Radzsiv Gandhi

Teljes szövegű keresés

Radzsiv Gandhi
Nehru unokájának, Indira Gandhi legidősebb fiának élete híven példázza, hogyan szárnyalhat egy ízig-vérig pilóta a nagypolitika légterébe. Nem kell hozzá más, mint egy jól csengő név, és egy olyan dinasztiába hajló intézményrendszer, mint amilyen India uralkodó pártját, a Nemzeti Kongresszust jellemzi…
Radzsiv születésekor a független India második születésnapját ünnepelte. A jó családból származó ifjú – Szandzsáj öccséhez hasonlóan – előkelő iskolákba került. Az angliai Cambridge-ben sem fejezte be tanulmányait: a gyakorlatias fiatalember az Indiai Légitársaságnál helyezkedett el, s 14 éven át pilótaként dolgozott.
Életében az 1980-as év hoz fordulatot. Az Indira Gandhi örökösének nevelt öcs ekkor repülőszerencsétlenség áldozata lesz. Így kerül Radzsiv a figyelem középpontjába. Anyja intencióinak megfelelően Szandzsáj választókörzetének képviselője lesz, majd a Kongresszus Párt ifjúsági szekcióját vezeti. 1983-tól már ő a párt egyik irányítója. Amikor 1984-ben meggyilkolják Indira Gandhit, a fiú gyorsan fölülemelkedik mély gyászán, s a megszokott botkormány helyett az ország kormányrúdját ragadja magához.
Az ezt követő parlamenti választásokon a Kongresszus elsöprő győzelmet arat: megerősíti Radzsiv hatalmát, aki ily módon eredményesebben nézhet szembe a válságos (polgárháborúval fenyegető) belpolitikai helyzettel. Tapasztalatlanságból származó hiányosságait a jó manőverező képességen kívül kemény önképzéssel gyűri le. Szívóssága és munkaintenzitása még az ellenzék köreiben is elismerést vált ki.
Politikai céljait a józan érvek és az örökölt adottságok határolják be. Legfontosabb feladatának a maholnap 800 milliós India fölrázását tekinti: fölveszi a harcot a korrupció és a szegénység ellen. India legnyomasztóbb gondjának a túlnépesedést tartja, de – anyjától eltérően – nem kívánja radikális adminisztratív módszerekkel sürgetni a népességszaporulat csökkenését. Diplomáciai téren követi hazája hagyományos elnemkötelezettségét és a nagyhatalmak közötti józan egyensúlykeresés irányzatát. Ám hogy kontinensnyi méretű és igen elmaradott országát újabb magaslatokba emelje, ehhez még a képzett pilóta és a szorgalmas államférfiú bölcsességénél is több kell majd.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem