesítményeivel hívta fel magára a figyelmet. Az elmúlt negyedszázadban az ipari termelés 50-szeresére, a kivitel 100-szorosára emelkedett. Az évi növekedési mutatók gyakran lépték át a 10%-os határt. 1986-ban 15,7%-kal nőtt a gazdaság. Ám ekkor másféle „csúcsok” is születtek. Bár a tüntetők számáról nem készült hivatalos statisztika, minden korábbinál több felvonuló követelte a politikai jogok kiterjesztését. 1987-ben a londoni Economist szerint a rendőrség már az év első felében teljesítette 12 hónapos könnygázfelhasználási tervét. A nevezetes exportőr e termékből behozatalra kényszerült. Abban az országban, ahol az egy főre jutó nemzeti jövedelem két évtized alatt kambodzsai mélységekből (100 USD) portugáliai magasságokba (2500 USD) emelkedett, az állampolgárok politikai jogai ez időszak alatt alig gyarapodtak.
Cson Tu Hvan, az 1980-ban puccsal hatalomra jutott tábornok pártja az 1985-ös parlamenti választásokat megnyerte. Ezután a hatalom fokozatos és ellenőrzött átadására készült. 1987 áprilisában bejelentette, hogy 1988 februárjában békében szeretné átadni elnöki székét a maga kiválasztotta és szűk testület által jóváhagyandó utódnak. Ez lett volna az első ilyen fegyvertelen helykínálás Dél-Korea történetében.
Ám a rendszer politikai ellenzékének mindez már kevés volt. Az évtized közepe óta megerősödött ellenzéki Új Korea Demokratikus Párt tagjai a közvetlen választásokért léptek fel. A párt veterán vezetője, Li Min Vu az 1986-os zavargások alatt még egyezkedni akart a tábornok-elnökkel. A két ismertebb ellenzéki vezér viszont elutasította a közvetlen választások tervét: Kim Dze Dzsung neve már a 80-as évek elején bejárta a világot, amikor az elnök halálra ítélte és csak a nemzetközi tiltakozás mentette meg életét. Az így házi őrizetbe került Kim Dze Dzsung és harcostársa, Kim Jang Szan nem tudott lényeges politikai eredményt elérni Cson Tu Hvan elnöktől.
1987-ben fordulat történt. Három szikra lobbantotta lángra az országot. Januárban a rendőrség vallatása közben meghalt egy diák. Április 13-án az elnök felfüggesztette az alkotmányvitát, amelyet addig az ellenzék egyes képviselőivel folytatott. Az államfő ekkor 1988 két „történelmi feladatára”, vagyis a választásokra és az olimpiára hivatkozott. A harmadik szikra Cson Tu Hvan június 10-i döntése lett. Ekkor az elnök Roh Te Vut, korábbi katonapajtását nevezte ki utódának, a tábornokot, aki állampuccsánál is segédkezett neki.
A diákzavargások, a könnygázfüst, a tömeges letartóztatás korábban is rendszeres dél-koreai hírnek számított. Ám 1987-ben a tüntetők számának növekedésével az addigi diákmozgalomhoz további társadalmi rétegek is csatlakoztak. Amikor júliusban újabb tüntető halt meg, és a rendőrség a szöuli katedrálisba szorította a menekülő diákokat, az érsek kelt védelmükre. Ezután a kétmillió dél-koreai katolikus is a rendszerrel szembefordulók közé állt. Az egymillió diákhoz – az 1000 lakosra jutó egyetemisták aránya Dél-Koreában a világon az egyik legmagasabb – 1987-ben tanáraik is csatlakoztak, majd egyre többen olyanok is, akik a gazdaság zavartalan működése érdekében szólították fel az elnököt az engedményekre.
A békülékeny gesztus végül nem az elnöktől, hanem a politikai jövőjét féltő kijelölt utódtól jött. Roh Te Vu, a kormányzó Demokratikus Igazságpárt új vezetője júliusban bejelentette, hogy elfogadja az ellenzék követeléseit. Ezzel a diktátor nevében is hozzájárult a közvetlen elnökválasztásokhoz, az emberi jogok és a sajtószabadság tiszteletben tartásához és ahhoz, hogy a politikai foglyokat szabadon bocsássák. Bár az államfő már korábban is tett engedményeket – minisztert és rendőrfőnököt váltott le a januári gyilkosságot követően, „pártok feletti” tábornokot nevezett ki kormányfőnek júliusban -, őt lepte meg a legjobban a bejelentés. De nem cáfolta meg választottját, Cson Tu Hvan így több mint 2000 politikai foglyot részesített közkegyelemben, közöttük Kim Dze Dzsungot is. A júliusi kegyelmi rendelet az 1972 óta elítéltekre vonatkozik, akik visszanyerték politikai jogaikat. Bár Kim Dze Dzsung korábban úgy nyilatkozott, hogy nem akar indulni az esetleges közvetlen elnökválasztásokon, most ezt megtehetné. (Az amnesztia nem terjed ki a betiltott kommunista párt tevékenységét támogató bebörtönzöttekre.)
Ami áprilisban megakadt, júliusban folytatódott. Az elnök és az ellenzék vezetői – most már mindegyik fontosabb vezető – újra vitát kezdtek az alkotmánymódosításokról. A nézetek annyiból közeledtek egymáshoz, hogy a két fél egyaránt csökkenteni akarja az eljövendő elnök hatáskörét, nagyobb hatalmat adna a parlament és a kormányfő kezébe. A gazdaság és a külpolitika korábban sem volt lényeges választóvonal az elnök és ellenzéke között.
Az alapkérdés: ki legyen az utód, hogyan és mikor kerüljön Cson Tu Hvan helyére. Roh Te Vu engedményeivel akarja feledtetni múltját. Az ellenzék sokat erősödött 1987-ben, de egyelőre többen többfelé vezetik; megosztott.
