Simon Peresz

Teljes szövegű keresés

Simon Peresz
A korábban minden nyilvánosságtól legszívesebben elzárkózó izraeli politikus magatartásában hirtelen fordulat történt, amikor fontos kormánytisztségekbe jutott. Egy jó barátja szelíd iróniával jegyezte meg: „Végre médiabarát lett, és megfogadta Salamon király bölcs tanácsát. Mármint azt, hogy »tömjénezésedet ne saját száddal tedd, ám hagyd magad másoktól dicsérni«...”
Az 1923-ban született, lengyel származású Peresz 11 esztendős korában települt át Palesztinába. A Tel Aviv-i egyetem után New Yorkban és a Harvard egyetemen tanult tovább. Jó szervező és kitűnő technokrata hírében állt, aki képességeit a hadiipar területén kamatoztatta. Először az izraeli hadügyminisztérium beszerzési osztályát vezette az Egyesült Államokban utána az önálló katonai ipar kiépítésén tevékenykedett; két ízben, összesen 8 évig volt hadügyminiszter a Munkapárt vezetése alatt álló kormányokban. 1977-ben választották az Izraeli Munkapárt vezérévé. 7 esztendőn át volt ellenzékben, utána a nagykoalícióban előbb miniszterelnöki, majd külügyminiszteri tisztet töltött be, helycserét hajtva végre Samirral.
Az átmeneti megoldás a jelek szerint tartósnak bizonyult. olyannyira, hogy a közvélemény-kutatások szerint Peresz – személyében – népszerűbb, minta pártja. Hozzájárult ennek az új képnek a kialakulásához, hogy maga mellé vette tanácsadóként az izraeli közgazdászok legtehetségesebb, fiatal képviselőit, akiknek működése alapvetően elősegítette az éveken át vágtató infláció megfékezését. Samirhoz viszonyítva jóval hajlékonyabbnak mutatkozott a közel-keleti béke lehetőségeinek felkutatásában, szélesítette a párbeszédet, Egyiptom után járt Marokkóban is, s állítólag több titkos találkozója volt Husszein jordániai királlyal. Több ízben találkozott a szovjet külügyminiszterrel. 1988 májusában – saját kezdeményezésére – kétnapos látogatást tett Budapesten.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem