Ziu el-Abidin Ben Ali

Teljes szövegű keresés

Ziu el-Abidin Ben Ali
Mondják politikus katonának és katonás politikusnak. Élete jó részén át egyenruhát viselt, de közben sokkal nagyravágyóbb tervei voltak. Ezekről hallgatott, mert ahogy ritka nyilatkozatainak egyikében kijelentette: „Nem szeretek beszélni, annál inkább cselekedni. Amit tettem, az mindenkinek a kívánsága volt…”
Az említett tettre 1987 novemberében került sor, amikor Ben Ali – a 84 esztendős Habib Burgiba elnök fizikai és szellemi leépülését igazoló orvosi véleményre hivatkozva – Tunéziában átvette az elnöki hatalmat. Az észak-afrikai országban ezzel véget ért a több mint 3 évtizedes Burgiba-korszak.
Az új elnök 1936 szeptemberében született Hamman-Szusztran. Szakképzettsége elektronikai mérnök, de kezdettől fogva hivatásos katona, az Egyesült Államok és Franciaország hadi akadémiáin tanult. Burgiba bizalmasaként 17 esztendőn át (1958–1974) fontos tisztségeket töltött be a katonai biztonsági szolgálatban, a melynek vezetője lett. Pályafutásának további állomásai 3 évig katonai attasé Marokkóban, utána a nemzetbiztonsági szolgálat igazgatója, nagykövet Lengyelországban, 1984-től hadügyminiszter, belügyminiszter, majd 1987-től miniszterelnök. Csupán néhány hétig, mert a vértelen palotaforradalom az elnöki széket jelenti Ben Alinak, Tunéziának pedig a függetlenség utáni első időszak lezárását – és kérdőjeleket a folytatásban

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem