Jasszer Arafat

Teljes szövegű keresés

Jasszer Arafat
1929. augusztus 5-én született Jeruzsálem arab negyedében, ahol szülőházát az 1967 júniusában kezdődő izraeli megszállás után lerombolták, nehogy zarándokhellyé váljék. Atyja a közéletben is részt vállaló textilkereskedő volt; 9 testvére közül az egyik dr. Fatih Arafat, a palesztin Vörös Félhold orvos elnöke.
Egészen fiatalon egy fegyveres palesztin gerillaegység tagja, az 1948–49-es háborúban Abd-el Kader Husszeini akkori palesztin vezető titkáraként szerzi első politikai tapasztalatait. Osztozik a menekültek sorsában, a gázai övezetben telepszik le, majd a kairói egyetemen építészmérnöki diplomát szerez. Az egyiptomi fővárosban az ottani Palesztin Diákszövetség elnökévé választják, az 1956-os szuezi háború idején önként jelentkezik az egyiptomi hadseregbe s műszaki tisztként szolgál.
Ezután 7 kuvaiti esztendő következik, szűkebb baráti körével az „abuk”-kal (egyébként Arafat mozgalmi neve Abu Ammar, vagyis Ammar atyja) sikeres építő-műszaki vállalkozást alapít, s így teremtik meg az El Fatah szervezet anyagi hátterét. Kezdetben csupán 304 tagjuk van; harcolniuk kell az izraeli hadsereggel, több arab országgal s a Palesztin Felszabadítási Szervezet korábbi, kalandor terveket hirdető vezetésével szemben. Csak a 60-as évek végén következik el a belső tisztulás; 1969-re a Fatah vezető erővé válik, s Arafat lesz a PFSZ végrehajtó bizottságának elnöke.
Az egymást követő próbatételek időszaka következik. Konfliktus Jordániával, az 1970-es „fekete szeptember”, a palesztin infrastruktúra megteremtése Libanonban, aminek az 1978-as, 1981-es, majd az 1982-es izraeli támadások vetnek véget: kényszerű kivonulás Bejrútból. Szakadás a PFSZ soraiban és a tripoli csata, a táborok hosszú háborúja, majd a megszállt területeken kitört palesztin felkelés, amely az 1988-as esztendő egyik nagy világ politikai eseménye. Nehéz tárgyalások és ellentétek Szíriával, taktikázás Jordániával. Sokan bírálják rögtönzései, személyes döntései miatt, mások úgy vélik történelmi érdeme, hogy a palesztin mozgalom végül is képes volt átlendülni a válságokon.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem